Heves Megyei Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-13 / 136. szám
4. OLDAL MEGYE I KORKÉP 2001. Június 13., szerda Kizárták a nyilvánosságot Diákok köszöntése Füzesabony A közoktatási intézmények legeredményesebb diákjai voltak hivatalosak tegnap délután a városházára. A most záruló tanévben az országos, regionális és megyei tanulmányi versenyeken kitűntek mellett a sportteljesítményük révén vagy egyéb megmérettetésen helytállók kaptak ajándékot, oklevelet és édességekben bőséges vendéglátást. Gulyás László polgármester köszöntötte az önkormányzat nevében a diákokat és felkészítő tanáraikat. A hagyományos ünnepségen átadták a Jó tanuló - jó sportoló elismerést is. Eger „A Fidesz kormányon is úgy gondolja, hogy a kormányzÓLS másodlagos, ő az ellenzék ellenzéke. Csak harcok és csaták vannak. MI vagy ŐK. Csak nyertesek és vesztesek lehetnek. Eddig Egertől sikerült távol tartani ezt a gondolatot, annak ellenére, hogy a homajánosok rendszeresen harcolják szét a pártközpontból a gyűlöletet. Az pedig fertőző. ” - az utóbbi mondatok miatt indított pert lapunk ellen Homa János (Fidesz-Magyar Polgári Párt), Eger egyéni országgyűlési képviselője. A cikk, amelyből idéztünk, egy interjú dr. Horuczi Csaba városi alpolgármesterrel, az SZDSZ helyi elnökével, aki tavaly decemberben reagált a Hírlapban az egri Fidesz „A sodródás éve” címet viselő röpiratára. A minden helybelihez eljuttatott röpirat a szocialista-liberális vezetésű városi önkormányzat egy évét elemezte, meglehetősen keresetlen stílusban. A dokumentumot egri Fidesz-vezetők - Homa János társaságában - egy sajtótájékoztatón mutatták be, amelyről lapunk természetesen tudósított. A honatya keresetében úgy véli: az idézett kitétel sérti személyiségi jogait. Perbe vonta a Hírlap kiadóját, a cikket jegyző kollégánkat, dr. Rénes Marcellt, valamint a nyilatkozó alpolgármestert. Az alperesek nézete ugyanakkor az, hogy itt egyszerűen olyan politikai értékítéletről, véleményről van szó, amelyhez hasonlóval naponta illetik egymást kormánypárti és ellenzéki politikusok. A közszereplőknek, különösen politikai véleményekkel kapcsolatban lényegesen magasabb tűréshatárral kell rendelkezniük. Az Egri Városi Bíróságon kedden tartott első tárgyalásról Homa János jogi képviselőjének kérésére kizárták a nyilvánosságot. A per szeptemberben folytatódik. ■ Tájház, fényképről Kápolna A kulturális tárca pályázatán egy leendő tájház kialakítására 2,8 millió forintot nyert a „Kápolna Községért” Közalapítvány. Az alapítvány kuratóriumának elnökasszonya, dr. Bereczné dr. Huszár Éva elmondta, hogy a kivitelezővel megállapodtak a rekonstrukciós munkálatokról. Az önkormányzat tavaly 600 ezer forintért vett a célra egy Honvéd utcai parasztházat, ami azonban elég rossz állapotban van, ezért felújításra szorul.- A tagoltsága (elöl szoba, középen konyha, hátul kamra) megfelel a hagyományoknak, de sok helyütt a vályogtéglákat is cserélni kell. A homlokzatról az egykori kápolnai házak fényképének, tervrajzainak tanulmányozása után döntöttünk. A tetőre minden bizonnyal nádfedél kerül - jegyezte meg dr. Bereczné. A tájház kialakítása - amelyhez szakmai segítséget nyújt az egri Dobó István Vármúzeum - idei feladat, amelyhez az önkormányzat is biztosít 1,2 millió forintot. A berendezési tárgyak gyűjtésére a helyi önkormányzati lapban már megjelent felhívás. Mi több, erre sokan jelentkeztek. A tájházat a tervek szerint 2002. augusztus 20-án avat- ják fel. _________________(B. s.) M érlegen a kormány Gyöngyös A Liberális-klub következő ösz- szejövetelére holnap, azaz csütörtökön 18 órától várják az érdeklődőket a Mátra Szállóba. Ezúttal dr. Lengyel László politológus, a Pénzügykutató Rt. igazgatója lesz az est vendége. Az ismert szakember „Mérlegen az Orbán-Torgyán kormány három éve” címmel tart előadást. A házigazdák: dr. Fodor Gábor országgyűlési képviselő és Keresz- tesi József alpolgármester. ■ Hadd szárnyaljanak az ifjak Márkáz Az országban negyedikként, a megyében elsőként kapta meg a Pedagógus Szakszervezet Eötvös József-emlékplakettjét a település önkormányzata. Borbáth Gábor, a szakszervezet főtitkára elmondta: olyan helyhatóságokat ismernek el a díjjal, akik sokat tesznek az oktatás színvonalának emeléséért és pedagógusaik megbecsüléséért.- Amikor meglátogattuk az iskolát, egészen bizonyosan kiderült, hogy a legjobb helyre került az elismerés. A felterjesztők semmit sem szépítettek a valóságon, tényleg látszik, hogy az önkormányzat lehetőségeihez mérten mindent megtesz az oktatási intézményeiért - jelentette ki a főtitkár. Szekrényes József polgármester köszönetként azt hangsúlyozta: voltak nehéz időszakok, amikor a krétát is szűkösen mérték az iskoBorbáth Gábor (balról): Eötvös József is egyetértene a kitüntetéssel fotó: suha Felszólítás a biztosítóknak Mint arról beszámoltunk: a napokban megalakult a Biztosítók Által Becsapottak Szövetségének Pártja, a BÁBESZ Párt, 16 alapító taggal. A szervezet lapunkhoz egy közleményt juttatott el, melyben többek között tudatják: fő célkitűzésük, hogy a biztosítási piacon és társaságoknál uralkodó lehetetlen helyzetet megváltoztassák, tisztességessé tegyék az ügyfelek, a dolgozók és biztosítók számára egyaránt. Szervezetük megalakulásának szükségességét a törvénytelenül és csaló módon eljáró társaságok idézték elő.- Szükség van ránk, mert az ügyfél és a biztosítási szakma operatív szintjét gyakorlói számára eddig egységes, hatékony képviselet nem állt rendelkezésére - olvasható a Szoó Sándor elnök kézjegyével ellátott felhívásban.- A becsületes biztosítók is képviseltetve vannak általunk, mert az Ő érdekük is a biztosítási piac ügyfélcentrikus és dolgozóbarát létének megvalósulása. Azért is szükség van ránk, mert a törvényi szabályozás reformjait és végrehajtásának betartását sem képviselte megfelelően eddig senki. A becsapott ügyfelek tömegének kártalanítása egy olyan program, mely mellett nem mehet el tétlenül a kormány sem. Erre is van javaslatunk. A becsapott biztosítós dolgozók tömegének jogorvoslatát is központi intézkedésekkel kell elősegíteni. Felvettük a kapcsolatot a Pénzügyminisztériummal, tájékoztattuk a kialakult helyzetet előidéző problémákról, és megoldási javaslataink előterjesztésére az indítványt megtettük.- Természetes, hogy a leírtak csak az első lépéseink, a továbbiak megtételének, sikerének érdekében kérünk mindenkit, aki érintett, és találkozik véleménye a miénkkel, keressen bennünket és támogassa céljainkat - áll a felhívásban, amelyben arról is szó esik: országos problémáról lévén szó, a pártnak is szélesednie kell, ezért területi szervezeteiket is igyekeznek mihamarabb megalakítani. A zárszóban a felhívás készítői felszólítják az érintett társaságokat „soraik és működésük rendezésére, az általuk okozott anyagi és erkölcsi károk orvoslására, mert a tudomásunkra jutott csalásaikkal kapcsolatosan haladék- talanul eljárunk. ” _______________________■ A tanácsadó felelőssége (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Völgyes Iván arról is beszélt, hogy a tanácsadó feladata az érdekek egyeztetése a másik fél véleményének tiszteletben tartásával, mert ez a civil társadalom alapja az üzleti és a magánéletben. Meg kell győzni a vezetőket arról, hogy a globalizált világban is vegyék figyelembe a helyi adottságokat és értékeket, mert csak ez lehet a siker alapja. Hangsúlyozta, tíz évet töltött a Tungsramnál és 65 évesen nyugállományba vonult, de a munkát nem hagyta abba. MultinacionáFejlesztések a Az utóbbi években a megyeszékhelyt jelző tábla kijjebb került a város déli részén - hangsúlyozta tegnap Rátkai Attila, a város főépítésze. Eger Ennek érdekében programegyeztetésre hívta össze az érintett cégek képviselőit a főépítész. Arról beszéltek, hogy a déli városrészben felmerült új igények alapján még az idén módosítják a térség rendezési tervét. Ezt a közgyűlés elé terjesztik elfogadásra. A résztvevők a német ebm. Hungary Kft. képviselőjétől megtudhatták, hogy a cég az egri Vincellér Szövetkezettől 6,7 hektárt vásárolt a volt kertészet területén, ahol 20 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot létesítenek számító- gépes alkatrészek gyártására. Ezlis vállalatot alapított, amely építőipari tevékenységgel és közéleti kommunikációval foglalkozik. Véleménye szerint Kelet-Ma- gyarország fejlődése akkor gyorsulhat fel, ha az M3-as autópálya elkészül az ukrán határig. Olyan cégekre van szükség, amelyek garantálják az alkalmazottak folyamatos képzését, és gondoskodnak a munkaerő-utánpótlásról. Tapasztalatai szerint itthon is meg kell tanulni a befektetők fejével gondolkodni. Ehhez akaratra és tanulási vágyra van szükség egy életen keresztül. _______________________________(MENTllSZ) K2-es mentén zel várhatóan 300-600 dolgozónak teremtenek munkahelyet. Bővül a Vilati Rt. egn gyám is, 4-5000 négyzetméteres csarnokot építenek, ahol elektromos részegységekét készítenek majd. Előreláthatólag 300 új munkahelyet hoznak létre. Az Agria Volán Rt. képviselője további egyeztetést javasolt a Mezőgépnél levő jelenlegi helyi járatí autóbuszok végállomásának áthelyezésére. Szó esett arról is, hogy tervezik a városba érkező turistabuszok parkolóhelyének kialakítását a déli városrészben. Elhangzott, hogy a Mátyás király utat a K2-es út segítségével kötik össze a Kistályai úttal. Ez azért fontos, mert az ipari parkban hosszabb távon legalább 1500 munkahely létesül. így indokolt lesz, hogy az 5-ös és a 12- es helyi járatok útvonalát ezen a részen meghosszabbítsák, im. kq Összművészeti fesztivál Hatvan A Grassalkovich Művelődési Központ rendezésében harmadik alkalommal kerül megrendezésre június 21-24. között az a nagy kulturális seregszemle, amelyen a szervezők többek között tánc-, film-, kórus- és divatbemutatót rendeznek. Ekkor lesz a diákszínjátszók megyei fesztiválja, valamint az idősek kistérségi találkozója is. A publikumnak kínált programot a Múzsla tánc- együttes bemutatója, a Corelli trió koncertje és a Los Andinos együttes fellépése színesíti majd. Holland diákok látogatása Eger A Mobilitás európai uniós pályázaton nyert pénz segítségével a Bornemissza Gergely Szakképzési Intézet kezdeményezett egy programot, melynek részeként az elmúlt héten Hollandiából a win- schoteni De Hint iskola tíz tanulója, valamint Gretha Timmer tanár és Flip Meijert igazgató látogatott el Egerbe. A projekt célja, hogy a két ország fiataljai megismerjék egymás kultúráját. A hazánkba látogató diákok betekinthettek a matematika, számítástechnika, történelem, testnevelés, valamint személyiség- fejlesztő és angol nyelvi órákba, de szakmai ismereteket is szerezhettek. Mivel ez az év az európai nyelvek éve is, a holland fiatalok a magyar nyelv elsajátításával is megpróbálkoztak. Végül a vendégek az iskola ruhaipari tanműhelyében megismerkedtek a hevesi, matyó és palóc hímzésekkel, és ellátogattak Egerszalókra, Szilvásváradra és a fővárosba is. A program szeptemberben folytatódik, amikor is a Bornemissza Gergely Szakképzési Intézet tanu- lói ellátogatnak Hollandiába. m Felújítják az egri Kertész utcát. Az Egút Rt. szakemberei jelenleg a vízelnyelők környékét rendezik, és egy szintre emelik azokat. A jövő héten új aszfaltszőnyeget kap az utca, ezért a szakemberek azt kérik, hogy ezt a szakaszt az autósok kerüljék el, inkább a Makiári úton közlekedjenek. _________________________________________fotó: pilisy elemér Ro ppant óvatosan süt az áldott ég nyári napja. Lábujjhegyen. Tapogatózik, ígérget, ígéretből viszont tele a padlás. Előlegezett verőfény hull, fukarul mért meleggel. Szigorú felhők szele söpör végig az utcákon. Rossz páros. Közben merő zöld robbanás a táj,, tart a nagy vegetációs olimpia, levél- és virághajtó verseny, valódi zsendülés, fülsértőén harsogva nő a fű, a gyom. Lendületes kezekkel tapogatózik a gyors élet. Az ember ilyenkor szabadba vágy. Vagy legalább a szabadság és a természet illúzió nélküli félmegoldására. Kiülni a placcra. Az utcákon, ahol az első tavaszi napsugarak teraszokat, elkordonozott asztalos-székes helyeket neveltek a vendéglátóipari vállalkozások tövében. Ne mondjuk azt, hogy itt az összerácolt homlokkal komolykodó egészségFél Hét Majomház ügyi-erkölcsi felszín alól kilóg a pénzéhség lólába, a kénkő- füst és az ördögvigyor. Semmi értelme. Nincs miért megvetni a teraszjárókat. Mindez ugyanis nem a vendéglátóipar kedvéért van. Miattunk. Nyugatabbra talán őszintébbek, nyíltabbak a teraszok, kevésbé hamiskásak és sely- pegők, a székek egyöntetű szemérmetlenséggel tekintenek az utca felé, ahonnan minden fontos várható és látható, s egyértelműen arról mesélnek, hogy az ember legérdekesebb látnivalója, témája, kíváncsiságának és érdeklődésének tárgya mégiscsak az ember. A fejlett és régi teraszoló kultúrák ezt a napnál is világosabban kinyilvánítják, ahol a terasz nem szezoncikk. A francia fővárosban üvegtetővel vagy oldalfallal körbevett, netán pőrén nyitott - igaz, hátulról kellemesen fűtött - teraszokon ülnek a télvíz kellős közepén is, zakóban, rendületlen következetességgel. Nem a kávé és nem is a kiszolgálás, hanem a puszta bámulás, az utca, az emberek látványa miatt. Tiszteletre méltó igyekezetünk tárgya nem más, mint sorstársaink, az emberi nem, rokonaink a létezésben, a legizgalmasabb tényező, kitüntetett figyelmünk a majomház lakóié. Kár volna tagadni. Erről vall a film, a színház, a muzsika, a tv, a rádió, az újság, a vicc, a művészet és irodalom, a hír és a pletyka, a hangsúly, a kézmozdulat, az arcjáték, ami csak a teraszra fölfér, maga a kiismerhetetlenül zavaros élet. Egymás közt vagyunk. KOVÁCS JÁNOS Iában, de a nagy beruházások befejeztével elérkezettnek látták az időt a jövőt megalapozó, hosszú távú befektetésekre.- Szeretnénk, ha a gyerekeink alapos tudással kerülnének ki az életbe. Persze, ennek az a „veszélye”, hogy a legjobbak talán ; elhagyják a falut, de nem bánhatjuk; hadd szárnyaljanak. Ha jól tesszük a dolgunkat, akkor a . gyökereiket sosem felejtik majd : el - húzta alá a falu első embere. ■