Heves Megyei Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-17 / 114. szám
4. OLDAL MEGYEI K Ö R K É P 2001. Május 17., csütörtök Közmunkások az út mentén Százmilliót költenek hídfelújításra az idén Szűkebb hazánkban száz közmunkás kezdte meg tevékenységét tegnap a közutak mentén - mondta Szabó Lajos, az Állami Közútkezelő Kht. ügyvezető igazgatója. Az érintettek az egri, a gyöngyösi és a hevesi üzemmérnökségek területén tevékenykednek. Heves megye A közmunkások az utak mellett füvet vágnak, összegyűjtik a gazt, rendezik az árkokat és a padkákat. Ezt a hasznos tevékenységet az időjárástól függően egészen őszig folytatják majd. Az érintettek foglalkoztatására a Heves Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság pályázott a közlekedési, valamint a szociális és családügyi tárcánál, az illetékes minisztériumok erre a célra csaknem ötvenmillió forintot biztosítottak. A kht. a tavalyihoz hasonlóan az idén is százmillió forintot fordít a közúti hidak felújítására. Az ebben az esztendőben sorra kerülő építmények közül a legjelentősebb a kápolnai Tárná-, valamint a Selyp és Petőfibánya között található Zagyva-híd felújítása lesz. Szűkebb pátriánkban összesen 360 közúti híd van, amelyek a nagyobb folyók közül a Tiszát, a Tárnát és a Zagyvát érintik, de több patakon és átfolyáson is biztosítják az áthaladást a hegyvidéki, illetve az alföldi részen. Gyűrű a segítőknek Hatvan A Szivárvány Szociális Szolgálat immár ötödik alkalommal rendezte meg a Segítők napját, s ezen belül negyedszer ítélték oda a Segítők Gyűrűjét az arra érdemeseknek. A program tegnap délelőtt a Grassalkovich Művelődési Központban kezdődött, ahol dr. Bankó Zoltán, a városháza szociális irodájának vezetője köszöntötte az egybegyűlteket - köztük a szolgálat dolgozóit és a térségben ténykedő szociális munkásokat -, majd B. Aczél Anna tartott szakmai előadást. Ezt követően Bern Györgyné Máté Csilla bemutatta a helyi segítők körében végzett kérdőíves kutatás eredményeit. A Segítők Gyűrűjének átadása bensőséges ünnepség keretében történt meg. A professzionálisok közül Komáromi Hajnalka, az újhatvani gondozási központ vezetője, az önkéntesek soraiból pedig Dányi Istvánné részesült az elismerésben. A rendezvény délután prezentációkkal folytatódott, majd Zsitvay Katalin, a Szivárvány vezetője mondott szakmai zárszót. i-ói Benépesült a folyó Óriási pusztítást végzett a cianid ______ Kisköre A Tisza élővilágának jót tenne, ha Romániából nem érkezne újabb szennyezés. Az illetékes kormány- biztos francia és magyar újságíróknak beszélt a tavalyi ciánszennyezés következményeiről.- Tavaly februárban 120 tonna cianidszennyezés érte a Tiszát. Ez az óriási mennyiségű méreg az élővilág nagy részének pusztulásával járt - mondta Bancsi István, a Kö- zép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság laborvezetője. - Egyedül a Ti- sza-tó környékén lehetett érdemben beavatkozni a katasztrófa lefolyásába. Itt vízkormányzással és a méreg hígításával próbálkoztak. A Tisza-tó megmaradt élővilága tette lehetővé, hogy egy év alatt a folyó újra benépesült - magyarázta a laborvezető. Toxikológus szakemberek szerint a Tiszába jutó cianid olyan óriási mennyiségű volt, hogy 50-80 millió ember halálát is okozhatta volna. így érthető az a sokk, ami az élővüág nagy részét elpusztította - ezt már Gönczi János tiszai kormánybiztos jelentette ki. Mint hozzátette: a folyó benépesülése ugyan nagyon pozitív fejlemény, de az a sokféleség, ami a Tiszát jellemezte, csak hosszú idő alatt fog helyreállni. __________________■ A döntőben a Kíváncsiak Kompolt Pünkösdkor háromnapos, úgynevezett túlélőtáborba hivatalos a községi általános iskola 6/a osztályának Kíváncsiak nevet viselő csapata, amely sikerrel szerepelt az országos Plussz Balance vetélkedőn. A község kisdiákjai az összesen 407 indulót felvonultató mezőnyből kerültek be az országos döntőbe, amelyen már csak tizenöt csapat vehet részt. A június elején a Bükkben vagy a Börzsönyben - ez egyelőre még titok - rendezendő tábor eseményeiről az RTL Klub kereskedelmi televízió is beszámol. ■ Egerbaktán, az idősek napközi otthonában hagyományőrző sarokkal tették barátságosabbá a termet. A nádfedeles házikóban eredeti népviseletbe öltöztették az ember nagyságú babákat, s olyan tárgyakkal díszítették a környezetet, amelyeket a múltban használtak. Ha a nyugdíjasoknak ideréved a tekintetük, felidéződnek bennük a régi szép idők, amikor még mindennaposak voltak ezek a vlseletek fotó: pilisy elemér Újra indul a cementgyártás? (Folytatás az 1. oldalról) Magyarán: a vizsgálat jelen szakaszáig törvénytelenséget nem tapasztaltak. Ugyanakkor Polgárdy Géza hangsúlyozta: ez egy közbenső állapot, így a döntés nem végleges. * A hírt megosztottuk Horváth Lászlóval, aki úgy reagált, hogy a vizsgálat lezártáig nem kommentálja a részeredményeket. Svájci látogatásának eredményéről ezt mondta:- Miután hazajöttem, tartottam magam ahhoz, amiről a cég illetékeseivel megállapodtunk. Azt ígérték, átértékelik a helyzetet, s értesítenek az álláspontjukról. Április elején voltam Svájcban, ezért a múlt héten már megsürgettem a választ. Remélem, a napokban megérkezik a levelük.- Többen semmi értelmét sem látták ennek az utazásnak. Közeledve a jövő évi választáshoz, a „képviselői kampány" részeként értékelték. Úgy vélték: a tulajdonosok ettől a látogatástól nem másítják meg határozatukat. Gonoszkodva megjegyezték: „ez csak arra volt jó, hogy államköltségen ismerhesse meg Svájcot".- Tisztázzunk valamit! Egyrészt Svájcra három nap kevés, én viszont pénteken mentem és vasárnap jöttem. Hozzáteszem: egyedül. S ami talán még érdekesebb: a saját költségemen. Erről megvannak a papírok is. Csaknem egy éve időt, energiát, sőt ha kellett, a saját és a családom biztonságát is kockára téve dolgozom ezért az ügyért.- Miért ilyen önzetlen?- Amikor az aláírásgyűjtést elindítottam, elmondtam: a névsor csak arra kell, hogy azt személyesen adhassam át a tulajdonosoknak. S legyen alkalmam arra, hogy beszélhessek velük. Ki fizette volna ezt az utat, ha nem én?- Ennyire bízik abban, hogy újra megindul a cementgyártás Bélapátfalván?- A tárgyalás alkalmával érzékelhetően új, tényekkel alátámasztott, az eddigiektől merőben eltérő információkat kaptak tőlem a tulajdonosok. Ismertettem velük a magyar cementgyártás helyzetét, s azt, hogy rövidesen cementhiány léphet fel az országban. Ez indokolatlan áremelkedéshez vezethet. A svájciakat láthatóan meglepte ez, mint ahogy az is, hogy ez a gyár mindig nyereséges volt. Azon is elcsodálkoztak, hogy Bélapátfalván száz évre elegendő kővagyon található a bányában, mert ők eddig úgy tudták: csupán négy évig termelhetnének a készletből.- Elképzelhetőnek tartja, hogy a tulajdonosok magyar képviselői félrevezették a svájci főnököket?- Valamilyen kommunikációs probléma lehetett. Maradjunk egyelőre ennyiben. NÉGYESSY ZITA Új igazgató Füzesabony Az önkormányzat pályázatot írt ki a Széchenyi István Általános Iskola igazgatói állásának betöltésére. A képviselő-testület végül két pályázó között döntött. Tiba József, a Polgármesteri Hivatal humánpolitikai irodavezetője a zárt ülésen történtekről a következő tájékoztatást adta:- Az intézmény élére szeptember l-jei hatállyal Nagy Istvánt nevezték ki. Az iskola új igazgatója fizika-technika szakos pedagógus, aki eddig is a Széchenyi tantestületének volt a tagja. Kinevezése öt évre, 2006. augusztus 31-ig szól. Az iskolát a most záruló tanévben megbízott igazgatóként Tóth Sándomé irányította, akinek munkáját a testület megköszönte. ■ Nyitott a strand Hatvan Az előzetes terveknek megfelelően kinyitott az újhatvani strand, ahol nemcsak a hagyományos, hanem a termálvizes medence is várja a látogatókat. Műit hírül adtuk, a közelmúltban ismeretlen tettesek ellopták vagy a kútba ejtették a termálvízkiemelő szivattyút, aminek következtében veszélybe került a május 15-ére tervezett idénynyitás. Az üzemeltetők akkor feljelentést tettek a rendőrségen, s 200 ezer forintot ajánlottak fel a nyomravezetőnek, mindeddig eredménytelenül. A problémát úgy sikerült kiküszöbölni, hogy - mint Sebestyén Tamás társüzemeltető lapunknak elmondta - új szivaty- tyút vásároltak. Megtudtuk, hogy az érintettek továbbra is fenntartják 200 ezer forintos ajánlatukat annak, aki információkkal segít az eltűnt értékes berendezés megtalálásában. ■ Szakmai nap Heves megye Nincs építő a lakóparkban (Folytatás az 1. oldalról) A megállapodás szerint a beruházónak 2002 végéig száz lakást kell megépítenie. Tervezik, hogy sorházak, kiszolgáló létesítmények is lesznek a lakóparkban, sőt felvetődött egy uszoda megépítése, illetve az autópályáról való lehajtósáv elkészítése is. Vajda Pál megjegyezte: bízik benne, hogy helyi munkaerőt is igénybe vesznek a beruházás során. Ugyancsak foglalkoztatja a közvéleményt az úgynevezett Bosch-lakások kérdése. Mint ismert, a külföldi cég évekkel ezelőtt megvásárolta a Horváth Mihály út egyik forgalmas pontján lévő telket, hogy azon lakásokat építsen. Már a felvonulási területet is kijelölték, amikor az utolsó pillanatban módosítottak elhatározásukon. Az alpolgármester szerint azonban a mostani tárgyalások ígéretes eredménynyel kecsegtetnek, mivel egy új - a Széchenyi-tervre épülő - konstrukció közelebb vihet a kedvező megoldáshoz. Ennek lényege, hogy a telek visszakerülne az önkormányzat tulajdonába, a Bosch pedig vállalná az önerőt, aminek fejében bérlőkijelölési jogot kapna. Döntés a közeljövőben várható. Vajda Pállal szót ejtettünk a várható lakásárakról is, mivel elterjedt, hogy az összeg megállapítása során figyelembe veszik a közeli fővárosban kialakult mértéket is. Mindez sokak számára megfizethetetlenné tenné a vásárlást. Az alpolgármester erről úgy vélekedik, hogy az önkormányzat szociális és - később megvalósítandó - bérlakás-programja versenyhelyzetet eredményez, amelynek nyomán a hatvani lakásárak aligha lépik túl a négyzetméterenkénti 120 ezer forintos árat. A fővárosban a telek négyzetmétere kerül ennyibe - tette hozzá. it. oj Polgármesterek, főépítészek és jegyzők részvételével rendezett szakmai napot a Heves Megyei Közigazgatási Hivatal. A konzultáció témája a településrendezés és a sajátos építésügyi jog- intézmények alkalmazása terén alkotandó új önkormányzati rendeletek ismertetése volt. Ezek a helyi rendeletek szabályozzák az állampolgárok építési tevékenységeinek jogi feltételeit a településeken, így azokat az engedélyező hatóságoknak kötelezően alkalmazniuk kell. Ezért nem lényegtelen, hogy a települések képviselő-testületei által jóváhagyott helyi szintű szabályozások - a jogszabályok - mind jogi, mind építésügyi szakmai szempontból kifogásta- lanok legyenek. _____________■ E lcsípték a tolvajokat * A Tamalelesz határában található gázfogadó állomás kerítését már több alkalommal is ellopták ismeretlen tettesek, akiknek eddig nem sikerült a nyomukra bukkanni. A napokban azonban lefülelték a garázdákat. A közelben lévő gyár biztonsági őre jelezte a pétervásárai rendőröknek, hogy néhány gyanús személy tevékenykedik a kerítés körül. A járőrök hamarosan meg is jelentek a helyszínen, ahonnan a tettesek futva menekültek, a rendőrök azonban elkapták őket, és eljárást indítottak ellenük. * Galyatetőn egy budapesti lakos víkendházába ablakbetöréssel jutottak be, ahonnan 150 ezer forint értékű használati eszközzel - villanyrezsóval, fűnyíróval, Sharp rádiós magnóval, Philips televízióval és két paplannal - távoztak a betörők. ■ Európa az I. Istvánban A kontinens több régiójából is érkeztek vendégek a nyelvi labor átadásával egybekötött Európa-napra. Az államalapító nevét tavaly felvett iskola a jövőben a határokon átívelő kapcsolatok egyik térségi központjává válhat. Hatvan Nem Európába tartunk - hiszen már ott vagyunk több mint ezer éve -, hanem az Európai Unióba, ahol a diákok helytállásához szükséges a világnyelvek megfelelő tudása. Mindezt az Európai Tanács is érzékeltette, mert 2001-et a nyelvek évének nyilvánította - mondta Kovács János igazgató tegnap az I. István Általános Iskolában megrendezett Európa-na- pon. Az eseményre a lengyelországi Jarocinból és az erdélyi Nagyváradról is érkeztek partneriskolás küldöttek. A diákokból és tanárokból álló- delegációk már reggeltől bekapcsolódtak az egész napos programba, melynek kiemelkedő eseménye az Európa- tanterem átadása volt. A helyiség jelenleg nyelvi laborként működik, de pályázat révén számítógépekkel is fel szeretnék szerelni, így az Interneten keresztül állandó kapcsolatba kerülhet a kontinens bármelyik oktatási intézményével. Az eljövendőben az iskola regionális rendezvények központjává válhat, mivel a már említett két partneriskolán kívül a Hatvannal szintén testvérvárosi kapcsolatokat ápoló hollandiai Maassluis és az olasz Tavemele val di Pesa oktatási intézményeivel is bővítheti az együttműködést. A tanterem felavatásakor Farkas Kálmánné polgármester fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a település iskolavárosnak tartja magát, s ezt nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is bizonyította, miután nem adta át a megyei önkormányzatnak a regionáüs feladatokat ellátó középfokú oktatási intézményeit. A nyelvi labor berendezéséhez szükséges 950 ezer forint nagyobb részét a Heves Megyá Közalapítvány biztosította, de az egyharmados részt a város állta. A terem a számítástechnikai eszközök beszerzésével multimédiás központtá fejlődhet, ehhez az önkormányzat hajlandó a rá eső anyagi támogatást is megadni - mondta a város vezetője. A rendezvényt a diákok magas színvonalú többnyelvű műsora tette emlékezetessé. Itt jelentette be Bényei Tamás, az Apáczai Kiadó térségi képviselője, hogy a nagyváradi iskolának az I-VIII. osztályosok oktatásához használatos, 150 darabból álló kiadványcsomagot adott át. (T. z. M.)