Heves Megyei Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-17 / 114. szám

2001. MÁJUS 17., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP 5. OLDAL Álom Az egyesült államokbeü hivatalos kőrútján tartózkodó D. Tamás magyar ifjúsági és sportminiszter New York állam fővárosában, Albanyben találkozott George Pa­takival. Az állam kormányzójá­nak jelezte: a 2012-es nyári olimpi­aijátékok rendezési jogának meg­szerzését nem csupán New York tervezi, hanem Budapest is azon dolgozik, hogy a pályázók között lehessen. Nos, hősünket vagy nagyon megviselte a többórás - talán MALÉV-es - repülőút, az időeltoló­dás, valamint a kUma, és még nem tért magához, mert nagyon el van szállva Vagy főnöke mintá­jára nem bír leszádni a magas ló­ról, és már nemcsak a fociról ál­modik. Mit mondhatunk még!? Kelj föl és járj! - a földön, i-wosi FOGADÓÓRA. Godó Lajos or­szággyűlési képviselő május 18-án, pénteken 9-től 12 óráig várja a polgárokat a hevesi pol­gármesteri hivatalban. VÉRADÁS. A Vöröskereszt te­rületi szervezete véradást szer­vez ma Balatonban, ahol 9-től 13 óráig az orvosi rendelőbe várják a jelentkezőket, május 18-án pedig Aldebrőn szintén 9-től 12 óráig az Idősek Klubjá­ban számítanak a donorokra. TÚLSÚLYCSÖKKENTÉS. Ma 18 órától az Egri Közgazda- sági Szakközépiskolában a ter­mészetgyógyászati előadás- sorozat újabb rendezvényé­nek témája az étkezés nélküli testsúlycsökkentés lesz. Az előadó: dr. Szekeres Ilona. ZÁVADA MINDENÜTT. Az egri Bródy Sándor Könyvtár Ol­vasólámpa mellett című soroza­tának vendége lesz ma 17 órától Závada Pál író, a nagy sikerű Jadviga párnája című regény szerzője. Az íróval Tarján Ta­más irodalomtörténész beszél­get. Május 18-án, este 6 órától hasonló közönségtalálkozón vesz részt Hatvanban, az Ady Endre Könyvtár és a Ratkó József Közművelődési Egyesület meghí­vására, s a könyvtár aulájában dedikál is majd. DRÁMATÁBOR. A Megyei Művelődési Központ és a Heves Megyei Drámapedagógiai Mű­hely július 16. és 21. között rendezi meg az V. Batyu drá­mapedagógiai táborát Heve­sen. Jelentkezés, illetve bő­vebb információ Murguly Ma­riann népművelőtől kérhető a 36/510-024-es telefonszámon. AZ ERDŐRŐL. A Várhegyi Er- dőbirtokosság Társulat Párád, Bodony - erdőbir­tokossági beszámoló közgyű­lést tart május 19-én este 6 órától Párádon, a Pártok Házá­ban. Sláger az angol és a német A miniszteri döntés ingyenessé tette a nyelvvizsgát Nemrégiben látott napvilágot az Oktatási Minisztérium állásfoglalása, miszerint a felsőfokú oktatási intézményekben nyelv­vizsgát szerző hallgatóknak visszatérítik a részvétel költségét. Eger- Egyelőre mi is csak a médiákból értesültünk a minisztériumnak erről a szándékáról - mondta Rák Sándor, az Eszterházy Károly Főiskola nyel­vi lektorátusának vezetője. - Gondolom, a hírle­vél hamarosan megérkezik, de addig mi is csak hallomásból tudunk a dologról. A lektorátus vezetőjének értesülései szerint az oktatási miniszter, Pokomy Zoltán indítvá­nyozta ezt a hallgatókat segítő kezdeményezést. Az előzetes tájékozódás szerint a jelenleg 9500 forintos nyelvvizsgadíj kerül visszafizetésre. Ezt az összeget nem a felsőoktatási intézménynek kell kigazdálkodnia, miután a minisztérium utalja át a főiskoláknak, egyetemeknek.- A főiskolára a hallgatóknak mindössze tíz százaléka érkezik nyelvvizsgával, s mivel ez ma már követelmény a diploma megszerzéséhez, 90 százalékuk itt szerzi meg - folytatta Rák Sándor.- Ez annyit jelent, hogy évfolyamonként körül­belül 1500 hallgató nyelvvizsgázik nálunk. A minisztériumtól a tervezet szerint csupán egy­szer igényelhető a nyelvvizsgadíj, függetlenül at­tól, hogy a hallgató hányadik alkalommal tette le a vizsgát sikeresen. Tehát ha valaki három- szor-négyszer nekirugaszkodik a megmérette­tésnek, akkor is csak egyszer kapja meg az álla­mi támogatást. A nyelvi lektorátus vezetője kiemelte: tovább­ra is sláger nyelvnek számít az angol és a né­met, de volt már arra is példa, hogy latinból, spanyolból vagy olasz nyelvből tett középfokú nyelvvizsgát néhány hallgató.- Ezzel az intézkedéssel - összegezte a tanszékvezető - mostantól akár ingyenesen is letehető egy „C” típusú nyelvvizsga. A hallgatók minimum négyéves nyelvtanulás után érkeznek a főiskolára. Ha itt öt féléven keresztül lelkiismeretesen látogatják az órá­kat és készülnek, akkor magánórák nélkül is elérhető a középfok. Mivel a minisztérium még az egyszeri vizsgadíjat, azaz a 9500 fo­rintot is visszafizeti, így a tudás megszerzé­se elvileg ingyenes is lehet. Arról, hogy a főiskolán nyelvvizsgázók mikor kapják meg az esedékes összeget, a tanulmányi osztályon egyelőre nem tudtak érdemi informá­cióval szolgálni. ____________________________________________________________[SZÚROM) J óléti rendszerváltás kell (Folytatás az 1. oldalról) Bár a Munkáspárt mögött jelen­tős baloldali csoportok, emberek állnak, úgy vélem, a párt nem tud olyan válaszokat adni a tár­sadalmi kérdésekre, amelyeket az Európai Unióban jó szemmel néz­nének - fejtette ki Medgyessy Pé­ter, azt is hozzátéve: egyetlen olyan párttal sem tudja elképzel­ni az együttműködést, amely nyíltan kirekesztő, a konfliktuso- kdt szándékosan mélyítő, gyűlöl­ködő módon politizál. A Szabad Demokraták Szövetségét viszont természetes potenciális partner­ként említette, amellyel el kell kezdeni a párbeszédet, ám azt is hangsúlyozta, hogy ebben a kér­désben is a kongresszusnak kell kimondania a végső szót. Ugyan­csak korainak ítélte a listaállítást, illetve a kampány vezetőjét firta­tó kérdéseket, annyit viszont alá­húzott: a választási lista összeállí­tásába beleszólást kér. A nagyko­alícióról szólva kijelentette: az MSZP egyedül szeretné megnyer­ni a jövő évi választásokat. A politikus a sajtótájékoztató után fórumot tartott a Mátra Szál­lóban, Magyarország a harmadik évezredben címmel. Ebben töb­bek között kifejtette: hazánk kö­vetkező néhány évtizede kikerül­hetetlenül az integrációról szól. Az európai csatlakozás gazdasági előnyei mellett arra is rávilágított: mindez egyfajta hovatartozást is jelent.- Az unióban nem illik bpni, viszont illik kiabálás helyett érvel­ni, és betartani a játékszabályo­kat. Például egy nagy állami be­szerzés kap­csán bizony le kell folytatni a szükséges eljá­rást, hogy a —.ï . legkedvezőbb %, E ajánlatot le- __hessen elfo­gadni, amely mindenki, ha tetszik, az ország számára a leg­előnyösebb - fejtette ki, majd hozzátette: az előnyök mellett számos kihívást is jelent az uniós csatlakozás. Az egyének szemlé­letének, értékrendjének is át kell alakulnia, mert a folyamatos ta­nulás létérdekké válik, mint ahogy a mobilitás is. Mindezek viszont állami segítség nélkül nem képzelhetők el, így a minisz­terelnök-jelölt szerint esélyterem­tő államra van szükség. Égető kérdésként említette a szegénysé­get, mondván: a statisztikák sze­rint egyre mélyül a szakadék a gazdagodó és a lecsúszó rétegek között. Az önhibájukon kívül ne­héz helyzetbe kerülőket támogat­ni kell, illetve mindenkinek meg­adni az esélyt a boldogulásra.- Bölcs és szép dolog, hogy a határon túli magyarság érdekei­vel foglalkozzanak, s ezt nem iro­nikusan mondom, hiszen ma­gam is Erdélyből származom. De nem félretehető a hazai kisebbsé­gek, közöttük elsősorban a ci­gányság problémaköre - húzta alá. - A teljes magyarság nívója, átlagos képzettsége, műveltsége, foglalkoztatása és munkafegyel­me összefügg a cigányság körül­ményeivel. Tessenek megnézni a népesedési adatokat, s látni fog­ják: nem lehet tovább halogatni ezt a kérdést. így is talán ember­öltőkbe telik, mire eredmény születik. Végezetül megemlítette: so­kat elárul valakiről, hogy a ma­gyar történelem mely korszakát tartja példaértékűnek. Medgyessy a kiegyezés szellemi­ségét említette követendőként, amikor a nemzet felülemelked­ve a pártoskodáson, összefogva lett úrrá a gyökeres változások okozta nehézségeken.- Az önmagában nem baj - tette hozzá -, ha a politikában is verseny van, ám akkor igazán jó, ha mindennek a nyertese a társadalom. * Sírokban este hat órától lakos­sági fórum keretében tehették fel kérdéseiket az érdeklődők az MSZP miniszterelnök-jelöltjének. A zsúfolásig megtelt művelő­dési házban Lakatos István, a te­lepülés polgármestere köszöntöt­te a résztvevőket. Dr. Medgyessy Péter az elmaradott, hátrányos helyzetben lévő térségek felzár­kóztatásának lehetőségeiről be­szélt. Hangsúlyozta, hogy ennek elsődleges feltétele az alaposan kidolgozott program. Sós Tamás, a Heves megyei közgyűlés elnöke arról szólt, hogy az észak-hevesi térség felzárkóztatására már ké­szül az az átfogó project, amely­ben az iparfejlesztés, a turizmus és a munkahelyteremtés élvez prioritást. Az est további részében a fó­rum résztvevőinek kérdéseire vá­laszoltak a vendégek. ________________________________(SUHA - BART*) P ÉCSI ISTVÁN Egy százalék? A számháborúk időszakát éljük. Érthető, közeleg a választás, s mindenki hazabeszél. A nyugdíjasok - amennyiben naivak - elégedettek is lehetnének, miután folyvást róluk beszélnek. Sorjáznak az ígéretek. A közeli és a távolabbi jövőre szólók egyaránt. Az utóbbiakkal ne foglalkozzunk, az előbbiek viszont érdekesek, mert csalafinták. Ugye, emlékeznek arra, hogy 2000-ben az infláció mértéke meghaladta a tervezettet, ezért a kormányzat úgy döntött, hogy 2001 márdusában kifizeti a korábbi évre szóló egyszeri kiegészí­tést. Néhányszor megerősítették mindezt, hozzátéve azt is, hogy rendelkezésre áll az ehhez nélkülözhetetlen 15 milliárd forint. Aztán eltelt a tavasz első hónapja, s a postások legfeljebb a nagy Semmit vihették az érintettekhez. Sebaj, jött az újabb ígérvény. Ezúttal 3,5 százalékos emelést emlegettek. Úgy tűnik, ez meg is valósul hamarosan, ám hogy szebben hangozzék a sztori, 13,8-es szintről beszéltek, hozzáad­va azt a tételt, amit már januártól folyósítottak. Nem tudom, minek ez? Népszerűsítésnek meglehetősen bugyuta ötlet, mert gondolkodni a 62 éven felüliek is képesek, s igen könnyen átlát­nak a szitán. Később emlegették - ezúttal jogosan - az úgynevezett nyugdí­jas fogyasztói kosarat. Azt már az ellenzék kérte, hogy ezt ve­gyék számításba a mérlegelésnél. Egyet is értettek vele, mert hát jön a voksolás, ezért az ellenfél vitorlájából célszerű kifogni a szelet. Azt is hozzátették, hogy már nagyjából ki is számították ezt a summát, s elmondták, hogy ez mindössze egy százalék. Nos, ez az a határ, ahol csődöt mond az illemtudás, azzal ugyanis minden időskorú tisztában van, hogy az új esztendő eleje óta rohamosan emelkednek az alapvető élelmiszerríkkek árai, nem beszélve a benzinről! Olyan folyamat ez, amelynek koránt sincs vége. Tessék csak besétálni a nagyáruházakba, kisboltokba! Az sem árt, ha szétnéznek a piacokon. Akár kontroll jelleggel is! S akkor rögvest kiderül, hogy ez a számadat bizony igen téves, vé­szesen kicsinyített. Igaz, az indokláshoz azt is hozzátették, hogy ez a réteg már nem fogyasztja a drágább finomságokat. Ekkor végleg felháborodtam, ugyanis addig nem lesz igazi demokrá­cia, amíg a társadalom valamennyi rétege hozzá nem juthat mindenféle termékhez. Ez nem luxusigény, hanem természetes, egészséges óhaj. S a szavazatok leadásakor erre is gondol majd mindenki. Méghozzá nem kis mértékben. Házat követel az asszony (Folytatás az 1. oldalról) Ekkor jött az ötlet: visszaköltözik abba a házba, ahol egykor szülei éltek. Csakhogy az épület zárva volt. A szülők évekkel korábban elhaláloztak, az épületet a gyer­mekek örökölték, akik vásárló re­ményében meghirdették az ingat­lant. Addig is lakat őrizte a bejára­tot. (Egyesek úgy tudják: mint örökösnek, az asszonynak is van némi tulajdona, de semmiképpen nem akkora, hogy jogot is formál­hatna a bentlakásra.) A szomorú eset főhőse viszont elhatározta, hogy neki kell ez az épület, ezért lecövekelt a ház előtt. Az elszántságot látva többen is segítséget ajánlottak: az egyik testvér - ahogy korábban is - most is hajlandó lenne befogadni a megtévedt nőt, de az nem akar semmiféle kötöttséget, ezért fo­lyamatosan elutasítja a hívást. Fel­ajánlották azt is, hogy néhány napra a Gondozási Központba is beköltözhetne, ott a „hajléktala­noknak" tudnak ideiglenes szál­lást biztosítani. Erre is nem volt a válasz. Végül, látva elszántságát, a Gondozási Központ dolgozói meleg ételt vittek a szóban forgó ház elé, de a makacs nő elutasí­totta az äket. A város ilyenkor intézkedni il­letékes hatóságai tegnap felkeres­ték az asszonyt, aki rendíthetetle­nül kitartott amellett az álláspont­ja mellett, hogy ő sehová nem megy, csakis a lelakatolt házba. Kényszergyógykezelést alkalmaz­ni a jelenlegi jogszabályok alap­ján nem lehet. Késő délután a vá­ros egyik háziorvosa is a helyszín­re érkezett, ám megvizsgálni sem hagyta magát az asszony. A dok­tor úgy látta: semmi nem indokol­ja, hogy mentővel kórházba szál­lítsák, így sorsára bízták. A hogyan továbbra senki nem tud felelni. A környék lakói gyors intézkedést remélnek, ám a tör­vény nem teszi lehetővé a kény­szergyógykezelést. Az eset fősze­replője pedig a tegnapi napig minden segítséget elutasított. ________________ _____________________(SZÚROM) L esállás, rajtaütés, közelharc Heves Megye Védelmi Bizottsága tegnap az egri helyőrség életével ismerkedett. A katonák felkészültségéről a vendé­gek terepbemutatókon győződhettek meg. A látottakkal Tánczos László dandártábornok, a Honvéd Vezérkar felde­rítő csoportfőnöke is elégedett volt. Szarvaskő, Verpelét__ A Dobó István Laktanyában Vízi Sándor alezredes, a helyőrség és a Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj parancsnoka tartott tájé­koztatót. A katonai szervezet életét átfogó ismertetés után a megyei vé­delmi bizottság tagjai fegyverzet- technikai bemutatón vettek részt. A program folytatásaként a vendé­gek Szarvaskőben a hegyi kikép­zésből kaptak ízelítőt. A verpeléti gyakorlótér sem alkalmi látványos­ságot kínált, miután itt rendszere­sek az úgynevezett ötnapos kihe­lyezések. A feladat végrehajtásával megbízott parancsnok, Szabó Já­nos százados a táborépítés érde­kességeként jegyezte meg, hogy a funkcióknak megfelelő sátrak kö­zött női is akad. A „gyengébb nem” képviselőiből van még Ural tehergépjármű-vezető is, a más szolgálatokhoz beosztottak mel­lett. A lesállásból történő rajtaütést az önálló felderítő járőr katonái hajtották végre. A hadiösvényen haladó ellenséges harc- és teher­gépjárműből álló konvojt támad­ták meg. A rejtekhelyről tüzelők és a feltartóztatottak életszerű össze­csapását vaktöltényes fegyverropo­gás kísérte. Az okmányszerzést, fegyverzsákmányolást és az ellen­ség megsemmisítését célul tűző feladat megoldása sikerrel zárult. Az álcázott harcosok meglepetés­erejű akcióját és visszavonulását nagy tűzerejű BTR 80-as páncélo­zott harcjárművek segítették. Utób­biak teljesítményének illusztrálá­sára, harc közbeni mozgásukra, alakzatváltozásaikra egy másik be­mutató szolgált. Itt a szemlélőknek a látvány megértésében Szabó Béla ezredes, a megyei védelmi iroda vezetője is segített, aki korábban a felderítőknél szolgált. A mélységi felderítők küzdősport-elemeket felvonultató közelharca és törés- technikai tudománya tapsra ragad­tatta a vendégeket. Sós Tamás, a védelmi bizottság elnöke gratulált a bevethető erők felkészültségéhez. Tánczos tábor­nok szintén elégedetten nyugtázta a látottakat.- Tábori körülmények között néhány nap alatt többet lehet ta­nulni, mint hónapok alatt a tan­teremben. (BUDAVÁRI) A rajtaütés váratlanul érte az ellenséget. FOTÓ: GÁL GÁBOR A hőforrásról Eger Kitüntetéseket adományoz, va­lamint az intézményvezetők megbízásáról is dönt mai, szo­kás szerint reggel kilenc órakor kezdődő ülésén, a Városháza dísztermében a megyeszékhely közgyűlése. A testület immár második for­dulóban tárgyal a távhőszolgálta­tás díjának emeléséről, s idén elő­ször foglalkozik a helyiadárende- letek módosításával. Szó esik az önkormányzat és intézményei közbeszerzéseiről, a lakáshoz ju­tás támogatásáról, de például szökőkutak tervezéséről is. Az előterjesztések között szerepel a Bárány-uszoda és környékének fejlesztése, s - zárt ülésen -azEg­ri Ipari Park Kft. üzletrész-értéke­sítése. Ugyancsak téma lesz az egerszalóki hőforrás körüli terüle­tek ingatlancseréje, az értékes ter­mészeti kincs hasznosítása. ■

Next

/
Thumbnails
Contents