Heves Megyei Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-02 / 52. szám
12. oldal - Heves Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2001. Március 2.,péntek FESZTBAUM BÉLA __________ R ongyrázás A hajdani dicsőség visszaszerzése érdekében minden áldozatra és átszervezésre képes, az ISM-mel homloktörlésig együtt munkálkodó, többnyire hiába verejtékező magyar labdarúgás ezen a hden újabb kosarat kapott, esetleg pofám esett. Az osztrák sógorok fordítottak nekünk hátat azzal, hogy a svájciakkal kötöttek „házasságot" a 2008-as Európa-bajnokság esetleges megrendezése céljából, velünk társulva elég volt már nekik a korábbi kudarc. Mondhatnánk: sebaj... A tárca és a kormány sportrajongó vezetői változatlanul táplálják a reményt. Most nem a nyugati, hanem a déli szomszédok félé kacsintgatnak, hiszen a horvátok is akarnak valami hasonlót. Sőt, önbizalom hiányában nem szenvedő illetékeseink szerint képesek vagyunk mi egyedül is Eb-t rendezni. Három-négy év alatt ugyanis remek stadionokat építünk, aminek a világ is csodájára járhat 2012-ben vagy 2016- ban, amikor majd jöhet Magyarországra a földgolyó népe, hiszen olimpia rendezésének gondolatával is foglalkozunk. Erre mondhatná Hofi: ne álmodjon mama, amikor ébren van. Úgy igaz. Ideje lenne már kijózanodni, vége a farsangnak. Nem kellenek ide világszínvonalú stadionok, elég lesz olyan kö- zép-kelet-európai szintű, is. Olyan, amilyen a havonta milliókat kereső futballistákkal kistafírungozott magyar futball-valóság. Ha van (mert még nem láttunk) az ISM-nek pénze létesítmények fejlesztésére, akkor újítsák fel a meglévő stadionokat, hárítsák el a szurkolói életveszélyt. Aztán villamosítsák a labdarúgópályákat városokban, falvakban, hogy tudjanak este is focizni, akik szeretnének. Vegyenek labdát, cipőt a gyerekeknek, mert azt jelenleg többnyire a szülők teremtik elő. Legyen bérük az utánpótlást nevelő, az idegeskedésben és a tehetetlenségben őrlődő edzőknek. Lássák meg az önerőből növekvő számú gyermekcsapatot, ne ho- mályosítsa el szemüket az Európában nem is jegyzett magyar élvonal. Esetleg segítse az ISM a meglévő létesítmények üzemelését, például nyújtson már végre valamit az egri Bitskey-uszoda számára. Amit egyébként már „kinyögött” a város, csodálhatja a világ, csak az úszás és a póló sorsa bizonytalan benne. Mindent egybevetve: elég lenne már a rongyrázásból. Ne próbáljuk már dfrázni a nyomorúságunkat sem magunk, sem Európa előtt. Ne, mert akkor újabb kosarakat kapunk azoktól, akik elfordulva diszkréten megmosolyognak bennünket. A iordánok elleni keret Egy hír. egy mondat LABDARÚGÁS. Egy nappal az NB I-es labdarúgó-bajnokság tavaszi rajtja előtt Surányi Jenő személyében új ügyvezetőt választott a Győri ETO FC Kft. Megbízatása június 30-ig szól. ISM. Sportmarketing céget alapít néhány héten belül az Ifjúsági és Sportminisztérium. Deutsch Tamás, a tárca vezetője a csütörtöki sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy a szakági szövetségek önállóan dönthetnek a belépésről. AUTÓSPORT. A brüsszeli bíróság elsőfokú döntése értelmében a belga Sport Ewrope-Bell Racing sisakgyártó cégnek van igaza abban a perben, melyet a Forma-1 háromszoros világbajnoka, Michael Schumacher ellen indított. A határozat értelmében a Ferrari német pilótájának napi 250 ezer márka kártérítést kell fizetnie a cégnek, ha továbbra is a Schubert-sisakkal jelenik meg. Schumachert 2001 végéig köti szerződés a belgákhoz, de ennek ellenére a felkészülés során a németek termékét használta. KERÉKPÁR. Orvosai szerint egyre kisebb az esélye, hogy felébred a kómából Javier Ochoa, a spanyol Kelme csapat országúti kerékpárosa. A sportolót ikertestvérével együtt február 15-én Cartama város közelében gázolta el egy autó. TENISZ. Kuti Kis Rita 6:4,0:6,6:4- re győzött a spanyol Ana Medina Garrigues ellen a 170 ezer dollár összdíjazású acapulcói női tenisztorna második fordulójában. LABDARÚGÁS. A Boca Juniors vezeti a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS legfrissebb klubvilágranglistáját. A 2. helyen holtversenyben az FC Barcelona és a Galatasaray áll. ,’JL .'tát Páratlan hétvége. Hölgyeim! Ez mar tavasz. MH PÉNTEKEN 203C-IG NYITVA! Női tavaszi kabátok Egyszínű autós mikrokabát tavaszi színekben 7 990 Ft-tói / Triumph női hálóing most csak 4990 b Nivea testápolók Deo balzsam spray, Soft 200ml, Milk 250ml, Lotion 250ml most csak 690 b Lányka fehérnemű • két részes most csak 690 b Gyerek lábbelik alkalmi félcipők lányoknak, sportcipők, szellős lábbelik most csak 2990 b HÉTVÉGI EXTRA AJÁNLAT, AMÍG A KÉSZLET TART. t _____fg, __ ÖNNEK MÄR VAN SUPERSHOP TÖRZSVÁSÁRLÓI M iptDnOP kArtyAja?! munkatársaink ajAnuAki ^ CENTRUM EGER • SKÁLA GYÖNGYÖS Születésnap rangos vendégekkel Újabb három személy kézlenyomatával bővült az Egri csillagok fala Dr. Nagy Imre polgármester (balra), Szűr Imréné áruház-igazgató és Csank János tenyérlenyomatával lett tegnap gazdagabb az 1 éves születésnapját ünneplő egri TESCO. fotó: pilisy elemér Labdarúgás Délelőtt 11 órakor még az Üllői úti székházban tartott sajtótájékoztatón vett részt Csank János, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője. (Ahol Szeiler József, az FTC labdarúgócsapatát működtető kft. ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy 3300 bérlet eladásából közel 30 millió forintos bevételre tett szert a szakosztály, továbCsank János tippjei bá, hogy a téli szünetben elkészült a nézőteret és a stadion környékét figyelő videorendszer). A NB I. listavezetőjének mestere aztán kocsiba ült, és fél kettőkor már az egri TESCO áruházban jelent meg. Vásárlás helyett azonban egy meghívásnak tett eleget az egykori szövetségi kapitány. Az 1 éves születésnapját tegnap ünneplő hipermarketben dr. Nagy Imrének, Eger város polgármesterének, Szűr Imrénének, az áruház igazgatójának és a Csank Jánosnak a tenyérlenyomatát öntötték gipszbe, amely aztán felkerül az Egri csillagok falára, melyen többek között Puhl Sándor és Kocsik Lajos keze nyoma is látható. Az ünnepségen a Gárdonyi Géza Színház két művésze, Zám Andrea és Pálfi Zoltán kedveskedett műsorral a megjelenteknek, akik a Próbálj meg lazítani című szám éneklésében aktív szerepet is vállaltak. Csank is így tett, csakhogy számára most szó sem lehet pihenésről, hiszen szombaton kezdődik az NB I. tavaszi nyitánya. És nyitányként rögtön egy rangadó, a Dunaferr ellen.- Az időjárás most „betett” minden csapatnak - mondta Csank János. - A várhatóan nehéz, sáros talajon valószínűleg nem a játék dominál majd, hanem a küzdelem, mint ahogy az a szerdai válogatott meccsen is látható volt.- Az esélyeket hogyan ítéli meg1- Valószínűleg ez kellemetíen a ferencvárosi szurkolóknak, de háromesélyesnek tartom a találkozót, mert rangadó vár ránk, ahol bármi megtörténhet. „Húzós” meccs lesz annyi szent, de tudomásom szerint nagy tömeg látogat ki az összecsapásra és remélem otthon tartjuk a három pontot.- Mennyire hatottak zavarólag a felkészülésre a háttérben lezajlott változások, gondolok is elsősorban az elnökváltásra?- Próbáltuk magunkat függetleníteni az eseményektől, ám ez nem ment könnyen. Én az elvégzett munkában hiszek, amit jónak lehet mondani. Nem tudok semmire hivatkozni, ami nehezítette a felkészülésünket. Egy biztos: csúcsformában még nincs a csapat, azonban rengeteg meccs lesz az év során és bízom benne, hogy legtöbbször tudásszintjüknek megfelelően játszanak majd játékosaim.- Ön szerint mi kellene ahhoz, hogy a Heves megyd labdarúgást illetően is előrelépésről lehessen beszélni?- Sokakhoz hasonlóan azt én is szeretném, ha a megyében jó futball lenne. Kulcskérdésnek tartom, hogy Egerben és Gyöngyösön jól működjön az utánpóüás-nevelés, mert ha ezen a két bázison nem folyik megfelelő gyerek-létszámmal komoly szakmai munka, akkor az a környékbeli csapatokra is negatív hatással van. Elsősorban az állam nagyobb szerepvállalását hiányolom - mondta Csank János. BÓDI CSABA AZ NB I. ÁLLÁSA 1. Ferencváros 5 3 2 III 8-0 15(4) 2. MTK 5 2 36-2 15(6) 3. Újpest 5 3 g 2 9-6 14(5) 4. Dunaferr 5 32 6-9 14 (5) 5. Videoton 5 3 1 1 B-4 12(2) 6. Győri ETO 5 32 8-8 11(2) 7. Vasas OH 5 23 4-5 10(4) 8. Lombard FC 5 1 1 3 6-14 10(6) 9. Kispest-Honvéd 5 2 1 2 11-8 8(1) 10. Matáv Sopron 53 2 5-7 6(3) 11. Debrecen 5 14 9-13 6(3) 12. HE 5 1 1 3 5-9 5(1) Megjegyzés: zárójelben az alapszakaszból hozott pontok láthatók. Három hónapos szünet után a 6. forduló mérkőzéseivel folytatódik a labdarúgó NB I., melynek találkozóira a Ferencváros mestere a következő eredményeket tippelte. Péntek, 18: Debrecen - MTK 1-1 Szombat, 14.30: Kispest - Matáv-Sopron 1 -0 Győri ETO - ZTE 2-1 16.45: Ferencváros - Dunaferr 2-1 18.30: Vasas - Újpest 1-1 Vasárnap, 17: Videoton - Lombard FC 1 -0 az első előfizetéses, magyar nyelvű sportcsatorna azonnali kezdéssel értékesítő munkatársakat keres. Kimagasló kereseti lehetőség. Jelentkezés: Telefonon 8-16 óráig Tel.: 20/9830-461 (31247) Ha ■ óráig feladja, másnap olvashatja! MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK OSZTRÁK MINŐSÉGBEN gyári áron! Nyíló-bukó ablakok, portálok, üvegfalak, toló- és harmonikaajtók, bejárati és teraszajtók, redőnyök, télikertek egyedi szín- és méretválasztékban, megrendelésre. Műanyag nyílászárók KÉSZLETRŐL Más méretek megrendelésre 60x60 Nyíló-bukó ablak 18 360.90x60 Bukó ablak 19 820.90x120 Nyíló-bukó ablak 27 460.90x150 Nyíló-bukó ablak 30 870.90x120 Fix ablak 60x120 Nyíló ablak 90x210 Nyíló erkélyajtó 100x210 A1 Bejárati ajtó 15 770.- 19 750.- 39 050.- 160140.Az árak az Áfát tartalmazzák. A U hmm Bemutatóterem: Eger, Sas út 94. TGnStnGriThüJ re/..- 36/411-424,436-293 ÚJ IRODÁT NYITOTTUNK HEVESEN ‘jJj a Szerelem Alfréd út 6. szám alatt Tel.: 06/20/330-7065 Várjuk kedves vásárlóinkat, megrendelőinket. Labdarúgás Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte 18 tagú keretét a szerdai, Jordánia elleni idegenbeli barátságos mérkőzésre. A névsor: Sáfár, Szűcs - kapusok; Hrutka, Sebők, Juhár, Pető, Mátyus, Fehér Cs., Lisztes, Miriuta, Erős, Illés, Tóth, Rósa, Nagy T., Dombi, Fehér M„ Kabát - mezőnyjátékosok. ■