Heves Megyei Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-03 / 53. szám

2001. MÁRCIUS 3., SZOMBAT ÁRA: 49 Ft ELŐFIZETVE: 35,50 Ft XII. ÉVFOLYAM 53. SZÁM MAI SZÁMUNKBÓL HUZAVONA Több mint egy éve próbálja visz- szaszerezni ingatlanát az önkor­mányzat, ám a volt bérlő nem akar költözni. Sőt: nemrég egy hirdetési újságban eladásra kí­nálta az építményt. (2. oldal) STATISZTIKA Az elemzők úgy gondolhatták, a vizsgált körzetben mindenki megiszik naponta egy pohár szeszt, holott egyedül Baloghék voltak minden áldott este pocso­lya részegek. (3. oldal) PÁLYA Minden esély megvan arra, hogy az M3-as autópálya Füzesabony- Polgár között épülő új szakaszán, a tervezett időpontban, 2002 no­vemberében megindulhasson a forgalom. (3. oldal) ÁLDOZAT? Nyolcadik éve, hogy az 1992- ben még az ország tíz legjobbja közé sorolt Heves és Vidéke Ta­karékszövetkezet felszámolás alatt áll. A kisbetétesek többsége ma is várja, hogy hozzájusson hajdan befektetett pénzéhez. Úgy tűnik: hiába. (6. oldal) NYITOTT SZEMMEL A cél, hogy a mindennapi közle­kedés rendezett, zöldterületek­ben gazdag környezetben, a le­hető legnagyobb biztonság mel­lett minél több örömet nyújtson, és a lehető legkevesebb bosszú­ság érhesse a gyalogost, a kerék­párost, az autóst, az öreget és a fiatalt egyaránt. (3. oldal) / / \j o u -J J1UVUU Kezdődik a „belvizsgálat” Jövő héten indul az egészségügyi miniszter kezdeményezésére elrendelt országos vizsgálat Heves megyében is. Minderre a fő­városi Nyíró Gyula Kórházban történt, feltételezett eutanázia-esetek miatt kerül sor, ahol a „fekete angyalként” elhíresült ápoló­nőt gyanúsítják azzal, hogy tömegesen küldött a halálba súlyos betegeket. Illusztrációnk Egerben, a megyei kórházban készült. Cikkünk a 3. oldalon. fotó: perl marton Aláírások a cementgyárért Bélapátfalva A körzet országgyűlési képvise­lője, Horváth László (Fidesz- Magyar Polgári Párt) vezetésével szombaton aláírásgyűjtés kezdő­dik a településen a helyi cement­gyár lebontása ellen. Akik ellát­ják kézjegyükkel az íveket, an­nak érdekében állnak ki, hogy a gyár tulajdonosai addig ne fogja­nak a bontási munkálatokhoz, amíg a folyamatban lévő parla­menti és versenyhivatali vizsgá­latok be nem fejeződnek. Mint azt lapunkban is hírül adtuk, eze­ket a vizsgálatokat Horváth Lász­ló kezdeményezte, aki egyébként maga is Bélapátfalván él. Ahogyan megtudtuk, a tulaj­donosok nemrégiben bontási en­gedélyt kértek a cementgyári lé­tesítményekre az önkormányzat­tól, s lassan lejár a kérelem elbí­rálására nyitva álló harmincna­pos határidő. Ez indokolta az alá­írásgyűjtés elindítását. A résztve­vők szombaton délelőtt tíz óra­kor találkoznak a bélapátfalvai kultúrházban, s innen keresik majd fel az ívekkel a község kü­lönböző pontjait, végigjárva az utcákat. Az akció még a jövő héten is folytatódik. __________■ A politikus feljelentése A megyei pártvezető nyomozást szeretne Ismeretlen elkövetők ellen tett feljelentést a városi ügyészségen a KDNP me­gyei elnöke, mivel a lakóhe­lyén valakik azt terjesztik, hogy a helyettesítő házior­vosok ellen ágál. A község­ben a korábban meghiúsult praxisvétel miatt nincsenek állandó háziorvosok. Ecséd Az ecsédi Csontos István a KDNP megyei elnökeként rágalmazás alapos gyanújával, ismeretlen tet­tes ellen tett feljelentést a Hatva­ni Városi Ügyészségen, mivel sze­rinte valaki vagy valakik azt ter­jesztik, hogy a két háziorvosi kör­zetben az év elejétől helyettesítést vállaló doktorok ellen hangolja a lakosságot. A pártvezető úgy véli, hogy politikailag le akarják járat­ni, holott ő messzemenően elé­gedett a két orvos ténykedésével, és a legutóbbi falugyűlésen sem ellenük szólt, csupán azt szorgal­mazta, hogy a két háziorvosi kör­zet végleges ellátását minél előbb biztosítsák. A pártelnök most ab­ban bízik, hogy rendőrségi nyo­mozás indul a rágalmazás ügyé­ben, és akkor kiderül, hogy kik állnak a hírterjesztés mögött. Értesüléseink szerint a hatva­ni városi ÁNTSZ-hez is érkezett bejelentés az ecsédi orvosi körze­teiddel kapcsolatban. (Folytatás a 3. oldalon) „Meglepetés” kismamáknak Heves megye A gyeden lévő kismamákat váratla­nul érte az egészségbiztosító pénz­tártól kapott értesítés, miszerint egy összegben legyenek szívesek be­fizetni a kasszába a jövedelmükből le nem vont adóelőleget. Ez eseten­ként változik, de akad család, ahol ez az összeg eléri a harmincezer fo­rintot is. Sokan értetlenül állnak a dolog előtt, hiszen úgy gondolták, hogy a járandóságot úgy kézbesí­tette a postás, hogy abból már min­den szükséges tételt levontak. A kérdést GaUovics Györgynének, a Heves Megyei Egészségbiztosító Pénztár Betegellátási osztályvezető­jének továbbítottuk.- Valóban most kezdtük postáz­ni az adóértesítőket. Megértem az érintettek felháborodását, de ez sajnos országos problémaként je­lentkezhet az elkövetkező idő­szakban. Arról van szó, hogy a jog­szabályok oly gyorsan változnak, hogy azt sokszor képtelen követni az országosan alkalmazott számí­tógépes program. A családokat tá­mogató rendelkezéselr'szaporod- nak, de ezek végrehajtása a jogal­kalmazók számára rengeteg bü­rokráciával jár. (Folytatás a 2. oldalon) Felismerte támadóját a sértett Eger Pénteken folytatódott a büntetőper a Heves Me­gyei Bíróságon a román állampolgárságú, de ma­gyar nemzetíségű 28 éves K. István ügyében. Őt több fiatal nő sérelmére elkövetett különféle bűn- cselekményekkel vádolja az ügyészség. A vádha­tóság egyebek mellett életveszélyt okozó testi sér­tés bűntette, erőszakos nemi közösülés, rablás és annak kísérlete miatt indítványozza felelősségre vonni a férfit. Tegnap a bíróság öt tanút hallgatott ki. Az utcán egyedül közlekedő hölgyeket ért tá­madások 1999 decemberében, illetve az elmúlt év februárjában történtek a megyeszékhely különbö­ző pontjain, s annak idején nagy visszhangot kel­tettek. Az első esetek sértettjei a tárgyaláson nem ismerték fel támadójukat a vádlottban, ráismert viszont az a nő, akit - a vád szerint - K. késsel fe­nyegetve megerőszakolt február elején a Pozsonyi út melletti füves, bozótos területen. A sértett tanú és a vádlott szembesítésekor K. István továbbra is állította: nem ő volt az elkövető. A vádlott a Petőfi és a Koszorú utcai tett elkövetését is tagadta a ko­rábbi - szerdai - tárgyalási napon, ugyanakkor ezen cselekmények sértettjeinek pénteki vallomá­sához nem fűzött megjegyzést, a tanúkhoz nem intézett kérdést. Igaz, sem C. A., sem fk. B. N. nem azonosította K.-t, mint egy évvel korábbi tá­madóját. Nem ismert rá a vádlottra a Tűzoltó tér közelében megtámadott K. M. sem, ám ez a rablá- si kísérlet a férfi elfogásával végződött, így nem le- het kétséges, ki volt az elkövetője. _________isikéi K özalapítvány az uszodáért Hatvan Az illetékes bíróságon bejegyez­ték az Összefogás a Hatvani Fedett Uszodáért és Sportcsarnokért Köz­hasznú Alapítványt. Ezzel meg­nyílt a lehetőség arra, hogy a hely­beliek is hozzájáruljanak a régi igényként jelentkező létesítmény megvalósításához - közölte tegna­pi sajtótájékoztatóján Érsek Zsolt (MSZP) országgyűlési képviselő, ár. Király Csaba, az Összefogás Hatvanért Egyesület (ÖHE) elnö­ke, alpolgármester és dr. Eperjesi Tamás, az ÖHE önkormányzaü frakciójának a vezetője. Megtudtuk: az alapítványt dr. Eperjesi hozta létre, 100 ezer fo­rint induló tőkével. Kuratóriumi elnöknek Érseket, alelnöknek dr. Királyt, a tagok sorába pedig Sós István autókereskedőt, Ju­hász Ferenc takarékszövetkezeti vezetőt és Úti Csabát, a Hatvani Volán Rt. vezérigazgatóját kérte fel, akik elvállalták a megbízást. Személyük garancia arra, hogy a városban végre ne csak elkez­dődjön valami, hanem meg is valósuljon - tette hozzá a frak­cióvezető. A politikusok szerint a leg­utóbbi választásokon szinte min­den jelölt a programja részeként fogalmazta meg az uszodaépí­tést, s most „lehetőség nyílik arra is, hogy ne csak szavakkal támo­gassák azt”. Minden adományt szívesen fogadnak, de nem terve­zik, hogy felkérik az önkormány­zati képviselőket: tiszteletdíjuk egy részét ajánlják fel e célra. Et­től függetlenül örömmel vennék, ha csatlakoznának a kezdemé­nyezéshez, hiszen - mint mond­ták - mindenkiben szégyenérze­tet kelt, hogy gyermekeit más te­lepülésekre járatja úszni. (Folytatás a 2. oldalon) Ma szállítják a moszkvai Kreml melletti Eszterházy cukrászdába Kopcsik Lajos (képünkön) mestercukrász és Herczeg István fes­tőművész cukorból készített munkáit. A csaknem százötven alkotás, a különböző faliképek, ikonok, dísztorták, melyek többsé- ge a cukrászolimpiákon aranyérmet is nyert, az orosz vendéglátóhely lovagtermében kap helyet. fotó: gál gábor MNB: csökkenő leértékelés A Magyar Nemzeti Bank Jegy­banktanácsa pénteki ülésén a kor­mánnyal egyetértésben úgy dön­tött, hogy a forint csúszó leértéke­lésének havi üteme április 1-jétől a mostani 0,3 százalékról 0,2 száza­lékra csökken. A Járai Zsigmond elnök vezetésével tartott ülésen a Jegybanktanács tagjai úgy ítélték meg, hogy a forint csúszó leérté­kelésének csökkentése hozzájárul az infláció mérsékléséhez. Arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a csökkentés nem befolyásolja ne­gatívan a magyar export verseny- képességét, mivel a termelékeny­ség viszonylag gyors növekedése miatt a kivitel folyamatosan javul. A testület hangsúlyozta a monetá­ris politika folytonosságát. Az MNB elemzése szerint az áremel­kedések ez évi üteme jelentősen csökkenhet.

Next

/
Thumbnails
Contents