Heves Megyei Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-10 / 59. szám

6. oldal - Heves Megyei Hírlap HÍRLAP MAGAZIN 2001. Március 10., szombat Hfl Illemhelyek és globalizáció Nyertesek és vesztesek a közös Európában Ön szerint az alábbi társadalmi csoportok életére milyen hatással lesz Magyarország EU-csatlakozása? (az „előnyös” és „hátrányos” válaszok %-os aránya) akik tudnak valamilyen idegen nyelvet nagyvállalkozók, nagyiparosok politikusok értelmiségiek fiatalok fővárosiak nyugati országrész lakói gyerekek aktív dolgozók tanárok közalkalmazottak ipari munkások kisvállalkozók, kisiparosok középkorúak keleti országrész lakói mezőgazdasági kistermelők, őstermelők szövetkezeti tagok, mezőgazdasági alkalmazottak inaktívak nyugdíjasok idősek akik nem tudnak nyelveket 100 80 60 40 20 0 20 40 60 80 100 SU előnyös —hátrányos! Sosem lennék olyan klub tagja, amel^fik elfogadna engem tagjának - állítja a zsidó-európai gyökerek­kel rendelkező amerikai humorista és rendező, Woody Allen. Könnyű neki. Az óceánon túl - úgy tűnik - valamelyest más a helyzet. Mi itt, Európa szélén, örömest lennénk tagok. Immár évtizede igyekszünk elszántan felhívni magunkra a fi­gyelmet, s méltónak találtatni arra, hogy a kontinens gazdagabbik és szerencsésebb felének klubjába léphessünk. Az Európai Unió bel­ső termeibe azonban nem könnyű a bejárás. A várólista előkelő helyé­nél tovább egyelőre nem jutottunk. De máris sok tanulsággal lettünk gazdagabbak. A globalizáció és az EU kapcsán fölbukkanó és behe­lyettesíthető téveszméinktől - irre­ális vágyainktól és mitikus félelme­inktől - függetlenü ugyanis a vüág mozog. Változik, megújul és halad a maga útján, kérlelhetetlenül. A hazai társadalom túlnyomó része nagyon világosan, éretten és reáli­san tekint a magyar integrációra és várható következményeire. A honi közvélemény-kutatások azt tükrözik, hogy a magyar népes­ség mintegy 70 százaléka támogat­ja - ezzel a felvételre váró első kö­rös kelet-európai reformországok között toronymagasan vezet - az ország Európa Unióhoz történő csatlakozását, s a többség inkább valami jót, a mai állapotok javulá­sát várja ettől. A Szonda Ipsos köz­vélemény-kutató tavalyi felmérése is igazolja, hogy a lakosság többsé- ges reálisan, várakozóan tekint az Európai Unióra. Ha népszavazásra kerül sor, a népesség kétharmada a csatlakozás mellett voksolna. Egy- harmad bizonytalan, illetve ellene van. Körülbelül egyhatod az ará­nya azoknak, akik stabilan több­nek látják a csatlakozásból szár­mazó hátrányokat, mint az elő­nyöket. Akkor mi az, ami mégis hibádzik? Az a bizonyos nem pusztán anyagi jellegű tényező, amit talán kulturális deficitnek le­hetne nevezni. Ami például a ha­zai nyüvános vécék állapotában mindenki számára naponta jól ér­zékelhetően ölt testet. Elég csupán beleszagolni a levegőbe, hogy ér­zékelhessük a kelet-nyugati elválasztóvonalat. A közvécék helyzete ugyanis eléggé pontos képet ad, mondhatni, egyféle lak­muszpapírja lehet egy ország szel­lemi, kuitiirális mentalitásának és az Uniótól való távolságának. A nagy dolgok a kis dolgoknál kez­dődnek. A csatlakozás nem anyagi jelle­gű, Fa szappanra át nem számítha­tó szellemi nyeresége valószínűleg sokkal nagyobb, mint a tényleges euróbán kalkulálható hozadék. A felmérés szerint a lakosság ettől nem fél, kulturális területen is gaz­dagodást vár, és nem tart a nemze­ti identitás - sokat emlegetett - hát­térbe szorulásától. Okosan érzi, hogy mindez nem rombolni, ha­nem építeni és megerősíteni fogja a hazai szellemi örökséget, elvitat­hatatlan értékeinket. Arra a kérdésre, hogy lesznek-e, s ha igen, akkor kik lesznek az eu­rópai integráció hazai vesztesei, válaszok már ma is akadnak. Bizo­nyos, hogy lesznek, akár jelentős számban is. Az ország népességé­nek mintegy negyede-ötöde relatív áldozata lehet hazánk tagságának. Egyebek közt a globalizációt ma úton-útfélen emlegető politikusok fantomként, elemi csapásként, a nemzet múltbeli cselekedeteinek elkerülhetetlen következménye­ként vetítik elénk ezt a csapást. A leegyszerűsítő séma szerint a glob­alizáció egyenlő idegen érdekek térnyerésével és a nemzetet fojto­gató importált kultúrhulladékkal. Pedig kijelenthető: a globalizáció nélkül ma nem létezne Magyaror­szág. Vagy nem így létezne. Az első, térségünket is jelentő­sen meghatározó történelmi glob­alizáció két évezreddel ezelőtt, a Római Birodalom kialakulása és terjeszkedése nyomán Pannónia provincia kialakulása volt a Du­nántúlon. Ehhez köthető a Duna védvonalának megerősítése, a gaz­dag anyagi és szellemi kultúrák be­áramlása. Majd következett az idő­számításunk szerinti 3-4. század­tól egészen a 9. századig tartó nagy népvándorlások korszaka Európá­ban és Eurázsiában. A kontinens talán legnagyobb globalizációs tör­ténelmi folyamata, s egyúttal a ma­gyarság jövőjét is meghatározó eseménye pedig a kereszténység elterjedése és felvétele volt. Napja­ink erre emlékező millenniumi eseményeihez érkezve ecsetelni sem kell utóbbi jelentőségét. A múlt évezred, egyben az ország történetének mindeddig második legjelentősebb modernizációját egyébként Szent István óta a kom­munista Kádár-rendszer cseppfo­lyós diktatúrája hozta, kisebb hul­lámai voltak még a harmincas években is, gondoljunk például a Klebeisberg Kuno kultuszminisz­ter nevéhez köthető oktatási fej­lesztésekre. Nem mindegy, milyen lesz a folytatás. Az „eurokesergőkön” túl nyil­vánvalóan lesznek a magyar integ­rációnak is honi vesztesei. Ezt nem érdemes tagadni. Igaz, ez a remé­nyek szerint a társadalom kisebbik részét - ez persze az érintetteket nem vigasztalja -, várhatóan az idősebbeket, a mezőgazdaságból élők egy részét, a képzetleneket, a felhasználható tudással nem ren­delkezőket és az inaktívakat érint­heti. De nem szabad elfelejteni, ak­kor is lennének ilyen vesztesek - előbb mint utóbb, alighanem az integráció nélkül többen is -, ha el­maradna a csatlakozás. A moder­nizációt nem lehet megspórolni. Lehet tenni azért, hogy minél ke­vesebben szoruljanak a hátrányos oldalra. Akkor is meg -kellene oldani azokat a sürgető, további halasz­tást már egyébként sem tűrő, ma­gunk előtt görgetett gondokat - a mezőgazdaság válsága, rossz bir­tokszerkezet, ellentmondásos és a kedvezőtlen helyzetet konzerváló támogatási rendszer, képzetlen tö­megek, tudásszint-különbségek, technológiai lemaradás-, ha kima­radnánk a kontinens politikai, gaz­dasági közösségéből. Az Európai Unióba történő belépésünk, de már a csatlakozás idestova évtize­des felzárkózási folyamata is lö­kést ad ahhoz, hogy szembesül­jünk mindezzel. Ezen vízió ösztö­kélése híján minden bizonnyal ne­hezebb lenne megküzdeni problé­máinkkal. Ez már a mi kézzelfog­ható nyereségünk. Mindez még in­kább kiemeli, hogy a hagyomá­nyos modernizációs stratégia fő­csapása, az infrastruktúra- és vál­lalkozásfejlesztés, s a beruházás­ösztönzés mellett milyen nagy szükség van a „haszontalannak” minősített kiegészítő területek fo­kozott támogatására. Vagyis: az egymást váltó kormányok haloga­tása helyett a szociális biztonság növelésére, komoly társadalom- biztosítási reformra, fokozott ráfor­dításokra az oktatás, az egészség­ügy és a kultúra terén. Földközeli példáknál maradva: átfogó hazai informatikai programot, amely in­gyen vagy jelképes összegért teszi elérhetővé minden hazai család számára a számítógépet és a világ­hálót. Ingyenes, elérhető, ember- szabású tanfolyamokkal az apró településeken, kiegészítve színvo­nalas és ingyenes társadalmi nyelvoktatási hálózattal. Mielőtt a szerzőt hagymázas látomások eljö­vetelével, netán a delirium nyilván­való tüneteivel hoznák kapcsolat­ba, leszögezem: mindehhez jelen­leg már megvannak a szükséges itthoni anyagi bázisok. Az ország rendelkezik a megvalósításhoz szükséges erőforrásokkal ahhoz, hogy történelme legnagyobb, az egész társadalmat átfogó moderni­zációs váltását végrehajtsa. Hogy mi kell ehhez? Politika? Felsőbb hatalom? Kormányzat? Hi­vatalok? Ez mind, ami mégis túl sok, de túl kevés is. Az egész társa­dalom mozgósítása a reális igény, amely puszta önérdekének belátá­sa alapján cselekszik és együttmű­ködik, vagy ha kell, kényszeríti a politikát, a hatalmat, a közéletet az együttműködésre. Egyetlen orszá­got sem lehet önszándéka ellenére erőszakkal boldogítani, moderni­zálni, fentről fejleszteni. Úgy tűnik, itthon inkább ebben a civil erőben van a hiba, s kevésbé a pénzben. Az Európai Unió megadhatja eh­hez a szükséges lökést. Rajtunk áll az át nem ruházható felelősség, hogy élünk-e vele. KOVÁCS JÁNOS Hiedelmek a „csodamasináról” A computer-tomográf is a bizalmi elv alapján működik A régóta várt computer-tomográf (CT) janu­ár végi „telepítése” óta a berendezés mun­kaidőben folyamatosan üzemel. A kihasz­náltságot jelzi, hogy éppen ma vizsgálják meg a háromszázadik beteget a készülék­kel, amelyet a laikusok közül sokan „csoda­masinának” tartanak. Dr. Lázárcsik Ildikó főorvos asszonnyal egyebek mellett a CT-vel kapcsolatos hiedelmekről beszélgettünk. Hatvan Nem vitás, az Albert Schweitzer Kórház óriási kinccsel gyarapodott a közelmúltban, amikor „hadrendbe” állították az úgynevezett ötödik ge­nerációs - azaz a legmodernebbek közé tartozó - computer-tomográfot. A környékbeliek már-már varázserőt tulajdonítanak a bonyolult berende­zésnek. Erre utal például, hogy állítólag valóság­gal ostrom alá veszik a háziorvosokat: utóbbi in­tézze el, hogy panaszaikat - akár a leghétközna­pibbakat is - ezzel a készülékkel vizsgálják ki.- Pedig nem csodaszerkezetről, hanem rönt­gen-elveken alapuló vizsgálatról van szó, amit kiegészít a legmodernebb számítógépes techni­ka - ismerteti a CT működését leegyszerűsítve dr. Lázárcsik Ildikó ideggyógyász főorvos. - Mégis akadnak, akik egy hasfájással is szeret­nék igénybe venni, noha talán erre nem is len­ne szükség. Megpróbáljuk tudatosítani a bete­gekkel, hogy a computer-tomográf bár nagyon fontos, de mégis csak egy részeleme az orvosi diagnosztikának. Hogy hol a helye a gyógyítás­A CT felvételén: koponya felüloézetből, szeletekre „szedve” Folyamatosan vizsgálják a betegeket fotó.- t. o. ban, azt az adott terület szakorvosa képes fel­mérni, s eldönteni. A főorvos asszony - speciális szakterületéből adódóan is - gyakorta kér CT-s vizsgálatot. Ő az egyik fő „szállító” - teszi hozzá nevetve, majd lel­kesen mutatja a felvételeken, mire is képes a be­rendezés.- Egy arccsonttörésről - indokolt esetben - akár háromdimenziós kép is készíthető. A térbeli látás nagyban megkönnyítheti a beavatkozást. Akár a milliméteres elváltozásokat is képesek va­gyunk észlelni. A gyógyintézményben tervezik, hogy április elsejétől még a jelenlegi százszázalékos kihasz­náltságot is növelik. Beindul a rendszeres, behí­váson alapuló éjszakai ügyelet, s a szakavatott személyzetnek - na meg a technikának - kö­szönhetően alig egy órát kell várni a vizsgálati eredményre.- Természetesen mindenki nagyon örül a ké­szüléknek - jelenti ki a főorvos asszony. - A zök­kenőmentes működés érdekében szeretnénk el­érni, hogy ne a betegek kérjék a vizsgálatot, ha­nem mi ajánlhassuk azt. Ez is a bizalmi elv ré­sze, ami nélkül az egészségügy nem létezhetne. (T.OJ Újraéledt erdei motívumok Az erdőkövesdi Borbás Antal fafa­ragásait számos népművészeti ki­állításon megcsodálhatták már az érdeklődők. Míves fokosa, a régi Egyik gazdától a másikhoz szegőd­tünk, míg végre tizenhat évesen kőművestanulóként igazi szakmát tanulhattam. 1968-ig kisebb-na­Szívesen tanítgatnám a gyerekeket is, de úgy látom, nincs türelmük... FOTÓ: ÖTVÖS IMRE paraszti gazdaságok jellegzetes használati tárgyai, aprólékosan ki­dolgozott és díszített citerái való­ságos remekek. A laikus szemlélő­dő azt gondolná, hogy Tóni bácsi ügyes kezű elődöktől leste el a fa­faragás tudományát, pedig csupán nyugdíjaséveiben, amolyan una­loműző foglalatosságként látott hozzá a kézművességnek eme egyre ritkábban gyakorolt ágához. Az azt megelőző években ilyen hobbira aligha lett volna ideje.- A gondtalan gyerekkor hamar véget ért. Tízéves koromban a ma­gamfajta gyerekekkel már rendsze­resen jártunk kapálni a péter- vásárai gróf szőlőjébe. Tizenhá­rom éves voltam, amikor a szüleim summásnak adtak hat hónapra Zemplén megyébe. Azt a fél évet száraz koszton és vízen húztam ki. így ment ez éveken keresztül. gyobb megszakítással ebből a mesterségből éltem, míg negyven­hét éves koromban rokkantnyug­díjas lettem. Jól emlékszem, az el­ső nyugdíjam 1491 forint volt, de esküszöm, hogy többet ért a mos­taninál - meséli Antal bácsi.- Mikor kezdett el faragni?- Két évig üldögéltem a kapu előtt a kispadon, amikor ráébred­tem, hogy fiatal vagyok még az effaj­ta tétlenséghez. Akkor kezdtem el farigcsálni. Nem volt kitől tanulni, mert aki értett valamelyest ehhez a dologhoz, féltékenyen őrizte a forté­lyokat. Mivel a fát mindig szerettem, a megmunkálása is örömet szerzett. Előrajzolgattam a mintákat, és di- kiccsel nekiláttam a faragáshoz. így készültek el az első fokosok, fatá­nyérok, csanakok, kulacsok.- Antal bácsi, ha otthonról ki kell mozdulni, egy gyönyörűen dí­szített bottal indul útnak. Bizo­nyára ez is saját munka...- Ezt a kígyós botot 1993-ban készítettem. Főként olyan motí­vumok szerepelnek raj­ta, amik emlékeztetnek a szülőföldemre, a falut körülvevő erdőre és az itt élő vadakra, virágok­ra. Hozzám nőtt ez a bot. Nem válnék meg tőle soha.- Sok kiállításra meg­hívták az elmúlt évek­ben. Legközelebb az Utazás 2001. budapesti expón mutathatja be al­kotásait az erdőköves- diek standján. Milyen elismeréseket kapott ezekért a szép kézimun­kákért?- Rengeteg oklevelet kaptam, de a kiállítások­ról felemás a vélemé­nyem. Előfordult, hogy az elkért anyagot vissza sem hozták, úgy kellett utána­mennem és hazahoznom. Az erre járó turisták, vadászok azonban gyakorta felkeresnek, és ajándék­ba szívesen vesznek egy-két dara­bot. A német vendégek az agan- csos botot keresik, Amerikából pedig a citerák iránt érdeklődtek. Kiránduló diákok is jártak már nálunk, hogy megnézzék a mun­káimat.- Mennyi időt vesz igénybe egy- egy szép darab faragása?- Átlagosan egy-két hónapot. Az az igazság, hogy a legszíveseb­ben nyáron dolgozgatok, az ár­nyékos lombok alatt. Ilyenkor szí­vesen tanítgatnám az érdeklődő gyerekeket is, de úgy látom, nincs sok türelmük az aprólékos mun­kához. Pedig szívesen beavatnám őket ebbe a kedves időtöltésbe. _________________________________(BARTAI

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents