Heves Megyei Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-10 / 59. szám

2001. Március 10., szombat Heves Megyei Hírlap - 7. oldal hírlap MAGAZIN A nnak idején, még negyedikes általá­nos iskolás korában, Kiss Gábor írt egy mesét Manóországról. A törté­netben, amint az lenni szokott, a csúf ba­nya elrabolja a manókirály fiát. Legjobb barátja, Manó Péter utánaeredt, ment, mendegélt hegyen-völgyön át, s egyszerre csak egy odvas fához ért. Ott azonnal meg­érezte a vén boszorkány szagát, bement a lyukon, kitépte a kezéből a varázsigét, s amikor azzal békává varázsolta a banyát, kioldotta a barátja köré tekert kötelet. Ott­hon a manószülők megkérdezték:- Hol voltatok ilyen sokáig? Erre ők elmesélték a történetet. Szüle­ik megértették, s örültek, hogy gyerme­keik szerencsésen hazaértek... - végző­dik a mese. A most 17 éves Kiss Gábor felkutatásá­ra bármelyik barátja és iskolatársa azon­nal útnak indulna, ha csak egy picike nyom is lenne, hogy merre vegyék az irányt. Meggyőződésük ugyanis, hogy az immár negyedik hónapja eltűnt fiú, a Szilágyi gimnázium harmadik osztályos tanulója nagy bajba keveredett, és segít­ségre szorul.- Nekem az az érzésem, hogy nem ön­szántából ment el - jegyzi meg iskolatár­sa, a novaji Nagy Richárd, akihez szoros baráti szálak fűzik a tizenéves egri srá­cot. - Amikor másnap meghallottam, hogy mi történt, először nem is akartam elhinni. Aztán abban reménykedtem, hogy estére majd csak előkerül, de sem­mi hír nincs róla. Egyre többen mondják, hogy bizonyára valamilyen szekta miatt nem tud hazajönni. Kiss Gyuláék ízlésesen berendezett Faiskola utcai otthonában láthatóan sem­mi jel nem utal arra, hogy a kisebbik fiú szakítani akart itteni életével. A kis szoba sarkában ugyanúgy áll az iskolai köny­vekkel, füzetekkel zsúfolt asztala, mint ahogy azon a szombaton hagyta. Kiváló tanuló volt, szorgalmára jellemző, hogy mielőtt szórakozni indult volna, már ré- ges-régen készen volt az angolból és ma­tematikából hétfőre feladott házi felada­taival. A fiókban pedig már ott sorakoz­nak a leendő érettségi tételek tárolására szolgáló mappák.- Mindent előre eltervezett - mondja el­szorult torokkal az édesanyja. - Az írásbe­li után januárban készült letenni a szóbeli nyelvvizsgát angolból, s már azon gondol­kodott, hogy miként kamatoztatja azt az A remény hal meg utoljára Valami rendkívüli történhetett a mindig precíz és pontos fiatalemberrel összeget, amelyet a város friss tanulmányi ösztöndíjasaként kap majd. Erről október 30-án kapta meg az értesítést, s néhány nap múlva kellett volna visszaküldeni a kitöltött űrlapot.-Ésa távolabbi tervei?- Azok a továbbtanulással kapcsolato­sak. A debreceni egyetem fogorvosi kará­ra készült... De az a szombat este minden­nek véget vetett. November 11. volt az a szombati nap, amikor este fél 7-kor - életében talán a ne­gyedik-ötödik alkalommal - Gábor kon­certre indult a MÁS-klubba. A mindig ma­gánál hordott kis hátizsákjában csak egy széldzseki, egy tolltartó, továbbá a diák- igazolványa volt, meg úgy ötezer forint a korábban felvett ösztöndíjából. Érvényes útlevele nincs, a személyi igazolványa is otthon maradt. Az Ossian és a Tankcsap­da volt a két kedvenc együttese, ezúttal azonban nem ezek a zenekarok léptek fel, hanem alternatív koncert szórakoztatta a fiatalokat.- Eredetileg úgy volt, hogy az egyik leg­jobb barátjával találkozik majd, de Nagy Ricsinek közbejött valamilyen otthoni program, ezért nem tudott elmenni a klubba. Nem tudni, hogy Gábor végül is bement-e a MÁS-ba vagy sem, ott ugyanis nem látták. Csaba bátyjának az egyik ba­rátja fél nyolc körül még találkozott vele a főposta előtt, több fiatal is volt ott akkor­tájt, de nem biztos, hogy összetartoztak.- Ekkor látták utoljára?- Végül is nem - mondják reményked­ve a szülők. - Egy magánnyomozó segít­ségével sikerült kideríteni, hogy később három fiatal társaságában betért a klubbal szembeni Bács Hús ABC-be. Amint az el­adó emlékezett rá, a maga 195 centis alak­jával megállt a bejárati ajtónál, és várt. Társairól a kereskedő segítségével fantom­kép készült, s most abban bízunk, hogy ezek alapján a nyomára bukkanhatunk. Hogy valami rendkívüli történt a min­dig precíz és pontos fiatalemberrel, azt már vasárnap délelőtt sejtették a szülők, Velük látták utoljára Egyikük vörösesszőke ha­jú, 18-22 év közötti, 170-175 cm magas, hosz- szúkás arcú, fehér bőrű, hegyes álla közepén vo­násszerű bemélyedés van. Haját hátul összefog­va hordja, ápolatlan, zül­lött külsejű. Hosszú, feke­te szövetkabátot viselt. A másik fekete hajú, 18-22 év közötti, 170-175 cm magas, hosszú haját lófarokba kötve viseli. Jel­lemzője, hogy elöl egy tincs a szájáig lóg, s időn­ként rágja. Arca hosszú­kás, bőre fehér, bal szem­öldökében, s talán az or­rában is karika van, kezén koponya alakú ezüstgyű­rűt hord, amelyből két bőrszíj lóg ki. Ápolatlan, züllött kinézetű, csaknem bokáig érő, fekete szövet­kabátot hordott. A harmadik személy fe­kete, rövid hajú, 17-18 éves, 180-190 cm magas fi­atalember. Bőre fehér, arca kerek, pattanásos, s vasta- gított pajesza van. Kék far­mert és bőrdzsekit viselt. Aki segíteni tud, az a (06-36) 522-111/13-15-ös telefonszámon, illetve bármelyik rendőrnél beje­lentheti a velük, illetve az eltűnt fiúval kapcsolatos információját. akik - miután végigtelefonálták a rokono­kat, a barátokat és a fiú ismerőseit - a rendőrséghez fordultak, majd saját ma­guk is a keresésére indultak. Ahogy telt­múlt az idő, úgy bővült a kutatásban résztvevők köre. Kutyáikkal bejárták a vá­rost és környékét a Miskolci Speciális Mentők, itt voltak a Budapesti Gyermek­kutató Szolgálat emberei, ám vala­mennyien eredmény nélkül mentek el. Miután a csavargásra egyáltalán nem hajlamos tizenéves fényképét több tévé­csatorna és újság is közreadta, időnként befutott egy-egy információ. Az a verzió, miszerint holtan, netán értékesíthető szerveitől megfosztottan találtak rá, hála nem bizonyult igaznak. Sokan látni vél­ték az ország különböző részeiben. Egy segítő szándékú telefonáló Keszthely kör­nyékén vélte felfedezni az eltűnt fiút, Bárándon egy diszkóban „látta” két lány, Pécsett egy kapualjban éjszakázó srác ha­sonlított rá, de egyik sem ő volt. Szent- gotthárdról olyan bejelentés érkezett, hogy két fiatal krisnás könyveket árul, s az egyikük feltehetően az egri fiú, a hír csak félig volt igaz. Más úgy vélte, hogy Dabas és Kecskemét között látta gyalo­golni, egy önzetlen autószerelő végighaj­tott oda-vissza az úton, de nem lelte az eltűnt diák nyomát. Volt, aki arra tippelt, hogy a Tasnádi testvérek rabolták el...- A legrosszabb az volt, hogy valaki ke­gyetlen játékot űzött velünk - sóhajtja Ibolya asszony. - Egyszer megcsörrent a telefon, s egy hang azt közölte: „Tudjuk, hogy hol van a gyerek!” De mire rákér­dezhettünk volna, letették a kagylót.- Mi igaz abból a híresztelésből, hogy sátánista jelképeket találtak Gábor hol­mijai között?- Semmi - emeli fel a hangját az apa. Feleségével együtt áthívnak a másik szo­bába, ahol fiuk kincsei vannak. Gombfo- ci-csapatok, sportolók fotói, kedvenc könyvei, súlyzók, egy dobozban min­denféle gyermekkori kacatok, saját és ba­rátai neki ajándékozott rajzai.- Volt közöttük egy egészen kicsi korá­ban készült apró rajz, amin számok, csil­lagok láthatók, de ezek nem hasonlíta­nak semmiféle szektás jelképre. Gábor két középiskolai dolgozata alapján egy írásszakértő elkészítette a fel­nőttkor küszöbén álló fiatalember jel­lemrajzát. Bár ebben az áll, hogy „...nem tudta eléggé kialakítani az önálló célkitű­zés és döntés képességét, a kudarctűrés, valamint a reális önértékelés és reális ön­kritika képességét”, semmi nem utal ar­ra, hogy vonzódott volna valamelyik szélsőséges vallási közösséghez.- Túl jó gyerek volt, mondhatni, hogy kissé naiv is - állapítják meg a szülők. - Talán ebben keresendő, hogy akaratán kívül kábítószert adhattak neki, aztán el­csalhatták, s rávehették valamire, amiből most nem tud szabadulni. Csak erre tu­dunk gondolni, csak erre... Aztán még hozzáteszik, hogy sokat várnak a szerteküldött fantomképektől, ez az új szál élteti őket, s a remény, mert az hal meg utoljára. SZILVÁS ISTVÁN VASÁRNAPI HEVESTfflRLAP Diszkrét vetélkedés a bíborosi székért Az elnök embere voltam A szent délutáni alvás Kulka János igazi színpadi szí­nész, számtalan klasszikus szerep­pel a háta mögött. Most is ilyen fel­adatai vannak a Radnóti Színpadon - Mirandolina, Ványa bácsi, Volpone, Athéni Thimon, Erdő -, és közben a Vígszínházban ven­dégként Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésében egy igazán ördögi figurát próbál. És mégis... az orszá­gos népszerűséget egy ízig-vérig modern figura, a Szomszédokból ismert dr. Mágenheim Ádám mentőorvos hozta meg neki. Horváth Ádám személye nyúj­totta számomra a garanciát... A sze­rep szakma részéhez sokszor adott segítséget sebészprofesszor édes­apám, aki büszke volt, hogy leg­alább a képernyőn fehér köpeny­ben és mentőautóban láthatja a fiát. Szólt, ha valamilyen műszert nem jól fogtam a kezembe, ha nem szak­szerűen kötöztem be a pácienst. Le­szidott, ha valamit rosszul csinál­tam, de komoly dicséretet kaptam tőle, ha kicsit is hasonló voltam egy „igazi” orvoshoz. (13. oldal) Amíg a vi­lágsajtó egy­re gyakrab­ban foglal­kozik azzal, ki lesz H. Já­nos Pál pápa utódja, addig a ha­zai közvélemény alig tud arról, nemsokára hazánkban is aktu­ális lesz a kérdés: Paskai László után ki legyen az első számú magyar katolikus vezető? A szi­gorú erkölcsi normák szerint élő és követelményeket támasz­tó egyházban ez a téma nyilvá­nosan tabu, de a találgatások természetesen már folynak a háttérben. (...) Miután Paskai László bíbo­ros jövő év májusában betölti a 75. életévét, ilyenkor a püspököknek fel kell ajánlaniuk, hogy lemonda­nak a rangjukról. A pápa ezt általá­ban elfogadja, de felkérheti az érin­tettet, hogy egy-két évig még ma­radjon a posztján. Hogy Paskai László esetében is ez történik-e, nem lehet tudni, az ő esetében is sok függ az egészségétől. A ma­gyar egyházfő - aki a múlt vasár­nap tartotta aranymiséjét, tehát 50 évvel ezelőtt szentelték pappá - jó testi és szellemi kondícióban van, nem betegeskedik. (...) Jelenleg három egyházi személyiség számít igazán esé­lyesnek. Egyikük Seregély Ist­ván, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. Az egykori kőszegi plébános, most egri ér­sek mellett szól, hogy nagy a te­kintélye a katolikus egyházban, emellett rendkívül agilis, sokat szereplő ember: mindenhol ott van, mindenről tud. A ranglétrán szépen menetelő személyiség pá­lyafutásának megkoronázása le­het - vélik sokan -, ha a Szent­atya mellette foglalna állást. (4. oldal) Molnár Róbert könyvet írt a Torgyán elnök úr mellett töltött tíz esztendőről, s a kézirat már nyomdában van. A VR az 1991- es esztendő történeteiből talló­zott, s közöl exkluzív részlete­ket. Közben gőzerővel szerveztük a március 1-jei szegedi nagygyű­lést. Aki élt és mozgott - beleért­ve Marikát, a takarítónőt is -, mindenki a rendezvényen dolgo­zott. Az újszegedi sportcsarnok zsúfolásig megtelt. De olyannyi­ra, hogy a rendezők be akarták zárni az ajtókat a később érkező vendégek előtt. (...) Torgyán mielőtt hozzákezdett volna beszédéhez, arra kérte a tömegeket, hogy egyperces né­ma felállással adózzanak azok­nak a kisgazdáknak, akik erre a gyűlésre igyekezvén súlyos köz­lekedési balesetben életüket vesztették. Többüknek a kocsija felgyulladt, megégtek, és renge­tegen maradtak az út szélén hol­tan. (...) Izgatott voltam a halálos áldo­zatokat követelő tragédia miatt, mivel egyik barátomat vártam Budapestről a szegedi nagygyű­lésre, de mindhiába. Felhívtam az Útinformot és megkérdeztem, hogy tudnak-e valamit az M5-ön történt tragédiáról. A diszpécser megnyugtatott, hogy nincs külö­nösebb gond. Tény, hogy egy pár autó összekoccant, de csak köny- nyebb sérülések történtek. Meg­nyugodtam, s közben a barátom is megérkezett a helyszínre. Hogy honnan vette Józsi a halá­los áldozatokat, azt a mai napig nem tudom. (4. oldal) Ha a teljes cikkre kíváncsi, ajánljuk figyelmébe a HEVES MEGYEI HÍRLAP VASÁRNAP REGGELT! Megvásárolható a vasárnap is nyitva tartó újságárusoknál. ingyenes számunkat (hétfőtől péntekig 8-15 óra között), nem kell fáradnia, lapunkat otthonába visszük.

Next

/
Thumbnails
Contents