Heves Megyei Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-24 / 47. szám

10. oldal - Heves Megyei Hírlap P F . 2 3 2001. Február 24., szombat A kilátó immár jelkép, visszataszító szimbólum Levelem mintegy két hónapja tartó tépelődést követő elhatározás eredménye. A tépelődést a Hírlap december 9-i „Kéthavonta alsóne- mű-gamitúra”, elhatározást pedig minap ugyanezen rovat (Pf. 23.) „Vagyonbevallás” c. cikke váltotta ki. A kedves egri hölgy által megfo­galmazott szellemes, egyben epés, de a jó ízlés határát át nem lépő le­írtakkal azonosultam! Mivel azon­ban én is e kis falu szülötte vagyok, és jelenleg is itt lakom (Szilvásvá­rad), kicsit több konkrétum is ren­delkezésemre áll. Még akkor is, ha az egri hölgyhöz hasonlóan ehhez én sem nyomozással jutottam. Nem volt rá szükség... A mindennapi közélet úgyis el­lát bennünket szinte naponta kor­rupciós és politikai botrányokkal, ami természetesen a bolsevik-libe­rális sajtó aljas támadása, mint ez­úttal is. A fent említett dec. 9-én megje­lent cikkben községünk jeles szü­löttje (ahogy ezt 0 előszeretettel szokta hangoztatni) földink, az FKGP országgyűlési képviselője is felsorolta „vagyontárgyait”. Szerintem egyvalamiről mégis megfeledkezett, és ez a szülői ház­hoz tartozó portán a 80-as években épült ingatlan. Igaz, ez többször is gazdát cserélt, és egészen biztosan nem a Képviselő Úr nevére bejegy­zett. Ugyanakkor, mert falubeli va­gyok, pontosan tudom, hogy ezen ingatlan egyedüli használója Ő, va­gyis dr. Várhelyi András! A falu legfiatalabb ékessége, a Millenniumi Kilátó ugyan még nem az Ő nevét viseli (ami késik, nem múlik), de oldalán a réztábla büszkén hirdeti az utókornak fő­védnöke nevét, ami nem más, mint... Igen, itt van az ebben és ehhez fonódó, számomra visszataszító jelenségekben minden, mely felhá­borodással és undorral tölt el. A hatalmi elithez tartozó, annak minden alkalommal elvtelenül hangsúlyt adó és gáüástalanul ér­vényt is szerző magatartásforma. A küátó immár egy jelkép, eme kor visszataszító szimbóluma lett, Az építmény, mely közel 100 milliót emésztett az állami (torgyáni!) költségvetésből (a mi pénzünk­ből), melynek oktalanul esett áldo­zatul egyhektárnyi fiatal tölgyes. Pusztán azért, hogy ez a monu­mentális építmény hirdesse egy ve­lejéig korrupt és zavarodott politi­kai elit felsőbbrendűségét. Egy ön­tömjénezésbe beleszédült, a sze­mélyiségzavar jegyeit magán vise­lő - „országszolgáló nemzetfia” - elöljáró nevét. Persze tudjuk, mindez nem idegen az Ő alakját is magába foglaló miliőtől, híven jel­lemzi a kisebbik koalíciós párt él­harcosait, eme oligarchiát, vezéres­tül az Őt körülnyaló mamelukok- kal... Nem túlzás következő állítá­som sem. Az Ózd és Nagyvisnyó felől érkezők alig leplezett megve­téssel szemlélik a büszke faépít­ményt. Pontosan azért, mert rövid idő alatt jelképe lett az egyre elsze­gényedő, kisemmizett köznépnek. Akik olyan községekből érkeznek, ahol ma már mindennapos a nyo­mort súroló szegénység, mely fal­vak önkormányzatai súlyos forrás­hiánnyal küszködnek, közben ilyen hivatkozó építményekre jut sok súlyos tízmillió! Azaz itt nem csupán a köznép hülye-számba vételéről van szó, ahogy (idézem) a kedves egri hölgy zárta mondanivalóját. Annál sokkal többről... (név és rím a szerk-ben) A vármúzeum kiállításairól Hazai anyagot is Szeretnék némi kritikával élni a Dobó István Vármúzeum tevé­kenységével kapcsolatban. Saj­nálatos ténynek tartom, hogy a millennium évében csak külföl­di, az egri várhoz semmiképpen nem kapcsolható kiállításokat láthattunk. Az elmúlt években a maconi XX. századi fazekasok munkáiból rendezett kiállítás szakmai és közönségsikere is gyenge volt. A Servita utcai Mari néni konyhájának bélapátfalvai kerámiagyűjteménye ezt jóval fe­lülmúlta. Véleményem szerint a holland és spanyol földművesek kiállítása is jobban funkcionálna a városligeti Mezőgazdasági Mú­zeumban. A teplicei szecessziós kerámiagyűjteményre sem jöt­tem még rá, hogyan kapcsolódik Egerhez. A linzi múzeum akva- relljei Felső-Ausztriát nyilván nagyszerűen fogják illusztrálni. szívesen látnánk Komolyabban fogalmazva: eb­ben a kis országban olyan nagy­szerű, az egri várhoz, a magyar­sághoz jobban kapcsolódó kiállí­tási anyagok várnak bemutatás­ra, amik jobban megérdemelnék, hogy a nagy múltú falak maguk közé fogadják. Példaként említe­ném a miskolci Herman Ottó Mú­zeum kiállításait, ahova rendsze­resen átjárok, hisz a honfoglalás arany ékszerei, a karosi leletek, a bronzkori kultúra bemutatása stb. sokkal jobban tanít, szóra­koztat és erősíti a nemzeti öntu­datot. Végezetül: sajnálatos, hogy a vár rekonstrukciója kimaradt a Széchenyi-terv várfelújítási prog­ramjából, de mivel már 44 éve el­kezdték az újjáépítését, majd csak leteszik az alapkövet is. Tóth Sándor Felsőtárkány (dm a szerk.-ben) Utasellenes intézkedés, avagy esdeklés némi rugalmasságért Akik utaztak már hétvégén helyi járatú autóbu­szon - Egerben sok ezren -, tanúsíthatják, hogy a valóságtól milyen elrugaszkodott intézkedés az, hogy a legnagyobb csúcsforgalom ellenére is (!) csak az első ajtón egyesével lehet felszállni. Mivel szabad szombat van, amíg be nem áll a libasor, az átszálláshoz megtiltatott az ajtókat kinyitni... Mint régóta tömegközlekedést igénybe vevő, jól emlékszem, hogy anno a szabad szombat beve­zetése óta kísért a közlekedési vállalat hamis filo­zófiája: mivel nem dolgoznak az emberek, mun­kába sem utaznak. Oda nem, de a több idő birto­kában intézik dolgaikat. Vagyis igény van a sűrű járatra, legalábbis a megyeszékhelyen, úgy a déli időpontig. Ha kétségbe vonnák ezt a tényt a köz­lekedési irányítók, kérdezzék meg talán bizalmas embereiket, a jegyellenőröket. Nekik is látni kell ezt, ha nem vakok. Azt senki sem vitathatja, hogy a bliccelés Volán-ellenes, noha kétlem, hogy a menetrendszerűen beköszöntő tarifadrágulások­nál nincsenek tekintettel erre a tényre. (Vagyis a nem bliccelők fizetnek a bliccelőkért is.) Miköz­ben a hétvégi sokaságban türelmetlenül várakoz­tunk egy befutó buszra, gondolni se mertem, hogy az utazási kellemetlenségek fokozásában magam is abszurd szereplő leszek: feltartóztatom a 14-es járatot. Ugyanis én voltam az a - egyéb­ként birkatürelmes, ám most mégis - renitenske- dő alak, aki csomagjaival és virággal nem voltam hajlandó az első ajtóhoz fáradni. Álláspontomat sehogyan sem méltányolta a pilóta, és hátra­üzent, hogy elöl van a felszállás. Tekintettel, hogy én ezt nagyon jól tudtam, makacsul reményked­tem, hogy a menetidőt illik tartani, s a csukott buszból szabadulni vágyók türelme is fogytán... Ám az ajtók kitárulásáig még nem kevés ideig várni kellett... Nem vagyunk egyformák, van, aki vezetője minden óhaját kritikátlanul végrehajtja, mert ezért kapja a fizetését, és van, aki nem szív­bajos, elmondja hozzá a véleményét is. Legőszin- tébb tiszteletem azé a buszvezetőé, aki ötszázas vérnyomással üvöltötte a felhergelt, öklét rázó utasok felé, hogy miért mindenki őt szidja?! Tényleg: milyen alapon vitetik el ezzel a vétlen emberrel a főnökei a balhét? Utasellenes, végre­hajthatatlan regulát követelnek tőle. Az Agria Vo­lán sem teheti ki beosztottjait infarktussal felérő inzultusoknak. Legékesebben egyébként maguk az autóbusz-vezetők egy része bizonyítja a köve­telmény tarthataüanságát, s ez nem a sorok írójá­nak a strébersége, amikor szemet hunynak a sza­bályzatnak, ezzel egyben elejét veszik története­sen egy tömegverekedésnek. Rugalmasan - hiva­talosan írásban elismerten - is lehetne kezeim ezt a kérdést, legalábbis olyan nagy forgalmú megál­lóhelyeken, mint a Dobó gimnáziumnál és az au­tóbusz-állomásnál. Simon Imre az Agria Volán bérletes ősutasa (cím a szerk.-ben) Mit ér ma a forint? Korábban már megjelent a napi­lapjukban a közlés, miszerint feb­ruár 1-jén forgalomba kerül a leg­nagyobb címletű bankjegy, a hú­szezres. Ezt látni lehetett a na­pokban, mintegy megerősítés­képpen a tv-ben is. Az új bank­jegy egyik oldalát Deák Ferenc, a haza bölcse képe díszíti, de a kö­zölt képen úgy tűnik, hogy a te­kintete igen szomorkás, mintha azt akarná mondani: kedves hon­fitársaim, sajnos ide jutottunk. A legnagyobb címletű bankjegy ki­adását az indokolja, hogy csök­kenjen a forgalomban lévő pénz mennyisége, mondják a szakér­tők. A nem szakértők viszont úgy látják, hogy az infláció állandó növekedése egyre több fizetőesz­közt igényel, hiszen az életben naponta találkoznak vele. Magya­rul: a forint értéke romlik. Az örök igazság ebben az esetben is érvényes, miszerint minél több van valamiből, annál értéktele­nebb. Ehhez hozzá kell tenni, hogy az igazi romlás mértékét so­hasem teszik közzé, és azért ala­kul ki olyan vélemény, hogy meg­közelítőleg a duplája körül mo­zog. Vegyes érzelmeket kelt ez a folyamat különösen az időseb­bekben, akik megélték annak ide­jén a magyar földön végigsöprő iszonyatos mértékű inflációt, köz­tük e sorok írója is. Pedig akkor csak az ezerpengős bankjeggyel kezdődött, majd szökött százas lépésekkel a csillagos égig. Né­hány darabja el van téve emlékez­tetőnek, hogy 55-56 évvel ezelőtt egy félig lerombolt és kirabolt or­szág lakossága mit élt át, honnan indult, hová jutott, amint az élni akarás és a jövőbe vetett hit és az emberi akarat úrrá lett a nehéz helyzeten. Ismert, hogy a stabil pénz megteremtésére tettek kísér­letet 1946. augusztus 1-jén, ami­kor is kibocsátották a forintot. Most mit ér a forint? Mennyi kell vagy kellene belőle? Sajnálatos módon a kereseti-jövédelmi vi­szonyok széthúzódtak. Arányta­lanul nagy a szóródás az azonos képviseletű és képzettségű embe­rek között. Sokan nem tudják fi­zetni a számlákat, gond a gyerek­nek reggelit adni, a napközit fizet­ni, ruhát, cipőt venni. Némi re­ményt és segítséget jelent a bi­zonytalanságban a minimálbér január 1-jei bevezetése sok-sok családnál, de nem jelenti a gon­dok megoldását, hiszen sok a sze­gény ember az országban. Arról is csak el elvétve esik szó, hogy a termelőüzemeknél növeli a költ­ségeket, ami az előállított termék árában meg kell hogy jelenjen. Ennek következménye: áremelés. Zárul a kör: kell a húszezres! Enyedi László Heves (rím a szerkőben) Kit mit tud? - Csányban A közelmúltban a Csányi Idősek Otthonában Ki mit tud? vetélkedőt szerveztek, ahol öt csapat 7-7 fő­vel vett részt. A versenyt a 3. csa­pat nyerte meg, de itt mindenki nyert, hiszen nagyon jól éreztük magunkat. Megfogalmazódott, hogy több vetélkedőt kell szervez­ni. A másik rendezvény a teadél­után volt, melyre szintén nagy volt a készülődés. A jó hangulatról Csabi zenész, azaz Révész Csaba gondoskodott. A jó hangulat foko­zódott, amikor a tombolahúzásra került sor. A húzás után kiderült, hogy mindenki nyert valami kis ajándékot. A rendezvényeken kí­vül a hétköznapok sem esemény­telenek. Most folyik a férfi osztály fürdőszobáinak felújítása, melyet nagyon várunk, hogy birtokba ve­ttessük. Készülünk az otthon leg­idősebb lakója, Gábor Jánosné Pannika néni 100. születésnapjá­ra. Köszönetét mondunk az ott­hon vezetőinek, dolgozóinak, a rendezvények szervezőinek, hogy a lakók részére ilyen jó programo­kat szerveznek. Juhász Árpád, Csány Meghallgattak Milyen is egy 77 éves, nem túl vidám ember élete? Belenyúlt életem a háborús évekbe. Itt-ott munka, kényszer. Öregkorom is sokszor a kényszerbe dob. Leg­utóbb például olcsóbb vízért mentem a Mocsári L. utcába, és ebből lett a gond, mivel szabály­talan parkolásért megbüntettek. Gondoltam, megpróbálok taná­csot kérni az érintettektől. Sze­rencsémre meghallgattak. A Mocsári Lajos utcában a CZX-975 frsz.-ú gépjárműre ki­szabott 5000 Ft helyszíni bírság­tól szerencsére eltekintettek. Ezért jó szívvel mondok köszö­netét tisztelt Horváth Gábor ön- kormányzati képviselő úrnak és Zsubotinszky Antal közterület­felügyelet vezető úrnak. Őszinte tisztelettel: Horváth Sándor egri lakos Búcsú Margitkától A Csányi Idősek Otthonának fő­nővére, Oroszi Lászlóné Margit­ka a napokban végleg elbúcsú­zott az intézettől. Fiatalon került ide, és 38 évig itt is maradt. Ezen időszak alatt tette a dolgát, az idő­sekkel foglalkozott. A búcsúzta­tásra a lakók több napon keresz­tül készültek, melynek eredmé­nye a búcsúműsor és köszöntés volt. A fiúk nevében Szabó Mik­lós lakótársunk a virág mellett egy vicces dalt énekelt, majd a la­kók egy-egy szál virággal és me­leg szavakkal kedveskedtek Mar­gitkának. A lakók kis ajándékkal is kedveskedtek. Kedves Margit­ka! Kívánjuk, hogy nyugdíjasévei hosszúak legyenek és erőben, egészségben teljenek. Ezen meg­fogalmazást az igazgatónő is el­mondta, amikor búcsúzott a dol­gozók nevében. Úgy érzem, mi nem búcsúztunk, csak elköszön­tünk a volt főnővértől. Az új főnő- vémek, Fábián Jánosnénak pedig azt kívánjuk, hogy hosszú időt töltsön el körünkben. Gondolom, a munkálkodás, a közös akarat az otthon fejlődését és a lakók jobb közérzetét szolgálja, melyet a ve­zetés is így akar. Juhász Árpád, Csány Életmentő sofőr Ezúton szeretném hálámat kife­jezni annak az autóbusz-vezető­nek, aki következetességével megmentette az életemet. Január 10-én, este hat óra után az 5-ös számú egri helyi já­ratos autóbuszon utaztam, ami­kor az Olasz utcai megállóban rosszul lettem. Az autóbusz so­főrje nem engedett leszállni, ha­nem meggyőzött arról, hogy for­duljak orvoshoz. A rendelőben kiderült, hogy sérüléseim való­ban komolyak voltak, s akár az életembe is kerülhetett volna, ha elmulasztom a vizsgálatot. Gál József (név és rím a szerk.-ben) Reagálás az uszoda-cikkre Hallgattassék meg a másik fétis! Levelezőink figyelmébe Örvendetes, hogy az utóbbi idő­ben ismét gyakran kapunk észre­vételeket, olvasói leveleket a la­punkban megjelent írásokra, il­letve egyéb közéleti kérdésekkel kapcsolatosan. Ennek következ­ménye, hogy anyagtorlódás mi­att a leveleket esetenként némi késéssel tehetjük közzé. Felhív­juk levelezőink figyelmét, hogy lehetőleg röviden, max. 1-2 gé­pelt oldal terjedelemben fogal­mazzák meg gondolataikat. Az írásokat szükség esetén rövidítve és szerkesztett formában tesszük közé. A közölt levelek tartalmá­val szerkesztőségünk nem feltét­lenül ért egyet, azokért felelőssé­get nem vállal.Csak a teljes név­vel, címmel ellátott írásokat je­lentetjük meg. Továbbra is várjuk írásaikat szerkesztőségünk címére: Eger, Barkóczy út 7. szám. A borítékra írják rá: Pf. 23. ___________■ „ Kinek épült az uszoda? Csak a sportolók használhatják” cím­mel 2001. február 5-én megje­lent cikkre reagálva immár hall­gattassék meg a „másik oldal” is. Mi is szeretnénk megjegyez­ni, hogy nagyon örültünk, ami­kor az elmúlt évben az új uszo­dát átadták, úgy gondoltuk, vég­re, hogy gyermekeinknek - akik 5-6 éve minden áldott nap lejár­nak edzésre - nem kell a téli hó­napokban a nemritkán mínusz 10 fok hidegben úszni, és a to­vábbiakban kulturált körülmé­nyek között sportolhatnak. Az­tán jött a huzavona, aminek, úgy érezzük, az lett a vége, hogy a sportolók ellen fordul a közvélemény, bár nem ők idéz­ték elő a kialakult helyzetet, ha­csak nem azzal, hogy egyáltalán sportolnak. Itt nemcsak felnőt­tekről van szó, hanem főleg diá­kokról, akik szintén „dolgoz­nak”, hiszen iskolába járnak, például középfokú intézmény­ben 7-8 órájuk van naponta, el­mennek az edzésre, és késő es­tig tanulva készülnek a követke­ző napra. A mi gyerekeink edzé­sét úgy osztották be, hogy van egy A és egy B hét. Az egyik hé­ten 2, a másik héten 3 napon kapnak lehetőséget a fedett uszoda használatára, amelyért belépődíjat fizetnek. A többi na­pokon a nyitott uszodában edzenek, hogy meddig? És ha felújítás alatt lesz a Bárány­uszoda, akkor hová tudnak menni? Ez még kérdés. Nehéz ebben a helyzetben a legjobb megoldást megtalálni, ami min­denki megelégedésére szolgál­na, hiszen nem lehet a látogató közönség minden egyes tagjá­nak munkaidejéhez, lehetősé­géhez mérten beosztani, hogy a sportolók mikor mehessenek be az uszodába (és természetesen ez fordítva is így van). Vélemé­nyünk szerint egy kis toleranci­ával megoldható - mint teszik azt más városokban -, ahol egy medencében, egy időben meg­férnek egymással a sportolók és a hobbiúszók. Bízunk abban, hogy akik ebben a kérdésben (negatív) véleményüknek adtak hangot (pl. több héttel ezelőtt egy úr, aki azt írta: menjenek oda edzeni, ahol tavaly voltak!), talán egyszer még biztatni fog­ják a versenyeken ezeket a gye­rekeket, akik szabadidejüket ar­ra használják, hogy lelkiismere­tesen sportoljanak. Teljes név és cím a szerk.-ben A pecsétgyűrű varázsa Van egy cél: a pecsétgyűrű. Az ék­szer elnyerésének feltétele, hogy az országos pártvezér által kitű­zött feladat teljesüljön: a megyék minden településén alakuljon alapszervezet. A megyei vezető­ségnek ez nem okoz gondot, csak az aranygyűrű ragyogjon a me­gyei elnök ujján. Olyan nagy a varázsereje en­nek a gyűrűnek, hogy a viselője a megyében képes hivatalvezető­ket leváltam, újakat kineveztet­ni, esetleg megpályáztatni - ugyanis az FVM pályázatokat el­bíráló bizottságában döntési sze­repe van, mint megyei elnöknek. Ha pedig az érdeke úgy kívánja, az FKgP-s tagságát is kész megta- gadtatni azzal az emberrel, aki 2-3 évvel előbb tagja volt a párt­nak. A megbízott hivatalvezetőt koholt vádakkal bemocskolták, így egyszerűbb volt megtagadni, mint segítem. Az FKgP-ről közis­mert, hogy keresztény szellemű párt, de hősünket nem tudom ki­hez hasonlítani. Talán Júdáshoz, csakhogy a mi törekvő embe­rünknek 30 ezüstpénz nem elég, neki több kell. Elsorolni is nehéz azokat a tisztségeket, amelyek után külön pénz illeti meg. Em­berünk tudja kezelni az ostorosi ügyet is - ahogyan azt a saját ér­deke kívánja -, tárgyal az egyik táborral is és a másikkal is, szem- lesütötten, ördögien. Csak az a kérdés, hogy ez az ember és akik ezt az embert meg­választották egykoron, mire szá­mítanak a választáskor, mert az általuk beszervezettek nem sza­vaznak a kisgazdákra. De ha az országos vezetésnek ilyen embe­rek kellenek, mert őket látják nemzeti érzelműeknek, akkor az ördög vigye, lesz, ami lesz, pokol­ban a helyük. (név és cím a szerk.-ben)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents