Heves Megyei Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-27 / 23. szám

6. oldal - Heves Megyei Hírlap HÍRLAP MAGAZIN 2001. Január 27., szombat ^ lni még nem tudunk, de te­E metni már megtanultunk. Szép, karakteres magyar megállapítás, igazi bon mot-féle lenne. Pántlikás magyar virtus. Nemzethalál és tri- kolóros gyászfátyol. A nagy ma­gyar temetők és újratemetések mí­tosza, ahol összeér a vesztes nem­zet, egymásra talál a nyitott sírgö- dömél. Csak hát ez sem igaz. Te­metni se nagyon tudunk. Egy gö­rög ember, bizonyos Szókratész nevű állítólag valami olyasmit mondott: élni tudni annyi, mint halni tudni, és megfordítva. Végül felhajtotta a bürökpoharat. Kiitta a neki szánt mérget. Tiszta ügy. Nem volt még sajtó, tévé, rádió, csak pletyka, szóbeszéd, meg piac, agóra, népgyűlés. A tanítványok szűk körén kívül keveseket izga­tott. A fáraókat és jelesebb despo- tákat, zsarnokokat leszámítva, me­lyek az akkori szokás szerint nem mind természetes halállal haltak, kevés volt a nagy, látványos teme­tés. Legalábbis nem sokat tudunk róla. Pedig a temetés az a lakmuszpa­pír, melyen a valódi élet vagy an­nak hiánya látványosan átüt, fel­színre tör. A temetésre - mint tud­ható - sosem a halottnak, hanem az élőknek van inkább szükségük. Ehhez tartjuk magunkat, midőn a harmadik évezred beköszönte rög­tön két közösségi temetést is tálalt a hazának. A fegyverbalesetben év elején elhunyt Zámbó Imre pop­sztárét, akit az elmúlt hét végén búcsúztattak az előre számítottnál kevesebben Csepelen. A január 18- án 73. évében elhunyt Sinkovits Imrét február 2-án, jövő^pénteken kísérik utolsó útjára az Óbudai te­metőben. Két halál, két - többé vagy kevésbé - ismert ember, alap­vető különbségek, fellelhető pár­huzamok alig. Zámbó, mint mondták, élete teljében, pályája csúcsán, tragikus szerencsétlenség áldozata, Sinkovits egy gazdag, termékeny pálya végén, természe­tesebb halállal ment el. Persze, melyik halál természetes, ez alap­Saját halott: szeretjük egymást, gyerekek? Zámbó Jimmy temetése Csepelen. Nem mindig könnyű a sírhoz jutni vető kérdés lenne itt. Minden halál többnyire megdöbbentő, fölfogha- tatlan, értelmezhetetlen és brutá­lis, kifut az emberi jellemzések alól. A halál a legnagyobb demok­rata, elfogulatlan üzletember, úgy egyikünké se, ahogy mindnyá­junknak komoly részesedése van benne - bizonytalan idejű lejárat­tal. Nem tervgazdasági vagy piaci alapon mér. A halottra viszont le­het tulajdonjogot formálni. A Zámbóéra elsősorban a média ütötte rá a pecsétjét. Saját halottjá­nak tekintette. A hívei által csak „Királyként” tisztelt zenész a '90­es években kialakult magyar ke­reskedelmi televíziózás, a bulvár­sajtó első nagy, s az első igazán el­adott magyar halottja. Gyorsan ki­faragták a legígéretesebb halotti maszkot, és kiárusították. Nem hi­vatalos halott, mint a politikus, de nem is igazán össznemzeti, mint egy neves sportoló. Média-halott. Ebből a nézőpontból sem véletlen hát, hogy a mindenkori politika miért akar minél nagyobb közvet­len befolyást e téren. A modern társadalmakban nem az állam, a hivatal vagy a bürokrácia válik a legfontosabb, meghatározó közös­ségszervezővé, hanem a tömegkommunikácó. Amiről ott szó van, az van. A többi nincs. Va­gyis igaz az a megállapítás, hogy a média ugyan nem azt mondja meg, hogy miről mit kell gondolni, de hogy egyáltalán miről kell vala­mit gondolni, azt igen. Jelen eset­ben egy halott popsztárról. Csepel Weiss Manfréd óta leghíresebb fiá­ról, a plebejus, népi sorból induló csillagról, akivel főként a negyve­nen felüli generációk vesztesei ta­láltak hangot. A piacgazdaság hát­rányos helyzetűi, leszakadói cseré­be egy piaci árut kaptak. Lehet, hogy a szigorú esztétikai mércék szerint itt fontos értékről, magas kultúráról nincs szó. De ez az annyit csepült tömegkultúra és említett figurája legalább nyújtott valami pótlékot, olvadó vattacukor­álmot kínálva kö­zönségének a reá­lis lehetőségek hí­ján. Amit a gazda­sági, politikai és művészeti elit ugyanakkor nem. A halottakkal viszonylag köny- nyű jóban lenni, és akár nagyon is le­het szeretni őket. A gondok mindig az élőkkel vannak, hogy gondolkod­nak, cselekednek, beszélnek, jár a szájuk. A sláger­szerzők pedig meghalnak, a nó­táik elmúlnak. Hi­ába dalolják időt­len idők óta, hogy „az élet úgyis tova- száll, a sír magába zár, szeressük egy­mást gyerekek, hisz műiden per­cért kár”. Mégse nagyon szeretjük egymást. Sőt men­nél inkább rühelljük egymást, an­nál inkább vagyunk hajlamosak el- andalodni ezen. . A Nemzet Színésze körül látha­tóan minden hasonló hírkeltés hi­ányzik, nincs mit hozzátenni, újra­faragni, se megcsinálni rajta. A megmerevedő arcon a halál sem változtatott sokat, az évtizedekkel ezelőtt beledermedt a nemzeti panteonba. A Kossuth-díjas szín­A sír magába zár... Lakatos László szakpszichológus: - A sztárok, a népszerű vagy híres emberek, akik közé bizonyos szempontból Zámbó Jimmy is tartozott, mindig egyfajta hiánypót­lást jelentenek. Valami olyasmit adnak a tö­megeknek, a közönségnek, amit az nem, vagy nem úgy tud megélni az életében, ahogy azt szeretné, vagy ahogy az a dalok­ban megjelenik. A vágyaikat teljesíti be vagy csillantja föl előttük. Úgy vélem, a popcsillag temetése körüli roppant felhajtás elég gyorsan, pár héten belül le fog csen­geni, mivel láthatóan mesterségesen ger­jesztették, és azt korántsem lehet mondani, hogy az egész társadalmat átjárta volna a közös veszteség érzése. Molnár István temetkezési szakember: - A protokoll- vagy ünnepi temetéseket nem le­het a hétköznapi búcsúztatásokkal egy szemüvegen át nézni. Szakmailag a zenész temetése semmi érdemleges újdonsággal nem szolgált. Hacsak azzal nem, hogy gyorsan leaszfaltoztak négy és fél kilométer temetőig vezető utat, közel félmilliót kértek egy koszorúért, a halottas lovas kocsit meg 750 ezer forintért bérelték. Voltak apró hi­bák, amikor négyen cipelték ki a ravatalo­zóból a koporsót, hat ember vállra véve méltóságteljesebb lett volna. művészt a kulturális minisztérium és a Magyar Színház tekinti saját halottjának. Mi meg, nézők, hall­gatók, moziba és színházba járók, amíg még emlékszünk rá: élőnek. ' ___________________(M E lásott holttest a Kápolna melletti erdőben Az eljárás Közel hét éve, 1994. július 17-én tett bejelentést a miskolci rendőr­ségen B. József 35 éves vállalkozó eltűnéséről az élettársa. Tette ezt. azt követően, hogy értesítették: megtalálták a férfi fehér színű Mercedesét Kerecsend határában, egy erdészház közelében. A ko­csiból hiányzott a rádiótelefon, a rádiós magnó, egy távcső, egy ké­zitáska* a benne lévő iratokkal. A helyszíni szemle során hullakere­ső kutyát is bevetett a rendőrség - eredménytelenül. B. Józsefet - közel 6 évig - eltű­nés miatt keresték, mígnem az el­múlt év tavaszán gyanúsította meg a rendőrség a most 49 éves B. Jánost és a 40 esztendős E. Tibort, hogy ők voltak azok, akik 1994. július 13-án leintették a 3-as úton az arra haladó sértett Mercedesét, majd végeztek a vállalkozóval. Kevesebb mint egy év elteltével a két vádlott büntetőpere is meg­kezdődött a Heves Megyei Bírósá­gon, mi több, a jövő héten az első­fokú ítéletet is kihirdeti a büntető­tanács. Az eddig megtartott három tár­gyalási napon a bíróság befejezte a bizonyítást, az ügyész és a vé­dők elmondták perbeszédeiket. Az előbbi - fenntartva a vádiratot - az elsőrendű vádlottat nyereség- vágyból elkövetett emberölésért, a másodrendűt pedig mint a minő­sített emberölés bűnsegédjét indít­ványozta elmarasztalni. Ezzel szemben B. János védője elsődle­gesen bizonyítottság hiányában való felmentést kért, másodsor­ban pedig az emberölés alapese­tének megállapítását. A másod­rendű vádlott nem vitatta védence bűnsegédi közreműködését, de csupán a rablás cselekményében tartotta megállapíthatónak azt. Amikor szakembereket kérdez az újságíró a bűnügyi statisztikákról, ők a látens bűncselek­mények között előkelő helyre sorolják az eltűnéses eseteket. A hosszú ideig keresett szemé­lyek ugyanis nem mindig kerülnek elő élve. A miskolci B. József vállalkozót például hat éven át hiába igyekeztek megtalálni, mígnem kiderült: bűncselekmény áldozataként van el- hantolva Kápolna közelében. A vádlottak A két férfi bilincsbe verve ül egymás mellett, őreik között a vádlottak padján. Kitalálni lehe­tetlen, hogy mi játszódik le ben­nük, amikor a tanácsvezető bíró megnyitja a tárgyalást. A csukló­jukat szorító „karperec” persze nem szokatlan egyiküknek sem, hiszen összesen másfél évtizedet meghaladó az az időtartam, amit különféle büntetés-végrehajtási intézetekben eltöltőitek már. A másodrendű vádlott kihallga­tásával kezdi a bizonyítást a bíró­ság. E. Tibor rendkívül készsége­sen idézi fel a szörnyű cselek­mény előzményeit, valamint an­nak a bizonyos napnak a történé­seit. Ha minden, amit előad, igaz lenne, akkor ő egy piti tolvaj vol­na csupán, aki ezúttal ugyan ra­bolni indult, de halvány fogalma sem volt arról, hogy társánál egy 9 milliméteres forgótáras pisztoly van, és azt használni is akarja. Nem tudott továbbá arról sem - állítja -, hogy Giovanni becenevű társa egy rendőr-egyenruhára ha­sonlító szerelést is hozott magá­val. Hogy mit keresett az autójá­ban, amivel Kazincbarcikáról au­tóztak Heves megyébe az előző este, egy ásó, egy kapa és egy la­pát? Persze hogy nem azért vitte magával a szerszámokat, hogy a kiszemelt áldozatukat legyen mi­vel eltemetni. Ezek a kerti eszkö­zök gyógynövénygyújtés kellékei csupán, és véletlenül maradtak a kocsiban. A két lövés egyikét, amely a sértett mellkasán haladt keresztül, természetesen nem lát­ta, mert a Mercedes belsejében nézelődött. Amikor hallotta a fegyvert elsülni, kiszállt az autó­ból, de annyira elborult az agya a látványtól, hogy a másodikat, a tarkótájit sem észlelte. Abban vi­szont - és nem többen - termé­szetesen bűnösnek tartja magát, hogy segített eltüntetni B.-nek a holttestet. B. János egészen más. Még a látszatát sem igyekszik kelteni an­nak, hogy kérdés nélkül felvilágo­sításokat ad az eljáró tanácsnak. Egyébként sem tehetné, hiszen ő ott sem volt a tett helyszínén azon a napon. Egykori alkalmazottja nyilván ellopta fegyverét, parókát, pajszert, látcsövet kért tőle, és egyedül hajtott el - nem tudni, ho­vá. Igaz ugyan, hogy a nyomozás során tett beismerő vallomást, kü­lön önvallomással is megfűsze­rezve, de azt pszichikai kényszer hatására tette. Nem volt nehéz rá­venni, hogy vállalja magára a tet­tet: őt, mint titkosügynököt, az ál­lása elvesztésével fenyegette meg egy magas rangú rendőr tisztvise­lő. Amit tavaly elmondott és leírt, azt egyébként vádlott-társától tudja, ő mesélte el neki a történe­tet, majd kérte, hogy segítsen el­tüntetni a nyomokat az elrejtett Mercedesben. Ebben valóban bű­nös, de csak ebben - mondja -, hogy segített... Igaz, jó oka volt a közreműködésre. Tudta, hogy E. Tibor a műhelyben korábban bőr hónaljtokot készített magának, és ebben a bizonyos időszakban hordta is. Bizonyára nem üre­sen... Volt hát mitől félnie, ismer­ve a „Cigány” viselt dolgait. A „rejtélyes” nők B. János korábbi vallomásai alapján került szóba egy hölgy, akinek kereső foglalkozása „sze­xuális szolgáltatások pénzért va­ló értékesítése” volt. A - vádlott szavai szerint - „budapesti kur­va” valamikor a bűncselekményt megelőzően tért be B. János ka­zincbarcikai bőrdíszműves-üzle­tébe, hogy a cipőjét sürgősen megjavíttassa. Ekkor váltottak névjegyet, s a nő többször is te­lefonált az elsőrendű vádlottnak. Az ügy szempontjából a legérde­kesebb hívás az volt, amikor - a Eltűnéses esetek arra a helyre, ahol az áldozat ko­csiját elrejtették két nappal ko­rábban. Az egykori feleség még a vádlottak letartóztatását megelő­zően - múlt év februárjában - a helyszínen mutatta meg a rend­őröknek, merre is sétáltatta pár­ja a kerecsendi erdőben. A vide­ofelvétel tanúsága szerint az ügyben tanúként szereplő nő meggyőzően állította, hogy neki fogalma sem volt, mit is keres­nek ebben a távoli erdőrészben. B. szorosan tartotta őt, és csak mentek. Alkalmanként megáll­tak, majd továbbgyalogoltak, míg aztán egy alkalommal az el­sőrendű vádlott megálljt paran­csolt, és eltűnt a sűrűben társa után. Jó fél óra múlva tértek vis­sza, és neki az érkezésük irányá­ba kellett kémlelnie, hogy lát-e valamit. Az elmúlt évtized legismertebb eltűnési ügye Farkas Helgáé volt. Az igen jómódú családból származó lány esete annak idején napi téma volt a sajtóban. A szülők minden követ meg­mozgattak, hogy felkutassák a lányukat. Magyarországra jött segíteni még Úri Geller is. Az elmúlt héten derített fényt a He­ves Megyei Rendőr-főkapitányság egy másik „eltűnési” ügyre. K. István tófalui vállalkozót múlt év október közepe óta keres­ték. Ő holtan került elő egy Verpelét Egerszalók közötti, hasz­nálaton kívüli lőtérről az elmúlt héten. Gyilkosai egyike földelte el, miután előző nap gázolajjal meggyújtotta a megölt férfi holttestét. később B. élettársává lett - nő felhívta őt, és megadta a sértett autójának rendszámát, valamint azt a tippet mellékelte hozzá, hogy az illető 3 millió forinttal utazik Budapest irányába július 13-án. Az elsőrendű vádlott volt fele­sége pedig úgy került a történet­be, hogy B. állítólag még aznap este elmondta asszonyának, hogy mit is tett a 3-as út mentén. El is autóztatták az asszonyt is A harmadik asszony, az áldo­zat volt élettársa nehezen viselte a bírósági kihallgatást. Csaknem hat évig élhetett benne a re­mény, hogy előkerül valahonnan az eltűntként keresett kedvese. Igaz, a tragikus eseményt meg­előzően kicsit összezördültek, de már éppen békülőfélben vol­tak. Az ő vallomásából kiderült: valóban szó volt egy nagyobb összegről (milliós nagyságren­dűről) abban az időben, amit a százhalombattai munka után ve­hetett volna fel B. József vállal­kozó. A számlák leadására azon­ban már nem kerülhetett sor. Mint ahogyan a százhalombattai cég sem számolt el azóta sem az elvégzett munka ellenértékével. A papírok és büntetések viszont érkeztek B. József nevére, mert nem tett eleget a cége adatközlé­si és egyéb kötelezettségeinek. A fegyver Különös története van a gyil­kos fegyvernek is. Az egykori osztrák „csendőrpisztoly” erede­tileg 8 milliméteres töltények ki­lövésére volt alkalmas, 1896-ban kezdték meg szériagyártását. Ké­sőbb - nem tudni, mikor - a csö­veket és a forgótárat felfúrták, és így már használható volt a 9 mil­liméteres Makarov-lőszerrel is. Egy másik bűncselekményben kobozták el a pisztolyt B. János­tól. Kutyákra lövöldözött vele, ami nem kifejezetten törvényes cselekedet. Máskor emberek ijesztgetésére használta, s ennek nyomait őrizték is műhelyének falai. Az 1996-os büntetőeljárásban elkobzásra ítélt fegyvert a rend­őrség hatástalaníttatta, és egy Békés megyei gyűjtőnek értéke­sítette. Az új tulajdonos szépen felcsiszoltatta a már ártalmatlan­ná tett eszközt, és nyilván büsz­ke volt erre a ritka példányra. Tőle foglalták le azután a jelen­leg folyó eljárásban, s pillanat­nyilag a Heves Megyei Bíróság bűnjelkamrájában őrzik. A kifé­nyesített tárgyat, melyből a két, egyenként is halálos lövés szár­mazott 1994. július 13-án, B. Já­nos mint egykori saját pisztolyát azonosította a tárgyaláson. síké Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents