Heves Megyei Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-27 / 23. szám
A szavakról és a pusztulásról Kórházi kezelésre szorul Sütő András, de a neves író mégis vállalkozott a hosszú útra. Eljött Marosvásárhelyről Egerbe, hogy láthassa a Harlekin Bábszínház bemutatóját, az Engedjétek hozzám jönni a szavakat című esszé-regényét. Sütő András: A remény legyen egyben bátorság is FOTÓ: GÁL GÁBOR helyett, s ha a vak bizonytalanba is, de elkívánkoznak szülőföldjükről. Inkább vállalják a feketemunkát, a nyomorúságot idegenben, abban a reményben, hogy jobb lesz, mintsem hogy otthon maradjanak. Túlzott volt ennek az asszonynak az aggodalma, vagy Ön is egyetért vele?- Sajnos, nagyon sok igazság van ebben. Nagyon komoly gondot és veszélyt jelent, amiről szólt, ugyanis valóban, a televízió korában minden nyelv hat a magyarra, idézzük Arany Jánost: kivéve a magyart. Elképesztő, hogy olyan magyar parasztasszony, aki Marosvásárhelyre bejár a falujából, s románul egy skatulya gyufát sem tud kérni, érti a románra fordított amerikai filmeket. Hogy a csodába?, ezt egyszerűen én sem értem. hogy a gerle-játékomban (a Balkáni gerle című darab - A szerk.) a székely ruhába öltözött fiatal szereplők megkapják a figyelmeztetést a násznagytól a történet végén: „népi ruhát, cele- culát, csizmát, lajbit, kontyot és egyebet tessék visszavinni hétfőn reggel a népi-nemzeti ruhát kölcsönző raktárba”. Valóban ide jutunk, juthatunk. De van egy példa, ott van Svájc. Nem vesztette el saját nemzeti sajátosságait, még ruházatában sem. Igaz, nekik védelmük volt egy ódon demokráciában. Rendelkeztek az emberi elemi lét feltételeivel. Na most, ha az nálunk meglesz, s addig az erdélyi magyarság nagyja megmarad, akkor lesz kivel továbbvinni az örökséget. Én tele vagyok aggodalommal, de reménykedem is. Jelenet az Engedjétek hozzám a szavakat című előadásból- Egyetlen színház sem tett eddig kísérletet arra, hogy bemutassa ezt a művét. Talán azért sem, mert egy esszé-regény úgy élvezhető leginkább, ha az olvasó „négy- szemközt" marad az íróval. A könyv kínálta bizalmas közegben juthatnak el hozzá legjobban azok a gondolatok, amelyeket az írótól kaphat. Hogyan fogadta, hogy a Harlekin Bábszínház műsorra tűzte ezt az alkotását?- Ez egy fogas kérdés. Nem is tudom másként megközelíteni, csak az emlékeimmel, eddigi tapasztalataimmal. Sok évvel ezelőtt Sziki Károly barátom ennek a könyvnek a szövegéből szerkesztett, s hozott el hozzánk Marosvásárhelyre nem is egy alkalommal olyan előadást, amelynek igen komoly közönségsikere volt. Tanúja voltam, hogy ez az esszéregény az ő felfogásában és előadásában, gitárkísérettel imitt- amott, megragadta a közönséget. S ez a megértés és felfogás biztos jele volt.- Ezt a könyvét csaknem negyed évszázaddal ezelőtt, 1977- ben írta. Akkoriban még nagyon kellett ügyelni minden szóra. Az írónak cinkosává kellett avatnia az olvasót, hogy befejezetlen mondatait is értse, s ez többé-kevésbé sikerült is. Ma már minden kimondható, leírható. Vajon akik 1977-ben születtek, és az értelmük a rendszerváltozást követően nyílt ki, rendelkeznek-e azzal a képességgel, az idősebbek pedig nem vesztették-e el azt a tehetségüket, hogy ráleljenek a sorok közötti lényegre? Befogadható-e most is az az üzenet, amelyet küldött nekünk ezzel az esszével?- Jó régen volt, amikor olvastam Sartre Szavak című könyvét, az ő nyelvi indulásáról. Sok tekintetben ismerősnek, rokonnak éreztem azt a világot, ahonnan elindította mondandóit. Nevezetesen: abból a titokzatos régióból, a létnek, a gyermeki létnek a régiójából, ahol a szavak születnek, ahonnan ez az isteni csoda elindul az ég felé. Az én könyvem a nyelvnek, mint az emberi eszméletnek egyik rendkívül bonyolult titkát, csodáját próbálja megragadni. A gyermek beöltözését az anyanyelvbe. Ennek kapcsán mondom el, hogy valaki kilép egy kultúrából és belép egy másik kultúrába. Emberi jelenség a költözködés. Az egyik szerelem helyéről a másik szerelem városába. Az egyik nyelvi csodából egy másik nyelvi csodába. És akkor jön a sírás-rívás, búbánat és fogyatkozás, majd aztán a teljes kipusztulás. Ez a folyamat örök emberi drámák, konfliktusok forrása. Következésképp azt mondhatom a kérdésére, hogy én hiszem, hogy ez a könyvecske nincs odaláncolva a diktatúrához, vagy pedig a legliberálisabb szabadság szekeréhez. Ez egy szabadabb kutatás, mesélés, tűnődés.- Megütötte a ßlemet az a kifejezése: „teljes kipusztulás”. Két évvel ezelőtti emlékem: végre eljutottam a Gyergyói-Havasokba, s a Gyilkos-tónál beszélgettem egy tanárnővel, aki azt mondta, hogy most vész majd el Erdély. A forradalom előtt hősként helytálltak, nem utolsók közt Ön is, de most már vége lesz az itt élő magyarságnak. Mert a parabolaantennák segítségével kinyílik a fiatalok előtt a világ, s ők is úgy akarnak élni, ahogy a televízióban látják. Levetik népviseletüket, szokásaikat, diszkóba járnak táncház Mondja nekem, „Sütő úr kérem, én látom, hogy csókolóznak, és ugye, tudom, hogy baj lesz, meg előveszik a pisztolyt és lőneh.” A filmek nemcsak nyelvileg, morálisan is hatnak. Nem véletlen,- És mikor lesz demokrácia?- Nem rövid időn belül, de lennie kell. Mert különben Románia is rettenetes módon megsínyli. Azonkívül Székelyföld tisztán magyar lakosságúnak tekinthető. Ha a tatár és a török alatt megőrizte önmagát a székelység, akkor ez a periódus még nem az, amikor kimondhatjuk: nem tudja már megőrizni önmagát. A remény legyen egyben bátorság is.- Kapnak ehhez segítséget? Például a Magyarok Világszövetségétől?- A Magyarok Világszövetsége több mindent próbál, és sokirányú kezdeményezése van, de nincs abban a helyzetben, hogy ezekben a lényegi közösségi, politikai és nem politikai kérdésekben meghatározó erő lehessen. A világszövetség ezt a lehetőségét még nem teremtette meg, olyan belső konfliktusok miatt, amelyek tárgyalása hosszadalmas lenne. Viszont az anyaország mindenkori kormányának ezt a segítséget meg kell adnia.- És megadja?- Lehetősége szerint meg. Elég, ha csak a Duna-tévét említem, ami a kapcsolat tetemesebb részét biztosítja a nemzet és a határokon túl élő nemzetrészek között. Ha csak annyit tennének, hogy magyar nyelven felolvassák reggeltől estig Budapest telefonkönyvét, Marosvásárhely telefonkönyvét, az önmagában hatalmas segítség a nyelvi ruházkodás dolgában. De a kulturális műsoraik rendkívül igényesek.- Marosvásárhelyen játsszák a darabjait?- Nem. 1973-ban játszották az utolsó alkalommal.- Szomorú emiatt?- Azért vagyok szomorú, mert a teljes egész erdélyi színházi életünket elöntötte az az új hullám, amely nem csupán a színház ősidők óta világossá vált céljait tagadja vagy tartja nevetségesnek, hanem a közönség jelenlétét is elhanyagolhatónak találja. Tehát az a játék, amely minden cél nélkül, önmaga által és önmagáért születik, akár az isten, az nem fogja a mi erdélyi színházi életünket életben tartani. Ez törvényszerű Magyarországon is, ahol szintén mennek a kísérletezések.- A kórházból jött el, hogy megnézhesse ezt a bemutatót. A betegsége engedi-e, hogy dolgozzon, vagy szinte mindig ágyhoz köti?- Nehéz erre válaszolnom úgy, hogy az igazat mondjam. Az egyik nap úgy érzem, most sikerül valamit létrehozni, aztán behívnak az orvosok. Úgy rendelnek maguk elé, mint a földbirtokosokat '48-ban a rendőrségre... NÉGYESSY ZITA KOVÁCS JÁNOS Sírnyitók A tudomány fejlődik, a kutatók szelleme megvilágosodik, a múlt változik. Egy ilyen gazdag, fordulatokkal bőségesen ellátott országban akad még fekete folt a magyar történelemben. Vannak homályos pontok, tisztázatlan kérdések, elvarratlan szálak. Főleg halálozási vonalon. Hol sírjaink domborulnak. E században már túl sokat temettünk, exhumáltunk és újratemettünk. Sok volt az áldozat, sok a mártír. Garamvölgyi László krimiszerző, fűzfapoéta és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs vezetője új könyvében hamarosan előáll majd a témához illő privát kutatásai eredményeivel. Nevezetesen, hogy József Attila 1937 decemberében a balatonszárszói vasútállomáson bizonyosan nem öngyilkos, hanem véletlen baleset áldozata lett. (Figyelem, kísérteties hasonlóság a Latinovits öngyilkosság-bcdeset szállal.) Minden tiszteletem a kriminalisztika jeles képviselőjének, vélhetően érdekfeszítő nyomozásának eredménye sok fontos részlettel szolgál majd arról a napról, a helyszínről, s egyéb körülményekről. Szintén költő, ugyancsak nagy magyar halottunkba nemzeti Pantheon része. Petőfi-azonosítás. Kiszely István antropológus, a Megamorv Petőfi-bizottság szakmai vezetője újfent nem tartja elfogadhatónak, hogy hajminta alapján döntsék el, valóban Petőfi Sándor földi maradványai kerültek-e elő az oroszországi Barguzinban feltárt sírból. Emlékeztetőül: a Megamorv- féle Petőfi-kutató bizottság, mely a nyolcvanas évek végén vetette rá magát a témára, névadója és a kutatások támogatójával, azzal a megyénkben illetőségű Morvái Ferenccel, aki ellen sok-sok milliós köztartozásai miatt APEH-eljárás indult, cégeit felszámolták, s politikai kóklerként a „honatya” megjárta a magyar Parlamentet is (mennyi hasonló figura volt és van a hazai porondon, az ország házában). Ezen körülmények kissé beárnyékolják a mégoly jó szándékú kutatási eredményeket is. Kiszely szerint a vizsgálat csak akkor adhat megbízható eredményt, ha az ahhoz használt kiindulási minta - jelen esetben a kérdéses hajtincs - minden kétséget kizáróan hiteles. Az antropológus az azonosításra alkalmas DNS-vizsgálathoz az anya földi maradványaiból venné a szükséges mintát. Szerinte Hrúz Mária exhumálása nem kerül horribilis összegekbe, a vizsgálatokat külhoni ismert laboratóriumok gratis elvégzik. De ha ez sem elég, az ország Petőfit tisztelő és szerető lakossága összeadja a pénzt, ha már az Akadémiának nem tellett erre a munkára a múlt század óta. Ezt a tudományos vizsgálatot akadályozzák most már több mint tíz éve - tette hozzá a kutató. Aiz Akadémia szakértője szerint viszont továbbra sincs tudományos megalapozottsága annak, hogy a Barguzinban feltárt sírból Petőfi Sándor földi maradványai kerültek elő, ezért nem indokolt a családi kripta felnyitása az azonosítás elvégzéséhez. Nem bukkantak elő olyan hitelt érdemlő bizonyítékok, amelyek indokolnák, hogy a budapesti Fiumei úti temetőben megnyissák a családi kriptát, amelyben Petőfi Sándor szülei, öccse, a költő felesége és fia nyugszanak. Nem tisztem sem a feltételezett Petőfi-csontváz, sem József Attila lelkiállapota, s a végzetes tehervonat kapcsán állást foglalni. Amit viszont fontosnak tartok a símyitogatásokkal ösz- szefüggésben, történészektől és irodalomtörténészektől, Akadémiától és ellenkutatóktól, pro és kontra véleményektől függetlenül; Petőfi költészete 1849. július 31-ig, a segesvári csatát követő fehéregyházai eltűnéséig tart, József Attiláé meg 1937. december 3-án Balatonszárszóig. Ezután - mondhatni - teljesen közömbös, hogy öngyilkos lett-e J. A., vagy szerencsétlen baleset áldozata, és hogy távoli porladó csontok vajon tényleg Petőfiéi-e. Lehet, hogy többet kellene a verseikből olvasnunk, mint a csontjaikból? S hogy a szöveg teste fontosabb, mint a holtaké? És a költőt az élő sorokkal lehet visszahozni a sírból, a szellemét, és nem a hulláját megidézve? Talán. Akkor az is világos lesz: „Akárhogyan lesz, immár kész a leltár. Éltem - és ebbe más is belehalt már. ” - J. A. Na igen. ____ Hír(telen)kék... _____________________ E lmeorvosi vizsgálatra kötelezné a minisztereket Szabó Lukács független országgyűlési képviselő. Bolond ötlet...! * Oroszország a változások időszakát éli, a társadalmi struktúra formálódása közben vetődik fel a kérdés, hogy hol van a középosztály. A maffiában... * Márciustól belépődíjat szednek a budavári Mátyás-templom látogatóitól. Nincs tovább Isten fizesse meg...! * A nemzetközi szabadidős szokásokat kutató Healey and Baker cég felmérése szerint keveset szórakoznak a magyarok. Annál többet szórakoznak viszont velünk... * A vitaminokban ínséges téli időszakban - a mesterszakácsok szerint - az egyik legajánlottabb étel a piros hagymaleves. Az oroszok már a konyhában vannak... * A szentpétervári Péter-Pál erődben lévő múzeumban megnyitása óta nagy közönségsikert arat az a tárlat, amelyen a szovjet korszakban használatos női és férfi alsóneműket mutatják be. Kiteregették a mások szennyesét... ________________________________________________(SZILVÁÉ)
