Heves Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-25 / 276. szám
6. oldal - Heves Megyei Hírlap hírlap magazin 2000. November 25., szombat |((m Keselyűbércen lehetne Európa egyik legvonzóbb háziállat-rezervátuma Lehet-e hűvös tárgyilagossággal beszélni arról, amit az ember olyannyira szeret, hogy az életét tette föl rá? Ez a kérdés fogalmazódott meg e sorok írójában akkor, amikor Bartókné Radnai Margit először beszélt neki a csaknem száz pacit számláló ménesről, amelyet Szarvaskő külterületén, az egykori bánya, később úttörőtábor helyén - közvetlenül a Bükki Nemzeti Park határán - tartanak szintén agrármérnök férjével immár kilencedik esztendeje. A falu 80 éves polgára, az egykori Fradista labdarúgó, Lukács Ede hívta fel korábban az újságíró figyelmét erre a páratlan értékre, amely Ede bácsi szerint a fellendítendő szarvaskői idegenforgalom egyik tömegeket vonzó nevezetessége lehetne. Mert - mint mondja - „vétek lenne nem kihasználni, hogy ezek a gyönyörű jószágok éppen itt vannak”. A bevezető kérdésre pedig egyértelmű a válasz: ha valaki érti és szereti a szakmáját, akkor is tárgyilagos tud maradni, amikor pedig az érzelmek kitörése lenne az átlagos magatartás. Útban Keselyűbérc felé Szokatlanul szép novemberi napsütésben indulunk Szarvaskőbe, hogy a maga valóságában is megnézzük azt, amiről annyi szó esett: a ménest. (Nekem persze külön titkom is van. A valamikori keselyűbérci úttörőtáborba - amíg működött - soha nem sikerült eljutnom, ezért most kétszeresen is kíváncsi vagyok. Talán holtában is elárul ezt-azt a múltjából.) Hogy is hangzik a mondat? „A huszonötös út huszonhatos kilométerkövénél lévő kukánál balra.” Ezeket az útbaigazító szavakat csak azért jegyzi meg az ember, mert többször, más apropóból is hallotta már. A zöld tartályt játszi könnyedséggel meg is találjuk, majd az „előírásoknak” megfelelően le is kanyarodunk. Csatlakozik hozzánk Ede bácsi, és máris az egykori bánya, majd tábor felé vezető, teljesen elkátyú- sodott műúton vagyunk. Körülöttünk az erdő már felkészült a télre, s a kis hétvégi házak körül sem tüsténkednek a tulajdonosok. Egyszóval: csend van. A domb tetejéről kis pontoknak látszanak csupán a lovak. Már amelyikük éppen legelészik, mert egy részük a most ideszállított pótkocsis teherautónyi friss szénát részesíti előnyben. Az is kiderül itt, hogy a völgyig még autózhatunk ugyan, de ha a ménes közelébe szeretnénk kerülni - például hogy fotókat készíthessünk -, akkor bizony gyalogolnunk kell. A völgyben Azt sajnos ma már nem lehet megmondani, hogy milyen lehetett itt az élet, amikor gyermeksereg népesítette be a tábort nyáridőben. A földszintes épületek nyílászáró szerkezeteit „szorgos kezek” takarították el ugyanis, amikor kiderült, hogy nincs már igazi gazdája a gyermekek pihenésére szolgáló létesítménynek. Az alatt az egy esztendő alatt, amíg senki sem volt a környéken, elsőként eltűntek a területről a legértékesebbnek tartott elektromos vezetékek, amelyek elég sok színesfémet tartalmaztak. Különösen a bányát egykoron kiszolgáló mini „erőmű” sínylette meg a magárahagyatottságot. Bartókné szerint miután ők 1992-ben állataikkal idejöttek - bár a valamikori tábor területét akkor még nem használták -, csökkent némiképp az illetéktelen behatolások száma, ám a mai napig nem szűntek meg a lopások és a rongálások. A jelenlegi állapotok szerint minden adott itt a nomád körülmények szerinti állattartáshoz és gazdálkodáshoz. Nincs például áram, ami különösen az őszi és téli időszakban lenne meghatározó jelentőségű. Amíg a kissé távolabb álló istálló felé tartunk, újabb és újabb adalékokkal ismerkedünk meg a lassan évtizedes múltra visszatekintő ménes és a földterület még régebbi időkből való történetéből. Ahogy a részletekbe is belebonyolódunk, kiderül, hogy a jelen helyzet szempontjából ez utóbbinak is jelentősége van. Rövid „földtörténet” Nem sok olyan település lehetett az ötvenes-hatvanas évek fordulójára az országban, ahol nem jött létre mezőgazdasági termelőszövetkezet. Szarvaskő ilyen volt. Itt tehát maradt a maszek világ. Ennek oka a körülményekben keresendő: a földterület egyszerűen alkalmatlan volt a tagosított művelésre. Ugyanakkor magas földadó sanyargatta a birtokosokat, akik inkább leadták az államnak a tulajdonukat, s a kezelői jog a tanácsra szállt. A 257 hektárnyi területet az Istenmezejei Tsz kapta meg ingyenes használatra, amely úgy- ahogy rendben is tartotta, egészen a rendszerváltásig. Amikor a szövetkezet „kivonult” a hasznosításból, átmenetileg az utolsó láncszem is kiesett ahhoz, hogy ezt a földet rendeltetésének megfelelően lehessen használni. Bartókék 1988-ban látták először a területet. Saját lovakat 1990 óta tartanak, akkor öt csikójuk volt, amelyeket barátoknál, ismerősöknél helyeztek el. 1992 májusában jogcím nélkül vételi szándékuk bejelentésével jöttek erre a területre, tekintettel arra, hogy az önkormányzatok keze ez idő tájt meg volt kötve a hasznosítást illetően. Az egyébként eredetileg kárpótlásra kijelölt föld magánosítása - a pereket követően - meghiúsult. Végül a hosszú huzavonát követően a területet 1999-ben Egér-Szarvaskő tulajdonaként jegyezték be a földhivatalban. Ez a változás hozott némi bizonytalanságot az 1992 óta folyamatosan működő gazdaságban, mert a legutolsó önkormányzati állásfoglalás szerint Bartókéknak 2001 márciusának végéig vissza kellene adniuk a kilencedik éve használt területet. Álom csupán? A kilencven-egynéhány lovat számláló ménes mellett Bartókék marhákkal, kecskékkel és mangalicákkal, egyszóval a magyar őshonos fajtákkal is foglalkoznak. Mint mondják, olyan génrezervátumot szeretnének létrehozni, amely az országban is egyedülálló. Terveik között szerepel a kilenc magyar kutyafajta tartása is, az erdélyi kopótói a magyar agárig. A génrezervátumos profilhoz nagyon jól kapcsolódhatna a turizmus, kezdve a lovagoltatással, kocsiztatással. Ide járhatnának a gyerekek, az iskolások, hogy olyasmit láthassanak, amit az országban sehol máshol. Az sem tekinthető utolsó szempontnak, hogy elérhető áron lehetne megoldani az egri és környékbeli gyerekek sportoltatását. Ami a rezervátum gondolatát illeti: Európában már van hasonló, valóságossá lett kezdeményezés. Németországban, Köln mellett gyűjtötték össze a földrész veszélyeztetett háziállat-fajait. Bartók László elmondása szerint a szarvaskőihez hasonló méretű területen létesített farmot reprezentatív vendégek keresik fel folyamatosan. Miért ne alakühatnánk ki a németországihoz hasonlatos rezervátumot éppen itt, Egerhez egy kőhajításnyira? Bartókék eddig rengeteg munkát öltek bele a gazdaságba, ami mindig megkívánta az állatok iránti odaadást is. Kerítésbe, a lerom- bolódott „infrastruktúra” újbóli kiépítésébe eddig pénzt azért nem fektethettek, mert sem bérleményük, sem tulajdonuk nem volt a rakoltatása nem megy kuriózumszámba részéről Lukács Ede véteknek tartaná, ha a ménesnek végül mennie kellene. Termete kicsi, a neve is az. Valójában azonban az egyik nagyfőnök Kicsi, a puli-pumi keverék. fotó: ötvös imre terület. így hát gyertyával, elemlámpával világítanak ma is. Az ő nagy küzdelmük ez, mert ennyi jószág között mindig akad tennivaló. Hóban, sárban, télvíz idején... A vágtázó hucul Az ember életében sokféle lovat láthat élőben, filmen, fényképen vagy más műalkotás formájában. Lehetnek kedvenc fajtái. Ki az angol telivérre, ki a lipicaira, ki az arab, vagy éppen az indián lovakra esküszik. Magam eddig az angol telivérben gyönyörködtem legszívesebben. Hanem ott, a keselyűbérci lejtőkön a sok furioso-northstar között láttam az ősmagyar lovakhoz hasonlító huculok legszebbikéL Miután szelíden nézelődött egy darabig, gyors vágtába kezdett. Mit mondjak? Lenyűgözött. Bartók László azt mondta a fajtát jellemezve, hogy hatalmas a munkabírásuk, nyugodtak, kiegyensúlyozottak. Alacsony termetük miatt kiválóan alkalmasak gyermekek lovagoltatására is. Azt már én tettem hozzá, hogy rendkívüli a szépségük is. síké Sándor Ahol a hucul szélvészként vágtázik D ühös mozdulattal kapta fel a poharat az asztalról, és szinte egy hajtásra kiürítette a benne levő italt. Aztán rám nézett.- Azért, mert hetente háromszor megiszom egy-két pohár fröccsöt, én már részeges vagyok? Ugye, nem. Olyan jólesik. Fölszabadulok, megkönnyebbülök, ellazulok tőle.- Mondd, Klári, még mindig benned van az a feszültség, ami néhány hónappal ezelőtt keletkezett?- Igen. Nem tudom elfelejteni. Ha rágondolok is, borzongás fog el. Tudod, úgy történt, hogy üzent az osztályunkra, vigyünk föl egy kimutatást az irodájába. Ő a cég főmérnöke. Mondták nekem a többiek, hogy ha már én készítettem a kimutatást, vigyem én. Eszembe sem jutott, hogy mi lesz ebből. Fogtam a papírokat, és mentem a főmérnöki irodába. Bekopogtam, a szokásos „Tessék”! után bementem, s ő ott ült a bejárattal szemben levő íróasztalnál. Dolgozott. Megálltam előtte, és vártam, hogy rám nézzen. Amikor felemelte a fejét, tekintete végigsik- lott az alakomon. Ez a tekintet olyan volt, mintha levetkőztetett volna. A hátamon a bőr megborzongott, a mellem megtelt, a lábam elkezdett reszketni. Attól féltem, hogy rögtön ott esem össze. Rám férfi még így nem nézett soha. Ebben a tekintetben rengeteg kedvesség volt, ígéret, fölajánlkozás. Alig tudtam megszólalni, amikor a nevemet kérdezte. Akkor találkoztunk először, azelőtt is láttuk egymást, de a szokásos köszöntéseken kívül egyetlen szót nem szóltunk egymáshoz. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen lehetséges. Egyik pillanatról a másikra elfogott valami olyan érzés, amit idáig soha nem éreztem. Tudod, ebben az a legfurcsább még, hogy én a férjemet szeretem. Szerelemből mentem hozzá feleségül, s nekem azelőtt rajta kívül soha senkim nem volt. Ő volt az első férfi az életemben. S ő még ma is az egyetlen. Voltak már, akik próbálkoztak nálam, volt, akivel játszadoztam egy kicsit, de komoly kapcsolatom nem alakult ki senkivel. És most hirtelen egyik pillanatról a másikra megbolondultam. Klári nézett rám. Azt várhatta, hogy mondjak valamit. Mit mondhattam volna? Hallgattam.- így kezdődött - folytatta az elbeszélést. - Aztán egyre többet láttuk egymást. Térült-fordult, bejött hozzám az irodába, megállt a szomszéd asztalnál, és onnan nézett rám. Nem szólt egy szót sem, de a tekintete mindent elmondott helyette. Én pedig csak ültem, borzongtam, reszkettem, és kívántam, hogy minél közelebb jussak hozzá. Egy napon kinn a folyosón találkoztunk össze véletlenül. Majdnem egymásnak szaladtunk, amikor kilépett az ajtón.- Főmérnök úr, mikor találkozhatnánk? - kérdeztem tőle, összeszedve minden bátorságomat.- Amikor a munkánk úgy alakul, akkor biztos, hogy találkozunk - felelte ö.- De én szeretnék azon kívül is találkozni magával.- Azt nem lehet - válaszolta ő. - Higy- gye el, így a legjobb. Nem szabad elveszíteni a fejünket.- Nem akarok én mást, csak jó barátságot, olyat, ami két nagyon jószívű ember között lehetséges. Csak azt szeretném, hogy lássuk egymást, halljam a hangját, megfoghassam a kezét, s ezzel kész minden. Nem akarok botrányt, higgye el. Szeretem a férjemet, nem akarok elválni. Van egy csodálatosan szép fiunk, egy okos kisgyerek, akit a világon semmiért el nem hagynék. Megért engem? Két férfi, egy nő Bólintott, és így válaszolt:- Látja, ezért is kell megőriznünk az eszünket. Nem, nem, nem szabad. Viszontlátásra! - mondta, és otthagyott. Egy hét múlva megint felhívtam. N - Haragszik? - kérdeztem.- Nem haragszom.- Mit csinál most?- Dolgozom.- És mikor megy be a városba munkaidő után?- Hát..., azt nem tudom.- Nem találkozhatnánk valahol?- Nem, vigyáznunk kell magunkra és egymásra. Higgye el, így a legjobb - mondta mély meggyőződéssel a hangjában. Nem tudtam, mit válaszoljak erre, csak nyeltem egy nagyot, és éles keserűség öntött el, arra gondolva, hogy hiába szeretném, nem találkozhatom vele.- Mit szólsz mindehhez? - kérdezte tőlem Klári. Kínosan mosolyogtam, mert nem voltam kész a válasszal.- Nézd - mondtam aztán, rövid szünetet tartva. - Az ember életében sok minden megtörténhet. Olyan is, amiről nem tehet. Olyan is, amit nem akar, és mégis bekövetkezik.- Az hihetetlen, hogy két embert is szeressek! Ott van a férjem, nagyon aranyos ember, akiért mindent megteszek, bármit kér, bármit kíván tőlem. És mégis, amikor eszembe jut a főmérnök, akkor teljesen ki vagyok cserélve. Megszűnik a gondolkodásom, megszűnik a józanság bennem, és csak rá tudok gondolni. Arra, aki sokkal okosabb attól, semmint, hogy ilyen kalandba bocsátkozzék. Pedig én nagyon kívánom. Nem testileg kívánom, úgy nincsen szükségem rá. Ott az uram, teljesen kielégít. Ez valami bolondulás. Ez valami szörnyűség. Ez valami elviselhetetlen vágyakozás. Mit csináljak, mondd?- Beszélj vele - válaszoltam. - Mondd, hogy nem akarsz kellemetlenséget, de tegye lehetővé, hogy néha-néha találkozzatok valahol, néhány percig legalább. Talán akkor megnyugszol.- Gondoltál te valaha is arra, hogy egy nő két férfit tudjon szeretni? Mert én szeretem őt. Szeretem a férjemet is. Eszembe se jut, hogy elváljak tőle. Eszembe se jut, hogy szétrobbantsam a házasságomat, és eszembe se jut, hogy a főmérnök legyen a második férjem. De tiszta szívemből odavagyok érte, tiszta szívemből szeretem, és ha rágondolok, akkor elkezdek reszketni minden porcikámban. Éltél már át ilyet? Hát van ilyen egyáltalán? Sóhajtottam. Mit tudjak erre mondani?- Ez a te dolgod. Csak rajtad múlik, hogy mi lesz belőle.- Én úgy, de úgy szeretnék vele találkozni. Ritkán csak, hogy láthassam. Tiszta szívemből imádom. Nélküle hincsenek nappalaim, nincsenek nyugodt éjszakáim, nincsenek álmaim, nincsen semmi. Miért nem akar velem találkozni?- Miért nem tőle kérdezed meg konkrétan?- Egyszer megemlítette, hogy annak idején megfogadta, nem csalja meg a feleségét. Megfogadta, hogy más nőhöz soha életében nem nyúl hozzá egy ujjal sem.- Hát, ha így gondolta, akkor biztosan ez az oka. Miért nem kérdezed meg tőle?- Nem merem. Gyáva vagyok hozzá. Azt kellene mondanom neki, hogy az érzelmekben az embernek nincsenek meghatározó elvei. Ma még így gondolja, holnap talán másképp. És azt, hogy mit fogadtam meg annak idején, azt legjobb minél hamarabb elfelejteni. Szörnyű ez az élet így. Szörnyű és kilátástalan. Ezután több mint egy hétig nem látták egymást. Klári elhatározta, hogy levelet ír a főmérnöknek. Nyíltan és őszintén elmond benne mindent. Postára adta a levelet, s egy idő múlva felhívta a férfit.- Igen, megkaptam a levelét - mondta a telefonban. - Az anyósom is elolvasta, és jót nevetett rajta. K lári félájultan tette le a kagylót. Alig volt észnél. Ha egy pofont kap, az sem fájt volna jobban.- Itt ért véget a történetem - sóhajtott egy nagyot. __ ___ G. MOLNÁR FERENC
