Heves Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-16 / 268. szám

IH jH 2000. November 16., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP Heves Megyei Hírlap - 3. oldal Üzleti érzék Régiségeket keresnek egy falu­ban. A vásározó áru reményében megszólítja az öregasszonyokat: nincs a lakásukban régi tárgy?- Régiek itt csak mi vagyunk - hangzik az elmés felelet. Mire a hasonlóképp elmés vá­lasz is megérkezik:- Olyan nem kell, amelyik eszik! _______________(-romi) A DROG ELLEN. Holnap az egri Szent Lőrinc középiskolában drogellenes napot tartanak. A sportvetélkedők mellett lesz élet­mód-tanácsadás és a fiatalok pszi- choterapeutától, szocioter­apeutától és rendőrtől hallhatnak a kábítószer veszélyeiről. A ren­dezvényt az ISM támogatja. SZILÁGYIS NAP. Pénteken az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázi­umban Erzsébet-napot rendez­nek. Reggel 9 órakor jutalmakat adnak át, majd ünnepi műsor hallható és kiállítás látható. Ezt követően előadások hangzanak el a magyar irodalom, történelem, természettudományok és művé­szetek tárgyköréből. Este 7 órakor Erzsébet-bál zárja a programot. VÁRBARÁTOKNAK. Az Eger Vá­ra Barátainak Köre Egyesület ma 17 órára a vár Gótikus palotájába szervezett előadást. Dr. Hidán Csaba történész a török harcmo­dorról és a török fegyverekről tart előadást. VÉRADÓKAT VÁRNAK. A Ma­gyar Vöröskereszt Eger Területi Szervezete ma 10-15 óra között Bélapátfalvára, az Öregek Nap­közi Otthonába várja a donoro­kat, szombaton 9-12 óra között pedig Egerben, a Balassi Bálint Általános Iskolában fogadják a véradókat. GÓLYABÁL. Szombaton este 8 órakor ismét gólyabál lesz az egri főiskolán. A gólyák felavatása után kihirdetik a diákrektor-vá- lasztás győztesét. Majd Eger bor­kultúrájával ismertetik meg a főis­kolát kezdő fiatalokat. MILLENNIUM BESENYŐTELr KEN. Vasárnap Besenyőtelek is megkapja millenniumi zászlaját. Az ünnepség 9.35 ómkor kezdő­dik a templomban, délután könyvbemutató és kulturális mii­sor várja az érdeklődőket. Este a napot tűzijáték zárja. JAZZ4CONCERT. Ma 19 órakor az egri Ifjúsági Házban az Eichinger Band jazzegyüttes ad koncertet. Traffipax vezénylés 06.00-14.00: 24. sz. főút, Gyöngyös-gyöngyöspata belterület, 2406. sz. út. A döntés megosztotta a falut (Folytatás az 1. oldalról) Parádsasváron több embert is meg­kérdeztünk: mi az oka a napok óta tartó háborúskodásnak? A nyilatkozók közül többen je­lezték, csak akkor mondják el véle­ményüket, ha a nevük közlésétől eltekintünk. Mondandójuk lénye­ge: felháborítónak tartják, hogy a sasiári hölgy nem kapott bizonyítá­si lehetőséget. Az ellenzők tábora viszont úgy véli: jól döntött a testü­let, hiszen a bodonyi hölgy már bi­zonyított, van tapasztalata és gya­korlata a kulturális programok szervezésében és lebonyolításá­ban. Bárhogy is van, a döntés meg­született, Lévainé Béres Magdolna egy évre kapott megbízást a ház ve­zetésére, jobban mondva a gond­noki teendők ellátására. Merthogy a teljes igazsághoz az is hozzátarto­zik, hogy az önkormányzat nem közalkalmazottként alkalmazza a vezetőt, hanem vállalkozási szerző­dést köt vele, meglehetősen csekély havi illetményért. Mivel az intéz­mény nem rendelkezik önálló költ­ségvetéssel, a tervezett programo­kat az önkormányzat hagyja majd jóvá, és ezeknek finanszírozásáról is a testület dönt. Az intézmény ve­zetője mindemellett köteles gon­doskodni az épület takarításáról, sőt a tisztítószerek vásárlásáról is. Mindezt alapul véve nem is olyan kecsegtető lehetőségről van szó. A nyertes pályázót is megkér­deztük, milyen elképzelésekkel lát hozzá az új feladathoz. Lévainé Bé­res Magdolna úgy fogalmaz: őt ma­gát is meglepte a szavazás végered­ménye. Bár tisztességes pályázatot nyújtott be, biztos volt benne, hogy a sasvári jelölt az esélyesebb, mivel helyi lakos.- Őszintén szólva a szavazás óta dúló harc hírei hozzám is el­jutottak, és el is bizonytalanítot- tak. Egyelőre nem írtam alá sem­milyen megállapodást, és alapo­san át kell gondolnom, érdemes-e ilyen közegben és hangulatban el­vállalni a munkát. A pályázati ki­írásban ugyanis nem szerepelt, hogy a tisztítószer-vásárlás és a takarítás is az én feladatom len­ne, minderről a személyes meg­hallgatáson értesültem először. Ezt kész tényként kellett elfogad­nom. A képviselőkkel szeretnék még egyszer asztalhoz ülni, és tisztázni minden feltételt. Jóma­gam a közelmúltban mondtam le Bodonyban a térítés nélkül vég­zett kulturális munkámról. Mivel úgy éreztem, a többévi igyekeze­tem ellenére sem kaptam olyan támogatást a helyi vezetőktől, hogy érdemes lett volna folytatni. Egy biztos: szabályosan pályáz­tam, felkészültem a feladatra. Szeretném, ha az új intézmény­ben tartalmas és vonzó progra­mokat szervezhetnénk. _______________________________(BART*) V TV: nem lesz kompromisszum? (Folytatás az 1. oldalról) A további öt pályázóval - az egri Hekeli Sán­dorral, a jászberényi Káplár F. Zsolttal, a bu­dapesti Kemecsi Ferenccel, az egri Radics Fe­renccel és a tiszafüredi dr. Szabó Ottóné Job­bágy Judit Annamáriával - elbeszélgettek a testület tagjai. A jelölteket a héten az MSZP és a Fidesz- MDF képviselőcsoportja közösen hallgatta meg, s tárgyalt - tegnapi lapzártánk után - a kérdésről a kulturális bizottság is. Kompro­misszum egyelőre nem született. Mint ismeretes, legutóbb, a posztra kiírt első pályázat elbírálásánál a szükségesnél csupán eggyel kevesebb voksot kapott Hekeli Sándor, akit a szocialisták és a szabad demokraták is tá­mogattak, a többiek viszont nem. Most - amint azt dr. Löffler Erzsébet tanácsnok asszonytól, a Fidesz-MDF frakció vezetőjétől megtudtuk - megegyezés látszott körvonalazódni a jobboldal számára is elfogadható Budai Ferenc személye körül, ám sajnos éppen ő az, akit a gazdálkodási bizottság „kilőtt” a pályázók közül. A közgyűlés a jövő hét csütörtöki ülésén hozza majd meg döntését az ügyben._________iréhesi A z új igazgató nem fizetne... (Folytatás az 1. oldalról) Megerősítette korábbi álláspont­ját, miszerint népszerűsége ellené­re sem pályázik a poszt végleges betöltésére.- Az intézmény gazdasági hely­zete jóval rosszabb, mint az elter­jedt - tájékoztatott dr. Horváth László. - Nemcsak az előző me­nedzsment által sugalmazott 240 milliós megtakarítás nem tetézik, de még a szabadon felhasználható 63 millió forint sorsa is kérdéses. Ebből kellene kifizetni a 13. havi béreket - mintegy bruttó 30 millió forintot -, a minimálbér várható megemelésének a korrekcióját, s a távozó vezetőnek a „közös meg­egyezésen” alapuló járandóságát is. A folyamatban lévő perek közül kettőnek a befejezése 2001 első fél évére várható, s a legrosszabb eset­ben tízmilliós kiadással járhat... A korábbi igazgató kilátásba helyezte, hogy a dolgozók 14. havi béreket is kapnak. Ám erre dr. Horváth szerint kevés az esély, hi­szen nincs meg ennek a 30 milliós fedezete.- Szeretnénk, ha legalább a 13. - Mint egyszemélyi felelős, ki­havi béreket ki tudnánk fizetni az jelenthetem: nem nyugszom bele ünnepek előtt, vállalva, hogy az a dr. Nagy Lászlóval való „közös Egészségbiztosítási Pénztártól megegyezéssel” megállapított ősz- nem kapjuk meg az előlegét, így szeg kifizetésébe - vázolta állás- ez is hiány lesz - mondta, majd pontját dr. Horváth. - Az összes hozzátette: a legszükségesebb ki- jogi fórumon tiltakozunk ez ellen, adások után minimum 3 milliós mivel szerintünk a képviselő-testü- hiánnyal kezdik a jövő évet. Erről let a kellő információk hiányában Új időszámítás Horváth főorvos eddigi intézkedései demonstrálják, hogy új időszámítás kezdődött a kórházban: megvált az elődje által ki­nevezett „piáf'-felelőstől, és sikerült megegyeznie a dr. Nagy László által az utolsó pillanatban elküldött klinikai igazgatóval, dr. Kosztura Lászlóval is. Kosztura főorvos általános igazgató- helyettesi teendőket lát majd el. kimutatást készítenek, azt eljut- hatalmazta fel a polgármester osz­tatják Farkas Kálmánná polgár- szonyt az erre vonatkozó megbe- mester asszonynak is, hogy a vá- szélésekre. A zárt ülés jegyzőköny- ros vezetése is meggyőződjön ró- ve úgy is értelmezhető, hogy Far­ia: a kórház működése veszélybe kas Kálmánné csak a jogilag járó került. (Vélhetően ezek azok az végkielégítés - mintegy 3 millió fo- új fejlemények, amelyekre hivat- tint - erejéig tárgyalhatott volna dr. kozva több képviselő rendkívüli Nagy Lászlóval. A kamara állás­tanácskozást kezdeményezett, a foglalása is erre a tényre, valamint konkrétumok megjelölése nélkül etikai szempontokra épül.- A Szerk.) _____________________rr.o.) B ARTA KATALIN___________ Ö npusztító viszálykodás A felújított parádsasvárí művelődési ház gyö­nyörű, sok település megirigyelhetné. Nyáron az ünnepélyes átadás után az itt élők abban reménykedtek, hogy mihamarabb birtokukba vehetik az intézményt, ahol a jól működő helyi szervezetek, alakuló kiscsoportok végre kulturált körülmények között dolgozhatnak, szórakozhatnak. Azóta hónapok teltek el, így ki-ki megörült, amikor megtudta: az önkormányzat megpályáztat­ta a vezető tisztséget, s hamarosan megnyílhatnak a ház kapui. A jelöltekre adott voksok, a szavazás végeredménye azonban alaposan felkavarta a kedélyeket. Háborog a falu. Az egyik csoport fájlalja, hogy nem a helyi pályázó kapott bizalmat, a más vélemé­nyen levők pedig üdvözUk a döntést, mivel a nyertes személyében egy, a közművelődési teendőkben gyakorbtt személy kerül a poszt­ra Tegyük hozzá, hogy egy olyan posztra, ami nem kecsegtet jó fi­zetéssel, ám annál több felelősséggel és munkával jár. A sasvári kultúrház rendezvényszervező gondnoka nem keveset vállal magá­nt, ha aláírja a szerződést a fenntartókkal. Ahhoz, hogy mindezek ellenére lelkesedéssel és örömmel lássa el feladatait, bizonnyal el­kelne némi szimpátia és támogatás is a sasváriak részéről A nyertesnek egy éve van abizonyításra, ami nem túl nagy idő, de talán nem is túl kevés. Ez alatt az idő alatt emlékezetes programok, jó hangulatú ren­dezvények som követheti egymást, ha a helybeliek is így akarják. Más a helyzet, ha az ellentábor nem nyugszik bele a törvényes szavazás végeredményébe, és mindenáron és eszközzel tovább akarják szítani a feszültséget. Ezzel csupán azt érik el, hogy a kitű­nő adottságú, ragyogó épület továbbra is kihasználatlan marad. Ez pedig manapság a hazai közművelődési viszonyokat tekintve enyhén szólva luxus. Mit kívánnak a lakosok? Eger „Beszéljük meg!” címmel már ta­valy is rendeztek lakossági fóru­mot. Rendhagyó az eseménysoro­zat, hiszen nem az egrieknek kell elballagniuk a városházára, hanem a polgármester látogat el a városré­szekbe. E találkozókon megjelen­nek a polgármesteri hivatal iroda­vezetői, s a körzet önkormányzati képviselői is. Dr. Nagy Imre elsőként a Felső­városban élőket kereste fel kedden este a Neumann-gimnáziumban. A polgármester úgy állította össze mondandóját, hogy alapul vette a Szonda Ipsos legutóbbi felmérését, amelynek témája az volt: mit kí­vánnak az egriek? A kutatás ered­ményéből kitűnt, a legtöbben azt szeretnék, ha több munkahely vol­na a városban, ha javulna az egész­ségügyi ellátás, ha még nagyobb hangsúlyt kapna az oktatás. A vá­ros első embere kifejtette, a fejlődő Ipari Park reményt ad a munkake­resőknek, az önkormányzat támo­gatja a kórház rekonstrukcióját. Az idén 47 millió forintot költöttek taneszközfejlesztésre. Szólt a kör­zetben történt korszerűsítésekről, és ismertette, hogy a jövő évben a közterek parkosítására szeretné­nek még többet áldozni. Ehhez a lakosság segítségét is kérte. A hozzászólók közül voltak, akik a távfűtéssel kapcsolatosan mondták el észrevételeiket. A pol­gármester válaszában kitért az EVAT Rt. igazgatói posztján történt változásra. Azt is hangsúlyozta, hogy nélkülözhetetlen a társadal­mi ellenőrzés és a közös képviselők segítsége. A sorozat következő találkozó­ját jövő kedden 17 órától a Tihamé- rí városrészben rendezik, a Dr. Ke mény Ferenc Áhalános Iskolában. _____________________ A Neumann gimnázium, a fórumsorozat első állomása fotó. gál gábor A névadó szellemében Orvosok a gyógyításért, a tudományért Markhót Ferenc, az első hazai orvosegyetemi professzor szelle­mi hagyatékát ápolva, a róla elnevezett megyei kórházban dol­gozó és tudományos fokozattal rendelkező főorvosok tartottak tegnap előadásokat kutatási eredményeikről. Az esemény a Millenniumi Tudományok Napja zárórendezvénye volt Eger Dr. Tóth-Daru Péter főigazgató főor­vos elmondta, a kórházban nagy múltja van a tudományos munká­nak. Fontos ez, mert a betegek ke­zelésére fordított szakmai tevé­kenység a tudományok aktív műve­lésével is jól összekapcsolódik. Je­lenleg hat tudományos fokozattal rendelkező szakemberük van, akik közül négy nyugdíjas, ketten vi­szont fiatalok. További hatan ha­marosan tudományos fokozatot szereznek. Mint hangsúlyozta: a fő­orvosi kinevezést azok nyerhetik el, akik az utóbbival is rendelkeznek. Dr. Tóth Csaba osztályvezető fő­orvos, a kórház májusban újjáala­kult tudományos és oktatási bizott­ságának elnöke azt emelte ki, hogy ez a találkozó is jó alkalom arra, hogy a tudományos munkát erősít­sék, ami az egészségügy mai szűkös anyagi helyzetében különösen figye­lemre méltó. A tudás hosszú távú befektetés, ezért a bizottság a szak­emberek továbbképzését is szerve­zi. A kutatóorvosok eredményeit tartalmazó publikációkat a kórház szakmai évkönyveiben jelentetik meg. Az újdonságokról a Markhót Krónika is beszámol. ________________________________(M.K.) A z idegenforgalmat fejlesztenék A héten a Pétervásárai Kistérségi Társulás és az ezt részben lefedő egri statisztikai kistérség polgármesterei is tanácskoztak. A fórumokon a SAPARD-programról és a tu­rizmus fejlesztéséről is szó volt. PÉTERVÁSÁRA ÉS EGER KÖRZETE Jánosi Péter, a pétervásárai körzet térségfejlesztési megbízottja elmondta, keddre Pétervásárára azok a vállalkozók kaptak meghívást, akik valamilyen fejlesztési programmal kívánnak foglalkozni. A gyöngyösi mezőgazdasági főiskola vidékfejlesztési tanszéke készíti a kistérségi társulás számára a SAPARD-tervet. Az anyag elkészítési határideje no­vember 20., így a térségből ezúttal csak 45 érintett jelent meg. Az anyag az összeállítás után az EU központjába, Brüsszelbe kerül. Ugyanaznap délután Bükkszéken rendezték azt a találkozót, amelyen az idegenforgalomban és az ahhoz kapcsolódó háttérszolgáltatásokban érintett települések polgármesterei, vállalkozók, beruházók és tervezők vettek részt. Jánosi szerint az érintett 16 helység mellett további 15 érdekeit is képviselnie kell. A meghívottak úgy ítélték meg: a kistérségi társulás, illetve a gyöngyösi főiskola által megsza­bott teendők terén - miszerint a térség fejlesztését elősegítő beruházási ötletek megvalósításához kell befektetőket találni - előrelépések történtek. Ezt tá­masztják alá a bodonyi, a parádsasvárí vagy a mátraderecskei előkészített, illetve már induló be­ruházások is. Szó van még a bükkszéki gyógyvízre épülő látványstmndiól és a Recsk-Parádfiirdő térsé­gébe tervezett fejlesztésektől is. Az egri statisztikai kistérség térségfejlesztési megbízottja, Szabó Istvánná arról tájékoztatott, hogy kezdeményezésére - 21 polgármester egyet­értésével - Sírokban egy önkormányzati idegenfor­galmi társulás alakuló ülésé tartották. A munka megkezdéséhez még szükség van a települések képviselő-testületeinek jóváhagyására is. A helyi civil szervezetek és vállalkozások támogatják. A társulás feladata lenne, hogy a térségben stratégiai ágazatnak számító gyógy-, bor-, lovas- és falusi tu­rizmust hatékonyabbá, az EU-s elvárásoknak megfelelővé tegye, ugyanis a fejlesztésekhez szük­séges brüsszeli pénzekre csak így lehet számítani. ________________________________ IKOHMB) A HÍRLAP ÜGYELETÉI MVESMg'HÍRLAP Újságíró: RÉNES MARCELL Telefon - (36)513-624 Fax - (36)513-605 * Hirdetésfelvétel: Telefon - (36)513-628 Fax - (36)513-630 * Terjesztő: NYIKES ORSOLYA Telefon - (80)513-646

Next

/
Thumbnails
Contents