Heves Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-16 / 268. szám
4. oldal - Heves Megyei Hírlap HAZAI TÜKÖR 2000. November 16., csütörtök Egyesítik a kistelepülések iskoláit A körzetesített felső tagozatok gazdaságosabban működhetnek A kistelepülések iskoláinak védelmében politikai vitanapot kezdeményez Lezsák Sándor, az Országgyűlés oktatási bizottságának elnöke. A minisztérium illetékese szerint a következő években 100-200 kisiskolát zárhatnak be, vagy vonhatnak össze pénzügyi nehézségek miatt. Budapest Az 1100 lakosnál kisebb településeken működő iskolák egy részét az önkormányzatok csak nagy erőfeszítések árán tudják fenntartani, költségvetésüknek akár az 50-70 százalékát kénytelenek erre fordítani. Minden körülmény megvizsgálása után indokolt lehet néhány helyen az általános iskolák felső tagozatait úgy összevonni, hogy több kistelepülés közösen működtesse ezeket az osztályokat - véli Kömyei László. Az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára lapunknak kifejtette: a tárca kiegészítő támogatással azt szorgalmazza, hogy óvodai ellátáshoz mindenhol helyben juthassanak a kicsik, és az alsó tagozatos gyermekek is lakóhelyükön tanulhassanak. De azokon a településeken, ahol a község pénzügyi kiadásának döntő többségét az iskola fenntartása és működtetése viszi el, ott összevontan, gazdaságosabban és szakmailag színvonalasabban lehetne megszervezni az oktatást a felső tagozatos diákoknak. A környező települések felsőseit is befogadó, az érintett települések közös fenntartásában működő körzeti iskolák jobb feltételeket biztosíthatnának az oktatás számára. Eddig a tárca valamennyi kistelepülési iskolának kiegészítő támogatást adott. így ezek az intézmények - az alsó és felső tagozatos diákok, valamint A felső tagozatot mar nem biztos, hogy ebben az iskolában végzik az óvodások után - 46 ezer forinthoz juthattak a minden iskolás gyerek után járó normatív, évi 100 ezer forintos támogatáson felül. A minisztérium a jövő évi költségvetési tárgyalásokon azt szorgalmazza, hogy azok az iskolák juthassanak kiegészítő támogatáshoz, amelyek csak alsó tagozatot működtetnek, vagy olyan 8 osztályos általános iskolát, amely körzeti feladatokat is ellát. Amennyiben az oktatási tárca elképzelése megvalósul, újabb körzetesítési hullám indul majd el - véli Lezsák Sándor. Az Országgyűlés oktatási bizottságának demokrata fórumos elnöke a kisiskolák megmaradása védelmében politikai vitanapot kezdeményezett. VéleFOTÓ: EUROPRESS ménye szerint egy település lakosság-' megtartó ereje nagyrészt attól függ, működik-e ott iskola, óvoda. A politikus reményei szerint az ezernél is több kisiskola közül minél több megmaradhat, hiszen a kistelepülések vonzereje csak akkor növekedhet, ha az iskola jövője hosszú távon biztosított. HORVÁTH MAGDOLNA Szent Erzsébet Rózsája Budapest Az ország valameny- nyi katolikus templomában karitatív célokra rendeznek gyűjtést november 19-én, Szent Erzsébet napján - közölte szerdán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára, Veres András püspök. A katolikus egyház egész évben folyamatosan gyűjt különféle szeretetszolgálati célokra. Az árvíz sújtotta területek megsegítésére tavaly 200 millió forint, idén pedig 154 millió forint gyűlt ösz- sze, ám ez csupán töredéke valós segítő tevékenységünknek - jelentette ki Veres András. A katolikus egyházon belül sokféle szervezet végez karitatív munkát. Feladatuk szerteágazó: a telefonos lelki segélytől a családterápián át a szociális otthonokig, a hajléktalanok ellátásáig, vagy drogambulanciák fenntartásáig terjed.- Azok elismerésére, akik ebben a szférában teljesítenek önkéntes, példamutató szolgálatot, az MKPK idén megalapította a Szent Erzsébet Ró- zsája-díjat. A megtisztelő cím átadására vasárnap este a Pesti Vigadóban kerül sor, ahol jótékonysági estet rendezünk a Jó Pásztor Nővérek által üzemeltetett anyaotthon javára. A MKPK titkára lapunk érdeklődésére kifejtette: az önkéntes segítők mellett az egyháznak fizetett alkalmazottai is vannak, akik közül sokakat érint a minimálbér összegének 40 ezer forintra emelése. A katolikus egyház költségvetését ez az emelés igen súlyos mértékben érinti, hiszen a növeléssel keletkezett külön költség mértéke jóval több, mint egymilliárd forint. -réKülföldi munkalehetőségek Idén nem mennek magyar orvosok Norvégiába Kormányközi egyezmények alapján egyre több nyugat- és kelet-európai országba mehetnek magyarok - főként fiatalok - szakmai és nyelvi gyakorlatra vagy munkát vállalni. A hazai orvosok norvégiai munkavállalása körül ugyanakkor még mindig vannak kérdőjelek. Budapest Főként a hiányszakmákban vár segítséget tőlünk Norvégia, amelynek képviselői nemrég Budapesten tárgyaltak. A „munka- közvetítői” szerepet a Magyar Orvosi Kamara látja el. Ők tájékoztatják a jelentkezőket a kiutazás feltételeiről, bár néhány részletről még nem tudtak megállapodni a norvég féllel. Valószínű tehát, hogy idén nem kezdhetik meg a munkát a jelentkezők. Korábbi információink szerint 40-50, kizárólag szakvizsgával rendelkező aneszteziológust, radiológust, pa- tológust, nőgyógyászt és kardiológust várnak több évre szóló, hosz- szú távú munkavégzésre. Kovács Géza, az Országos Munkaügyi Kutató- és Módszertani Központ nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó osztályvezetője * lapunknak elmondta, hogy diplomásokat kormányközi egyezmény keretében csak akkor tudnak más országok fogadni, ha a pályázó maga talál munkahelyet. Ugyanakkor egyre több lehetőséget kínálnak szakmunkásoknak. Többek között Németországba, Ausztriába, Svájcba, Luxemburgba várják a magyar szakemberek jelentkezését. Legnépszerűbbek a vendéglátóiparban dolgozó szakmunkások, a pincérek és a szakácsok. Egyre növekszik az igény a hentesek és a kertészek iránt is. Kovács Géza óvatosságra inti a magán- munkaközvetítőknél ér- deldődőket, mert sajnálatos módon sok csaló is felbukkant ezen a piacon. A megyei munkaügyi központóknáf, illetve az országos központban tanácsos először érdeklődni. Ezeken a helyeken térítésmentesen kaphatnak tájékoztatást a kiutazás feltételeiről, és arról is, hogy egy adott magánközvetítőiroda legálisan végzi-e a tevékenységét. A külföldi elhelyezkedés feltétele a munka ellátásához és a kinti beilleszkedéshez szükséges alapvető nyelvtudás. Nem feltétel a nyelvvizsga, de a jelentkezők tudását meghallgatáson felmérik. Ezenkívül országonként más-más életkori korlátok vannak érvényben. Tizennyolc éves kortól maximum negyvenévesig várják a magyar szakembereket. NÉMETH ZSUZSA VITATOTT VIZSGÁLAT. Néhány napos tájékozódás után úgy érzem, nagyobb volt a füstje, mint a lángja a Környezetgazdálkodási Intézetnél felfedezett állítólagos visszaéléseknek - mondta tegnap Bender Alajos, aki a múlt hét péntek óta miniszteri biztosként irányítja az intézményt. Az új vezető szerint megkérdőjelezhető az előző főigazgató, Mujzer János által az ügyészséghez beadott vizsgálati anyag néhány állítása. KISZOLGÁLTATOTTSÁG. A Szabad Demokraták Szövetsége álláspontja szerint a kormány nem védi azokat, akik fellépnek a korrúpció ellen, hanem kiszolgáltatja őket - jelentette ki Magyar Bálint pártelnök szerdán. Értékelése szerint ebbe a körbe tartozik Ligetvári Ferenc környezetvédelmi miniszter, illetve a Környezetgazdálkodási Intézet vezetőjének menesztése. SZIGORÍTÁS. A megkülönböztető jelzésekről készülő új szabályozás felülvizsgálati kötelezettséget ír elő a korábbi egyedi engedélyekre, szigorítja a kék lámpák használatát, és jelentősen szűkíti az arra jogosultak körét. A jelenleg államigazgatási egyeztetésen lévő tervezet részleteiről Harsányi Zsolt, a Belügyminisztérium jogi főosztályának tanácsosa számolt be szerdán. TERJED AZ INTERNET. Vi déken is egyre többen használják az internetet. Erre utal az a tény, hogy a viaNovo alig fél év alatt 50 000 regisztrált felhasználót tudhat magáénak, akiknek a fele vidéken él, 27 százaléka pedig a vidéki nagyvárosokban lakik. ÁRCSÖKKENÉS. Péntektől literenként három forinttal csökkenti a Mól Rt. a motorbenzinek fogyasztói árát - közölte a társaság szerdán. Az intézkedést az tette lehetővé, hogy az európai kőolaj-kereskedelmi központokban mérséklődött a motorbenzinek jegyzésára, a forint dollárhoz mért árfolyama pedig gyakorlatilag nem változott az elmúlt héten. BETEGGONDOZÁS. Egy or szág egészségügyi ellátásának színvonala lemérhető azon is, hogyan gondoskodik a már kikezelt, de még rehabilitációra szoruló emberekről - hangoztatta Gógl Árpád egészségügyi miniszter, aki szerdán Szent- gotthárdon átadta a Rehabilitációs Kórház és Gyógyfürdő új részlegét. Hangsúlyozta, hogy az egészségfejlesztési programnak a sürgősségi és járóbetegellátás fejlesztése mellett kiemelt területe a rehabilitációs intézmények színvonalasabbá tétele is. ■ FOTÓ: EUROPRESS/KÖRMENDI IMRE Túlzsúfoltak a börtönök Tököl Az Igazságügyi Minisztérium keresi azokat a megoldásokat, amelyekkel bizonyos esetekben nem a börtönben, hanem speciális kéz- és lábpereccel otthon töltenék le az elítéltek a büntetést - mondta Dávid Ibolya, a tárca vezetője szerdán Tökölön a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében tett látogatásán. Elmondta: a hazai börtönökben nagy a zsúfoltság, a 15 ezer elítélt eltartása igen sokba kerül, nagy megterhelést jelent a költségvetésnek. Ezért is vizsgálják, hogyan reagálna a társadalom egy alternatív büntetési mód, a jól ellenőrizhető szobafogság rendszerének esetleges bevezetésére az enyhébb bűnök elkövetőivel szemben. AZ ÚTRAVALÓ BIZTOSÍTÁS A RÉGIÓVEZETŐ SZEMÉVEL Korábban megkezdett cikksorozatunk második részéhez érkeztünk, amelyben az Európa Biztosító Rt. régióvezetőjével, Csépány Ferenccel készítettünk riportot az újonnan bevezetett Útravaló biztosítás fogadtatásáról.- Mi indokolta az új életbiztosítás bevezetését, hiszen már rengeteg hasonló termék van a biztosítási piacon?- Az ügyfelek körében egyre többen igényelték egy valódi gondoskodást nyújtó biztosítás bevezetését, hiszen a biztosítási piacon elsősorban a csak befektetés jellegű konstrukciók vannak jelen, ahol nagy nyereséget, hozamot kínálnak ugyan, de a'hagyományos életbiztosításhoz tartozó szolgáltatások szinte teljesen háttérbe szorulnak. 7 Milyen többletet nyújt az Útravaló a versenytársak termékeihez képest?- A biztosítás nagy előnye, hogy a biztosított halála esetén azonnal kifizetjük a biztosítási összeg 50 %-át, baleseti halála esetén pedig a 100%- át, ami ugyan a családtagok lelki fájdalmát nem enyhíti, de jelentős anyagi segítséget nyújt számukra. Lehetőség van arra is, hogy a kedvezményezett a tartam végéig járadékot kapjon, melynek induló havi összege az aktuális biztosítási összeg 1,5 %-a. Mindezen hagyományos szolgáltatások mellett pedig egy kiváló, inflációkövető befektetési forma is, amely lehetővé teszi a családok számára, hogy egy kis tőkét gyűjtsenek az előre látható kiadásokra.- Végül, de nem utolsósorban: kiknek ajánlja ezt a terméket?- Az Európa Biztosító elsősorban a fiatal, kisgyermekes családoknak ajánlja ezt a terméket, akik gyermekeik jövőjéhez szeretnének biztos hátteret teremtem. De ajánljuk minden olyan embernek is, aki gondoskodni szeretne családja anyagi biztonságáról és szerettei gondtalan jövőjéről, ha esetleg vele valami baj történik. Az Útravaló egy olyan új biztosítási módozat, amely ötvözi a biztosítások és a megtakarítási formák minden előnyét. Rapid Press(X)