Heves Megyei Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-21 / 248. szám

6. oldal - Heves Megyei Hírlap hírlap MAGAZIN 2000. Október 21„ szombat Sütőkemencében a párttagkönyv Mészáros József 36 évig vezette a tenki álta­lános iskolát. „Ellenforradalmi” múltját mindenki ismerte. Ő sem csinált titkot ab­ból, hogy nem csak 1956-ban került priusz a kartonjára, hanem előtte is: Rákosi idejé­ben ő volt a falu kántora. S hogy a történet még izgalmasabb legyen, a pártból is kirúg­ták. Mégis megbecsült és elismert pedagó­gus tudott maradni...- 1950. január 8-án jöttem Tenkre, büntetésből - meséli Mészáros József nyugalmazott iskolaigazga­tó. - Andornakon születem, és mert odahaza mind a két kántor fogságban volt, negyedéves tanítókép­zős koromban elvállaltam a helyettesítésüket. A há­ború után két évvel végeztem a főiskolán és rögvest állást is kaptam a falumban. Taní­tottam és közben folytattam a kán­torkodást. 1947-ben, amikor érez­hetően erősebbé váltak a pártharc­ok, azt mondta a héttagú nevelő- testületnek Toronyi Jóska bácsi, az igazgatónk: lépjünk be valamelyik pártba, mert bajunk lesz. Nem is­mertünk mi egyetlen pártot sem. Végül úgy döntöttünk, a szociálde­mokraták közé lépünk be. Egy év múlva a szocdemek egyesültek a kommunista párttal, így automati­kusan a kommunisták közt talál­tuk magunkat. Az iskolaigazga­tómmal együtt beiskoláztak ben­nünket ideológiai továbbképzésre. Eljártunk Mónosbélbe Semperger , Pista bácsihoz továbbképzésre, de többnyire csak kártyáztunk és gombát ettünk. Meg­jelent egy hölgy a művelődési osztályról és azt mondta, ő azért jött, hogy kikérdezze Rákosi Má­tyás: Építjük a nép országát című könyvét. Hát bi­zony, mi azt ki sem nyitottuk. Én beismertem, hogy ezt még nem olvastam el, de majd pótolom a mu­lasztást. A karácsonyi szünetben érkezett egy öt centis papír. Arról értesítettek, hogy azonnali ha­tállyal áthelyeznek a tenki iskolába. Az andornaki pap nem akart elengedni. Azt mondta, menjek Me­zőkövesdre kántornak, dupla annyi fizetésért, mint a pedagógusbér, földet és szolgálati lakást is kapok. Nem mertem elvállalni. Lehet, hogy ez volt a sze­rencsém, különben Recsken kötök ki... így érkez­tem január 8-án, harmadik pedagógusként Tenkre. Az akkori igazgató, akivel szerencsére csak nagyon rövid ideig kellett együtt dolgoznom, fél év alatt há­romszorjelentett fel. Az még az igazsághoz tartozik, hogy amikor Tenkre jöttem a büntetésemet letölte­ni, mérgemben azonnal elvállaltam a kántorko­dást. .. Amikor az igazgatóm harmadjára is feljelen­tett, nagyon ideges lettem és a párttagkönyvemet be­vágtam a kemencébe, amikor a gazdasszonyom ke­nyeret sütött. Nem árult el soha.- Hogyan volt az összeegyeztethető, hogy a Rá­kosi érában kántorkodott, párttag sem volt, rá­adásul kinevezték igazgatónak?- A tenki emberek nagyon jó szándékú, rendes cselédemberek voltak. Megszerettem őket, így ami­kor már módom lett volna arra, hogy hazakerüljek Andornakra, akkor sem akartam elmenni tőlük. Jel­lemző a tenki emberek szeretetére és ragaszkodásá­ra, hogy 1962-ben, amikor mint feketebárányt ki tudja hányadszor akartak eltávolítani az iskola- igazgatói székből, öt tenki asszony bement a pártbi­zottságra és azt mondta: Ne bántsák a Mészárost, mert az olyan jó kántor!- Hogyan nevezték ki ilyen múlttal az iskola vezetőjévé?- Az még a múltamhoz tartozik, hogy amikor Tenkre kerültem és elvállaltam a kántorságot, meg is választattam magam az erdőtel­ki pappal. Ettől függetlenül 1952- ben mégis behívtak és azt mond­ták, én leszek az igazgató. Mond­tam, nem való az nekem. Erre Bóta Berci bácsi azt válaszolta; őt ez nem érdekli, nekem ez jár. így lettem igazgató 1952-ben és láttam el az iskola vezetését 1988-ig.- Mi történt a faluban 1956- ban?- Az én életem egyik legjelentő­sebb eseménye is ehhez az évhez fűződik. A nyáron megnősültem, de nem is akárhogy, hanem az is­kolakápolnában, egyházi szertar­tással! Egy hét múlva behívattak és azt mondták: Józsikám, hát mi az atyaúristent csinált maga?! Ma­ga megnősült! Mondom, ez már éppen időszerű volt, hiszen 29 éves voltam. Erre azt mondják ne­kem: Nem az a baj, hogy megnő­sült, hanem ahogyan megnősült! Nem tudtam erre mit mondani, hát arra hivatkoztam, hogy édes­anyám vallásos asszony, az ő kí­vánságának tettem eleget. Csak annyit mondtak, hogy dádá lesz, ha ezt megtudják. De nem lett be­lőle semmi. Aztán jöttek az októ­beri események. Tenken nem volt különösebb, ahogy sokáig hívták, „ellenforradalmi” tevékenység. Apró kis malőrök voltak.- Mégis, mik voltak ezek?- Izgatás bűntette miatt kellett felelnem. A vádiratban ez olvasható: „Október 28-án kezd­te éreztetni Tenk községben az ellenforradalom a hatását. Ezen a napon már többen hoztak híreket a községbe és az italboltba. Záróm után megjelent Vízkeleti József, aki azt mondta a fiataloknak, menjenek el vele a temető felé. Ott közölte velük, hogy a szovjet katonák emlékművéről a vörös csilla­got le kell venni. Ő volt az első, aki felment az em­lékmű talapzatára, és megkísérelte, hogy a csillagot levegyék. Ezt egyedül nem tudta, ezért segítséget kért. Ezt kb. hárman kísérelték meg, de eközben az egész emlékművet ledöntötték és az elesett szovjet hősök nevét tartalmazó emléktábla is leesett. Ezt kö­vetően a táblát felvette Gál József és azt Mészáros Jó­zsef iskolaigazgató lakásáig vitte, ahol azt tőle elvette Vízkeleti József és a földhöz csapta. A tábla össze­tört. (...) Mészáros József október vége felé az egyik tanítási napon a 7-8. osztályos tanulóknak azt mondta: megszűnik a piszkos kom- munistaság, a téeszek pedig az egyének zsírján éltek. Elfogyott a cukor, maradt a madzag. Szidta a termelőszövetkezeti tagokat is. Mé­száros József terhelt elismeri a kije­lentéseket, viszont tagadja, hogy a fenti formában tette meg. A kihall­gatott tanulók vallomásukban ha­tározottan állítják ezt. ”- Tényleg, ezeket mondta?- Nem így, ahogy itt le van írva, de hasonlókat.- Mikor döbbent rá arra, hogy ebből nagy baj lehet?- Talán 1957 nyarán, amikor elkezdődött Guba Dezsőék pere és Hevesről sokakat elvittek, például Kő Pál apját. Nagyon összeverték őket. De nem csak ennyi volt a számlámon. Amikor Tenken munkás­tanács-ülés volt, engem megválasztottak. Ráadásul az iskola anyakönyvéből pengével kivágtam a cí­mert és radírból a Kossuth címert nyomtam a helyé­re. Ezt viszont soha nem tudták meg. Ha ez kiderül, akkor biztos, hogy ülök.- Kántor volt, párttagság nélküli igazgató, „ellenforradalmár”... A csodával határos, hogy megúszta.- Na, 1956 után már nem kántorkodtam, annyira bátor ember én sem voltam. Viszont maradtam pár­ton kívüli. Ami még a számlámon volt, az a régi rendszerrel való lepaktálás. Hiszen én jóban voltam az öreg Bercsényivel, az urasággal, akit akkorra nincstelenné tettek. A testvére villamosította az is­kolát, amit én vezettem. Ném lett belőle baj. S hogy miért éltem így? Voltak elveim és ehhez ragaszkod­tam.- Mikor került be a pártba?- Talán az első kirúgásom után 20-25 év telt el, amikor megkerestek és azt mondták nekem: Nem furcsa az, hogy a helyettesed, a csapatvezetőd is párttag, te meg nem vagy az? Mondom, elvégzem én a munkámat rendesen, miért kellene párttagnak lennem? Egyszer csak megjelentek az iskolában és hozták a papírokat, hogy írjam alá. Nem volt kibú­vó. Aztán mikor nyugdíjba mentem, az volt az első, hogy 1988-ban újra kiléptem. Egyből szaladtak ki Hevesről, de a döntésem végleges volt.- Egész életében feketebárány volt a pártállam képviselőinek szemében. Megérte?- Ha az erkölcsi hozadékát nézzük, akkor meg. Szeretem a parasztembereket, a tenki népet és min­dig emelt fővel tudtam köztük járni. Ez a fizetsége az erkölcsi tartásnak. Osztályidegenként a forradalomban Az 1956-os fővárosi eseményekről nagyon sok szemszögből hallottunk már. A ritkán emlegetett helyszínek közé tarto­zik a Bányász mozi. Október 23. és november 4. között nemzetőrként itt szolgált Szabó Gábor. Ma Parádóhután él. Odaköltözésében - több évtizeddel az események után is - szerepet játszott a forradalom tíz napja.- A forradalmi események idején Ön még csak 19 éves volt. Politi­zált akkoriban?- Semmiféle politikai előéletem vagy képzettségem nem volt. Volt viszont egy tüském, mégpedig az, hogy osztályidegennek számítot­tam. Apám festő kisiparos volt és ez elég volt arra, hogy rám süssék a bélyeget. Azt már senki sem nézte, hogy 10-12 embernek adott kenye­ret, nem is akármilyet. Azt mond­ták: kapitalista. Arról senki sem be­szélt, hogy az első nemzetközi vá­sáron 1948-ban ő csinálta kiváló minőségben a holland és a svéd pa­vilont! Nekem már ahhoz is pro­tekcióra volt szükségem, hogy díszműkovácsnak el tudjanak he­lyezni. Végül a sors úgy hozta, hogy mégis a családi szakmában maradtam.- Ez volt az indok, hogy a forra­dalmárok közé állt?- Fiatalok voltunk és ez elegen­dő volt. Aki azt mondja, hogy tud­ta, mit csinál, az hazudik! Azzal mindenki tisztában volt, hogy vala­mi jobbat kellene csinálnunk. Rendszeresen hallgattuk a Szabad Európa Rádiót és tudtuk, hogy oda­át más a helyzet. De mi oda nem mehettünk. Persze, hogy birizgálta a fantáziánkat. Sok fiatal tapasztal­ta, jobb esetben csak hallotta, hogy éjszaka megjelentek a lakásukon a bőrkabátosok és apukának, anyu­kának örökre nyoma veszett. Az a szó is, hogy osztályidegen, naponta elhangzott. Ebben a légkörben él­tünk és ez talán erősebb nyomás volt, mint a politikai meggyőződés.- Sokszor hangzik el '56-tal kapcsolatban, hogy a tömeg ösztö­nösen mozgott...- Ebben van valami. Akinek csak egy pici tüske is volt a bőre alatt, az a megmozdulások hatásá­ra azonnal megdagadt. A tömeg sodorta az embert magával, olyan ez, mint egy fertőzés. Közben az emberek fejében mo- corgott a sok beetetés, ami a Sza­bad Európa Rádióból jött: megyünk és segítünk, ha végre lesz valami...- Elhitték?- Elhittük! Ugyanolyan tájéko­zatlanok voltunk, mint azok az orosz kiskatonák, akiket Budapest­re vezényeltek és azt hitték, a Szu- ezi-csatomához vitték őket.- Hol tartózkodott a forrada­lom tíz napja alatt?- Ott voltam a Népszabadság székházánál, majd a Rádiónál a Bródy Sándor utcában. A tömeg mindig talált egy vezetőt, aki vitte a többséget. Emlékszem, egy Csepel platóján ültem, amelyik a Népsta­dionnal szemben lévő kapitányság­hoz hajtott. Azt mondták, marad­junk ott és vegyük fel, amit adnak. Egyszer azt vettem észre, a mellet­tem álló fiú elterül. A többiek már futottak is ki, hogy gyerünk innen, mert itt locsolnak bennünket. Utá­na következett a Bródy Sándor ut­ca. Én nem voltam vezéregyéniség. Kispolgára voltam a forradalom­nak, segítettem, ahol tudtam. Vi­dékről ezekben a napokban renge­teg ellátmány érkezett. Vittük a kórházaknak, meg azoknak, akik kellett. Ez alatt a pár nap alatt én karszalagos nemzetőrként a Bá­nyász moziban (ma Grafiti) vol­tam. Veréb Lad volt a megbízott pa­rancsnokunk. Csúzlival tankok el­len harcoltunk. Gyerekhadsereg verbuválódott ott, a Bányász mozi­ban.- Nem vetítette ez előre a válto­zásba vetett hit teljes reménytelen­ségét?- Nem törődtünk vele. Soha nem tapasztalt nemzeti tudat élt akkor bennünk. Tíz-tizenkét éves gyerekek vetették magukat a páncé­losokra és ott robbantak fel sze­münk előtt. Fiatalok voltunk és ta­pasztalatlanok.- Hogyan telt a Bányász mozi­ban az a pár nap?- Nem tagadom, voltak ellenté­tek. Ezek azonban nem politikaiak voltak, inkább amolyan férfivirtus­ból adódóak. Kitaláltam, hogy menjünk el a pasaréti filmgyárba és hozzunk ki néhány jó régi magyar ■filmet, ami majd eltereli a figyel­met. November 3-án át is mentünk, de a kért film egy külső raktárban volt. Megígérték, hogy másnap reg­gel elhozzák onnan. De negyedi­kén már itt voltak az oroszok. Az­nap reggel 8 órakor már szétlőtték a fejünk fölött az épületet. A fiúk ott voltak az emeleten kiterítve. La­ci elment a szomszédba, hogy ki tud civil ruhát adni nekünk. Köteles József fogorvos úrtól kaptunk ruhá­kat és a pincerendszeren át kiveze­tett bennünket a Mária utca felé. Ekkor már hallottunk olyan hango­kat, hogy menekülnek a patká­nyok... Lám, a magyarok közt is volt ilyen is, meg olyan is. Az az Öt- Tetem támadt, hogy menjünk a Vas utcai kórházba. Ott éppen október 21-én adtuk át a festést, ismertem pár embert, gondoltam, elbújtat­nak bennünket, amíg a helyzet le­tisztul. Négyünk közül hárman elő­rementek. Ott is maradtak a Baross utcában. Én valahogy eljutottam a János pap térig. Ott bekopogtattam egy díszműkovács barátomhoz, de hát az ajtók akkor mindenhol zárva Kevésszer közzétett fotó a Corvin közi csatáról (PERL MARTON REPRODUKCIÓJA) voltam. Elindultam a Vas utcai kór­ház felé. A Krúdy utcában megso­roztak. Arra eszméltem, hogy a vál­lamon van egy csizma. Átlőtték a torkomat, a tüdőmet, a karomat, a lábamat. Az orvostudományi egye­tem kollégiumából fiatalok látták, mi történt velem. Ők mentettek meg. Az orvos később azt mondta, az volt a szerencsém, hogy nem nyeltem, mert akkor a lövedék szétcsapta volna az ádámcsutká­mat. December 24-ig kórházban voltam. Szent este vittek haza a szüleim. De nem a József körúti la­kásunkba, hanem Hűvösvölgyre, ahol építkeztek. Anyám kiköltözött velem. A József körúti lakásba leg­közelebb már csak az amnesztia­rendelet kiadása után mertem visz- sza menni. Ha kérdezték, minden­kinek azt mondtuk, hogy leestem a létráról. Legközelebb 1957 tavaszán keltem fel Később, amikor sorozás előtt megvizsgált a katonaorvos, egyből látta, mi a helyzet. A lövedé­kek nyomát mindenki felismeri. Er­re azt mondta: munkahelyi baleset fiam, és nem beszélünk róla- A forradalom leverése után nem keresték?- Nem voltam vezető, nem vol­tam premier plánban. Én wham a 299. senki, aki tette a dolgát.- Mennyi ideig félt attól, hogy szembesítik múltjával?- Sokan tudták, hogy 56-ban meglőttek, de a valódi körülmé­nyekről nem beszéltünk. Hogy mennyi ideig kísért? Sokáig. Mo­delleztem, s egy utánpótlás cso­portot vezettem. Egyszer csak be­hívattak a Dagály utcába, a politi­kai osztályra, ahol kiderült: egy jóakaróm feljelentett. Egyből szó­vá is tették, hogyan foglalkozhat fiatalokkal az, akinek priusza van. Pedig ez már az amnesztia­rendelet után történt. A feleségem váláskor is azzal fenyegetett, ha nem válunk el szépen, beszélni fog. Aztán a főváros egyik kórhá­zában is, ahol dolgoztam, közép­vezetői állásból leképeztek kazán­fűtőnek, miután az új vezető meg­tudta, mi történt velem ötvenhat­ban, s addig forrósította a helyze­tet, hogy végül eljöttem a parád- fürdői intézménybe, távol a fővá­rostól.- Többször elérzékenyült, ami­kor az 56-os eseményekről mesélt. Ennyire elevenen élnek Önben a történtek?- Nem lehet elfelejteni. Megbo­csátani ennyi idő távlatából meg le­het. De felejtem nem.- Gyűlölte az oroszokat a ké­sőbbiekben?- Milyen jogon gyűlöljek én egy másik embert? Őt is várta otthon család, gyerek, testvér. De hát az életnek van egy farkastörvénye. Ha én nem, ő engem igen... Mindig a kisember húzza a rövidebbet, a na­gyok meg persze túllépnek az egé­szen. Minden forradalomnak van­nak ártatlan áldozatai is, akik rossz helyen és rossz időben voltak ott.- Ön szerint kellő súllyal keze­lik ma az ötvenhatos eseménye­ket?- Semmibe veszik. Tizedannyim nem értékelik a magyar vezetők, mint 1848-at. Pedig '90-ben nem lett volna csendes forradalom, ha nincs ötvenhat. Arról sokan elfeled­keznek, hogym nagy szovjet biro­dalmon az első sebet a kis Magyar- ország ejtette. AZ INTERJÚKAT ÍRTA: SZUROMI RITA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents