Heves Megyei Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-01 / 205. szám
2000. Szeptember 1., péntek EGER Heves Megyei Hírlap - 5. oldal É S KÖRZE T E Rotyog a szilvalekvár Noszvaj A jól sikerült tavalyi szilvanaphoz hasonlót szervezett az idénre is a település turisztikai menedzsere, Hegedűsné Majnár Márta. A program holnap 10-től 17 óráig tart a Gazdaház udvarán. Itt „faggatják” majd a szilvát, s kavarják a lekvárt. A munka könnyebben halad duda-, citera-, tárogató- és furulyaszó mellett, és fellépnek a tarái és szentistváni hagyományőrzők. S aki megéhezik, nem távozhat korgó gyomorral, mert a ház kemencéjében mennyei „mocskos tészta”, valamint szilvalekváros bukta sül a vendégek örömére. Ki, hogyan segít? Bár valamennyi önkormányzat szűkös költségvetésből gazdálkodik, szinte mindegyik megpróbál enyhíteni a családok tanévkezdéssel járó gondjain. Körkérdésünket a polgármestereknek vagy a jegyzőknek „szegezve” azonban más-más számokat hallottunk. Cikkünkkel senkiben sem akarunk irigységet ébreszteni. Nem a képviselők fukarok, sajnos, a legjobb szándékkal sem adhattak többet. Ahol túl kicsi a támogatás összege, ott túl nagy a szegénység. S erről nemcsak az ott élőknek kell tudniuk. Kis iskola, nagy bánattal A könyvből csak az iskolában tanulhatnak a gyerekek FOTÓ: ÖTVÖS IMRE Minél később kezdi meg a kisgyerek az iskolát, annál könnyebben veszi majd az akadályokat, mondják a szakemberek. De nemcsak ezt a vélekedést tartották szem előtt azok a szülők, akik elmulasztották az idei beíratást. Eger körzete BEKÖLCE - Az általános iskolások háromezer, a középiskolások hatezer forint tanszersegélyt kapnak az önkormányzattól. A képviselő-testület igen nagyra becsüli azokat a fiatalokat, akik az érettségi után sem hagyják abba, főiskolán folytatják a tanulást. Ők tízezer forintot vehetnek át. Mindazok, akiket megillet az állami támogatás, további 3 ezer 320 forintot kapnak. BALATON - Az általános iskolások háromezer, a közép- és főiskolások négyezer forintot vihetnek haza. BÉLAPÁTFALVA - Akik megkapják az állami támogatást, azoknak nem tud további pénzt adni az önkormányzat. Akik ebből kiszorultak, csak akkor számíthatnak segítségre, ha kérelmezik a hivatalnál. Az általános iskolások kétezer, a középiskolások háromezer, a főiskolások négyezer forintot remélhetnek. BÜKKSZENTMÁRTON - Az önkormányzat azokon próbál segíteni, akiknek nem jár az állami támogatás. Ők egységesen öt-öt ezer forintot kapnak. EGERSZALÓK - Az állami támogatáson túl már az óvodásoknak is ad az önkormányzat. A legkisebbek szüleinek ezer forintot szavazott meg a testület. Az általános iskolásoknak 1500, a középiskolásoknak 2500, a főiskolásoknak 4 ezer forintot juttatnak. EGERSZÓLÁT - Jelen esetben is megmutatkozik a két falu (Szalók és Szólát) közötti verseny. Most utóbbiak nyertek. Az általános iskolások háromezer, a középiskolások háromezer-ötszáz forintot kapnak. Viszont a főiskolások csak annyit, mint Szalókon, vagyis négyezret. MIKÓFALVÁN és MÓNOS- BÉLBEN még nem született meg a képviselő-testületi határozat. NAGYVISNYÓ - Azokat tudja csak az idén segítem az önkormányzat, akik nem jogosultak a háromezer-háromszázhúsz forint állami támogatásra. Akik ebből kimaradtak, egységesen - általános, közép- és főiskolások - két-két ezer forintot kapnak a polgármesteri hivataltól. NOSZVAJ - A képviselő-testület úgy döntött, hogy az általános iskolások tankönyvköltségeinek felét átvállalja. A középiskolások háromezer, az egyetemisták hétezer forintot kapnak. NOVAJ - Akik nem részesülhetnek az állami támogatásból, azokat támogatja az önkormányzat. Az óvodások ezer, az általános iskolások kétezer, a középiskolások háromezer, a főiskolások négyezer forintban részesülnek. OSTOROS - A következő ülésen tárgyal a támogatásról a képviselő-testület. SZILVÁSVÁRAD - Azok a faluban élő általános iskolások, akik más településen végzik tanulmányaikat, kétezer forintot kapnak. A helyben tanulóknak és élőknek több jár (ezzel is itthon igyekeznek tartam őket), háromezer-ötszáz forint. A középiskolások négyezer, a főiskolások 4,5 ezer forintra számíthatnak. A község első osztályosai teljesen ingyen kezdhetik meg az iskolát! SZŰCS - Az általános iskola 1-5. évfolyamára járók kétezer, a 6-8. osztályosok háromezer forintot kapnak. A középiskolában tanulókat négyezer, a felsőfokú oktatási intézményben tanulókat hétezer forinttal támogatják. TARNASZENTMÁRIA - Az általános iskolások ötezer, a középiskolások hatezer forintot kapnak. A picike településnek van egy főiskolása is, ő hétezer forinttal kezdheti meg a tanévet az önkormányzat jóvoltából. VERPELÉT - Az általános iskolásoknak ezer, a közép- és a főiskolásoknak háromezer forintot tud adni az idén az önkormányzat. Egerbakta Tizenegy elsős foglalta el padját hétfőn az iskolában. Valamennyien cigány származásúak. A nem az etnikumhoz tartozó anyukák, apukák az óvodában hagyták még egy évig gyermekeiket. Ezáltal jövőre „javulhat az arány”, vagy akkor már egyszerűbb lesz a nagyobbacskákat beutaztatni a városi iskolába. A faluban téma volt ez a beiratkozás napjaiban, de az újságírónak nem akart erről beszélni senki. Mindenki érzi a helyzet fonákságát. Az iskolaigazgató, Sandrik Judit végtelenül sajnálja, hogy ez megtörténhetett.- Attól tartok, hogy az óvodában maradókkal jövőre sem találkozunk majd, mert elviszik őket Egerbe - jegyzi meg keserűen. - Pedig a tanulmányi versenyeken elért eredményeink azt mutatják, ez egy jó iskola. Azáltal, hogy kicsi nálunk az osztálylétszám, sokkal több időt fordíthatnak a pedagógusok egy-egy diákra. Ha valamelyik megbetegszik, nem marad magára, hogy behozza a tananyagot. A szigorúság sem hiányzik. En például még egy nyolcadikost is megbuktattam földrajzból. Már Bélapátfalva Több száz ember marad állás nélkül, miután végleg bezár a cementgyár. De hogy ne maradjanak magukra bajukban, munkaerő-börzét szerveztek számukra szeptember 5-ére, keddre, 12 és 17 óra között a kultúrotthonban. A nagyteremben nyolc programhely fogadja majd az érkezőket. Jelen lesz a Heves Megyei felvették a középiskolába, de ha nem tan ulta volna végig a nyarat, s nem remekelt volna az utóvizsgán, még egy évig velünk marad. Egyenként is beszéltem az óvodások szüleivel, de tántoríthatatlanok voltak. Most már, hogy túl vagyunk az évnyitón, nincs mit tenni. Hiányoznak az osztályból azok a gyerekek, akik képességeikkel, sikerélményeikkel segíthettek volna felzárkóztatni a többieket. A csoportban négyen másodszor járják az elsőt, a másik hétnek pedig rendkívül eltérő a felkészültsége. Korrepetálnunk kell majd, hogy szintre hozhassuk őket. Nemcsak ismereteikben van különbség, felszereltségükben is. Míg a többsúg szép, új iskolatáskával érkezett, abban tolltartóval, kihegyezett ceruzákkal, bekötött füzetekkel, addig egy kislány csak egy üres nejlonszatyrot hozott magával. Az osztály vezetésével Nagyné Újlaky Juditot bízta meg az igazgatónő. Tavaly jött vissza gyesről, napközisként dolgozott, hogy ne kelljen hajnalban óvodába vinnie kicsinyét, de ebben a tanévben már rábízták az elsősöket. Mégpedig azért, mert gyakorbtt és kiváló pedagógusnak tartja őt felettese. Munkaügyi Központ, s álláslehetőségeket kínál az érdeklődőknek. Ugyancsak elfogadta a meghívást, s magával viszi ajánlatait a BMG City 2000 M'unkaerő-közve- títő Kft. képviselője. Az Egri Családsegítő Intézet munkatársai jó ötletekkel segítik majd az álláskeresést. Vélhetően komoly lehetőséget kínál majd a Berva Finomszerelvénygyártó Rt., a ZF- Egy olyan módszerrel tanítom majd a gyerekeket, amely az olvasás- és írásnehézséggel küszködök számára készült - mutatja a színes könyveket a tanítónő. - Ezeket a könyveket az önkormányzat fizette ki, és a gyerekek nem vihetik haza, mert minden családban vannak még kisebbek, akik esetleg összefirkálnák, összetépnék. Ismerem a családi helyzetüket, ennek a kislánynak például az apja nálam volt elsős tizenöt évvel ezelőtt. A gyerekek nevelésében Kiss Gábor plébános is segít. A hittant bevették az órarendbe mind a nyolc évfolyamon. Ez a tantárgy nem kötelező, aki nem kíván részt venni az előadáson, az a könyvtárban, olvasással töltheti a „lyukasórát”. Hortobágyi Szilveszter jegyzőtől megtudtuk, hogy a tankönyveken túl ezer forint tanszersegélyt adtak gyerekenként. Ehhez jött még a kormány által biztosított háromezer-háromszázhúsz forint. A pénzt nem a szülők, hanem az iskola kapta, s abból a pedagógusok szerzik be a szükséges taneszközöket. A maradványösszeg az osztálykasszát gyarapítja. Ezáltal egyetlen gyerek se maradhat ki az osztálykirándulásból, a színházvagy múzeumlátogatásból. Mint ahogy éhes sem lehet senki, a rászorulók - s a többség ilyen - ingyen ebédelhetnek a napköziben. NÉGYESSY ZITA Hungária Kft., a Vilati Rt. és az Egri Dohánygyár Kft., továbbá az ózdi General Electric, ugyanis mindannyian külön standnál várják a munkavállalókat. A kisteremben cégismertető és kommunikációs előadást hallhatnak, továbbá jogi és pénzügyi tanácsadást kaphatnak mindazok, akik elmennek a rendezvényre. Munkaerő-börze a cementgyárban BÉLAPÁTFALVA - A Civitan International magyarországi szervezetének bélapátfalvi „Jószándék” Civitan Klubja jótékonysági hangversenyt rendez 9-én, 16 órától az apátsági templomban. A koncert bevételét a módszertani otthonban élő értelmi fogyatékos embertársaink életkörülményeinek javítására fordítják. A műsorban fellép: Urbán Péter orgonaművész, az Egri Bazilika Liturgikus Énekkara, Saárossy Kinga és Blaskó Balázs színművész, Hudik Margit énekművész, Réz Loránd orgonaművész, az Agria vegyes kar és az Egri Rézfúvósok. BALATON - Szüreti felvonulást rendeznek 23-án, szombaton, ebéd után. A menet a községházától indul, s végighalad a falu főutcáján. EGERSZALÓK - A féléves gazdálkodásról, valamint a szennyvízberuházásról hallhatnak a képviselők a következő testületi ülésen, 6-án 17 órától. EGERSZÓLÁT - Elvitte az árvíz még tavaly a Kisvölgy úti gyalogúidat. A napokban sikerült megépíteni az újat, betonalapra, fémmerevítéssel. A beruházás egymillió forintba került, amelyet az államtól kapott helyreállítási pénzből fizethetett ki az önkormányzat. FELSŐTÁRKÁNY - A község általános rendezési tervéről tanácskoznak második fordulóban a képviselők a 11-én 15 órakor kezdődő testületi ülésen. A találkozó további részében a zeneiskola, valamint a rendőrségi körzeti megbízott beszámolóját hallgathatják meg a résztvevők. MIKÓFALVA - Az önkormányzat elmúlt félévi gazdálkodásáról lesz szó a 7-én 17 órától tartott testületi ülésen. Itt dől el majd az is, hogy az önhibáján kívül hátrányos, forráshiányos település költségvetéséből sikerül-e kiszorítani egy kis pénzt, amellyel az iskolásokat támogathatnák. Veszélyben a működőképesség? Egercsehi A község önkormányzatának és intézményeinek első féléves gazdálkodásáról készült beszámolót tárgyalta meg legutóbbi, kedden tartott ülésén a képviselő-testület. A bizottságok elnökeinek kérdéseire kielégítő válaszokat adott a gazdálkodási előadó. Ezután az Önkormányzat könyvvizsgálója szólt az előterjesztett anyagról. Álláspontja szerint az érvényben lévő törvényeknek megfelelő a beszámoló, valósághűen tükrözi a gazdálkodást. De ha a tervezett bevételek összegei továbbra sem érkeznek be a kasszába, akkor ez likviditási, vagyis működési problémát okoz az év vége felé a településnek. Az ülés második részében Fejes József százados, a Pétervásárai Rendőrőrs parancsnokhelyettese tájékoztatta az egybegyűlteket a falu közbiztonsági helyzetéről. A képviselők megkérdezték: - Miért látható ritkán a körzeti megbízott a településen? A válasz így hangzott: - Létszámhiány miatt Péterkére kell sokszor vezényelni. Újabb kérdés: - A bűncselekmények elkövetői egy-két nap után ismét itthon vannak, miért? A válasz: - A nyomozás után, vádemeléssel az ügyészségre, majd a bíróságra kerül az ügy, kikerül a rendőrség hatásköréből. Kérdés: - Mit lehet tenni az olyan személy ellen, akit más településről kitiltottak? Válasz: - Ha probléma van vele, akkor az adott településről is ki lehet tiltani. A tájékoztatót a testület tudomásul vette. Az egyebek között szó esett a fonyódligeti táborozással kapcsolatos problémáról. Ezután Szabó István polgármester felolvasta dr. Skultéti Sándor, a millenniumi zászló átadójának köszönő levelét. A könyvtáros, szabadidő-szervező költségvetéséről, a különböző szakkörök anyagi szükségleteiről is tárgyaltak a képviselők. Végül úgy döntöttek, hogy erre az év végén visszatérnek, s a következő évi költségvetési koncepcióhoz igazítják. Arról is határoztak, hogy a takarékszövetkezet helyiségei felújításának idejére helyet biztosítanak a pénzintézetnek, ha erre felkérést kapnak a lakossági banktól. Az ülésen rendeletet alkottak a temetőről és a temetkezés rendjéről is. Három pályázó vetélkedett, hogy bérbe vehesse a temetőt. A testület a Bélkő Temetkezési Kft.-t választotta, s a céggel szerződést is kötnek. Miután a fogorvosi díjakat három évvel ezelőtt állapították meg, s azóta jelentősen inflálódott a forint, most megszavazták a képviselők a 15-20 százalékos díjemelést. Ugyancsak emelkedett kényszerűségből az étkezési térítési díj is, 15-30 százalékkal. Ez utóbbira azonban visszatérnek a következő ülésen. Az egercsehi általános iskolába járó tanulók is kapnak támogatást a tanévkezdéshez, diákonként kétezer forintot. Ezt az összeget még úgy is megszavazta a testület, hogy az önkormányzatnak kölcsönt kell felvennie - tájékoztatta lapunkat az ülésen történtekről Vecseri Sándor iskolaigazgató. Egerszóláton - mint több más helyütt is a megyében - hihetetlen pusztítást okozott tavaly az árvíz. A Kisvölgy utcában például magával sodorta a hidat is. Öröm az ürömben, hogy az új híd sokkal erősebb lett, mint a korábbi volt. Arról már nem is szólva, hogy milyen csinos. Úgy hisszük, nem ez lesz az egyetlen fotográfia, amely róla kéSZÜlt. FOTÓ: ÖTVÖS IMRE