Heves Megyei Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-02 / 206. szám

6. oldal - Heves Megyei Hírlap hírlap 2000. Szeptember 2., szombat MAGAZIN Minek nevezzelek? Változóban a névadási szokások - Hogy hívják majd Az elismerés pénzzel nem jár, de nem is ez a fontos, hanem az, hogy jóleső érzéssel tölti el az embert, ha mások fontosnak és eredményes­nek ítélik a munkáját. Ez feltöltő­dési jelent, erőt ad ahhoz, hogy to­vább dolgozzam a városért, a kö­zösségért - mondja Jakkel Mihály, amikor annak kapcsán beszélge­tünk, hogy a napokban vehette át a Podmaniczky-díjat. A gyöngyösi Városvédő és - szépítő Egyesület elnöke az épített örökség megóvásában végzett ki­magasló munkája elismeréseként kapta meg a díjat a Város- és Falu­védők Országos Szövetségétől. Mint mondja, többen átvehették a gyönyörű oklevelet és plakettet, azonban csak ketten voltak, akik egy-egy városi szervezet elnöke­ként.- Tíz éve vagyok az egyesület el­nöke, s ebben a funkciómban épp­úgy, mint képviselőként, mindig igyekeztem a város javáért tenni - jelenti ki Jakkel Mihály. - Szerény­telenség nélkül mondhatom, hogy számos épület, emlékmű tervezé­sében, megvalósításában részt vet­tem, s ezek mind nagyszerű felada­tok voltak. Az első ténykedésem a második világháborús emléktábla elhelyezése volt 1991-ben, ezt kö­vette Nepomuki Szent János szob­rának elhelyezése, a vasutas-em­lékmű, a Bugát Pál-emlékhely, a püspöki temető ravatalozójának fel­újítása, a Rákóczi iskolában egy gyönyörű ólomüveg ablak elkészíté­sének elősegítése - sorolja hirtelen­jében azokat a legfontosabb mun­kákat, amelyekhez szervezőként, elősegítőként köze volt. A miértre adott válasza egyszerű: „mert olyan ember vagyok, aki egész életében tenni akart”.- Én nem érzem úgy jól magam, ha este nem azzal a tudattal fekhe- tem le, hogy ma is tettem valamit, ami fontos, ami nagyszerű. Az egész életem így telt, szükségem van a sikerre, ez ad erőt. Ez az egyik része, a másik pedig, hogy - bár Kálban születtem - egészen pi­ci koromtól Gyöngyösön élek, tős­gyökeres gyöngyösinek vallom ma­gam, ide jártam óvodába, iskolába, ide köt minden, és nagyon szeretem ezt a várost. S ezt nem a szavak szintjén, hanem tettekkel szeretem minél gyakrabban bizonyítani. Jakkel Mihály és felesége a mosonmagyaróvári ünnepségen Nem „csupán” városszépítő munkával teszi mindezt, hiszen mű­vészeti és sporttevékenységéért nemrégiben vehette át a legmaga­sabb városi elismerést, a Pro Civitate díjat.- Hetvenéves vagyok, és szeren­csés embernek tartom magam, mert egész életemben megadatott, hogy bármit csináltam, jól csinálhattam, mindig sikerült azt a pluszt adnom, amitől elégedett lehettem. Amikor az 1956-os események miatt bör­tönbe kerültem, illetve amikor sza­badultam, akkor fizikai munkát vé­geztem, gatteros voltam. De ott is többet teljesítettem, mert a csalá­domnak mindent meg akartam ad­ni, amit lehetett. A váltógyárban ugyancsak sztahanovista vHÍanyhe- gesztő voltam. Talán a fiatalkori sportoló múltam is szerepet játszott ebben, hogy mindig a maximumot akartam teljesíteni. Ifjúkoromban atletizáltam, észak-magyarországi bajnok voltam, s tíz évet futballoz­tam is. Megadatott az életemben a sokoldalú képesség. A zenéhez úgy „lett közöm”, hogy kezembe vettem a hegedűt, és hegedülök. A fafara­gásban is szép sikereket értem el, legutóbb a megyei vadásznapon kaptam kitüntetést az egyik munká­mért. Fiatalon énekeltem, a gyön­gyösi játékszín alapítói között vol­tam. Úgy érzem, mindig megtet­tem, amit meg kellett tennem. Nem tudom, honnan kaptam a sugallato­kat. Vallásos ember lévén azt gon­dolom, talán az Istentől. Ez bizo­nyára furcsa lehet azoknak, akik nem hívők. De mindig megkaptam a segítséget ahhoz, hogy elvégez­zem a munkámat, elérjem a célo­kat. Az Isten megadta hozzá a tehet­séget és a szorgalmat. Mert ez na­gyon fontos. Hiába van az ember­nek valamilyen tehetsége, ha nincs szorgalma, kitartása, hogy kibonta­koztassa, akkor nem lehet teljes az élet, az eredmény. A tehetség, úgy tűnik, öröklődik, s a család többi tagjánál sincs baj a kitartással, szorgalommal sem. If­jabb Jakkel Mihály nevét zenei kö­rökben ismerik és elismerik, a bá­nyász fúvószenekar vezetője, zene tanár, számos rendezvényen láthat­ja a közönség színpadon. A felesége is muzsikus, és immár leányuk he gedűjátékát is megcsodálhattuk több alkalommal is.- A család nagyon fontos az éle temben, mindig igyekeztem min­dent megtenni azért, hogy megle gyen mindenük, ne kelljen nélkü­lözniük. De nagyon sok segítséget is kaptam. A feleségem nélkül nem le hettem volna az, aki vagyok. Ő évti­zedeken keresztül biztos hátteret je lentett és jelent ma is. Ellátta a gyere keket, nem ment el munkahelyre dolgozni, hanem a családért dolgo­zott, és ez nagyon sokat jelentett mindannyiunknak abban, hogy biz­tos háttér tudatában tehettük a dol­gunkat. Az eredményeinkben ez is benne van. Nagyon sok köszönettel tartozom a feleségemnek. S boldog családban élünk, immár megszüle­tett a harmadik unokánk is, nagyon remélem, hogy a tehetség mindany- nyiukba öröklődik, s általuk is foly­tatódik az a hagyomány, amellyel a Jakkel család értékeket tud letenni a város, a közösség asztalára. A család mellett persze mások se­gítsége is elengedhetetlen a siker­hez. Jakkel Mihály azt mondja: min­dig a célok vezették, s mindig megta­lálta azokat az embereket, akikkel közösen lehetett tenni.- Fontos a korrektség. Én mindig megtaláltam a közös hangot az em­berekkel. Függetlenül pártállástól, világnézettől. Össze tudtunk fogni a célok érdekében Persze, viták vol­tak, vannak, de ez természetes. Ettől mennek előre a dolgok. Nem kell mindig mindenről azonosan véle­kedni, csak az nagyon fontos, hogy gondolatainkat megosszuk egymás­sal, s el tudjuk fogadni a másik véle­ményét, s el tudjuk fogadtatni a ma­gunkét. S ez sikerül is, ha olyan em­berek dolgoznak együtt, akár időn­ként vitázva is, akik nem csak néz­nek, de látnak is. Jakkel Mihály hetvenéves, de tett­vágya töreüen. Mint mondja: nagy terve vár még megvalósításra, egy 1848-as emlékmű felállítása. Már si­került némi pénzt összegyűjteni eh­hez, s folyamatosan zajlik az egyez­tetés, a szervezés. Nem halad egy­szerűen a kezdeményezés, az em­lékmű leendő helyét még nem sike­rült megtalálni. De nem kétséges, hogy előbb-utóbb ez is megvalósul. SUHA PÉTER Nemoda Buda fiát? Tart még a Mária, Erzsébet, István, József korszak, de már nyomulnak a Nikolettek, Dávidok. Az utónevek is rendszert váltanak. A játszótereken, óvodákban az em­ber akaratlanul is felkapja a fejét, amikor az anyuka hívja a kisfiát, kislányát. „Isaura, Dzsoki gyertek ha­za!”, „Pamela, ne rágd a körmödet!”, „Esmeralda, gyere fagyizni!” Nem vitás, a tévésorozatok nagy hatással vannak a név­adókra. Amikor egy-egy nép­szerű szappanopera fut, a cse­csemők sem kerülhetik el, hogy valamelyik hős után nevezzék el őket. Szerencsére azért ezek nem gyakori esetek. A szülők igyekeznek olyan neveket vá­lasztani, amelyek szerepelnek az utónévkönyvben. Mert ame­lyek nincsenek a listán, azokra külön engedélyt kell kérni. Megfigyelhető, hogy különösen a Dallas sorozat hagyott mély nyomokat a várandós asszo­nyokban, gyermeküket többen is nevezik Jockey után Dzsokinak. István a király A Népességnyilvántartó Hiva­tal legfrissebb utónév-toplistáját böngészve megállapíthatjuk, hogy csakugyan Mária országa vagyunk. Ezt a nevet csaknem 500 ezer honleány viseli. Máso­dik helyen az Erzsébetek, a har­madikon az Ilonák állnak. A ma divatos nevek közül a Brigitta vezet, megelőzve a Nikolettet, a Kingát, a Klaudiát és az Yvettet. A férfiaknál István a „király”! Több mint 383 ezren viselik ezt a nevet. László és József találha­tó még a képzeletbeli dobogón. Népünk „bölcs vezérének”, Rá­kosi Mátyásnak az idejében di­vat volt a neve, ma már csupán 13 ezer ilyen nevű férfiú van az országban. Göncz Árpád volt köztársasági elnökünk aligha tartott igényt arra, hogy az ő ne­vére kereszteljék a kisdedeket, ám így is akad majdnem 26 ezer Árpi. Ami pedig a miniszterelnö­ki Viktor nevet illeti, belőlük több mint 21 ezer található az országban. A ma legnépszerűbb fiúnevek: Máté, Gergő, Bence, Dávid, Levente. Egy magyar té­vésorozat, nevezetesen az Egy óra múlva itt vagyok is éreztette a hatását. A főszereplő Láng Vince igencsak megihlette az ak­kori névadókat, amelynek ered­ménye, hogy ma közel hatezren viselik a Vince nevet. Nomen est omen: neved a végzeted Akadnak aztán különös név­adások is. A hajdani állampárt központi vezetőségi tagját Vég Bélának hívták... A Szabó csa­lád dramaturgjával azért kímé­letesebbek voltak a szülők, bár Major Anna nevét hallva min­denki egy kicsit a fűszerre is gondolt. „Nem oda Buda!” - hangzott el sok száz évvel ez­előtt a már-már szállóigévé vált mondás, amelyet napja­inkban is gyakran emlegetnek, amikor valamilyen csalfaságot vélnek felfedezni. Ha hiszik, ha nem, akad egy honfitár­sunk, aki a Nemoda Buda név­re hallgat. Az úr huszonkilenc esztendős.- Gondolom, amikor munká­ja során olajszőkítőkkel találko­zik, ön is felkiált: Nem oda, Bu­da!- Ha ilyennel találkoznék, nyilván felkiáltanék, hiszen a MÓL Rt. százhalombattai fino­mítójának épületét ellenőrzőm. De ezt a mondást még soha nem használtam.- Honnan ez a fura név?- A Jászságban eléggé elter­jedt név a Nemoda. A Buda nevet a poén kedvéért édes­apám javasolta, őt is Budának hívják.- Ugratják a neve miatt?- Amikor bemutatkozom va­lahol, olykor megkérdik, ha nem oda, akkor hova?- Gondolkozott azon, ha fia lesz, milyen nevet ad neki?- Ő is Buda lesz, csak egy ki­csit megtoldva: Nemoda Buda Örs. _____ K. GY. M i nt akit a darázs csípett meg, úgy ugrott fel a székről.- Már elkéstem, húsz perc múlva dél. Na, nem kell főznöm, van otthon még egy fél kiló kenyér, egy kanál zsír, az tö­kéletesen elég lesz ebédre. Különben sem látja senki, hogy mit eszik az ember. Hoz­zá vagyok szokva ahhoz, hogy túlságo­san nagy kívánságaim ne legyenek. Meglepődve hallgattam ezt a néhány szót, mert külseje után ítélve nem tételez­tem volna fel róla, hogy ilyen szerényen él. Igaz, ejvált asszony, évek óta csak ma­gára zárja az ajtót, ha hazamegy, de ele­gánsan, divatosan öltözködik, jó a megje­lenése és kellemes a modora. Sokkal in­kább mosolyog, semmint hogy komoly lenne.- Egyedül él teljesen? - kérdeztem kí­váncsiskodva.- Igen, most már évek óta.- Barátja?- Volt, három is. Nem egymás után rögtön. Tartott, ameddig tartott, aztán kész. Nincs tovább. Inkább vagyok egye­dül, semmint hogy kényszeredetten más­sal éljek.- Elmondaná, hogy miért váltak el?- Annak hosszú története van. Elég ab­ból annyi, hogy nem bírtam tovább. A fér­jem állandóan italozott, és ha úgy jött ha­za, akkor a veszekedés mindig azzal vég­ződött, hogy ütött-vert, rúgott. Egyszer még a kés is előkerült. Igaz, hogy az én kezemben volt, de aztán meggondoltam magam, és letettem. Hadd mondjam el még azt is, hogy a házasságunk első évei nagyon szépen teltek el. Boldogok vol­tunk. Éveket vártunk arra, hogy jöjjön a baba, de amikor meglett, mintha az egész világ felfordult volna. A férjem nem járt haza, szeretői voltak, ivott, aíhogy csak tu­dott. Megtörtént az is például, hogy már kétéves volt a gyerek, amikor a szomszéd átjött hozzánk, és mondta, a férjem azzal küldte ide, hogy szórakoztasson engem, mert ő a barátja feleségével akar együtt lenni. Gondolhatja, hogy mit mondtam én erre! A lába se érte a földet, úgy rohant ki a lakásból a szomszéd. Bennem megfa­gyott a vér, mert nem tudtam elképzelni, hogy ilyen is megtörténhet. Ez csak pél­da. Előfordult az is, hogy társaságban vol­Egyes-egyedül tunk, üzemi rendezvényen, és az egyik ismerősöm odajött hozzám: látod, Itivel táncol a férjed?- Igen, miért?- O a szeretője. Mit szólsz hozzá?- Nem tudtam mit szólni. Úgy szokott lenni mindig, hogy az érintett tudja meg a legkésőbb, mi történik a háta mögött. De hagyjuk ezt. Vége. Az élet megy tovább, ahogy mondani szokták. Az enyém is. Hirtelen felnevetett.- Vasárnap lesz a születésnapon. Elha­tároztam, hogy lakomát csapok. Veszek öt csirkeszárnyat. Háromból levest készí­tek, kettőt pedig kirántok. Egy kis krump­li akad majd még köretnek hozzá. A lá­nyom már az előtte való szombaton fel­hív telefonon, hogy elmondja az ilyenkor szokásos sablonszövegét. De még így is nagyon jólesik, hogy mégiscsak gondol rám.- Miként él egyedül?- Albérletben. Egy szoba, konyha, für­dőszoba, amit laknék, de nem telik még a fűtésre sem. Most is három napja hideg a kályha, mert ugyan ígérték, hogy hoznak három mázsa fát, de a fa nem érkezett meg. így aztán a hideg konyhában hú­zom meg magam, és amikor már kezdek fázni, akkor gyorsan bebújok az ágyba. Egyedül persze.- Hogy tud így élni? Nem hiányzik egy társ az életéből?- Hagyjuk ezt. Próbáltam már úgy is, hogy mással legyek, de aztán rájöttem, hogy az nem az igazi. Egyedül nem rossz, igaz, nem is túl jó.- A lányával mi van?- A lányom más dolog. Ő az apjával él, mert annak idején a tárgyaláson kijelen­tette a bíróságon, hogy nem akar velem maradni. Azt mondta, hogy ő megy az apjával, mert a két szoba összkomfortban minden kényelmét megtalálja. Esze ágá­ban sincs albérletből albérletbe, lavórról lavórra vándorolni, Teljesen igaza van. Nekem pedig egy kicsit fáj a szívem üyen- kor. Azóta történt egy és más, a lányom­nak is megváltozott a véleménye, de csak annyira, hogy gyakrabban találkozunk. Beszélgetünk. Igaz, hogy valami mindig hiányzik ebből a beszélgetésből. Mintha idegenek lennénk egy kicsit egymásnak. Nagyon rosszulesik ez nekem, szeret­ném, ha a lányom őszinte lenne hozzám, és az anyját úgy tekintené, mint a legjobb barátainak egyikét. De hát nem így van.- Miből él?- Ha az anyagiakra gondol, akkor azt mondhatom, hogy nagyon kevésből. Nem keresek rosszul, de nagyon sok a re­zsi. Ez az egyik gond. A másik: sok az adósság is. Es azt törleszteni kell. Ha va­laki megkérdezné tőlem, mire vágyom igazán a legjobban, azt mondanám, any- nyi pénzem legyen, hogy az adósságai­mat ki tudjam fizetni. Minél hamarabb. Annyit keresek, hogy a mindennapi bete­vőm meglegyen. Még az adósságok tör­lesztésére is tudok egy kevéskét kiszoríta­ni. Hogyan kereshetnék többet? Elmehet­nék kurvának. Azt mondják, azok jól ke­resnek. De egy üyen vén csoroszlya, mint én, kinek kellene már? Talán akadna egy­két nyugdíjas tanító vendégemnek, de azoknak még a napi fél kiló kenyérre és li­ter tejre is alig telik. így hát maradok ma­gamnak.- Mondja, semmiféle kapcsolata nincs a világgal azon kívül, hogy bejár dolgozni a munkahelyére?- De. A HIT gyülekezetnek vagyok a tagja. Igaz, hogy azt sem állandóan láto­gatom, de legalább ők vannak nekem, és tudom, hogy ha elmegyek hozzájuk, ak­kor társakra találok bennük.- Hogyan lett a gyülekezet tagja?- Ne nevessen ki, azt szoktam monda­ni: engem az Atya vezérelt hozzájuk. Nem tudom, mikor és hogyan, de egyszer csak ott voltam közöttük.- Van valami szertartás, aminek segít­ségével maguk közé fogadják a gyülekezet tagjai?- Igen, meg kell keresztelkedni. De ez nem olyan keresztelés, mint amit a kato­likusok végeznek, hanem az egész testet meg kell mártani a vízben.- Hát ez nem olyan egyszerű dolog. Hol tudják ezt megoldani?- Kinn a strandon. Felöltözünk fe­hér ruhába, mint a menyasszonyok szoktak, és megmártózunk teljes egé­szében a vízben. Ezzel megtisztul a testünk és a lelkünk minden gonosz­tól, rossztól.- A lelki élete abból áll, hogy időnként a gyülekezetben megjelenik, együtt van velük, és elmondja, hogyan érzi magát?- Nem egészen. Hogy az ember meg­tisztuljon a bűneitől, töredelmes megbá­nást kell tanúsítania. Ezt nem hangosan végzi az ember, hanem saját magában. Akkor az Atya magához emeli, és megbo­csátja bűneit. Tiszta lélekkel indulhat to­vább.- Tulajdonképpen ennek az is lehet a következménye, hogy aki a gyülekezet tagja, megbánja bűneit, mindazt a rosz- szat, amit elkövetett, ezzel kiengeszteli az Atyát, és folytathatja ott, ahol abbahagy­ta.- Nem. Ez így túlságosan primitív do­log volna. A megbánás igazán őszinte megbánás, és nem azzal a szándékkal végzi az ember, hogy majd folytatom ott, ahol abbahagytam, hanem csakugyan bűntől mentesen fogok élni.- Ez egyúttal azt is jelenti, hogy egyedül marad, és nem keres társat magának?- Azt a gyülekezet tiltja, csak nagyon komoly szándékkal szabad megtenni. Egyik személytől a másikhoz nem lehet csapódni.- Mondja, mennyire tartja megfelelő­nek az életét?- Az a kérdés, mire gondol. Nem dús­kálok az anyagiakban, semmiféle jólét nem vesz körül, nagyon szerényen élek, de a lelkem nyugodt, és én így boldog va­gyok.- Nem jut eszébe az, hogy megint férj­hez menjen?- Egyáltalában nem. Nekem jó így, ahogy van. S ha a kislányom közelebb ke­rül hozzám lélekben, akkor még nyugod- tabb és boldogabb leszek. G. MOLNÁR FERENC Csirkeszámy a vasárnapi ebéd Nagyszerű tettek a közösségéit

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents