Heves Megyei Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-02 / 206. szám
2000. Szeptember 2., szombat HÍRLAP Heves Megyei Hírlap - 7. oldal MAGAZIN Megnyugvást csak az otthon adhat A múltat, s a jövőt is emlékműbe faragja a székely mester A mester lassan ballag a fák között. Otthon van az erdőben, talán itt szeret lenni a legjobban. Fák között nőtt fel. Védik a koronák széltől, ellenségtől. Ezer éve óvják a nemzetségét. A fákat szinte külön-külön ismeri. Együtt nőttek fel, együtt emberesedtek. A mester meg-meglapogatja a törzseket, aztán továbbáll. Mintha nehéz lenne választania. Pedig csak a legjobbakat akarja. A legszebbeket. Mert a fák emlékműnek kellenek. Hatvan főterén fognak állni. Kilenc kopjafa. Mindegyiket a székely mester faragja tó. Aztán hazamegy. A kopjafák pedig maradnak. Több száz évig is. A fák nagyon sokáig megmaradnak. Ha nem bántják őket, mondja a mester. De az emlékművet megőrizni már nem az ő dolga. Neki vissza kell mennie Székelyországba. Ott van neki dolga. Az otthont hagyták rá az ősei, ott kell neki megmaradnia. Pátosz nélkül mondja mindezt a székely mester, mintha csak a fafaragásról vagy a tegnapi ebédről beszélne. A megmaradásról nem szónokolni kell. Maradni kell, még akkor is, ha sokszor nagyon nehéz. Faragott történelem István Sándor kisgyermekként kezdett el faragni. Aztán felnőtt, és a jobb megélhetés reményében vasgyári munkás lett belőle. Aztán kiderült, hogy az efféle mesterséget nem neki találták ki. Visszatért a fához. Húsz éve ezt csinálja. Kopjafákat, székely kapukat, bútorokat farag a Kézdivásárhelyen élő negyven- nyolc éves mester.- A székely ember mindig is kifaragta a neki szükséges tárgyakat. Nagybátyáim még házakat is építettek fából, nem volt ez ritkaság arrafelé. Az erdő mindent megad, csak gondját kell viselni - mondja. A hatvani emlékmű terveit is ő készítette. Félkörben a kopjafák. A kilenc közül három Hatvané, a többi a testvérvárosoké. Mindegyik kap egyet. A lakosok száma vésődik rá, és az, hogy hány kilométerre találhatók Hatvantól: Kézdivásárhely 23 ezer lakos, 770 kilométer, Maaslouis 33 - 1530, Tavamelle val di Pesa 10 - 1070, Beregszász 20 - 260, Jarocin 28 - 530, Kokkola 35 - 3790. Az oszlopokra faragott díszítés kerül, ősi motívumok: a hun nap, a napba repülő madár, több száz éves virágminták. Ez utóbbiakat a székelyföldi Páván 1670-ben állított oszlopról hozta el a mester. Az oszlopok megmaradnak. A székelység is. A mester azt mondja, ő már csak erre tudta tanítani a lányait is. Anikó 21, Tünde 19 éves. Mindketten Kolozsváron egyetemisták. Egyik magyar-néprajz, a másik biológia szakon. Végzősként hazamennek majd Székelyföldre. Az apjuk ezt nevelte beléjük.- Igaz - tűnődik el mester -, sokszor nem tudom, hogy jól cselekedtem-e. Talán jobb lenne oda menniük, ahol könnyebb a kenyérkereset. De hát én ezt nem mondhatom nekik. Mert őseink a megmaradást hagyták ránk. Hív a Hargita A mester a városi könyvtár udvarán farag. Segítői is vannak. Többek között a messze földön híres képzőművész, Mátyássy Gábor. Azt mondja, a jó mestertől sohasem szégyen tanulni. Ezt viszont csak úgy lehet, ha a tanonc ott lábatlanko- dik körülötte. A mester meg farag, aztán időnként sóhajt egy nagyot. Egy hónapja jött el otthonról, és már nagyon mehetnékje van:- Tejbe-vajba fürösztnek engem itt, de a honvágy csak gyötör. Haza kell nekem menni egy kicsit, hogy szippanthassak az ottani levegőből, attól megnyugszom. A mestert nemcsak Hatvanban, hanem máshol is igen nagy becsben tartják Magyarországon. Faragásaiból jelenleg Budapesten van tárlat, azt költözteti néhány nap múlva Szentendrére, majd október 23-ra Hatvanba. Akkor lesz az emlékmű ünnepélyes felavatása, ehhez szolgál majd körítésként a tárlat. Amúgy sokszor és sokfelé marasztalták már. Azt mondták, hogy az ilyen faragó Magyarországon, meg tőlünk nyugatabbra is egykettőre milliomos lehetne. De a mester nemet mondott. Az emlékművet faragó mester- Otthon igencsak szűkiben vagyunk a földi javaknak, de mit csináljunk, az a szülőföldünk, nekünk azt végleg elhagyni nem szabad. Halálos sértés Arra a kérdésre, hogy milyen manapság az élet a Székelyföldön, a mester a vállát vonogatja.- Fene tudja - gondolkodik el. - Szólásszabadság van, mondhatunk, amit akarunk, de ki figyel oda. Ez egy kicsit az anyaországra is értendő. Mi szorosabb kapcsolatokat szeretnénk, várnánk a magyar- országi befektetőket. Dolgos, szavahihető emberek laknak arrafelé, ha kapunk egy kis segítséget, akkor nekünk is köny- nyebb lenne. A mesternek az fáj a legjobban, hogy sokfelé lerománozzák. Ennél nagyobb sértést nem is lehet egy székely ember fejéhez vágni.- Ezer éve azért halnak meg a székely emberek, hogy magyarnak maradhassanak. És ez így lesz mindörökké! A mester azt is fotó: t. z. m. mondja, hogy a székely embert nem kell félteni. Átélte ő már a történelem nagyobb viharait is. Meg kellett edződnie, csakis így maradhatott meg. Neki az is feladata, hogy fába vésse a történelmet. Nagy mesterektől tanulta a fafaragást: a vargyasi Máté Feri bácsitól, meg a csernátoni Bandi Dezsőtől. Olyan helyeken élnek ők, ahol a székely fafaragási kultúra érintetlen. így faragnak több száz éve. Onnan lehet igazi tudást meríteni, mondja, ezt testálja majd ő is az utódokra. Többet ér ez minden vagyonnál. A faragó lelke A mester vésővel és fakala- pácscsal dolgozik. Nem is kalapács ez, hanem kerek, fából készült ütőszerszám. A vájatok ti- zedmilliméteres pontossággal készülnek, nincs az a műszer, amely precízebben dolgozna nála. Meg aztán ehhez nemcsak pontosság meg kézügyesség kell, hanem más is. Lélekből kell a faragást csinálni, különben a fa megérzi, és nem hagyja magát alakítani. Az emlékmű kopjafáiban egy kicsit benne marad a mester is. Azt mondja, hogy mindezt a szemlélődő is megérzi majd. Érez majd egy kicsit a Hargita szeléből, a kitartásból, a nemzethez való ragaszkodásból. Meg Európa hangulatából is érez majd valamit az emlékmű előtt álló. A mester sokfelé elbarangolt, de mindig úgy érezte, hogy haza kell jönnie. Már Tamási Áron is megmondta, hogy azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Mert megnyugvást csak az otthon adhat. TOMPA Z. MIHÁLY A lehetetlenségek színháza: bábjátékosok Gentben Megértő közönségre talált Eger históriájának summája A színház-, a tánc-, a képzőművészet és a bábjáték gyökerei az emberi kultúra legősibbjei közt keresendők. Múltjához éppúgy nem fér kétség, mint jövőjéhez. De vajon az örökké megújuló művészeti tárházának sorában merre tart a bábjáték? Hogyan veheti fel a versenyt a mese a lézer, a számítógép, az Internet világával? Ezekről kérdeztük Lázár Attila bábszínészt és Lovasy László bábtervezőt, akik a nyáron Eger históriájának summájával vettek részt a genti nemzetközi fesztiválon.- A fesztiválon a jelentősebb európai bábszínházak produkcióit is megtekinthették. A folyton megújuló művészetek sorában merre tart az új évezred küszöbén a bábjáték? Lovasy László: - Elmondható, hogy kezd visszatérni a formabontó elgondolásokhoz. Ez hazánkban a pécsi Bóbita társulata által indult el, s eljutott odáig, hogy bizonyos előadásokon bábokkal már nem is lehetett találkozni. Ez persze nem baj. Ha a megfelelő darabban, a megfelelő helyen és körülmények között alkalmazzák ezt a fajta formabontást, akkor nagyon is célt érhet a szándék. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a klasszikus bábelőadások mellett erőteljesen jelen van az a vonulat, amikor a színészek is megmutatkozhatnak a színpadon. Régebben szó sem lehetett arról, hogy a gyerek meglássa, a bábok mögött színész van. Aztán megjelent a fekete színház, ahol a bábszínész megjelent a színpadon, de feketében álcázva önmagát. Ez ma már teljesen elfogadott lett. Formabontás és annak állandósulása soha sem volt idegen a bábszínháztól. Lét- jogosultságát csakis az határozta meg, hogy megfelelő helyen és darabban alkalmazzák-e. Másrészt a fesztiválon a formabontó megoldások mellett az is jól látszott, hogy egyre több kis együttes szerepel a művészeti palettán. Ennek kettős oka van. Részint anyagi, részint pedig az, hogy nemcsak nálunk adódik, hogy valaki tócsöppen a színházból, és önállóan kezd el dolgozni. A bábjáték épülhet akár egy személyre, egy bőröndre, egy bábra is. Ezzel a lehetőséggel más országok művészei is élnek.- Van-e még létjogosultsága a hagyományos, klasszikus bábszínházi előadásnak akkor, amikor a gyermek a televízióban, a hétköznapok során a csúcstechnológiák tömegével találkozik?- Hogyne lenne. Ha megfelelő életkorban és darabban alkalmazzák, akkor természetesen van. Ugyanakkor nagyon is megfigyelhető a technika felé való elmozdulás a bábjátékok között. Filmen láttuk a salzburgi bábszínház művészeinek az előadását, akik nagyon is klasszikus darabokat mutatnak be. Meglepődve láttuk, hogy ők is alkalmaznak távirányítású robotot. Nincs ebben semmi meglepő. A bábszínház a lehetetlenségek színháza. Mindennek helye van, amit jól alkalmaznak. Természetesen nem lehet átesni a ló túlsó oldalára. A darab lényegét nem szabad feláldozni a technika oltárán. Ez pengeélen való táncolás. Még a klasszikus meséket is meg lehet oldani modern technikai eszközökkel, s nagyon jó mese lesz belőlük, ugyanakkor egy klasszikus szép mesét is el lehet rontani azzal, hogy indokolatlan technikai fogásokat alkalmaznak.- Az előadások témáit tekintve van-e valamilyen divatos irányzat az európai bábjátékban?- A sárkánytól a boszorkányig, a királyfin át a számítógépekig minden megtalálható a mostani palettán. A gyerek fantáziája hihetetlenül nagy: képes egy hamutartóban is meglátni a hajót vagy a házat. Éppen ezért mindegy, hogy milyen eszközökkel játszunk. Ha a mese dramaturgiája, logikája a helyén van, s mindehhez megfelelő színházi eszközök társulnak, akkor minden megengedett. A gyereknek igénye van az újdonságra, s nem zárkózik el az életszerű jelenetektől sem. A darab sikere azon múlik, megvannak-e a meseszerű színházi elemek, a fordulatok, és mindez ötvöződik-e jó technikával. Ha igen, akkor minden elfogadott, megengedett.- Sokszor éri az a vád a mai bábszínházakat, hogy a bábok elvontak, nem elég kedvesek, szépek. Mintha kilógnának a mesekönyvek világából...- Ez csak a felnőttek mániája. A gyerek fantáziájának nincs határa. A Figurina bábszínház például bábokat nem is használ, csak eszközöket. Náluk a Piroska és a farkasban a farkas egyszerűen egy reszelő. A gyereknek ez semmiféle képzelettársítási problémát nem okoz. A mese kivitelezése, a dramaturgia dönti el, működik-e a képzelettársítás vagy sem.- Hogyan fogadták az előadásukat Gentben? Lázár Attila: - Egy demo kazettát kellett küldeni, ennek megtekintése után hívtak meg bennünket. Már maga az a tény, hogy meghívtak egy üyen rangos mezőnybe, s jövőre visszavárnak, nagy elismerést jelent. Előadásunk sikert aratott a gyerekek és a felnőttek körében is. Eger ostroma egy erre a célra készített bőröndből bontakozik tó, hatvan figura megjelenítésével. Ez a koffer direkt erre a darabra készült. Mihelyst az előadás befejeződött, a gyerekek máris megrohanták a bőröndöt, és a figurákkal elkezdték továbbjátszani Eger várának ostromát. A szakmabeliek pedig engedélyt kértek arra, hogy a kofferről rajzot készítsenek. Az egyik szülő azt mondta, a jövő héten biztos, hogy várostromot kell játszanunk... Minden szempontból siker volt a genü bemutatkozás.- Eger ostroma közép-európai történet. Értették odakint?- Gentben is van egy vár. Egyébként flamandra fordították a szöveget. Úgy gondoljuk, a látvány, a megjelenítés áthidalta ezt az ezer kilométert. Ráadásul egy kis trükköt is bevetettünk: az ostromkor megszólalt egy ágyú is. A gyerekek értették a kofferből kibontakozó ostromot.- Színházi háttér nélkül miként lehet menedzselni a jövőben a darabot?- Nincsenek ilyen problémáink. Az idén eljutottunk a nyírbátori utcaszínház-fesztiválra, a sárospataki kamaraszínházak fesztiváljára, s Gentbe. Ez a két produkció két család munkája volt. ígérjük, lesz folytatás is. SZUROMI RITA
