Heves Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-26 / 200. szám

6. oldal - Heves Megyei Hírlap

HÍRLAP

2000. Augusztus 26., szombat

MAGAZIN

Egri költő verse A Magyar Tengerpart című lapban - Miről vallanak a levéltári turisztikai anyagok?

Fiume, s a város kikötőjének látképe az 1800-as évek végén

Évszázadokkal ezelőtti források utalnak arra - természetesen az akkori fogalmak szerint hogy már az Árpád-kori Magyarországon is dívott a vendéglátás, a ván- dorúton lévők fogadása - derül ki dr. Misóczki Lajos kutatásaiból.

Eger

Az Eszterházy Károly Főiskola kandidátusa, történelemtanára ezzel kapcsolatban sietve leszögezi: hajdan élt őseink „idegenforgalma” természetesen semmiben sem hasonlítható össze a közelmúlt, s még annyira sem napjaink világméretű turizmusával, illetve az ahhoz kapcsolódó vendéglátással.

Misóczki Lajos az Országos Tudományos Kutatási Alapprogram keretében kezdett el foglalkozni a magyarországi turizmus történetével. Tervei szerint 2001-ig elkészül a nagy türelmet és alaposságot igénylő gyűjtőmunkával, hogy aztán kötetbe rendezze a kezdetektől napjainkig terjedő gazdag anyagból készülő tanulmányokat.

Nyolc esztendővel ezelőtt kezdte el a búvárkodást a múltunkkal foglalkozó szöveges anyagokban fellelhető idegenforgalmi emlékek után. Majd következtek a történelmi Magyarország fontosabb levéltáraiban való kutatások. Az évek során így jutott el az Ukrajnai Beregszászon lévő Kárpátaljai Levéltárba, a szlovákiai Kosicei Területi Levéltárba, továbbá a bécsi Házi, Udvari és Állami Levéltárba, illetve az Osztrák Nemzeti Könyvtárba. Az idén nyáron pedig Horvátországban, a Rijekai Állami Levéltárban kutatott.- A mai fogalmaink szerinti turizmus 1867-től vált egyre erőteljesebbé, s a század- fordulón már érzékelhető volt mind a honi,

mind pedig a külföldről beáramló idegenforgalom - jelzi a témában jártas főiskolai tanár. - Ez természetesen tájanként eltért, mert Budapest már korábban is kedvelt úticél, pihenőhely volt. A múlt század közepén aztán felfedezték a Balatont, sőt szinte ezzel egy időben a Kárpátok, Erdély, illetve a tengerpart gyógyfürdőit.

Ehhez olyan gazdasági fellendülés kellett, mint a vasútépítés. Ekkor, 1873-ig fektetik le a Budapest-Balaton-Zágráb-Fiume közötti pályát, s az 1880-90-es években építteti ki Baross Gábor vasminiszter, a közlekedési tárca vezetője Fiume kikötőjét. Ebben az időben erősödik meg a duna-tiszai, illetve a tengeri hajózás. Ennek tudható be, hogy még a későbbi háborús években sem szűnik meg teljesen az idegenforgalom, ám szinte csak a diákturizmusra korlátozódik.

Misóczki Lajos a mostani, horvátországi levél-, illetve könyvtári búvárkodáskor olyan érdekességekre bukkant, amelyek a századfordulós évek jelentős idegenforgalmára utalnak. A Rijekai Állami Levéltárban, illetve az Egyetemi Könyvtárban eltöltött napok során Gorán Cmkovic igazgató, Dolinár Erzsébet és Ivan Peranic levéltáros, illetve Anikó Smiljanic könyvtáros segítségével - tanulmányozhatta például az 1885 és 1918 között működött Club Alpino Fiumano (Fiumei Turista

Egylet), valamint a Magyarországi Kárpát Egyesület Fiumei Osztálya életét. Az utóbbi 1890 és 1898 között tevékenykedett, alapítóinak száma százra rúgott, tagsága 1892-ben elérte a kétszázat. Soraiba magyar tagokat, vezetőket is választottak.

Szintén a levéltár mélyéről került elő a magyar és olasz nyelven megjelenő két vasárnapi lap, a Fiumei Szemle, illetve A Magyar Tengerpart néhány száma, amelyek főként közgazdasági, társadalmi és irodalmi témájú cikkeket közöltek. Hasonló szerkesztésű volt az 1918-ig megjelenő A Tengerpart című napilap, amely - akárcsak az előző két orgánum - rendszeresen közölt ki- és beutazással, idegenforgalommal kapcsolatos híreket, tudósításokat.

A Magyar Tengerpart című lap 1894. március 16-i számában fedezte fel a kutató az egykori egri költő, Zalár József Fiume, üdvözlégy! című versét, amelyet az ott rendezett dalostalálkozó köszöntésére írt. Ugyancsak ebben a lapban, 1894. május 18-án jelent meg Kopácsi Dezső Fiúméhoz című költeménye is.- Hol tart jelenleg ezeknek a levéltári érdekességeknek a feldolgozásával, hasznosításával?- A történelmi Magyarország egyes részeiben gyűjtött anyagok egy-egy résztanulmányban kapnak majd helyet - avat be menetrendjébe Misóczki Lajos. - S mivel az egri főiskolán a XIX-XX. századi magyar turizmus történetéről is tartok előadásokat, azok színesítéseként is elhangzik majd egy-egy jellegzetes fiumei epizód.

________________________________I szilvás)

A mi turulmadarunk

E

rdőt, mezőt kötelességből és szórakozásból egyaránt járó, különösen nyári szünetben, a szabadidővel leginkább féktelenül gazdálkodni szerető gyermekekként, csatangolásaink közben oda besurranva - mondhatni tiszteletlenül -, játszótérnek is tekintettük a viszonylag tágas parkot, amit a falu közepén, egy fontos útkereszteződés mentén alakítottak ki eleink. Nem volt szabad préda a terület, sokkal inkább sajátos szentély, amit méternyi magas, díszítőként hullámosra fabrikált, fehérre festett léckerítés övezett. Azon belül az ég felé igyekvő jegenyék és örökzöld cserjék növelték ünnepélyes szépségét, a tér közepén ugyanis egy emlékmű állt. A nép nyelve hősök szobrának nevezi ma is azt a szögletes építményt, amelynek két oldalán márványba vésték azok neveit, akik a község férfiemberei közül - mintegy öt- venen. - az I. világháború csatamezőin vesztek el nyomtalanul.

Minket, apróságokat mindebből leginkább az a fémből öntött madár érdekelt, amely az emlékmű legmagasabb pontján, a kőből formált babérkoszorú fölött állt. Szárnyai hatalmas V betű alakban meredeztek, fejét, csőrét, lábát, az egész alakot a Krista-hegy fölött gyakorta keringő sashoz hasonlítottuk. A felnőttektől tudtuk viszont, hogy nem volt az más, mint egy turulmadár, amelynek fészkét keresni hiábavaló időtöltés lett volna a Mátra leginkább eldugott részeiben és legmagasabb fái között, mivel az élőben soha nem létezett.

Az idén leköszönő század felén alig járt túl az idő, amikor kedvenc madarunk egyszer csak eltűnt a szemünk elől. Sok egyéb oktalanságot, embertelen cselekedetet megélt akkor a falu népe. Volt része megfélemlítésben és rettegésben, dehogy merészelt bárki arra gondolni, hogy az ősmagyar mondavilág kedves szárnyasának eltávolítását, olvasztókohóba küldését megakadályozza. A vas- és fémgyűjtés békét védő politikájával megidealizált évek áldozata lett a mi madarunk.

Mint hóhér által levágott fej, úgy hiányzott ötven éven át az emlékoszlop tetejéről a turulmadár. Ám eljött az idő, amikor a lakosság őszinte örömére, a hazájukért vérüket áldozók késői utódainak ügybuzgóságából, áldozatvállalásából, na és nem csekély egyéb anyagi támogatásból a millenniumi esztendő Szent Ist- ván-ünnepén - szinte meseszerűen - visszaszállt elődje elárvult helyére a mesebeli ragadozó. Az utód körmei ismét szorítják a kardot, a szárnyai lebegnek, indulásra és tettre készek az ellenséggel szemben, de remélhetőleg most már végleg nyugalomban maradnak.

Az emlékmű újjászentelése minden tekintetben méltó volt a nagyközség becses tetteihez, a múlt emlékeit szívesen ápoló hagyományaihoz. A virágos és zöldövezetben helybeli felnőtt vegyes kar énekelte kezdésül a Himnuszt, majd később befejezésül a Szózatot. Közte lénye- gretörően, s amit ma kedvel a „nép”, politikamentesen beszélt a polgármester. Figyelmet felkeltő volt a vendégelőadó fiatal történész múltidézője. Szent Istvánhoz illő gondolatokat tolmácsolt, majd latinul is szólva hintett szenteltvizet a pap. Közérthető, szívhez szóló, remekül kiválasztott, nem általánosan ismert költeményt olvasott fel a színművész, ügyesen kötötte egybe a szereplőket a szóvivő. Meghitt, túlzásoktól mentes volt a koszorúzás. Az egész ünnepség a kánikulában is üdítőként hatott, emlékezetes maradhat minden résztvevő számára az utcai forgalomtól lezárt, így teljesen zavarmentes, magasztos „szertartás”.

M

indez szabad gondolkodású, demokratikus viszonyok között élő, védőszentjük szellemében cselekvő igaz magyarok jóvoltából. Ezért lehet újból csodálni Recs- ken a megfiatalodott emlékmű turulmadarát. Azt pedig, hogy mi, hajdani gyermekek, közben részben megőszültünk vagy hajunk megritkult, mind az elmúlt évtizedek tették velünk.

FESZTBAUM BÉLA

A kerozinszagú csíkot húzó riporter

R

iportert ritkán tüntetnek ki. Általában a barikád másik oldalán áll ő, dolgozik akkor is, amikor csillogó érmeket és díszes pergameneket adnak ünneplőbe öltözött sokadalomból az arra érdemeseknek. A riportert még elismerő hátbaveregetéssel is ritkán illetik. Nem is vár ő ilyesmire - hiszen utólag még félremagyaráznák -, ő nem csinál egyebet, csak dolgozik. Képi vagy írott anyagot produkál.

Persze, ha mindez jóra sikeredik, akkor a néző, az olvasó elismerően csettint, és talán még a szerző nevét is megnézi. így bukkanhatott az utóbbi időben a meghökkentően szép légi felvételek alatt H. Szabó Sándor nevére. Ő azon kevesek közé tartozik, akivel néhány napja nagy emberek ráztak kezet. Egészen nagyok. A köztársasági elnök és a honvédelmi miniszter. Merthogy a riporter a Honvédségért kitüntető cím ff. osztályú keresztjä kapta. A fotóiért.

H. Szabó Sándort Szuszukéul ismeri az ország. Hatvanban él. Már amikor saját ágyában tér nyugovóra. Nem gyakori az ilyesmi, mert szerinte egy riporternek - főként egy fotósnak - mindig készenlétben kell lennie. így hát ha valamilyen esemény várható valahol, akkor Szuszu beül zöld Toyota kisbuszába, és csak akkor tér vissza a mindennapi életbe, ha már megvan a várt fotó. Mostanság leginkább repülőtereken dekkol a zöld autó. Szuszu már-már többet van a levegőben, mint a földön. Beleszeretett a repülésbe. Az MTI- ben - ahol immár 15 éve dolgozik - már kerozinszagéinak hívják.- Ha órákig félig kihajolva csüngsz kamerával a kezedben a helikopter oldalán, akkor átjárja a ruhádat, a bőrödet a kerozin szaga - mondja. - Ha visszatérsz a földre, még jó ideig kerozin-szagcsíkot húzol magad után.- Müyen fénből Magyarországi - Csodálatos. Kastélyok, városok, tájak - mindenből a legszebbek találhatók nálunk. Lenyűgöző fentről végignézni az országot.- Hogyan fogadják az emberek ezeket a képeket?- Rácsodálkoznak, mint kisgyermek az első meséskönyvére. Mintha megtalálták volna a sokat keresett káprázatos meseországot. Hiszen ezek az épületek, ezek a tájak itt vannak körülöttünk. Mindezt már megszerettük, és amikor végre madártávlatból az egészet megpillanthatjuk, akkor csodálatos örömmel telik meg a szívünk. Én

nagyon sokat repültem már, de mindig átélem ezt az érzést. Fentről a mindennapi gondok talán kevésbé látszanak, ezért is szebb az a világ.

Látszanak viszont a nagy tragédiák: az árvizek, a tüzek, a viharok.

Ezekről is készültek megdöbbentő képek.

Szuszu azt mondja, jó év a 2000. Huszonöt éve van a pályán - a Hírlap elődjénél, a Népújságnál kezdte, ott tanulva meg a szakma alapjait -, könyve jelent meg Magyarország madártávlatból címmel, és sokat lehetett a levegőben is. Mert most leginkább a repülőeszközök fotózása érdekli. Nem könnyű ez, hiszen repülőeszközből fotózza a repülőeszközt. Mindehhez nemcsak fotós kell, hanem jó pilóták is, hiszen nélkülük nem hozható össze az efféle produkció. Leginkább a készenléti rendőrség légirendészeivel repül.

A kitüntetésekről - több is van neki - szűkszavúan beszél H. Szabó Sándor. Azt mondja, csapatmunka ez, semmit sem kaphatott volna, ha nem áll mögötte az MTT stábja. A munkának csak egy részét végzi ő, sokaknak a közreműködése szükséges ahhoz, hogy a képek „szétszaladhassanak” a világba. Mostanság új mestere is van: Fáik György, a Fabicad Kft. tótumfaktuma, a digitális kamerák mindentudója. Az új technika immár lehetővé teszi, hogy akár a helikopterről is elküldhesse képeit a hír- ügynökségnek.

Hogy mire készülődik az eljövendőkben Szuszu? Magyarország vizeit szeretné kötetbe gyűjteni, madártávlatból készült képekkel. Nemcsak az álló- és a folyóvizek kerülnének a könyvbe, hanem a fürdők is.

Persze, aki ismeri, az tudhatja, hogy bármikor számíthat meglepetésre az eljövendőkben. A szárazföldet már végigfotózta, a levegőt is. Mi jöhet még? Várhatóan a vizek mélyéről vagy barlangokból bukkan majd elő felvételeivel.

Szuszunál semmi sem lehetetlen. tompa z. mihály