Heves Megyei Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-05 / 130. szám
2. oldal - Heves Megyei HIrlap MEGYEI KÖRKÉP 2000. Június 5., hétfő '||| Ezoterikus életmódtábor A Kagylókürt Szellemi Fórum esztendők óta Heves megyében szervezi a 8-14 esztendős gyerekek számára ajánlott ezoterikus életmódtáborát. Az idén június 30-tól július 7- ig tartanak igen tartalmasnak ígérkező programsorozatot Parádfürdőn, a festői környezetű Kecskeméti Ifjúsági táborban. A szakképzett vezetők egész napos, igényes kínálattal várják a fiatalokat, akik megismerkedhetnek a természetes életmód, az ökológia, a hagyományőrzés fontos kérdéseivel, a hatha- jóga fortélyaival, a kézműves foglalkozások alapelemeivel, a mesefeldolgozással, a személyiségfejlesztő és önismereti játékokkal, a különböző helyzetgyakorlatokkal. Emellett természetesen élvezhetik a túrázás örömeit is. Az érdeklődők az Életház bio- centrumban (Eger, Dobó tér 1. Erzsébet-udvar. Tel.: 36/414- 686) jelentkezhetnek. ■ Spanyol vendégek Eger Vasárnap délelőtt a megyeszékhely polgármesteri hivatalában spanyol újságírókból álló delegációt fogadott Deé András tanácsnok, a közgyűlés idegenforgalmi és integrációs bizottságának elnöke. A vendégek elsősorban az egri és Heves megyei idegenforgalmi lehetőségek, turisztika látványosságok, az ide látogatóknak kínált programok felől érdeklődtek. ■ Ki lesz a Matyi? Ludas Első alkalommal rendezik meg a településen a Ludas Napokat, amikor is három napon keresztül áll a vigadalom a faluban. Június 16-án, pénteken délután öt ómkor kezdődik a megnyitó, melyen Somlai György polgármester mond köszöntőt. Eztán a helybéli óvodások és iskolások adnak műsort, majd az egri Harlekin Bábszínház, Ihos József, a Flört együttes, a Pótkerék együttes és még sokan mások kínálnak felhődén szórakozást. Másnap a gyerekeket bohócműsor várja, majd délután ügyességi versenyeken döntik el, hogy ki viselheti a Lúdas Mátyás nevet. Az egyenlőség kedvéért mindjárt két kategóriában is kiválasztják a név dicső birtokosát, gyermekek és felnőttek külön-külön mérkőzhetnek. Lesz még vásári komédia, sörivó verseny és zene is. A programsorozat zárásaként vasárnap veszi át a település a millenniumi emlékzászlót, illetve a megyei zászlót. Természetesen számos sport- program, koncert, és tűzijáték is színesíti a háromnapos mulatságot________________________■ Boszorkányos európai szombat Régi lakótelep, új név. Emléktáblát avattak a harmincéves Felsővárosban. FOTÓI PERL MÁRTON Eger Szombaton folytatódott a megye- székhelyen az „Elérhető csillagok" szlogennel előző nap megkezdődött Európa-napok rendezvénysorozata. A város központjában, a Dobó téren délelőtt gyermekprogramok és játékos vetélkedők várták az érdeklődőket. A linzi Mozaik kamarakórus örökzöld slágereket, spirituálékat adott elő, Lázár Attila, a Harlekin Bábszínház művésze pedig szólóműsort mutatott be Tinódi Lantos Sebestyén egri históriájának summája címmel. Délben a közönség megismerkedhetett az Európai Unió divatjával és az ezredforduló új frizurájával. Az Egri Vitézlő Oskola haditorna- bemutatót tartott. A Dobó téri eseményeket a meghívott nemzetek képviselőinek, a „Népek tere” közreműködőinek levonulása zárta. Az Európa-napokhoz kapcsolódóan Egerben szombaton közös „nagytakarítást” is szerveztek, tudniillik a megyeszékhely csatlakozott a Millenniumi Falu- és Városszépítő Versenyhez, amely országos jellegű akció. A mottó a következő: „Seperjen mindenki a saját háza táján - legyen ez egy boszorkányos szombat". A város lakóitól azt várták, hogy eltüntessék a szemétkupacokat, falfirkákat, s meglocsolják a frissen ültetett fákat. A városi közgyűléstől nemrégiben új nevet kapott városrész, a Felsőváros - a korábbi Csebokszári, majd Északi-lakótelep - harminc esztendővel ezelőtt épült. Ebből az alkalomból dr. Nagy Imre polgármester szombat délelőtt emléktáblát avatott fel a Nyugdíjasház falán. A Felsővárosban egyébként szintén egész napos pódiumműsorok, vetélkedők, versenyek szórakoztatták a felnőtteket és a gyerekeket. Az Európa-napok záróprogramjaként a Szépasszony-völgy szabadtéri színpadán este a televízióból ismert Vágó István és együttese, a Favágók adott koncertet. FOTÓI GÁL GÁBOR Bábelőadás a Dobó téren. Egervár viadaljának summája. A Bánk bán Gyöngyösön A Mátra Művelődési Központban június 6-án este 7-kor kerül bemutatásra Erkel Ferenc operája. Az előadáson nemzetközüeg ismert operaénekesek, valamint az Opera Stagione Szimfonikus Zenekar működik közre. Vezényel: Nagy Ferenc. A nemrégiben megalakult Opera Stagione - melynek művészeti vezetője Pál Tamás, zenei irányítója Nagy Ferenc - két hónapos működése alatt, a millenniumi év tiszteletére állította színpadra a Bánk bánt. A művet sikerrel mutatták be Balassagyarmaton és Salgótarjánban is. A társaság menedzser igazgatója nem más, mint a Magyar Televízió képernyőjéről már ismert és kedvelt műsorvezető Fehér Zsolt.- Az elmúlt években nagyon sok zenei műsort vezettem, nemcsak a televízióban, hanem a különböző pódiumokon is - mondja Fehér Zsolt. A tízéves múltra visszatekintő Ajándékkosár című jótékonysági koncert, vagy a Santa Lucia olasz dalest az ország legtöbb nagyvárosában megrendezésre került. Nagy öröm volt számomra,, hogy olyan kiváló művészekkel lehettem egy csapatban, mint Metis György, Mészöly Katalin, Ágai Karola, Moldauern Stefánia és Miller Lajos. Az Opera Stagione elsőként Erkel Ferenc legnépszerűbb operáját mutatja be koncertelőadás formájában. Elsősorban Magyarországon játsszuk, de már külföldi meghívást is kaptunk. A hazai operajátszás legkiválóbb művészei szerepelnek az előadásokon, s így az elődök és az utódok találkozhatnak a színpadon. A szereposztást is ennek megfelelően állította össze Pál Tamás és Nagy Ferenc. Gyöngyösön Petúr szerepét a nemzetközi hírű, kiváló bariton Bede Fazekas Csaba alakítja, míg Gertrúd királyné szólamát az Állami Operaház vezető mezzója Tass Ildikó énekli. Tiborc alakját az operarendezőként is elismert Tóth János formálja meg, a főiskolás Derzsi György pedig Ottó figuráját alakítja. A keramikusművész Csavlek Etelka ma már a magyar operajátszás egyik legkiválóbb szopránja. Őt láthatjuk Melinda szerepében. A címszerepet Magonyi Zsolt, a fiatal tenorista alakítja, aki az elmúlt évek jelentős részét New Vorfc-ban töltötte és egyedüli magyar tanítványa volt a világhírű Corelli Gábornak Az előadásra a belépés ingyenes lesz, s ezt úgy tudják biztosítani, hogy Szabó Gyula polgármester vállalta az est védnökségét, s a produkció megvalósítását helyi cégek támogatják. A komolyzenei események szinte kizárólag csak szponzori együttműködések alapján tudnak létrejönni. Persze ez nem mindig jelent könnyű feladatot, hisz a gazdasági élet képviselői közül csak kevesen ismerik fel a színvonalas, igényes kulturális események által biztosított reklámlehetőséget. De természetesen vannak olyan cégek is, amelyeknek vezetői a magas kultúra támogatását részesítik előnyben. Örülünk, hogy Gyöngyösön is fontosnak tartják az opera népszerűsítését és így bemutathatjuk a Bánk bán koncertelőadást. Szocialista juniális Tardos Lajos szocialista parlamenti képviselő vezetésével egy politikai fó- Az idén a tardosi sporttábor adott rumra is sor került, amelynek ven- helyet a Magyar Szocialista Párt dége volt Németh Miklós egykori hagyományos megyei juniálisá- miniszterelnök, Molnár Gyula, a nak. A szombati rendezvény házi- párt országos alelnöke, valamint gazdája ezúttal az egri MSZP-szer- Sós Tamás megyei pártelnök. A je- vezet volt, a Tardosra ellátogató- lenlévők előtt Németh főként Irakat - elsősorban családokról van zatéréséről és uniós csatlakozászó - különböző szórakoztató és sunk esélyeiről, Molnár a párt bel- sportprogramok, gyermekjáték- ső életéről, Sós pedig a megyei po- ok, foglalkozások várták. Korózs litikai helyzetről beszélt. ___■ M illenniumi Aqua-kupa Heves Negyedik alkalommal adott otthont a Hevesi Móricz Zsigmond Művelődési Ház az Aqua-kupa akrobatikus rock and roll gálának. A millennium évében megrendezett táncos seregszemlét minden eddiginél nagyobb érdeklődés kísérte, hiszen szinte valamennyi Dunán inneni táncegyüttes nevezett az egész napos programra. A rangos eseményre 12 településről, 24 formációs csoport, 229 résztvevővel és 32 páros, 64 nevezővel jelezte részvételét. Az egész napos rendezvény bemutatkozásokkal kezdődött, ahonnan a zsűri a legjobb produkciókat juttatta az esti gálába, mely egyben a döntő is volt. Az esti finálé előtt Heves város nevében Budai Sándor alpolgármester köszöntötte a megjelenteket. Megyénk előnyt élvez I. Észak-magyamrszági Regionális Ifjúsági Konferencia Miskolc, Heves megye Egyebek mellett a Regionális Ifjúsági Tanács (RTT) feladatairól és hatásköréről, a Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda (R1SZ1) működésének elveiről és tapasztalatairól, a pályázati rendszerekről, a jogszabályi változásokról, illetve a decentralizáció és a regionatitás elvét érvényesítő kormányzati törekvésekről is szó lesz a ma kezdődő I. Észak-magyarországi Regionális Ifjúsági Konferencián, Miskolcon. Mint azt Hudák Tamástól, a RIT Heves megyei tagjától megtudtuk, az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) égisze alatt szervezett, s a tervezési-stratégiai régiót lefedő tanácskozásra Borsod, Heves és Nógrád megye gyermek- és ifjúsági'civil szervezeteinek és diákönkormányzatainak küldöttei, valamint e térség önkormányzatainak vezetői kaptak meghívást. A konferencia elsősorban az ISM, illetve a - különböző ifjúsági szervezetek létrehozását és működtetését támogató - RIT koncepciójában megfogalmazott célok elérését segítő képzésekkel, tanfolyamokkal, illetve az ifjúság- politikában is megjelenő, az európai uniós csatlakozáshoz elengedhetetlen regionalizmus elveivel hivatott megismertetni a résztvevőket. A képzési programokkal kapcsolatban Hudák megjegyezte: megyénk előnyt élvez Borsoddal és Nógráddal szemben, lévén szűkebb pátriánkban már évek óta foglalkoznak a diákönkormányzati és az ifjúsági szerveze- tek vezetőinek felkészítésével. ■ Amerikai diáktanárok Tanórák sportpályán és strandon Feldebrő A település amerikai kapcsolatának egyik évente megtapasztalt eredménye az.angol nyelv gyakorlásának lehetősége. Kelemen József polgármester elmondta:- A bostoni magyar közösség segítségével idén is kapunk amerikai diáktanárokat. A várhatóan 6-8 egyetemista Feldebrő mellett csoportok számára tart nyelvórákat Recsken, Felsőtárkányban és Makiáron is. Ezekről a helyekről már bejelentették a fogadási készséget. A tengeren túlról érkezők július l-jétől augusztus 12-ig kétszer 3 hetes turnusokban oktatják a nyári szünetben is tanulni vágyó diákokat. Az egyetemista oktatók családoknál lesznek elszállásolva, s maguk is ismeretekhez jutnak Magyarországról. A tanórákat - amelyen a jelentkezők térítésmentesen vehetnek részt - változatos környezetben és időrendben tartják. Azaz nemcsak az iskolákban, de a településeket járva, sportpályán, strandon, esti baráti összejöveteleken is tökéletesíthetik a már megszerzett nyelvi alapokat.______________■ Új Mercedes premierje. Négyéves fejlesztés és 1.36 milliárd euró befektetése után elérkezett a Mercedes-Benz új C-osztályának világpremierje, s ezt az attraktív kocsit az egriek is megismerhették a Papp Autószalonban. A hét végi bemutatkozást minde- nesetre nagy érdeklődés kísérte a Mátyás király úti szalonban. ______________________fotói pilisy elemér P edagógusok továbbképzése Az Oktatási Minisztérium - a Comenius 2000. közoktatási minőségfejlesztési program keretén belül - az érintett intézményeket támogatni kívánja azzal, hogy pedagógusaik számára - intézményenként 1-3 fő - a pedagógus-továbbképzési rendszer keretében lehetőséget biztosít a minőségügyi ismeretek megszerzésére a következő témakörökben: minőségirányítási alapismeretek, illetve minőség- irányítási rendszerek bevezetésének folyamata az óvodákban és az iskolákban. A meghirdetett képzéseken a pedagógusok részvételét az Oktatási Minisztérium kiemelt támogatásban részesíti. A jelentkezéshez szükséges dokumentáció és részletes kiírás a Pedagógus-továbbképző Központtól - Mondák Csabától - igényelhető, a 06/26/ 537-556-os telefononszámon. ___________■ F orgalomkorlátozások Heves Megye A héten a megye területén a következő helyeken kell forgalomkorlátozásra számítani: a Gyöngyöst Szurdokpüspökivel összekötő úton a Toka-patak hídján folyó fenntartási munkálatok miatt félpályás útlezárás és sebességkorlátozás van érvényben. A Gyöngyös-Verpelét- Eger úton a markazi Kálváriapatak átereszének átépítése miatt jelzőlámpa irányítja a forgalmat és az adott szakaszon előzni is tilos. A Detk-Domoszló úton a Bene- patak hídja várhatóan augusztus végéig lezárásra kerül. A forgalomkorlátozás a 2 tonna alatti és a 2 méternél keskenyebb járművekre nem vonatkozik. A nagyobb súlyú járművek Detket Domoszló, Hálmajugra, Vécs és Kápolna felől közelíthetik meg. A Kerecsend-Eger-Bánréve főút kerecsendi, ostorosi, novaji és demjéni átkelési szakaszán, és a Gyöngyös-Verpelét-Egerű t egersza- lóki és demjéni szakaszán, valamint Kerecsend belterületén szintén forgalomkorlátozásra kell számítani. Változik a forgalmi rend az Egerbakta-Pétervására összekötő út egerbaktai, a Borsod- nádasd-Mónosbél összekötő út balatoni, a Kisköre-Poroszló összekötő út tiszanánai átkelési, a Jászárokszállás-Tarmaréra ösz- szekötő út tamaörsi, valamint az Egercsehi-Mikófalva összekötő út Bekölce-Egercsehi átkelési szakaszán. Ezeken a helyeken a közműépítési munkák miatt útszűkületre és sebességkorlátozásra kell számítani. A Kiskörét Poroszlóval összekötő úton - építkezés miatt - jelzőlámpás forgalomirányítást vezettek be. ■