Heves Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-06 / 105. szám
8. oldal - Heves Megyei Hírlap VILÁG T Ü KÖR 2000. Május 6., szombat | Izraeli-libanoni tűzpárbaj Bejrút a Biztonsági Tanács öt állanáó tagjának segítségét kéri Izraeli rendőrök takarítják el a libanoni rakéták maradványait fotó: feb/reuters Lipponen gyárat avatott Komárom Hazánk számíthat Finnország támogatására az Európa Unió bővítési folyamatában - derült ki a magyar és a finn miniszter- elnök megbeszélésein. Paavo Lipponen Budapesten találkozott Göncz Árpád köztársasági elnökkel, majd Komáromba utazott, ahol Orbán Viktorral közösen részt vett a Nokia új mobiltelefon-gyárának ünnepélyes megnyitásán. Lipponen kijelentette: Magyar- ország uniós felkészülése jól halad. A finn kormányfő szerint az egyéni teljesítmény alapján, s nem csoportosan kell elbírálni a bebocsátásra váró országokát. A magyar miniszterelnök megelégedését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az ezer tó országa komoly részt vállal gazdaságunk fellendítésében, s nagyra értékelte a finn cégek beruházásait. ■ Bajor segítség a német egyetemhez Budapest „A magyar-bajor vegyes bizottság arra kéri a bajor és a magyar miniszterelnököt, hogy személyes megbízottakat nevezzenek ki a budapesti német nyelvű egyetem megvalósításának elősegítésére” - közölte Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai, államtítkára pénteken, a testület budapesti ülése után. Erwin Huber bajor államminiszter konstruktív segítséget ígért az intézmény létrehozásához, közlése szerint azonban ennek konkrét formáiról még korai lenne beszélni. Első lépésként arról számolt be, hogy professzorok, tudósok küldését javasolja a bajor szakminisztériumnak a majdani intézmény számára. EU-haderő születik Brüsszel Világháborús válságai megmutatták, hogy Európa hozzájárulására is szükség van a nemzetközi béke és biztonság megóvására. Ezért született meg a döntés, hogy 2003-ra fel kell állítani az Európai Unió hatvanezresre tervezett fegyveres erőit. Határoztak, hogy civil szervezetet is létrehoznak: munkatársai rövid időn belül a helyszínen ellenőrizhetnek választásokat és határokat, segíthetnek rendőrök kiképzésében vagy a demokratikus intézmények felépítésében. Az előkészületekre - átszámítva - 70 milliárd forintot szánnak, és eldöntötték már azt is, hogy a küldetések legfeljebb kilenc hó- napra szólhatnak. ______ _■ A z ENSZ közel-keleti külön- megbízottja, az éppen Libanonban tárgyaló Terje Roed-Larsen elítélte a polgári célpontok ellen péntek hajnalban végrehajtott izraeli légitámadásokat, elfogadhatatlannak minősítve azokat. Közel-Kelet A támadások célpontjai között volt a Hezbollah egyik libanoni fegyverraktára és két libanoni erőmű: szemtanúk beszámolói szerint egy polgári lakos megsérült és az erőművek órákon át égtek. Az izraeli légierő bombázta a Bejrút és Damaszkusz közötti autópályát, s harci gépei kis magasságban elhúztak Bejrút felett is, ahol a libanoni légvédelem tüzet nyitott rájuk. A légicsapásokhoz csatlakoztak az izraeli haditengerészet őrhajói, Dél-Liba- non partjainál lőtték a feltételezett Hezbollah-támaszpontokat. Az izraeli akciókat válasznak szánták arra, hogy a Hezbollah - egy korábbi izraeli támadásra, két libanoni polgári személy halálára és tucatnyi ember megsebesülésére hivatkozva - mintegy negyven rakétát lőtt ki a zsidó állam északi részére. Izraeli közlés szerint az Irán támogatását élvező Hezbollah síita muzulmán szervezet támadása következtében több ember köny- nyebb sérülést szenvedett. A Slomi település és Kirjat Smona határváros között becsapódó rakéták több épületet megrongáltak, sok helyen tüzet okoztak. Az izraeli hadsereg utasítására Észak-Izrael lakói továbbra is az óvóhelyeken tartózkodnak. Az izraeli hadsereg képviselői - köztük Efraim Szneh védelmi miniszter-helyettes - azzal fenyegetőztek, hogy az eddiginél is keményebb megtorló csapásokat hajtanak végre Libanonban, ha a rakéta-sorozatvetős támadások folytatódnak. Szelim 'el-Hossz libanoni miniszterelnök hivatalába kérette a Biztonsági Tanács öt állandó tagjának bejrúti nagykövetét, kérve: országaik gyakoroljanak azonnali nyomást Izraelre, s akadályozzák meg, hogy a zsidó állam folytassa a libanoni polgári célpontok elleni támadásait. A bejrúti amerikai nagykövet Madeleine Albright külügyminiszter üzenetét tolmácsolva mindkét felet a támadások leállítására kérte. Emile Lahud libanoni elnök azzal vádolta meg Izraelt, hogy igyekszik megtorpedózni a feltétel nélküli dél-libanoni kivonulást követelő ENSZ-ha- tározatot, mert feltételeket kíván szabni a végrehajtáshoz. Az Arab Liga főtitkára bejelentette: a szervezet nagyköveti tanácsa ma Kairóban sürgős ülést tart a libanoni helyzet megvitatására. Polgármester a Temze partján Tony Blair intése ellenére választották meg a független jelöltet Kettős vereséget kellett tudomásul vennie Tony Blair brit kormányfőnek a csütörtöki polgármester-választásokon: a brit főváros polgármesteri székét nem a kormánypárt jelöltje kapta meg, és a Munkáspárt elveszítette a többséget tizenöt városi önkormányLondon Bármüyen hihetetlen is, a majdnem nyolcmillió lakosú fővárosnak azóta nem volt önálló vezetése, amióta Margaret Thatcher konzervatív kormánya a ’80-as évek közepén megelégelte az akkori, erősen munkáspárti többségű nagylondoni tanács folyamatos szembenállását és egész működését, s megszüntette. Azóta a 23 kerület mindegyike önálló várospolitikát folytatott, és ez erősen gátolta London egységes egészének fejlődését. Tony Blair aztán 1997. évi választási kampányában a tervezett alkotmányreform keretében újra önálló tanácsot ígért Londonnak. Mára minden bizonnyal keservesen megbánta ezt az ígéretet, ugyanis a londoniak többsége azt a Ken Li- vingstone-t akarta a polgármesteri poszton látni, akit a Munkáspárt és személyesen Blair elfogadhatatlanul baloldalinak tartott. Jogi és technikai csűrés-csavarással a londoniak kedvencét még abban is megakadályozták, hogy a Munkáspárt jelöltjeként induljon. Amikor pedig függetlenként jelöltette magát, kizárták a pártból, és még a választási rendszert is módosították, hogy ezzel is csökkentsék nyerésének esélyeit. Livingstone a kormánypárt választási gépezetétől megfosztva egyedül, pénz nélkül vívott heroikus kampányt, amelyben szinte naponta gázoltak a becsületébe. De győzött. ____________________________■ EU-integrációs és biztonságpolitikai pályázat. A dijakat pénteken adta át Áder János, az Országgyűlés elnöke, valamint Martonyi János külügyminiszter annak a képen látható kilenc fiatalnak, akik a megadott két témakörben a legjobb pályaműveket készí ették. A győzteseket összesen 240 ezer forinttal jutalmazták. fotó: feb/körmendi imre Cukorka - influenza ellen Washington Az Egyesült Államokban már kapható a patikákban az influenza elleni cukorka. A szer alapanyaga mind a torokban és az orrban, mind pedig a friss zöldségekben, húsban és tojásban előfordul. Ha ebből kiadósabb adagot elszopogatunk, vagy belélegzünk, védelmet nyújt a fertőzés ellen. „Ha például repülőgépen az ember egy influenzás utas mellett kényszerül ülni, a védőbonbon igazán hatásos, ugyanis gyakorlatilag többórás védelmet nyújt a fertőzés ellen. Mivel természetes vegyületről van szó, amelyet már nagyon intenzíven kikutattak, nem volt szükséges hosszú távú tesztek elvégzése, mint más gyógyszerek esetében” - jelentette ki Dean Jones kaliforniai virológus. ________■ H arminc éve az autósok szolgálatában Amikor 1969-70-ben az autójavító ipari tevékenységért felelős tröszt hálózatfejlesztéshez kezdett, először a megyeszékhelyeket vette célba. így jöhetett létre Egerben is az AHT, amely 1970. május 4-én, azaz éppen harminc éwd ezelőtt kezdte meg tevékenységé. Mint azt Papp Istvántól az Autókomplex tulajdonos ügyvezető igazgatójától - aki az indulás óta veze- tiacéget- megtudtuk, az üzem a maga idejében a gépkocájavító iparágban a legkorszerűbb igényeknek is megfelett, kiválóan felszerelt volt. Komplex szolgáltatást nyújtottak, a személy- és kis haszonjárművek teljes palettáját javították, a gépkocsi-értékesítést ekkor még a Merkúr végezte. Az üzem egy év alatt rentábilis lett, jó szakma kollektíva alakult ki, hiszen az új vállalathoz szívesen jöttek dolgozni az emberek. Ahhoz, hogy csak a javításból eredményesen tudjon működni, szükséges volt az áőmunkában rejlő összes tartalékokat feltárni. így történt, hogy a Miskolci Egyetem szakembereivel átvilágíttatták, az üzemet, feltárták a veszteségjdőket. A hatékonyabb munka érdekében elvégezték az üzem szükséges átszervezését, új, korszerű termelésirányítást vezettek be. Ez a kezdeményezés olyan jól sikerült, hogy a továbbiakban a tröszt mintaüzemként mutatta be az egri javítót. Bár az akkori gyári márkaképviselet hiánya, a rossz alkatrészellátás mellett nem volt könnyű minden igénynek megfelelő szolgáltatást nyújtani, az üzemen belüli tipizálás, az összetartó kollektívának köszönhetően mindig a legjobb üzemek közé tartozott az egri. Feltehetően ez keltette fel a rendszerváltást követően az új márkaképviseletek érdeklődését is az üzem és a menedzsment iránt. Ugyanis az Opd elsőként kötött mármárkakereskedői címet. Az elért cím kötelez, annak érdekében, hogy ügyfeleik bizalmát meg tudják őrizni, minden, a munkájukkal kapcsolatos észrevételt igyekeznek a legrövidebb időn belül kijavítani. A rendszeres tréningeken, továbbképzéseken túl nagy hangsúlyt fektetnek a szakmai utánpótlás nevelésére, szoros szakmai kapcsolatot tartanak a helyi szakmunkásképző intézettel, valamint a győri főiskolával. A hallgatók szakmai gyakorlatukat tölthetik a cégnél, hogy később a menedzsmentet megfelelő fiatal, idegen nyelvtudással rendelkező, diplomás munkatársakkal tudják felfrissíteni. A rendszerváltozás után azonban nem csupán a személyi feltételeknek kellett megfelelni, de a magas technikai követelményeknek is. Ahhoz, hogy a márka vezérképviseleti elvárásainak megfelelő bemutatótermek és szervizek kialakítását és technikai felszereltségét biztosítani tudják, a privatizáció óta minden nyereséget a fejlesztésre fordítottak. Ezen túlmenően minden, a vállalkozásukat támogató pályázattal éltek, melyek elsősorban a munkahely megtartását és új munkahelyek megteremtését célozták meg. Nagy hangsúlyt fektettek a környezetvédelemre, figyelemmel arra, hogy a szerviz lakóövezetben helyezkedik el. Ilyen volt például egy holland-magyar kormányközi egyezmény által támogatott környezetvédelmi pályázat is, mely a légszennyezés csökkentésére való korszerű berendezések megszerzésére irányult. A több mint 20 milliós projekt segítségévé elérték, hogy a lakóövezetben lévő szerviz fé nyezőműhelyében a légszennyezés az európai uniós normán belül van Az ipatúgonbdültöbb mint egy éve acég az elsők között kapta meg Opel- és Mercedes-üzemében az ISO 9002-es minőségbiztos&ási rendszer tanúsítását. kakereskedői és márkaszerviz-hálózat kiépítésére szerződést. A hálózatba való bekapcsolódáshoz igen magas követelményeknek kellett megfelelni A keleti autókon nevelkedett szakembereknek nagy kihívást j elentett az új, korszerűbb - tele elektronikával megjelent - autók javítása, nem utolsósorban az új tevékenységként belépő márkakereskedelem személyi és tárgyi feltételeinek biztosítása. A generálimportőrök és a gyárak sok segítséget adtak. Rendszeres tréningeken mindenki elsajátíthatta a szükséges ismereteket. Az Autókomplex Kft. vezetése időben hdyzetbe hozta magát, a váltáskor jó partnerrel sikerűit megállapodnia az Opel ésaMercedes személyében, s a Mátyás király úti. üzem kapacitását hasznosítani Az Opd több mint öt évig piacvezető volt a személy- és kishaszonjármű- értékesítésben, több mint 20 százalékos piád részesedéssel Maisa toplis- taélénvan A korábban 165 főből álló kiváló szakmai bázis ma 65 személyt foglalkoztat, a szakma legjobbjait tudták megtartani.-Az Opelé Mercedes márkakereskedés és márkaszerviz elmük közel tíz évében felhalmozódott tudásunk é tapasztalatunk birtokában bátran kijelenthetjük, szakembereinknél ügyfeleink autója a legjobb kezekbe kerül - vallja az ügyvezető igazgató. A vevőelégedettség-felmérések alapján az Opel márkakereskedés és márkaszerviz elnyerte a minőségi A cég ezekkel az erőfeszítésekkel eljutott oda, hogy ma úgy az ügyfelei , mint a partnerei számára kiszámítható, megbízható minőségi szolgáltatást nyújt. Mint azt Papp István hozzátette, fontosnak tartják, hogy a mindennapi kapacitásuk állandóan le van kötve, és az értékesítési darabszám egyre növekedik. Ez év folyamán az Opel gépkocsik értékesítésében elérik a kétezres darabszámot. Az elén eredmények megőrzése érdekében a cég további fejlesztéseket tervez. Jelenleg a kamsszérialakatos- műhdy korszerűsítésé, bővítésé ké szttikáő. Végül az igazgató hangsúlyozta: minden energiájukkal, a tárgyi és személyi feltételek fejlesztésével szeretnék továbbra is megőrizni a már meglévő, s megnyerni a leendő ügyfelek bizalmát. Ennek tudatában igyekszik minden munkatárs az Opel-, Mercedes- és ISO-szab- ványokban foglaltaknak megfelelően végezni munkáját, ezzel elérni az ügyfél teljes elégedettségét, hiszen tudják: megélhetésük az ügyfeleken múlik. •k A Papp autóházban május 6-án é 7-én mutatják be a mini egyterűt, az Opd Agüát. A hé végén tehát szereté- td várnak minden érdeklődőt, aki ki szeretné próbálni a legújabb Opel- gyártmányt, vagy megszemlélné a cég kínálatát Egerben, a Mátyás király út 37. számolóit. ■