Heves Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-06 / 105. szám
2000. Május 6., szombat Heves Megyei Hírlap - 9. oldal HORIZONT Új utakon a bartelkereskedelem Tapasztalatok a partneri együttműködésben A legújabb kori bartelkereskedelem fél évtizedes múltra tekint vissza. Ennek szolgálatára hozták létre a BCI Rt.-t, amely segít 1300 partnerének - főleg a kis- és középvállalkozásoknak - az eredményes üzletek lebonyolításában. Besenyőtelek Ezt szolgálja az a kétnapos országos találkozó, amely tegnap kezdődött a Hotel Faunában a BCI Rt. és az EN & KO Média Bt. rendezésében. A résztvevők megtárgyalják az üzletkötések eddigi tapasztalatait a bartelkereskedelemben, valamint az új szolgáltatások bevezetésének lehetőségeit. Elhangzott, hogy ennek egyik hasznos módszere az internetes kereskedelem. Mint Lévainé Lőrinczi Gabriella, a BCI Rt. Heves-Nógrád megyei igazgatója érdeklődésünkre elmondta, a részvénytársaság úgynevezett kliring-bankként is működik, és a partnerei finanszírozásával is foglalkozik. Ezek köréhez az ország minden részében tevékenykedő vállalkozások tartoznak, a médiáktól az építőipari cégekig. Céljuk elsősorban a hazai piacokon történő árucsere erősítése, de részt vesznek a nemzetközi forgalomban is, elsősorban Ausztriában. Arra az időszakra is felkészülnek, amikor hazánkban is bevezetik majd az eurót, mint fizetőeszközt. Ez lehetővé teszi, hogy Európa más országaiban is kereskedjenek. A kétnapos konferencia ma délben fejeződik be. ___________________________________(M.K.) A gyógyítás mátrai Mekkája (Folytatás az 1. oldalról) Ottjártunkkor dr. László Márta főorvos, belgyógyász, reumatoló- gus, fizioterápiás szakorvos kalauzolt végig bennünket a fürdőben. A délelőtti órákban egymásnak adták a kilincset a betegek. A doktornő javaslatára kértük őket, hogy beszéljenek a kezelés hatásáról. A kúrán résztvevők szívesen osztották meg tapasztalataikat. Borbola lmréné és férje Szegedről érkezett ide abban a reményben, hogy enyhülnek az ízületi betegségből eredő fájdalmaik.- Az egyik napilapban olvastunk az itteni gyógygázról, s úgy döntöttünk, megpróbálkozunk vele - mondta a feleség. - Több alkalommal is részt vettünk már különböző terápiás kezeléseken, de jelentős javulást eddig nemigen tapasztaltunk. Jelenleg a kúra felénél tartunk, de máris érezzük a jótékony hatást. Tény, hogy csökkentek a fájdalmak, könnyebben mozgunk. Mikola János Gyöngyössolymosról jött. Mint mondta, 1994-ben műtötték érszűkülettel, ám az operációt követően is rengeteget szenvedett. 1997-ben hallott először a motettáról, és még abban az évben jelentkezett a kezelésre:- Már az első kúra után intenzív javulást tapasztaltam. Azóta minden évben visszajárok. Tíztizenöt kezelés gyógyító hatását hónapokig érzem. Ennek köszönhetem, hogy ismét hódolhatok kedves hobbimnak, a természetjárásnak. Csak ajánlani tudom a kúrát minden sorstársamnak. Balázs Józsefné figyelmét egy salgótarjáni érsebész főorvos hívta fel erre a lehetőségre.- Lemondtam a cigarettáról, és összegyűjtöttem a kezelés árát, úgy jutottam el ide. Hálás vagyok az orvosomnak, hogy javasolta a szárazfürdőt. Már most is sokkal jobban érzem magam. Egerből egy négytagú kis csoport naponta autóbusszal érkezik a kezelésekre. Mindannyian állítják, hogy a csodával határos javulást éreznek a kezelést követően, ezért évente jelentkeznek. Abban is bíznak, hogy előbb-utóbb a társadalombiztosítás is támogatja majd az itteni gyógyítómunkát, s így minden bizonnyal még többen vehetnék igénybe a fürdőt. Egyszer talán erre is mód nyílik, bár azt is el kell mondani, hogy a kezelések így sem kerülnek csillagászati összegbe, ráadásul a fürdő közelében olcsó szálláslehetőségek is biztosítottak, és az étkezés is elfogadható áron megoldható. _____________ibartai A vízáteresz nem ereszt Besenyőtelek Az érintettektől lapunkhoz érkezett észrevételek szerint a 33-as számú főút átvezető szakaszának a felújítása során egyes, elsősorban a település közepén lévő átereszeket, behajtókat feltöltöt- ték, eltömték a munkálatok során, s ez aggasztja az ott élőket. Mint Frigyik Katalin, a Heves Megyei Közútkezelő Kht. építésügyi osztályának vezetője elmondta: az útépítés kivitelezőjének egyik feladata többek közt éppen az, hogy kitisztítsa az el- tömődött vízátereszeket és átjárókat. Eddig egyébként az építéssel kapcsolatban ilyen kifogás nem érkezett a kht.-hoz. Az osztályvezető hangsúlyozta, hogy ilyen hibát tapasztalt kivitelező nem követ el, ugyanakkor azt lehetségesnek tartotta, hogy az útépítés egyes szakaszaiban ideiglenes jelleggel lezárhatták az átereszeket. Az útrekonstrukció még nem fejeződött be, jelenleg is folynak a munkálatok, a kivitelező MOTA Hungária Rt. nem vonult le a helyszínről, így a hozzá érkezett észrevételek alapján lehetőség van a hibák garanciális feltételek szerinti kijavítására, az esetleges hiányosság pótlására. Ezt a cég illetékeseinek a helyszínen jelezhetik az érintettek. A beruházás helyszíni szemléje egyébként a következő napokban várható, az átadás határideje pedig június 30-a. Árvíz után: Hét település igényelte az egészségügyi célokat szolgáló légi beavatkozást. A szúnyog- irtást tegnap már megkezdték, s várhatóan a 4610 hektár vegyi kezelésével két-három nap alatt végeznek. Heves megye Az ÁNTSZ az árvízi utókezelés feladatai között szorgalmazza a szúnyogirtást. A megyei védelmi operatív törzs jelentése szerint Poroszló, Sarud, Tiszanána, Újlőrincfalva, Kisköre, Tamaszentmiklós és Pély önkormányzatai jelezték, hogy a közegészségügyi szempontból fontos megelőzési műveletet igénylik. A budapesti Corax Környezetvédelmi Kft. szakemberei kapták a megbízást, és már pénteken délután munkához is láttak. szúnyogirtás Kiss István, Sarud polgármestere a következőkről tájékoztatott:- Leginkább bennünket sújt a szúnyoginvázió, mivel a Csincsa- patak, a Laskó, a Tisza-tó, a Sajfoki-csatoma és a szivárgók miatt vízzel vagyunk körülvéve. Ezért 900 hektár mentesítését rendeltük meg, a vegyszeres irtásról a méhészeket értesítettük. A munkát légi permetezéssel végző cég két nap alatt szeretné a hét község területén befejezni a szükséges beavatkozást, de lehet, hogy még vasárnap, esetleg hétfőn is lesz dolguk. Sarud körzetében egyébként évente 4-5 alkalommal is felveszik a vegyszeres harcot a szúnyogok ellen. Ez az idei első „hadüzenet” a csípős élősködők ellen. Az ígéretek szerint a települések ennek a „hadműveletnek” a költségeit az árvízi védekezésekre fordítható központi keretből megkapják. _____i&so A mi falunk Sírok Az olvasók kezébe került a település negyedévenként megjelenő folyóirata: A mi falunk. Az érdeklődők az önkormányzati híradóból a közelmúlt testületi üléseinek legfontosabb határozatairól tájékozódhatnak, de szó esik a minden év elején megrendezendő vállalkozók fogadásáról, illetve arról a sikeres véradásról, amelyen 133 helybeli nyújtotta tű alá karját. A szerkesztők visz- szatekintenek az óvodások farsangjára, valamint a helyi polgárőrség múlt évi munkájára. Beszámolnak arról a jó hangulatú jótékonysági bálról, amelynek bevétele meghaladta a 740 ezer forintot. Az elmúlt időszak kulturális eseményei mellett szokás szerint helyet kaptak az anyakönyvi hírek, továbbá értékelték a sport- rendezvények eredményeit. ■ Micsoda Figura! mostantól hetente az újságárusokná A Figurával bármikor próbára teheted kreativitásodat. Megvalósíthatod magad, és személyre szabott ajándékot készíthetsz! Az alapanyagok mindig kéznél vannak, mert a só, a liszt és a víz minden háztartásban megtalálhatók. Nem ördöngösség! A Figurában leírt ajándékok, dísztárgyak, használati tárgyak lépésről lépésre, könnyen elkészíthetők. Ne bízd másra, amit magad is elkészíthetsz! oRMáZd AgaD !