Heves Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-06 / 105. szám

2000. Május 6., szombat hírlap MAGAZIN Heves Megyei Hírlap - 7. oldal A hegy örök foglyai Akik nem tértek vissza: Bordák Balázs (25), Hatala Levente (27), Szerémy Szabolcs (18). A gyöngyösi Bordák Balázs és Hatala Levente egy családi sportegyesület, a JOZI Sport Klub, illetve a gyöngyösi Alpin Sport Klub tapasztalt hegymászói voltak. Mindketten tagjai voltak a hatezresek klubjának, Dél-Amerikában és Ázsiában (Ecuadorban és a Kaukázus­ban) több, hatezer méter körüli csúcs meghódításában vettek részt, Európában kétszer mászták meg a legmagasabbat, a Mont Blanc-t. Gyakorlatukat egyetemi éveik alatt szerez­ték meg, itthon kezdetben számos terep- és tájékozódási versenyen vettek részt, mindket­ten a Magyar Hegymászó Szövetség tanfolyamát végzett, vizsgázott, minősített hegymászók voltak, akik tisztában voltak a magashegységekben kötelező gyakorlattal. Balázs Ausztriá­ban vizsgázott hegyi mentő is volt. Korábban már jártak a Grossglockneren. jat -, mely megakadályozta a he­gyi mentőket a keresésben, és le­hetetlenné tette a helikopter fel­szállását. Szombat délután javul az idő, és lehetővé válik, hogy a hegyi mentőszolgálat két helikop­terrel átkutassa a helyszínt. A Kronológia: 2000. március 15 - szerda Négy tapasztalt magyar alpi­nista készült a Grossglockner meghódítására. Nem volt ismeret­len a terep szí mukra. Közülü ketten már járta odafönn. A m< gyár alpinisták a legközelebbi tele­pülésről, Heili- genblutról indul­tak el abban a re­ményben, hogy csütörtökön - erre a napra a meteo­rológiai előrejel­zés eredetileg kedvező volt - megmászhatják a hegycsúcsot. Ám az első hegyi me­nedékhelyen töl­tött éjszaka után a szél olyan viha­rosra fordult, A helyszín: a Grossglockner (3798 m) A Grossglockner Ausztria legmagasabb csúcsa és egyben egyik legnépszerűbb hegymászó-célpontja, szinte majd minden évszakban rengetegen másszák. Kelet-Ti- rol és Karintia határán, a Magas-Tauern hegyláncban található. Minden oldalról gleccserek övezik, itt található a Keleti-Al­pok legnagyobb gleccsere, a Pasterze. A Grossglockner időjárása egyébként igen változékony, olykor szélsőséges. Tavaly jú­niusban, egy nappal a csillagászati nyár kezdete után, hóesés és óránként 90 kilo­méteres erősségű széllökések nehezítet­ték az Alpok ausztriai és svájci hegyi útjain a közlekedést. A Grossglocknerre vezető autóút egyes szakaszain 15 centiméter hó esett, és egyes alpesi utakon csak téli gu­mikkal lehetett autózni. hogy szerdán kénytelenek voltak letenni szán­dékukról, és másnap reggel a Hochalpenstrasse-nak nevezett, forgalom elől lezárt aszfaltúton, amelyet igen kemény, fagyott hó borított, visszaindultak Heiligenblut felé. 2000. március 16.- csütörtök A három alpinista elindul visz- szafelé, eközben a Fensterbach- patak völgye közelében nagy köd­ben baleset éri őket csütörtökön, 2080 méter magasságban. Eltűn­tek az alig néhány méterre mögöt­tük lévő negyedik társuk elől. Mindez beláthatatlan kanyarban, sűrűn fedett terepen és viharos szélben történt. Rigó István - állí­tása szerint - nagy kanyart tett, amíg arra a helyre érkezett, ahova lecsúszhattak. Végül megtalálta a nyomaikat, a hágóvasak nyomait is, amelyek épp arra az útra vezet­tek vissza, ahonnan keresésükre indult. Eszerint túlélték a csú­szást, és elindultak visszafelé. Ri­gó úgy vélte, meghúzódtak vala­melyik néptelen hegyi menedék­kunyhóban, hogy megvárják az ítéletidő végét. A negyedik hegy­mászó megérkezett a völgybeli szállásukra, ám társaira egész éj­jel hiába várt, így péntek reggel je­lentette eltűnésüket. 2000. március 17.- péntek Az alpinisták pénteken sem je­lentkeznek. A tomboló ítéletidő, a hóesés és lavinaveszély miatt nem kezdődhet meg a kutatás. A csapat felszerelése ugyan megfe­lelő volt, de a hegymászók által egyre gyakrabban használt csipo­gó - amely a mentőknek jelzi a balesetet szenvedettek pontos he­lyét - nem állt rendelkezésükre, . és a mobiltelefonjuk is az autó­ban maradt, mivel nagyon sok felszerelést kellett magukkal vin­niük a Grossglockner csúcsára vezető útra. 2000. március 18.- szombat Szombat délig az elmúlt napi­hoz hasonló a helyzet - hatalmas havazás, egy nap alatt közel két méter hó esett le, és köd fedi a tá­mentők megvizsgálták a közeli menedékeket, ám nem bukkan­tak a magyar alpinistákra. Azon a környéken csak lavinák nyomát látták. Sok menedékház és kuny­hó van a környéken, abban bíz­nak, hogy a tapasztalt hegymá­szók behúzódtak valahová. A ma­gukkal vitt élelmiszereket egy va­sárnapig tartó túrára számolták ki, de hosszabb időre is be tudják osztani, különösen, ha nem vé­geznek fizikai erőfeszítést. Van náluk melegítő berendezés, és a hóból elég vizet tudnak olvaszta­ni. Ha a magyarok elérték az eltű­nés helyszíne körüli számos kunyhó és menedékház valame­lyikét, jó esély van arra, hogy va­sárnap megtalálják őket. A három helikopteres repülés során azon­ban csak annyit láttak, hogy a sok új hó és számos lavina minden nyomot elfedett. 2000. március 19.- vasárnap A kutatást a kedvezőtlen időjá­rás miatt vasárnap nem tudták folytatni, helikopterek nem száll­nak fel. A hegyi mentők három nap elteltével egyre kevesebb re­ményt adnak az eltűntek életben maradására. Még mindig a legma­gasabb - ötödik - fokozatú lavina- veszély-jelzés van érvényben, ezért nem jöhet számításba, hogy a mentőcsapatok gyalogosan vág­janak neki a kutatásnak. Több la­vina zúdult le abban a térségben, ahol az alpinisták vélhetően le­ereszkedőben voltak a hegyről. 2000. március 20.- hétfő Hétfőre jobb időt vártak a he­gyi mentők, akik leginkább a lavi­naveszélytől tartanak. A kutatás újra elindul, még nem adták fel teljesen a reményt. Az osztrák he­gyi mentők helikoptere azonban ismét hiába szállt fel: bár napok óta most először sütött ki a nap, nem bukkantak Bordák Balázs, Szerémy Szabolcs és Hatala Le­vente nyomára. Az alpinisták rosszabb oldalt nem is választhat­tak volna a próbatételre: a Grossglocknernek ezt az oldalát a magyarok szinte egyáltalán nem ismerik - állítják egyes szakértők. Nem indulhatott útnak a gyalogos mentőcsoport, a felmelegedés mi­att állandó a lavinafenyegetés. 2000. március 21.- kedd Korán reggel ismét felemelke­dett a helikopter, és gyalogosan is megkísérelték a keresést. Semmi eredmény. A remény egyre fogy. Ha az alpinisták életben lennének és behúzódtak volna valahová, élelmük már akkor is fogyóban volna, és ugyan már nem akkora a hideg, de a legyengült szervezet nem képes megküzdeni a -8, -10 fokos hőmérséklettel. Erős a gya­nú, hogy lavina sodorta el a ma­gyar hegymászókat. Itt a legtöbb, lavinában eltöltött idő 22 óra volt. De már ez is rég letelt. 2000. március 22.- szerda Az osztrák hegyi mentők szer­da kora reggel nagy erőkkel foly­tatták a három magyar alpinista keresését. Csaknem 70 ember és mintegy 15 keresőkutya vonult ki két helikopterrel a helyszínre, kedvező időjárási feltételek köze­Az édesapa: Bordák Józsefet, Balázs édesapját - aki támogatta fia sporttevékenységét - nem tudja itthon tartani a bizonytalanság, az idegőrlő vára­kozás: március 20-án, hétfőn kora délután Gyön­gyösről Heiligenblutba utazik, hogy másnap reg­gel a helyszínen saját maga is részt vehessen el­tűnt fia és társai kutatásában. Reménykedik a si­kerben. Lapunknak elmondja: a társaság erőnléte és felszerelése is kitűnő volt a csúcsra indulás előtt. A mostani vállalkozásnak épp az lett volna a célja, hogy edzésként és fölkészülésként szol­gáljon a Pamir 7800-as csúcsának megmászása előtt. A fiúk tavaly már Ecuadorban is leküzdöt­ték egy közel hétezres hegyet, az osztrák túrát egy hónappal megelőzően pedig ugyancsak sike­resen tréningeztek a Magas-Tátrában. Az apa la­punknak elmondja: bízik a résztvevők tudásában és kitartásában, s reméli, mielőbb életjelet adnak, és sikerül megtalálni őket. Hajnalra ér a helyszín­re, és tervei szerint kedden reggel az ott lévő ke­resőcsapattal a völgyön maga is nekivág a kuta­tásnak. Az osztrák hegyi mentők senkinek nem engedélyezik, hogy saját szakállára belevágjon a veszélyes keresésbe, így ő sem indulhat neki a hegynek. A Grossglockner alatti völgyben, egy heiligenbluti szállodában várja a rádión érkező friss híreket. A hozzátartozó szerint addig egyéb­ként a visszafordult negyedik hegymászón és egy társán kívül magyar segítők még nem tartózkod­tak kinn. Mint fogalmaz: sokan már egy ezrelék­nél is kevesebb reményt adnak az eltűnt magyar alpinisták, közte a fia életben találására, ennek el­lenére mindenképpen újra kell próbálkozni. Las­san eltelik egy eredménytelen hét. Bordák József eltökélt szándéka, hogy a keresés hivatalos leállí­tása után is visszatér a hegyhez, míg csak meg nem találja a fiát... A nyergen át sem mindig könnyű az út a csúcsra nincs több remény arra, hogy életben találják a múlt csütörtö­kön eltűnt magyar alpinistákat. Ezért a hegyi mentők, a hegyi csendőrök és más szakértők úgy így történhetett­I Veszélyes gleccser-átkelés az Alpokban pette. Az időjárás jó, süt a nap, a hőmérséklet kora reggel 0 fok kö­rül volt, gyorsan emelkedik. A kö­zeli területekről is összevonták a gyakorlott hegyi mentőket abból a célból, hogy a Heiligenbluttól légvonalban alig három kilométer­re lévő hófödte térséget apróléko­san át tudják ku­tatni. A gyakorlat­ban ez azt jelend, hogy a kutyaveze- j tők különlegesen kiképzett állataik- | kai bejárják a vi­déket, remélve, I hogy valahol szi- f matot kapnak, 1 míg a többiek ! hosszú pálcákkal a havat szurkálva keresik az eltűnte­ket. A kutatás csak délelőtt le­hetséges, mert a már elég erős nap­sütés miatt dél- | utánra újra meg­nő a lavinave­szély. Amennyiben újra ered­ménytelen maradna a kutatás, délután a szakértők ismét össze­ülnek, hogy megvitassák, mit te­hetnek még a három magyar fia­talember felkutatásának érdeké­ben. A mentőegység 13-14 óra kö­rül tér vissza Heiligenblutba, és 15 óra körül szokásos délutáni megbeszélésükön úgy ítélik meg: döntenek, hogy egyelőre lezárják a kutatást. Ezzel a mentésben se­gédkező, helyszínre érkezett ma­gyar hegymászók is kénytelenek ják az eltűnte­ket, s valójában mostanáig is csak azért foly­tatták a kere­sést, mert a cso­portból vissza­tért magyar fia­talember - aki látta társait megcsúszni - állította, hogy amikor nagy ke­rülővel vissza­ment a hely­színre, látott az útra visszavezető lábnyomokat. Éppen ezért még azt sem lehet tudni, hogy a keresettek valóban az átkutatott lavinakúp térségé­ben lehetnek-e, vagy egészen máshol, ugyanis valószínű, hogy ha ott lennének, legalább valami felszínen maradt tárgy utalással szolgálna erre. Ám a szerencsét­lenség napján és az azt követő né­hány napon számtalan kisebb-na- gyobb lavina zúdult le a számítás­ba jöhető hatalmas térségben. Á keresés lezárása annyit tesz, hogy a továbbiakban látványos, nagy akciók nem lesznek, de ki­tartóan figyelik az egész térséget. A hadsereg helikopterei ugyan a kutatás céljából nem repülnek majd oda, de útjaikon ugyancsak folyamatosan figyelik majd a terü­letet. Hazautaznak a kiérkezett magyar önkéntes segítők, amatőr hegymászók, kutatók. A felszere­lést a miskolci és székesfehérvári speciális mentőktől kapták. A la­vina két-három hónap alatt olvad ső akciót. Nincs már remény arra, hogy az eltűnt magyarokat életben találják, s az elmúlt hetek tragédiái, az ugyanebben a térségben 12 halá­los áldozattal járó lavinaomlás még a szokottnál is nagyobb óvatosságot követel. Az időjárási kilátások nem jók: a melegedés és a csapadék mi­att a hó átnedvesedhet, s igen nagy a lavinaveszély. Az újabb keresést egyelőre nem is tervezik, s arról az időjárás függvényében döntenek majd. Délutánra aggasztó hírek ér­keznek: a két kutyával folyó kere­sés nem hozott eredményt, a hó vi­zes, így ha valaki alákerült, szinte esélye sincs kivágni magát. - Az ebek elvileg 18 méter vastag hóta­karó alól képesek kiszagolni az em­bert - mondja vastag fekete plexi­szemüvegén keresztül a zömök ku­tyás mentő -, a kutatás helyszínén a hó csak 10 méteres. A kutyák még csak nem is jeleztek. 2000. április 29.- szombat Másfél hónappal márciusi eltű­nésük után megtalálják a három magyar alpinista holttestét a Grossglockner térségében. A holt­testek kiemelését szombaton meg­kezdik a hegyi csendőrség mun­katársai. A magyarok március 15- én indultak el Heiligenblut telepü­lés felől először a Grossglockner- menedékházba, ahonnan másnap akartak a Pasterze-csúcs meghódí­tására indulni. A kedvezőtlenre fordult időjárás miatt azonban visszaindultak, ereszkedés köz­ben, március 16-án baleset éri A Grossglockner térségében eltűnt magyar hegymá­szók útját a szakértők kis eltéréssel rekonstruálták. Az egyik legvalószínűbb verzió szerint - a társai eltű­nését bejelentő dr. Rigó István elbeszélésére támasz­kodva - a négytagú csapat szerdán indult Heiligenblutból (1288 m), és a Grossglockner (3798 m) északi oldalához közel eső Glocknerhaus (2136 m) téli szállásán töltötte az első éjszakát. A rossz idő - a szűnni nem akaró hóvihar - miatt csütörtökön a visszafordulás mellett döntöttek. Sítúraléceken indul­tak vissza Heiligenblut irányába. Elöl haladt egymás mellett Hatala Levente, Bordák Balázs és Szerémy Szabolcs. A Wasserradkopf (3032 m) oldalában ha­ladva, valamivel a Schöneck menedékház előtt, fe­dett terepen, egy beláthatatlan kanyarban kicsúsztak a lehullott hótömegtől feltöltődött, nyáron gépkocsival járható alpesi panorámaút útbevágásáról. A térség­ben ekkor már rendkívül rossz látási viszonyok voltak; a fent maradt Rigó István a sűrű hóesés miatt szem elől vesztette társait. Hátizsákját a kicsúszás helyszí­nén letette, hogy keresési támpontot nyújthasson, majd biztonságosabb, kerülő útvonalon indult a lefelé szerpentinező úton, és eltűnt társai fellelésére meg­próbált segítséget hívni. A Sattel Alpe térségébe leér­kező hegymászó - állítása szerint - még megpillan­totta társai csúszási nyomait, és felfelé vezető hágó­vasnyomokat látott. Ami a feltételezések szerint azt jelentheti, hogy ekkor még életben voltak, és megkí­séreltek visszakapaszkodni az útra. A magyarokat fel­tehetően hóomlások temették maguk alá. Rigó to­vább folytatta útját Heiligenblutba, ahol értesítette a hegyi mentőket. Nem volt vihar, amikor elindultak, és az időjárás javulására számítottak. Nem is mehettek még igazi hegyi terepre, és már az első éjszaka a menedékház után visszafordultak, mivel konstatálták, hogy a prognózis nem vált be, romlik az idő, nagyon veszélyes lenne a mászás. A szerencsétlenség olyan terepen következett be - közel a kocsijukhoz -, ami tulajdonképpen csak a felvezető, megközelítő útja volt a hegymászásnak. Az osztrák hegyi mentők a rossz időjárási viszonyok miatt csak a bejelentés után napokkal indíthattak komolyabb kutyás, helikopteres keresőakciót a térségben, s ezt követően, az időjá­rás javulása, a szél csökkenése után is - nem utolsó­sorban az emelkedő hőmérséklet miatt - a 3-as, 4- es fokozatú lavinaveszély volt érvényben, amit ké­sőbb, a felmelegedés erősödésével 5-ös fokozatúra emeltek. (A skála 5 fokozatú). egyetérteni. A magyarokat való­színűleg lavina sodorhatta el. A lavinakúp - azaz a lavina megállá­sa után leülepedett hótömeg - több tíz méter mély, és felülete vagy 20 futballpályának felel meg. Ezt a térséget és a környező kuny­hókat igyekeztek átkutatni, de hi­ába. Egy hét elteltével semmiféle remény nincs arra, hogy megtalál­majd el - jósolják az illetékesek - akkor lehet majd hozzáférni holttestekhez. 2000. március 27.- hétfő A heúigenbluti hegyi mentők a rossz idő miatt kénytelenek voltak elhalasztani az újabb hétvégi kere­őket. Azóta nyoma veszett a há­rom magyarnak, keresésüket a rossz idő miatt csak két nappal ké­sőbb kezdték meg. A következő napokban a holt­testek hatósági azonosítása is megtörténik: a hozzátartozók fel­ismerik bennük a három eltűnt magyar hegymászót. KOVÁCS JÁNOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents