Heves Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-06 / 105. szám
# A kormány fordított Robin Hood Beszélgetés Kovács Lászlóval, a Magyar Szocialista Párt elnökével . A szocialista párt mindenkor támogatja a kormányt, ha az arra érdemesen cselekszik, ám alkotmányos kötelessége bírálni, ha olyasmit tesz, ami az ország fejlődését nem szolgálja - mondotta időszerű politikai kérdéseket megválaszoló interjújában Kovács László, a Magyar Szocialista Párt elnöke.-A,Mi hallgatunk Önre” elnevezésű telefonos párbeszéd során egy kérdező azt kérte, a szocialista párt az árvíz idején ne cikizze a kormányt. Valóban az MSZP csak bírálattal illeti a végrehajtói hatalom jelenlegi létété menyesét?- Az árvízzel szembeni védekezés idején semmiféle kritikát nem fogalmaztunk meg a kormánnyal szemben - hangsúlyozta Kovács László. - Ellenkezőleg, már az elején ajánlottuk a Parlamentben, hogy minden támogatást megadunk a kormánynak a minél hatékonyabb védekezés érdekében. Készek voltunk eltérni a Házszabálytól, hogy mielőbb meg lehessen szavazni bizonyos döntéseket. Maximális együttműködési készséget tanúsítottunk. Több vezető társammal magam is jártam a gátakon - igaz, nem készült róla tv-műsor -, s vízügyi, árvízvédelmi szakemberekkel beszélgettem. Nagyon reális az a véle meny, hogy az évről évre történő katasztrófaelhárításnál sokkal célsze rűbb és hosszú távon olcsóbb a megelőzést elősegítő védelmi rendszer kiépítése. Készek vagyunk támogatni a kormányt az ilyen tervekhez szükséges pénzeszközök előteremtésében. A megjegyzésünk fel kellene ezt gyorsítani A kormány tízéves programban gondolkodik. Szerintünk minden év elvesztegetett idő és pluszkiadás. Igyekszünk segíteni is a bajbajutottakon. A szocialista vezetésű Baloldali Önkormányzatok Közössége keretében megszerveztük a partnertelepülé- si hálózatot. Sok szocialista vezetésű önkormányzat nyújt komoly anyagi támogatást a katasztrófa sújtotta helységelmek. A BÖK és a Fiatal Baloldal vállalta jó néhány árvízkárosult család gyermekének üdültetésé a tavaszi ésanyáriszimetben Tettünkpénzbe- li felajánlást is: én 100 ezer. sok pártbeli társam 50-50 ezer forintot. Tervezzük, hogy május 19-én, a párbeszéd napján pénzgyűjtő akciói szervezünk. Ötszáz helyszínen találkozunk állampolgárokkal. Módosítottuk az elnevezést is párbeszéd és szolidaritás napjára Az összegyűlt összegeket, s parlamenti frakciónk és a megyei szervezeteink anyagi támogatásod az árvíz sújtotta nagycsaládosok házainak újjáépítésére fordítjuk Ám ha a telefonáló arra gondolt, hogy minden kérdésben tartózkodjunk a kormány bírálatától, az nem lenne helyes. A mi elvünk: mindenkor támogatjuk a végrehajtó hatalmat, amikor arm érdemesen cselekszik ám alkotmányos kötelességünknek megfelelően bíráljuk ha olyasmit tesz, ami az ország fejlődésé nem szolgálja a többség érdekeivel szemben ál- A telefonhívásokból is látható, ma hazánkban nagyon sok embert foglalkoztat a minimálbér, a lakás hoz jutás, a nyugdíjak kérdése. Támogatni tudja-e az MSZP ezekben a kormány törekvéséül- Pártunk támogatja a nünimálbé emelésé, de csakis gpndos számítások alapján. A 40 ezres változat, amit a kormány váratlanul előterjesztett, szerintünk sokkal inkább kommunikációs célokat szolgál, mintsem valós kormányzati szándékot tükröz. Azért is vöd meglepő, mert nem oly rég a kormány a 25 ezer és a 25 ezer500 forintos két javaslat között hetekig vitatta az ulóbbd. Nehezen érthető, mi történt most hirtelen, hogy pár hónapja még 500 forint miatt is megkötötte magát a hatalom, most meg majdnem a kétszeresére lenne kész növelni ezt az összegé. E lépés nehéz helyzetbe hozhatja a kis- és középvállalatokat, főleg az alacsony bérszínvonalúágazatokban. Ott valószínűleg nagyarányú elbo- csátáshuÚám lenne a következmény, tönkremennének a vállalkozók. Nem tudnák kifizetni a bért, s nem lennének képesek leróni a vele járó közterheket. Ugyanez igaz az egyszemélyes, illetve a kényszervállalkozókra is. Azokra, akik minimálbéren jelentik be magukat, s ezután fizetik a közterheket. A legtöbbjük még ezt a jövedelmet sem képes kivenni a vállalkozásából. A kormány maga is rájöhetett arra, hogy ez az út még járhatatlan, ezért újabb és újabb módosításokat munkai ki. Ha viszont a közszférám óhajtják kiterjeszteni az emelést, azt nii egyetértéssel fogadjuk Ez valóban a kormány hatásköre. Van még egy sajátosság: beszéltem olyan tanárokkal, akik alig keresnek többet a minimálbérnél. Azt mondják, ha egy pályakezdő tanár 40 ezer forintos minimálbért kap, és ők 18-20 év munkaviszonnyal a hátuk mögött 45 ezret, az nemigen felel meg a társadalmi igazságosság követelményeinek.- Tekintsük inkább úgy ezt a kormányzati bejelentést, mint a 2002-es választásokra való készülés egyik első állomását?- Ezért is fogadtuk az elején fenntartással az előterjesztést. Azt nem előzték meg számítások. Pusztán egy ötlet volt. A kormány nagyon gyakran előbb kommunikál, mint gondolkodik litván az M3-as autópálya-építés. Ké évig egy centiméter sem épült. Most hirtelen bejelentettek egy 10 évre szóló, nagyszabású programot 600 ki- lométerrőL Később - újabb váratlan fordulattal - lerövidítették öt évre. Ezután közölték, hogy április l-jén elindul az építkezés. Már május van, de még nem kezdték meg a munkát. Nem hozzák nyilvánosságra a kivitelezők nevét sem. Az egyik rosszabb, mint a másik. Az viszont már világos, hogy a közbeszerzési eljárást meg akarják kerülni. Ezzel viszont Magyarország elveszti az EU-pénzek igénybevételének a lehetőségét, mivel az EU-ban szigorúak a szabályok az ilyen nagy összegű beruházásoknál. Jól látszik hangzatos bejelentésről vanszó, ké év semmittevés után.- A nyugdíjasok amiatt panasz kodnak hogy például a gyógyszer-és az energiaárak jóval gyorsabb ütemben nőnek az inflációnál ám a nyugdijuk nem. Mit tehet az MSZP az idősekért?- Amikor 1995 tavaszán a Hom- kormány elszánta magát a szigorító intézkedésekre, a gazdaság egvensú- lyáiak helyreállítására, akkor ez a lakossággal együtt a nyugdíjasokat is sújtotta Ám 1997-98-ban, a gazdaság talpraállásával egy időben, igyekezett visszaadni a nyugdíjasoknak azt, amit elvont tőlük. Szeretnék egy félreértést, vagy inkább szándékos félremagyarázást tisztázni. Gyakran elhang züc az Mb/r-rwK mncs entölest alapja megnyihánuhii a nyugdíjkéidés- ben, mert 1997-ben csak félszázalékos emeléssel szúrta ki a munkában megfáradtak szemét Nos, a valóságban 19,5 százalékos emelés történt! Fonások híján ké lépcsőben ment végbe: '97. január l-jén 19százalékkal nőttek a nyugdíjak, akkora maradék fé százaléka nem volt fedezé. Miután nyárm előteremtődött, júniusban a fél százalékot januárig visszamenőleg kifizettük Ez maradt meg egyesek emlő kezetéxn fél százalékként. Itt a jobboldali pártok szándékos hamisításáról van szó. A Hom-konnány idején '98- ban a Parlament elfogadott egy törvényt, hogy a nyugdíjak emelése a következő évben feleljen meg a nettó béremelések összegének. Az akkor majdnem elérte a 20 százalékot, így a törvény szerint 1999. január 1-től a nyugdíjasoknak ennyi emelés járt volna. A Fidesz vezéte kormány első intézkedése viszont az volt, hogy az 1999. éviköltségvetésnáezti’isszavon- ta, és csak 14 százalékot hagyott jóvá így 52 müháid forinttal rövidítette meg a nyugdíjasokat! 2000-ben ismét veszteség érte őket, az idei költségvetésben megadott 8,25 százalékos növelés alacsonyabb a várható 9-10 százalékos inflációnál. A kormány azt mondja, majd utólag korrigál Ám a közüzenú számlákat azonnal kél fizetni. így az a képtelen helyzet állt elő, hogy a nyugdíjasok hiteleznek a kormánynak! Ezért javasoltuk hogy a nyugdíjasok az idén kapjanak 13. havi nyugdíjat. A költségvetésnek meg lemre rá a forrása Ám a kormányzati képviselők ezt napirendre se engedték tűzni. Miként azt a javaslatunkat se, hogy 2001-ben legyen olyan nyugdíjemelés, amely figyelembe veszi a munkában eltöltött időt.- A fiatalok lakáshoz juttatásá nak új „megpldása " metmyire szol gfilja a komsztályhoz tartozók énle kát az MSZP szerűn?- Ez is jól jellemzi a kormány stílusát. Fő deme a hangzatos bejelentés fontossága Közölték, hogy a pályakezdő, a családalapító fiatalok számára a kedvezményes hitel a megoldás a lakásproblémára. De mi történt? Olyan hitelkonstmkciót dolgoztai; ki, ami kedvezményes, de ami még mindig szükségessé teszi legalább kétmillió forintos induló összeg befizetését. Ehhez társul egy átlagos lakás esetélten 4 milliós hitel. Ez havonta legalább 30 ezer forintos törlesztést jelent, ami egy majdnem ugyanekkora rezsi mellett egy fiatal házaspár számára kifizethetetlen. Paradox módon ez annak előnyös, aki drága lakást híd venni. Minél drágábbat, szórnám annál előnyösebb, annál többet nyer a kedvezményes kamaton A kormány tehát ismé fordított Robin Hood-ként működik, mert a kis jőve debnű fiatalok csak annyiban lehet- nekapmgram részesei, hogyazadó forintjaikkal támogatják a luxuslakások kedvezményes hitelét. Mi azt javasoljuk, fordítsák ezt az összeget bérlakások építésére! Annak a bére megfizethető egy pályakezdő, családalapító fiatal számára. Fejlett nyugat-európai országok lakáspiacain 40 százalék a bérlakások aránya. Nálunk a 10 százalékot sem éri el...- Igaza van-e a kisgazdapárti Bánk Attilának, amikor úgy nyilatkozott az államfőválasztás kérdésé ben, hogy az MSZP a Torgyán elleni kinyilatkoztatásával beavatkozik az FKgP belügyeibe?- Szerintünk a Magyar Köztársaság elnöke csak olyan személy lehet, akinek életútja, politikai pályája, személyisége garancia arra, hogy a nemzet egységét meg tudja jeleníteni, erősíteni, méltó módon képes hazánkat külföldön is képviselni. Torgyán József, aki megfenyegette a nyomorúságos helyzetben lévő mezőgazdaság miatt tiltakozni kívánó gazdákat, hasonlóképp az ő miniszteri tevékenysé gä bírálni merészelő ellenzéki képvise löket, megaláz emberi méltóságukban újságírókat, szóba sem jöhet a legmagasabb közjogi méltóságra! (Mint ismeretes, Torgyán József pártja küldötteinek döntése ellenére nem vállalta a jelöltséget - A szerk.) Erre ő alkalmatlan és méltatlan. Bánk Attila téved, ha úgy gondolja, hogy az államfőválasztás a kisgazdapárt bd- iigye. De nem is a koalíció bdügye, mivd a köztársasági elnök nem a koalíció, hanem a Magyar Köztársaság dnöke.-Sa Módi Ferenccel kapcsolatos vélemény?- Csak a személyes véleményemet mondom: nem tudok olyan okot, amdy lehetetlenné tenné számunkm az ő jelöltségének támogatását. Nem kötődik formálisan egy párthoz sem, nem volt az elmúlt évek politikai csatározásainak részese, nem eleve konfrontativ személyiség. Tudósként széles körű a hazai és külföldi elismertsége és tekintélye. Végső álláspontunk kialakítását nagyban befolyásolja, hogyan képzeli el a jelölés, illette a megválasztás folyamatát, igényt tart-e a személye körük teljes körű konszenzusra. Ez jelzi ugyanis, hogyan értelmezi a köztársasági elnök szerepkörét.- Végül arm kérem, az MSZP d- nökeként adjon értékelést Heves me gye szocialistából- A pártvezetés úgy tartja, a heves- beli az egyik legsikeresebb megyei szervezete. Nagyon örültem a '98-as parlamenü, majd önkormányzati választásokon elért eredményeiknek. Annak is, hogy a párt megyei elnöke egyben a megyei önkormányzat vezetője is. látogatásaim során örömmel tapasztalom azt is, hogy megbecsülésnek és tekintélynek örvend, kiváló a viszonya megyei civilszervezetekkel, a történelmi egyházakkal, személy szerint dr. Seregély István érsekkel, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökével és dr. Kádár Zsoütal, a reformátusok helyi vezetőjével. Akárcsak az országos vezetés, magam is büszke vagyok az itteni szocialisták közéleti munkájára. Nyugodtan mondható, országosan is mintául szolgálnak eredményeikkel. szalayzou-ám-----------------------—JMt _________________KOVÁCS JANOS O lasznak lenni' * ’ Zoránt a kormányba. Kern kabaré-etűdjének k, jÉj tömeghangja kiabálja ezt egy szétesett vpllalati mm. Jm ünnepség zárójelenetében. Miért ne? Zoránokat a mindenkori kormányokba. Egy olyan országban, ahol a politikai kultúrán csekély, vagy csak negatív értelemben lehet fogást találni, egy énekes szerep kiragyogna a meddő szürkeségből. Amint egy ország, de még inkább a politikai elit érettségére is mutatna, ha a köztársasági elnök személyéről a legilletékesebb, maga a köztársaság népe dönthetne. Nem így történt. A politikai elit nagykorúságára utalt volna, ha árnyékát átlépve, a világ számára is példamutató módon olyan magyar kerülhetne az ország élére, akinek a világ és haza számára is volt és van érvényes mondanivalója, tekintélye, tisztessége és becsülete. Szerencsések vagyunk, megvan az az aranyalap, lehetne bányászni. Szeretnék egyszer oly országban élni, ahol a zseniális Rubik Ernő, a zongorista Kocsis Zoltán, a fimrendező Szabó István, az író Esterházy Péter, szívsebész, agykutató vagy építész személye jó eséllyel merül fel köztársasági elnökként. (Igaz viszont az is, hogy alkotó ember - ritka kivételtől eltekintve - ma nem megy el politikusnak, közszereplőnek.) Akik minden frázis- röppentyűk nélkül többet tettek ezért az országért, értünk, mint a régi vagy az új keletű politikai élet szereplői. (Nem kell messzire menni. A közeli Csehország példáján jól látszik, hogy Vaclav Havel személye oly távoli területen, mint a gazdaság, is érezteti hatását, a nemzeti jövedelembe is komoly százalékokat hoz.) Egyelőre nem itt tartunk. Nagyon-nagyon messze vagyunk ettől. Sőt, távolodóban. A politika homokozógödrében középszerűségükben mérvadó nevek tolakodtak az élre, a képmutatás és az öszintétlenség ernyője alatt. A vizsgán, mint már annyiszor, az elmúlt tíz évben a magyar politikai elit ismét megbukott. Egy országot, egy népet ez érdekelhet, vagy nem. Tudomást sem véve a történtekről, ettől élheti boldogan életét. Faludy György írja: az olasz kormányok jóformán hetenként cserélődnek, képtelenek megoldani tornyosuló feladataikat. A köztársasági elnök lemond, mert az ország szerinte sem kormányozható, és a kormányok is hasonlóképpen cselekszenek. Hasonló helyzetben Magyarországon teljes lenne a felfordulás, miközben Rómában alig törődnek mindezzel. Faludy megállapítása szerint a kétezer-kétszáz éves múlt után Olaszország népe rájött arra a korántsem cinikus, hanem nagyon is realista felfogásra, hogy ritka kivételeket leszámítva, a politikusok többsége középszerű vagy kiskaliberű, de nagyszájú senkiházi, ha ugyan nem önző és ügyes tolvaj - és ezektől nem sok várható. Az emberek nem várják el a kormányoktól, hogy megmentse az életüket. Valami hasonlóra kellene itt, nálunk is rátalálni. Hogy melyek az igazán fontos és jelentéktelen dolgok. Igaz mindez az ég és a tenger tágassága nélkül, zaklatottan és frusztráltan, beszorítva a Kárpát-medencébe és saját kényszerképzeteinkbe, a Dolce vita és Dolce far niente édes élete és édes semmittevése, csak a mának élése nélkül, mindig a sosevolt múltba és jövőre lesve. Lehet, hogy ehhez több ezer év lassan korhadó kultúrájának öntudatlan melege kell. Mi ehhez egyelőre túl nehezek, letorpantak vagyunk. Helyette van böfögő dagonyázás és buzgó látszatépítés. Hogy ez az ország jobb politikusokat érdemelne, vagy minden ország politikusai olyanok, mint amilyet az ország érdemel. Ezek érdektelen, nem fontos kérdések. Legalábbis jó lenne, ha azok lehetnének. Ha a köztársasági eszme fontos alapvetését lefektető angol gondolkodó, John Stuart Mill szabadságról vallott nézeteit idézzük, akkor ennek a belső szabadságnak jogában áll figyelmen kívül hagynia politikusait. A közelebbi, hazai, sokat és rosszul és félrecitált Bibó-idézet szerint: a demokrácia annyit jelent, mint nem félni, folytatásában is érvényes, hogy demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni a szabadságtól és önmagunktól, önmagunk megzabolázásától és a közélet gerjedelmeitől. Addig is marad, mi eddig volt, művelni kertjeinket kitartó szorgalommal, gyomlálva, derékfájdító igyekezettel. Szelíden és makacsul magyarnak lenni az elképzelt, kéken sugárzó, széles mediterrán ég alatt. És a haza fényre derül. cr~ Hír(telen)kék... Hamarosan átalakítások várhatók a Közlekedési Minisztériumban, ahonnan - a hírek szerint - távozik a tárca vezetője, Katona Kálmán is. Fel is út, le is út... * Amerikában aggodalmat kelt a magyarországi sajtószabadság korlátozása - jelentette ki két befolyásos politikus, a republikánus Bob Dole és a demokrata Tom Lantos. Hogy ezek mennyire egy húron pendülnek... * A belügyminiszter ötéves időtartamra kijelölheti a türelmi zónát, amennyiben - mint az egy parlamenti javaslatban áll - e kötelezettségüknek az önkormányzatok nem tesznek eleget. Kiépül az országos Pintér-placc hálózat... ■k Egy ittas sorkatona, a 23 éves Sz. Ö. a közeli kiképzőközpontból elkötött harckocsival randalírozott a Veszprém megyei Sáskán. Militáris Sáskajárás... ■k A városi önkormányzat úgy döntött, hogy a magyarok szabálytalanul parkoló autóira is kerékbilincset raknak Siófokon. Lebilincselő ez a város... * Déi-Afrikában szabályos pánikot váltott ki, amikor az égből két - ismeretlen eredetű - 30 és 50 kilós fémgömb zuhant a földre. Bizonyára ufociztak odafönn... ___ ___ (szjlvási Ko vács László: Heves megye szocialistái eredményeikkel országosan is mintául szolgálnak fotó: perl