Heves Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-20 / 117. szám

6. oldal - Heves Megyei Hírlap 2000. Május 20., szombat HÍRLAP MAGAZIN Pókerarc és emberszeretet a bírói palást alatt Május 1-jei hatállyal harmadszor is a Hevesi Városi Bíróság elnökeve nevezték ki dr. Kutas Istvánt. A vezető igazságszolgáltatási tisztségviselővel ebből az alkalomból készítettünk „törvények nélküli” beszélgetést.- Elnök úr! A gyerekek ritkán ál­modnak arról, hogy bírók, ügyé­szek, ügyvédek lesznek, sokkal romantikusabb felnőttkorban hisznek. Ön mikortól készült erre a pályára?- Nálunk a jogászi pályának családi tradíciói vannak, én va­gyok a harmadik generációs jo­gász, tehát a családi miliő bizo­nyos mértékig meghatározó volt. Különösképpen nem orientáltak erre a pályára, az érettségi után nem is akartam tovább tanulni. Négy évig fényképész voltam. Ezt követően gondolkodtam azon, mégis jó lenne tanulni. Már abban az időben is nagy volt a túljelent­kezés a jogi egyetemre. A család legnagyobb meglepetésére mégis 19,5 pontos eredménnyel vettek fel. A jogászi pálya presztízse 1975-ben kezdett emelkedni, pon­tosan akkor, amikor felvételiztem. Ez pedig egy szerencsés véletlen volt.- Az édesapja és a nagyapja szintén a bírói hivatást választot­ták?- Jogászok voltak és a közigaz­gatásban dolgoztak. Édesapám egészen időskoráig jogtanác- soskodott is.- Akkor a bírói hatás már egy kicsit elkanyarodás a családi tra­dícióktól?- Az egyetemen a bírói vagy ügyvédi pálya jött csak számítás­ba. Hatott ebben is a családi tradí­ció, hiszen édesapámnak az volt az álláspontja, hogy a szakmát jól igazán csak a bíróságon lehet meg­tanulni. Szó volt arról, hogy a Du­nántúlra kerülök, arról is, hogy a keleti országrészbe, végül is Kisvárdán kezdtem a fogalmazói pályámat. Nem árulok el titkot, ha azt mondom, először azt akartam, hogy a szakvizsga után elmegyek ügyvédnek. Nyilván ebben szere­pet játszott az anyagi vonzat is, ám ennek ellenére úgy éreztem, a jo­gászi szakma csúcsa a bírói pálya. Ezért emellett döntöttem.- A bírói munkát figyelve sok­szor megfogalmazódik egy kívül­álló számára, hogy vannak-e pil­lanatok, amikor a jogszabályok adta lehetőségek ellenére is elér- zékenyül vagy „bekeményít” az ítész?- Az alapállás az, hogy a bíró­nak igazából két főnöke van: a törvény és a saját szakmai lelkiis­merete. A bírói pályának a legne­hezebb, s egyben a legszebb ré­sze a tényállás felderítése, a tény­állás megállapítása. Ezt követően alkalmazza a törvényeket, s ez idáig mind objektivitás. Ezek után azért egy bizonyos fokú szubjek­tivitás is belép. Azt sem kell azért teljesen elfelejteni, hogy a bíró is ember. S meg kell jegyeznem, hogy a szakmai követelmények nem mindig esnek egybe az igaz­ságosság követelményével. A munkánknak a végső mércéje az, hogy a társadalom hogyan van megelégedve az ítélettel és a bíró­ság munkájának egészével. A szubjektivitásra visszatérve: ez az úgynevezett mérlegelési tevékeny­ségbe lép be. Jó példák erre a csa­ládjogi perek. A legnehezebb hely­zetek azok, amikor mindkét fél al­kalmas a gyermeknevelésre, eg­zisztenciálisan és érzelmileg is. Itt jön be a bíró mérlegelési lehetősé­ge és a szubjektivitás. Ez a pálya alapvetően törvények által deter­minált. Ám szubjektív megérzé­sek nélkül sokszor nem lehet jó döntést hozni. Hasonló példákat mondhatnék a büntetőjog terüle­téről is. A törvény egyértelműen a szigorítás irányában hat, mégis a különös méltánylást érdemlő kö­rülmények itt is adnak lehetősé­get a szubjektív mérlegelésre. Azt gondolom, a lehetőségek közti döntés minden pályán fennáll. Egészen más a helyzet az érze­lemnyilvánítással. A bírói érze­lemnyilvánítás nem megengedett. Tárgyalást levezetni és ítéletet hozni csak pókerarccal lehet.- Sosem sajnált még meg sen­kit a bírói székben ülve?- Nem vagyok egy érzékenyke­dő típus. Olyan már előfordult, hogy valakit belsőleg megsajnál­tam, de ezt soha, senki nem tudta meg. Sem a külső szemlélő nem vette észre, sem pedig az ítéletal­kotásban nem volt ennek nyoma.- A Hevesi Városi Bíróság mun­kájának zömét az apróbb ügyek, tyúklopások, kerékpárlopások je­lentik. Ebbe alaposan bele lehet fáradni...- A rutinnak óriási szerepe van ezen a pályán is. Az esetek nagy többségében döntő szerephez jut. Nem tagadom, időnként belép a fásultság, de ezt mindig feloldja egy „szép-nehéz” ügy. Ahhoz ké­pest, hogy sok az egyszerű ügy, a hevesi bíróságon számarányában elég sok a nagy súlyú, nehéz jogi megítélésű eset. Az Egri Városi Bí­rósággal nyilván össze sem lehet hasonlítani, de a hevesi bíróság tényleg kicsi, mégis vannak nehéz, kemény jogi mérlegelést igénylő ügyek szép számban.- Gondolom, nem tévedek na­gyot, ha azt mondom, itteni tevé­kenységének egyik legérdekesebb ügye az ólomper néven elhíresült eset volt...- Az ólomper rendkívül érdekes ügy volt. Azon esetek közé tarto­zott, amiknek nagyobb volt a füst­jük, mint a lángjuk. A kisebbség kenyérkereseti lehetősége az ólomakkumulátorok bontása volt, amivel folyamatosan a környezetet is szennyezték. Az eset érdekessé­ge az volt, vajon tudnia kellett-e a vállalkozóknak, hogy milyen ve­szélyforrással dolgoznak. Én szá­mos kémiatanárt meghallgattam, és őszintén meglepett, hogy még felsőfokú végzettséggel rendelke­ző személyek is úgy nyüatkoztak, eszükbe sem jutott az, hogy ólom­olvasztás közben milyen környe­zetkárosító hatással kell számolni. Az ügyben körülbelül negyven vád­lott volt, és felmentés lett a végered­mény, éppen a tudati oldal miatt. Ha most robbanna ki egy ilyen ügy, már eleve másképp mérlegel­nék, hiszen immár nem hivatkoz­hatna senki arra, hogy nem volt tisztában a következményekkel.- Ön ismerte az esetet megelő­zően az ólom környezeti, egész­ségügyi hatásait?- Azt tudtam, hogy az ólom egy mérgező anyag, de azt, hogy a le­vegőbe kerülve, por alakban ilyen káros hatást tud kifejteni, én is Dr. Kutas István: „A fásultságot mindig feloldja egy szép-nehéz ügy” FOTÓI PILISY ELEMÉR csak az ügy kapcsán ismertem meg. A szubjektivitáshoz vissza­kanyarodva: abból indultam ki, hogy a középiskolában hiába ta­nultam ezt, mégsem voltam tisztá­ban a következményekkel. Akkor a nyolc osztályt végzett kisebbségtől, akik között még analfabéta is volt, hogyan várhattam volna el azt, hogy tisztában legyen cselekménye súlyával? A Dankó-telepen abban az időszakban több, egészségügyet végzett ember is járt, s nekik sem jutott eszükbe, hogy figyelmeztes­sék a későbbi vádlottakat.- Ön egyébként törvénytisztelő ember a magánéletben? Arra gon­dolok, szokott-e tilosban parkolni vagy gyorsan hajtani?- Az ember óhatatlanul is elkö­vet közlekedési szabályszegése­ket. Tipikus példa erre a tilosban való parkolás, vagy a forgalom dik­tálta gyorsabb, tempósabb közle­kedés. Törvénytisztelő ember va­gyok, de a közúti közlekedés során nekem is a forgalom ritmusát kell figyelembe vennem. Úgy gondo­lom, hogy a bírónak különösen példát kell mutatni a törvény tisz­teletében, mint magánembernek is.- Ön sosem zárkózott el a nyil­vánosságtól, pedig a szakmában működő gyakorlat sajnos nem ez...- A mi tevékenységünk egy jog­szolgáltatási tevékenység. Rendkí­vül fontosnak tartom a korábbi és a jelenlegi munkám során is a saj­tóval való kapcsolatot. A bíróságot sokszor érte, éri kritika, leggyak­rabban az eljárások elhúzódása miatt. Az igazi tükröt azonban a társadalmi megítélés tartja elénk, s ennek eszköze a sajtó. A bíróság ítéleteiben mindig állami akarat fe­jeződik ki. Hogy ez mennyire jól működik és elfogadott, azt a társa­dalom határozza meg, s ennek egyik közvetítője a média is. A saj­tó egy rendkívül nagy társadalom- formáló erő, ezért a valóságtartal­ma döntő. S itt ragadnám meg a le­hetőséget, hogy megköszönjem a Heves Megyei Hírlapnak azt a kor­rekt kapcsolatot, amely az újság és a Hevesi Városi Bíróság közt kiala­kult és működik.- Magánemberként önről há­rom dolog jut eszembe: a hobbi­kért szeretete, az utazások iránti vágy és a VW Bogár utáni rajon­gás...- Tizennyolc éve vadászom. Ez is az életem része, bár az utóbbi időben egyre költségesebb. Na­gyon szeretem a természetet, a sportot, azt viszont sajnálom, hogy az életemből a kultúra, a színház, a hangverseny kimarad, hiszen Hevesen azért korlátozottak a le­hetőségek. Mindezek mellett fon­tosnak tartom az egészséges élet­módot is.- Tudom, hogy szeret kertész­kedni. Milyen viszonyban van a kapával vagy az ásóval?- Kiválóban. A természethez va­ló közelségnek ez is része.- Tudom, hogy szeret utazni is. Létezik álomutazása?- Ennek a nevében is benne van ugyebár, hogy álom. De létezik ilyen. Egy nagy afrikai vadászatról álmodom.- Három gyermeke van. Foly­tatja valamelyikük az Ön pályá­ját?- Igen, és erre is nagyon büszke vagyok. Nem erőltettem, de a na­gyobbik lányom az idén végez a miskolci jogi egyetemen.- Bíróként azért hallottunk a szigoráról. Családapaként is szi­gorú?- Inkább következetes vagyok, mintsem szigorú.- A bíró és az apa hasonlü egy­másra az Ön esetében?- Nem, teljesen különválasztom a két dolgot. Kaméleon módjára változom át a munkahelyem és az otthonom között. A közélet, a munka és a magánélet igen szigo­rúan elválik egymástól. Nagyon tisztelem a magánélet szféráját, és ennek következménye, hogy a csa­ládi dolgokat nem hozom a bíró­ságra, és fordítva.- Heves kis város, bizonyos ér­telemben korlátozott lehetőségek­kel. Mennyire találta meg itt a ba­ráti társaságát?- A baráti köröm nem most ala­kult ki, többségük a régebbi időből származó barátság. SZUROMI RITA „A termőföld ma már csupán gondot jelent” A parasztembernek megint csak, sokadjdra is a fenyegetés jut osztályrészül Drága kincs a föld. A jó magyar ben az apám által gyarapítóit gaz- Jól működő szövetkezet volt az, embernek ugyanis, több nyugdí- termőföld, amelyhez nem is oly daság volt. Amikor aztán felszólí- korszerű gazdaság, és mi tényleg jastársával együtt, részarány-tu- régen annyira ragaszkodtak ere- tották, hogy adja be a közösbe a büszkék voltunk a közös eredmé- lajdonosként elég jelentős nagysá- deti tulajdonosaik. két gyönyörű lovat, a szekeret, a nyékre. Aztán a '90-es évek elején gú földterületeket juttattak vissza Drága kincs a föld. Különösen annak a parasztembernek az, aki az apjától meg a nagyapjától azt látta és azt tanulta, hogy annak minden centiméterét meg kell művelni. A 77 esztendős Horuczi Béla is nagyon jól tudja ezt, hiszen az idős szajlai férfi emlékeiben még most is élénken élnek azok a gye­rekkori képek, amikor a község határa május derekán már javában virult. Apja annak idején arra ta­nította, hogy a föld maga az élet, ennélfogva nem lehet vele mosto­hán bánni, nem szabad elhanya­golni. Hiába azonban a tengernyi tapasztalat és az örökölt igazság, mert ha most végignéz az ismerős földeken, elszorul bizony a szíve a gazzal borított hektárokat látva. Pedig ő is földbirtokos. Húsz hek­tár szántó, illetve erdő tulajdono­sa. De öregen, betegen, szerszám nélkül ugyan mihez kezdhetne a sajnos túl későn megkapott terü­lettel? A saját földhöz is akkor jutottak sokan, amikor már nem képesek megművelni- Ha valaki tudja, hogy mit kell valójában a földdel csinálni, az kocsit, a vetőgépet, a takarmányt, felszámolták, és szélnek eresztet- Akkor persze, amikor a gyerekeik kétségtelenül a parasztember - hát bizony nem volt más választá- ték az embereket. már rég máshol próbáltak szeren­magyarázza Béla bácsi. - Én még sa. Amikor megalakult az öt kör- A történteken persze már nem csét, és nagy sajnálatukra akkor 1956 előtt a családban tanultam nyező település közös termelő- lehet változtatni, ám a követkéz- már, amikor a hajlott korú embe- meg értékelni a tulajdont. Egyet- szövetkezete, sok-sok emberrel ményeken azért érdemes alapo- rek képtelenek voltak megművelni len megélhetésünk abban az idő- együtt mi is ott kaptunk kenyeret, sabban elgondolkodni. Az idős a visszakapott területeket. Némi remény csillant fel előt­tük egy-két éve, amikor felbuk­kant Szajlán egy korlátolt felelős­ségű társaság képviselője, aki többhektárnyi birtokot vett ha­szonbérbe papíron. Végre valaki újra szántam, vetni, aratni fog a határban - gondolták bizakodva, ám a szerződő félnek nyoma ve­szett, azóta sem látta őt senki sem a környéken.- Egy újság idei, februári számá­ban olvastam arról, hogy január 1- jétől egy kormányrendelet alapján köteles vagyok a földhasználati be­jelentő adatlap kitöltésével bejelen­teni a földemet az illetékes hivatal­ban - folytatja a saját történetét Horuczi Béla. - Beutaztam hát Egerbe az adatlapért, amit nagy ne­hezen, jókora segítséggel végül ki­töltöttem és visszaküldtem. Én megtettem ezt, mert attól féltem, hogy ha elmulasztom, még valami­lyen büntetést rónak rám. De sok, nálam is idősebb emberről tudok, akik erről a bizonyos kormányren­deletről még csak egyáltalán nem is hallottak, s 80-90 évesen már ter­mészetesen nem érdekli őket sem az adatlap, sem a hivatalba járás. Ám még ez sem volt elég, újabb bosszantó meglepetés érte a „földbirtokos” gazdákat.- Nemrégiben olyan körlevél ju­tott el hozzám - panaszolja a koros földművelő -, ami végképp elkeserí­tett. Ebben az áll, hogy mivel a me­gye területén növekedett az elhanya­golt, gyomos földrészek nagysága, ezért felhívják a földtulajdonosok fi­gyelmét, hogy tegyenek eleget föld­művelési, illetve gyommentesítési kötelezettségüknek A végén pedig az olvasható: „A növényvédelmi hatóságnak a védekezési kötelezett­ség mulasztása esetén jogában áll, illetve kötelezettsége a közérdekű védekezés elrendelése (a tulajdo­nos költségére), a földvédelmi ható­ság bírságot szab ki a mulasztókra (ismételhetően), illetve végső eset­ben megkezdi az állami tulajdonba vételi eljárást (kártalanítás nélkül)”. S mint hallom, ugyanilyen értesí­tést kaptak a velem egy cipőben já­rók közül sokan. Béla bácsi tehetetlenül tárja szét a kezeit, fanyar mosoly jele­nik meg a szája szegletében, s kis­sé kétségbeesetten kérdi:- Most mondja meg nekem, hogy mit csináljak? Azzal fenye­getnek, hogy megbüntetnek, elve­szik a földemet kártalanítás nél­kül. Azt a földet, amit a velem egy­korú idős emberek nem kértek vissza, hiszen tudtuk, hogy nem tudjuk megművelni. Csodálkoz­nak, hogy elszaporodott a gyomos terület, hogy mindent ellep a gaz? Ha valakinek igazán fáj ez, az ép­pen az a sok, hozzám hasonló pa­rasztember, akiknek sokadjára is csak a fenyegetés jut... __________________________________IBARTA)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents