Heves Megyei Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-10 / 84. szám

6. oldal - Heves Megyei Hírlap H 0 R I Z 0 N T 2000. ÁPRILIS 10., HÉTFŐ | HR Tíz nap múlva tetőzik a tiszai áradás Akár a tíz métert is meghaladhatja a folyó vízszintje (Folytatás az 1. oldalról) Az operatív csoport Az árvíz elhárításával, illetve az esőzések következtében kialakult belvizek okozta károk mérséklé­sével foglalkozó védelmi vezetők tájékoztatása szerint jelenleg 23 településen vannak veszélyben különböző épületek. A csütörtöki nagy esőzéseket követően - a Ti­szát leszámítva - megindult az apadás, ennek ellenére 17 telepü­lésen továbbra is tart a védekezés. Fejes Lőrinc Kisköre és a Laskó-patak kö­zött irányítja a védekezést A legfrissebb adatok azt jelzik, hogy az elöntött szántók területe meghaladja a 15 ezer hektárt, a legelőké pedig 8 ezer hektárnyit tesz ki. Jelentős az erősen átned­vesedett földek mennyisége is, ez mintegy 12 ezer hektár. A helyszíni szemle előtti ope­ratív megbeszélésen elhangzott: a megyében 22 szivattyú dolgozik a belvizek átemelésén, száz körüli az önkéntes tűzoltók által hasz­nált szivattyúk száma, homok­zsákból pedig csaknem húszezer áll rendelkezésre pillanatnyilag. Az elmúlt hét közepére tehető csúcsidőben 550 ember vett részt a védekezésben, melyet helyi szinte­ken továbbra is a polgármesterek irányítanak. Az apadásnak kö­szönhetően -szombaton estére már a fenti létszám negyede is elegendő volt a védelmi feladatok ellátásához. Ők - tizenhárom földmunkagép igénybevételével - 1407 veszélyeztetett épületet igye­keznek megmenteni. Eddig öt embert kellett kitelepíteni Átány- ban és lenken, illetve vasárnap kellett elhagynia lakhelyét kilenc személynek Újlőrincfalván. Poroszlói gócpontok A védekezés megyei irányítói el­sőként Poroszlót látogatták meg tegnap délelőtt. A többi Tisza- parti településhez képest látha­tóan magasabban elhelyezkedő faluban is pusztított már a bel­víz. Ennek nyomai különösen a községnek azon a részén észlel­hetőek, amelyet a helyiek egy­szerűen csak „Cigánygödörnek” neveznek. Az 1999-es nagy nyári áradás idején ezen a helyen dőlt össze többek között egy lakóház. A mostani látvány sem biztatja az ide érkezőket túl sok jóval. Pedig ezek között az épületek között már akadnak bőven betonalap­zatra felhúzott, 4-5 éves házak is. Bornemissza János polgármes­ter tájékoztatása szerint pillanat­nyilag hat veszélyes góc van a te­lepülésen. Mint mondta, tavaly is ennyi volt a júliusi esőzések ide­jén. Csak éppen azokból négyet időközben felszámoltak, ám újabb négy keletkezett. A faluban harmincra tehető a veszélyezte­tett lakóépületek száma, amelyek közül 15-20 az új épület. A megyei közgyűlés elnökének kérdésére a polgármester el­mondta: rövid távon a belvízelve­zető árkok rendbetétele segíthet­ne a bajaikon, hosszabb interval­lumban gondolkodva pedig a csa­tornázás oldhatná meg véglege­sen a problémáikat. Ezek a mun­kák hozzávetőlegesen 4-5 millió forintba kerülnének. Védekezés a gáton Kiss István sarudi polgármester a folyó gátján fogadta az árvízi be­járásra érkezőket. Szerinte az idei turisztikai szezon kilátásait meg­lehetősen rontották a közelmúlt történései. A mostani áradás - aminek tetőzését április 19. körü­li napokra teszik az előrejelzések - pedig azt jelenti, hogy maga a szezon is legalább két hét csú­szással veheti kezdetét. Fejes Lőrinc, a Kötivizig helyet­tes szakaszvédelmi vezetője rész­letes tájékoztatást adott Sós Ta­másnak és kíséretének az éppen zajló védekezési munkákról, majd a helyszínen mutatta meg a kritikus gátszakaszt, amelyet ép­pen egytonnás homokzsákokkal erősítettek meg a munkások, erő­gépek segítségével. Fejes Lőrinc elmondta: a reg­geli mérések mintegy kilencszáz centiméteres vízszintet jeleztek Kiskörénél. Tekintettel arra, hogy várhatóan a Felső-Tiszán három hullámban levonuló ára­dás a folyó hevesi szakaszáig egyesül, további 140 centiméte­res emelkedés prognosztizálha­tó. Ebből következik, hogy elke­rülhetetlenül megdől majd az eddigi csúcs, a 978 centiméteres vízmagasság. A vízügyi szakember tájékoz­tatása szerint március 31. óta vannak készültségben, ami há­rom nappal ezelőtt vált harmad­fokúvá. Az említett további szint­emelkedés miatt várhatóan a rendkívüli készültséget is hama­rosan el kell majd rendelni. Saj­nos, a következő napokra szóló időjárási előrejelzések sem ke­csegtetnek sok jóval. A meteoro­lógusok csapadékos, szeles ápri­list „jósolnak”, ami nem jó a gá­takon tevékenykedők számára. Elsősorban azért, mert a töltések járhatósága jelentősen befolyá­solja a védekezés hatékonyságát. Javulás Tiszanánán- Csütörtökön túlestünk az eddigi legnagyobb krízisen - jelentette ki az érkező vendégek előtt dr. Tóth József, Tiszanána polgármestere, aki a hivatalban adott tájékozta­tást a belvízi helyzetről, majd el­kalauzolta a szemlézőket a legkri­tikusabb helyszínekre. Az elmúlt hét közepén a falu nyugati, délnyugati oldalának vízelvezető rendszere telítődött - derült ki a tájékoztatóból -, a Sajfoki főcsatorna, valamint az abba torkolló ágak visszaduz- zasztottak. Ennek első látható kö­vetkezménye volt, hogy 60-70 hektárnyi gyepterületet elárasz­tott a víz. Tiszanánán - köszönhetően az üzembe állított, folyamatosan működő szivattyúknak, a belterü­leten történt három útátvágásnak és a természetes száradásnak - vasárnapig 13 centiméteres apa­dást regisztráltak. _______________________________________HIKE) F őzőverseny a Kossuth téren Hatvan Szabadtűzön készíthető, tájjelle­gű ételek főzőversenyére készül a Biztatás Társadalomfejlesztési és Kulturális Alapítvány. A nagy gasztronómiai megmérettetést a Kossuth térre tervezik, május el­sején. Nagy Zoltán - aki koráb­ban Nagyszakácsiban többször is díjat nyert a királyi szakácsok nemzetközi főzőversenyén - a verseny egyik szervezőjeként el­mondta, hogy a rajthoz állók há­rom kategóriában mérkőzhetnek a zsűri és a közönség kegyeiért. Fakanalat foghatnak az amatő­rök, a vendéglátóiparban dolgozó szakácsok, valamint a főzést ked­velő honatyák, polgármesterek és önkormányzati képviselők is. Az ételeket minimum négy fő részé­re kell elkészíteni. Ebből két ada­got a zsűri kóstol meg. A maximá­lis adagot nem korlátozzák, aki többet főz, az jelképes összegért a helyszínen kimérheti készítmé­nyét. A nyersanyagról, a sütő-fő- ző és tálalóedényekről a résztve­vőknek kell gondoskodniuk. A szervezők az szeretnék, ha minél többen kedvet kapnánk a szabadtéri főzéshez, a hagyomá­nyos valamint a népi, tájjellegű ételek felkutatásához és elkészí­téséhez. A versenyből hagyo­mányt szeretnének teremteni, évenként megmérettetésre csábít­va a szabadtéri főzés kedvelőit. Az idei versenyre április 21-ig lehet nevezni az Ady Endre Váro- si Könyvtárban.__ ____(t.z.m.> G yermekvédelmi nyilvántartás Nehéz összegyűjteni közel 300 ezer gyerek adatait Az egységes gyermekvédel­mi nyilvántartási és értéke­lési rendszer bevezetésével kapcsolatos első visszajelzé­sek kedvezőek. Ezt Herczog Mária, az Országos Család- és Gyermekvédelmi Intézet vezetője jelentette ki lapunk érdeklődésére. Budapest Az 1997-ben elfogadott gyer­mekvédelmi törvény rendelke­zik az említett nyilvántartás lét­rehozásáról. Az ívekre egyebek mellett felkerülnek a gyermek- védelmi szolgálat látókörébe ke­rült fiatalok egészségügyi álla­potát, iskolai tanulmányait és előmenetelét jelző adatok, csa­ládi és baráti kapcsolatait ábrá­zoló tények, életvezetésének jellemzői, érzelmi és személyi­ségfejlődésének állomásai, csa­ládi és baráti kapcsolatai. Gáspár Károlytól, a Szociális és Családügyi Minisztérium ille­tékes főosztályvezetőjétől meg­tudtuk: az ország 3160 települé­sén jelenleg 288500 gyermek él veszélyeztetett körülmények kö­zött. Csaknem egyharmaduk szorult már gyermekvédelmi szakember közvetlen segítségé­re. Állami gondozásban jelenleg 18 ezren vannak. Az eredetileg angol nyilván­tartási módszert már használják az Egyesült Államokban, Kana­dában, Ausztráliában és Svédor­szágban, de sehol nem volt egy­séges a fogadtatása. Nálunk is voltak ellenzői a tervnek. Kez­detben többen attól tartottak, hogy a bizalmas adatbázis ille­téktelen felhasználók kezébe juthat. Aggodalmuk szertefosz­lott, amikor megtudták: az adat­védelmi biztos által is engedé­lyezett nyilvántartás szigorúan tiszteletben tartja a személyiségi jogokat. A három éven belül or­szágszerte számítógépre vitt adatokhoz csakis olyan szinten férhet hozzá a lehetséges fel­használó (pedagógus, orvos, pszichológus, gyámügyis), ami­lyen szinten arra jogosult. ___________________________________(CS. B. J.) Képek Eger múltjából címmel nyílt kiállítás tegnap a Szenátor Házban. A Fajcsák Attila magángyűjteményéből rendezett egyedülálló tárlatot dr. Lőkös István iro­dalomtörténész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, míg Vass Gábor színművész néhány verssel szórakoztatta a közönséget. A kiállítás a nyár végéig látható a házban. FOTÓ: PILISY ELEMÉR áprilisi AKCIÓja épületszigetelő anyagokra Nedves falak utólagos falszigetelésére: Szilikofób Anhydro és Injekt, Barra 2000, Resolit KM257 -10% Új épületek szigeteléséhez: Mikroszil, Bitugél és Resolit 131 -10% Lapostetők szigeteléséhez: Bitulax, ill. Villas bitumenes lemezek -5% Az akciós árak a KEMIKÁL termékeket forgalmazó partnereknél is érvényesek. Várjuk a Construma 23. Pavilon 2/B standján április 11.-15. között! Ha ön kivitelező, legyen a KEMIKÁL törzsvásárlója! MINDIG VAN ÉPÍTŐ JAVASLATUNK! Burkolatragasztók, Felületkiegyenlítők, Festékek, Betonadalékszerek, Vízüvegoldatok, Műgyanta alapú bevonatok. Megkerültek a tolvajoki Enyveskezű Edmund és Zsebes Zseráld akkor bukott le, amikor megpróbálta elcsenni a királyi hálóban felfüggesztett légypapírt. A leragadt rablókat a királyi törvényszék száz évre elzavarta Officina szigetére.Azóta Enyveskezű Edmundot és Zsebes Zseréldot senki sem látta... Tényleg! Tudtad, hogy az első nyomdák (officinák) a betűírás kezdete után mintegy 3000 évvel, a 17. században létesültek? A KEMIKÁL Rt. Értékesítési központjai: 1095 Budapest Tagló u. 11-13 Tel.: 215-0446, Tel/Fax: 216-1444 4030 Debrecen Monostorpályi út Tel.: (52)471693, Fax: (52)471714 Ne feledjétek! Április 15-én, 10 órakor Hírlap­manó vár benneteket Egerben, a Dobó téren. Dr. Tóth József polgármester szerint Tiszanánát a belvíz veszélyezteti _________________________________________________________________EOTÓi PHJ6V ELEMÉR

Next

/
Thumbnails
Contents