Heves Megyei Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-01 / 77. szám
2 000. ÁPRILIS 1., SZOMBAT 5. OLDAL Betegítő iskolák, középpontban az intézmény A gyöngyösi Liberális-klub vendége volt Vekerdy Tamás pszichológus, aki - számos érdekes példát említve - arról tartott előadást: milyennek kellene lennie egy jó iskolának, mik az akadályai annak, hogy a gyermekcentrikus formák megerősödjenek, s melyek a jó hagyományok a magyar közoktatási rendszerben. Mindezekhez kapcsolódóan szó esett természetesen az alternatív oktatási formákról, a nemzeti alaptantervről, a „teljesítménykényszerről” is.- A magyar közoktatásban évszázados hagyományai voltak a gyermekközpontú szemléletnek. Ebben éppúgy megtalálhatóak az ösztönös elemek, mint a tudatosak. Talán nem érdektelen ezekről röviden szót ejteni - mondta Vekerdy Tamás, akivel előadása kapcsán beszélgettünk. - Kezdhetném Szent István intelmeivel, de későbbi példaként említhetem a reformáció-ellenreformáció időszakát, amikor reformátusok és katolikusok egyaránt a gyerekek életkori sajátosságait is szem előtt tartva oktattak, ráadásul igen jól képzett, korszerű ismeretekkel bíró emberekkel. A Bach-korszak központosítási törekvéseinek ellenpéldájaként szót kell ejteni Eötvös Józsefről, akinek múlhatatlan érdemei vannak a magyar közoktatásban. Csak szemléltetésként jegyzem meg: ő például tudatosan nem emelte törvényre a tantervet. De beszélhetnék Klebelsberg Kúnóról, tessék megnézni az ő iskolaépítési programja keretében elkészült intézményeket: építészetileg is a gyermekekhez igazodnak. Széles folyosókkal, lekerekített sarkokkal, mert a kisgyermeknek óriási a mozgásigénye. Az agya felnőttnyi méretű, a tüdeje viszont ötödé a felnőttekének, ezért aztán rengeteget kell mozognia, rohannia és üvöltenie ahhoz, hogy rendben legyen. És nézze meg a mai iskolákat, keskeny folyosóikat, amelyeken legfeljebb sétálni lehet, szaladgálni nem. Mindez azért, mert csak a tantermek légköbmétere meghatározott, így aztán a folyosókon lehet spórolni. Az éles sarkokat persze a gyerekek leverik, erre mit csinálnak az iskolák: a következő festéskor az éleket szögvasakkal védik. Jobb esetben fából készült profillal. Ha aztán ebbe veri be a fejét a gyerek, akkor szinte biztos, hogy nagyobb baja esik.- A klebelsbergi idők és a rendszerváltás között azért volt egy jelentős időszak. Ennek közoktatási „mérlege” miként vonható meg?- A demokráciákban a gyermek-, a diktatúrákban az intéz- ményközpontű iskolarendszer a jellemző. Magyarországon 1949 után az állam monopolizálta az oktatást, ezáltal egy szigorúan, felülről szabályozott - mondhatnám, túlszabályozott - rendszer alakult ki. Érdekes, hogy nem a „rettenetes ötvenes években” volt a legszömyűbb a helyzet, hanem néhány évvel később, amikor a régi, jó hagyományokkal, módszerekkel dolgozó pedagógusok „kikoptak”. Erről az időszakról elmondhatjuk, hogy a történelem, amely korábban a legkedveltebb tantárgyak közé tartozott, szép lassan a sor végére csúszott. S nemcsak népszerűségében, hanem eredményességében is. Teljesen érthetően, mert mese-tárgyból ideológiai tantárggyá vált. Márpedig a gyerekek a mesét szeretik.- A gulyáskommunizmus „szabadsága” a közoktatásban nem volt érezhető?- A nyolcvanas évek közepén kezdődött egy egészséges bomlási folyamat, akkor ezt sokan örömmel üdvözöltük. A '85-ös oktatási törvény sok újat hozott, akkoriban volt pénz az innovációra, és összességében is a nyitottság volt a jellemző. A rendszerváltástól sokan azt vártuk, hogy ez a nyitottság tovább erősödik. Ez egyrészt meg is valósult, miután egyesületek, alapítványok, egyéb szervezetek is működtethetnek iskolát, viszont a törvények egyre bonyolultabbak lettek, s mára egy elképesztően túlszabályozott rendszer alakult ki. Olaszországban például egy diplomás szakember minden további nélkül taníthat, ha elvégez egyxpedagógiai és pszichológiai kiegészítő képzést. Ezzel szemben nálunk a tanárképzőt végzett pedagógus sem taníthat alsó tagozatos osztályban.- A Nemzeti Alaptantervtől sokat remélt a szakma. Azzal együtt persze, hogy számosán ellenérzésekkel fogadták már az ötletet is.- Az még önmagában nem lenne baj, ha a minisztérium készít egy alaptantervet, ami - értelemszerűen - egyfajta keretet ad. A NAT viszont nem az lett, aminek készült. Tartalmakat közöl, vékonyka füzet helyett vaskos telefonkönyv lett belőle. Az ígéret szerint egységben kezelt volna hat évet, ehelyett két évente szakaszol, amit számos iskolában a mai napig vizsgakötelezettségként értelmeznek és alkalmaznak. Tévesen, persze. A jelenlegi kormányzat úgy látom nem veti el a NAT-ot, csak beiktatja a kerettan- terveket. Ez aztán végképp túlszabályozottá teszi a rendszert, meglátásom szerint a hatékonyságot nagyban csökkenti. Tiszta viszonyok helyett kiskapuk keresésére kényszeríti majd az iskolákat.- Az úgynevezett alternatív oktatási módszerek - amelyeknek ön köztudottan lelkes híve - jelenthetnének megoldást számos problémára?- A gyereknek a sokszínűség a legfontosabb. Dániában például bárki indíthat iskolát, feltéve, hogy legalább 12 gyerek jelentkezik oda. Ez Magyarországon legalábbis eretnekül hangzik. Dániában kiválóan működik. Ami nem is meglepő, mivel nehéz lenne találni 12 olyan egyformán elvetemült családot, amelyik rosz- szat akar a gyerekének. És nincs baj az intézmények közötti átjárhatósággal. Nemzetközi felmérések igazolják egyébként, hogy azokban az országokban, amelyekre az intézményközpontúság, a túlszabályozottság jellemző, sokkal magasabb az iskola- rendszerből kieső gyerekek száma. Az alternatív formákról pedig csak annyit: ezek sokkal inkább alkalmazkodnak a gyerekek életkori sajátosságaihoz, és így nyilvánvalóan eredményesek. Emlékezzünk arra, hogy annak idején az elemiben miként kezdték tanítani az írást? A legvastagabb rostirónt marokra fogva, újságpapírra hatalmas betűket kerekítettek. Az akkori tanító nénik aligha ismerték azt a mára már tudományosan bebizonyított tényt, hogy a hatéves kisgyermek kezének csontozata még alkalmatlan a háromujjas ceruzafogásra, a finom mozgásra.- Manapság mintha az lenne a jellemző, hogy már az óvodában idegen nyelvre, számítástechnikára, úszásra, balettre, mindenre meg akarjuk tanítani a gyerekeinket.- Németországban volt egy időszak, amikor hasonló „téboly” alakult ki. Ott azóta ennek már vége, felismerték, hogy nem lehet hatesztendős korban menedzsereket képezni. Sajnos, sok káros, sőt olykor törvénytelen példával lehet találkozni. Az iskolák között esztelen verseny folyik, „mi már karácsonyra megtanítjuk olvasni a gyermekét”, „nálunk már októberben olvasnak”, és így tovább. Ez sajnos nem vicc. Arról nem is beszélve, hogy tudok olyan általános iskoláról, ahol hosszú felvételi vizsgán kellett megfelelniük a leendő elsősöknek. Azzal együtt, hogy ma Magyarországon tanszabadság van. Ez a túlfeszített teljesítményközpontúság semmilyen tekintetben nem vezet jóra. Téves felfogás, hogy az óvoda az iskolára készít fel. Nem az a dolga. Az óvoda óvodásokat „bocsát ki”, és nem kis iskolásokat. Meg lehet persze tanítani nagyon rövid idő alatt olvasni egy gyereket, azonban ez a tudás sosem lesz biztos. Harminc óra alatt talán meg lehet tanulni autót vezetni, de semmiképp sem hétfőtől szerdáig napi 10 órában. A kisgyereknél is naponta keveset, hosszan elnyújtva lehet eredményesen dolgozni. A részfolyamatoknak automatikussá kell válniuk, amihez sok gyakorlás és sok idő kell. Csak elrettentésül: van olyan szakmunkásképző iskola, ahol a gyerekek majd hatvan százaléka dislexiás. Mert nem tanultak meg olvasni, nem hagytak nekik időt. De említhetném - kommentár nélkül -, hogy nemrégiben magyarul is megjelent az a könyv, amiből megtudhatjuk: miként tanítsuk meg olvasni a csecsemőt... Hangsúlyozom: a legfontosabb, hogy az adott életkor sajátosságainak megfelelően kell eljárni.- A mindennapi gyakorlatban a teljesítmény, az osztályzat, az előrehaladás kapja a fő hangsúlyt.- Tisztelet a kivételnek, tegyük hozzá, és ez mindarra igaz, amiről beszéltünk, hiszen vannak azért olyan iskolák, amelyekben - röviden szólva - a gyermekközpontúság megvalósul. De valóban nem ez a legjellemzőbb. Ma már tudjuk, hogy az intelligencia két területből áll, az értelmi és az érzelmi intelligenciából. Bebizonyított tény, hogy az életben való boldogulást az érzelmi intelligencia nagyobb részben befolyásolja. Ezzel szemben a mai iskola ezt a területet meg sem érinti. Az értelmi intelligenciát sem méri pontosan, mivel az öt-öt cselekvési és a verbális faktor közül csupán két verbális terület, a lexikális és a matematikai jelenik meg az osztályozásban. Holott kisgyermekkorban a cselekvési „terület” az erősebb. Az értelmiségi szülők gyerekeinél a verbális faktorok egy kicsivel erősebbek, viszont ezek a gyerekek - eltérő mértékben - newro- tizáltak. A következő felismerés pedig az, hogy bár általában a leánygyermekek egészségesebbek, az iskolába kerülve gyakrabban betegednek meg, mint a fiúk. Ennek az az oka, hogy a lányok jobban igyekeznek megfelelni az elvárásoknak, ez viszont olyan szorongásokat okoz, amelyek pszichoszomatikus megbetegedésekhez vezethetnek. Sarkítva akár azt is mondhatnánk, hogy az iskola megbetegíti a gyerekeket.- A neurotizálásból alighanem az iskolán kívüli környezet, a média is kiveszi a részét. Elsősorban a tévére gondolok, amit az agresz- szivitás kiváltójaként, a játék, az olvasás gátjaként is szokás emlegetni.- Egy szemléletes vizsgálati eredmény: a gyermek az életben látott agressziót egészen pontosan tudja utánozni, viszont az ag- resszivitási szintje nem emelkedik. A tévében látottat kevésbé pontosan utánozza, de agresszívebb lesz, és ami talán kevésbé köztudott, ha rajzfilmen lát agressziót, azt szinte alig tudja utánozni, viszont ugrásszerűen megnő az agresszivitási szintje. Es ami még nagyon fontos: a kisgyermek a meséken keresztül, úgynevezett belső képalkotással dolgozza fel a „világ dolgait”. Aki már mesélt kisgyermeknek, az tudja: a csöppség bámul a mesélő szemébe, de mintha nem is látná. „Befelé néz, és vetíti magának” a hallottakat. A tévé éppen ezt a tevékenységet iktatja ki. Ezért van az, hogy sok gyermek egyszerűen képtelen mesét hallgatni, később pedig - ugyancsak a belső képalkotási képesség hiánya miatt - nem akar, nem szeret, nem tud olvasni. A sok tévézés tehát káros, azt javaslom mindig, hogy a szülő is szelektálva tévézzen, mert hiába is tiltaná a gyereket, ha ő maga a képernyő előtt tölti ideje nagy részét.- Az előadás témái között szerepel a liberalizmus is. Akkor vagyok liberális szülő, ha (majdnem) mindent megengedek a gyerekemnek?- Szó sincs róla. Sőt, Anna Freud szerint a gyereknek komoly szorongást okoz, ha nincsenek határozott korlátok, amik között mozoghat. A liberalizmus alatt inkább azt kell értenünk a nevelésben, hogy - amint Szókratész is hirdette - a saját vélemény, annak szabadsága fontosabb a feltétel nélküli hagyománytiszteletnél. Azt is mondhatnám: ez a gondolat az európai kultúra gyökere. De ugyanerre példa a zsidó-keresztény kultúrkörben Jézus, aki ki merte mondani, hogy nem az ember van a Szombatért, hanem a Szombat az emberért. ______________________SUHA PÉTER V ekerdy Tamás: „Sok gyermek képtelen mesét hallgatni.” ___ _ SZUROMI RITA ___________ T udós Pandorák Bizonyára emlékeznek még arra a tanulságos kis történetre, ami az ógörög mondákból ismert Pandorával történt. Az asszonynak minden megadatott, amit csak egy nő kívánhat: férj, gazdagság, jólét. Az örömét azonban megkeserítette egy aprócska tény. Volt a házban egy láda, melynek felnyitását a férj megtiltotta. Pandora bármit megnézhetett, bármihez nyúlhatott, éppen csak a tiltott ládikához nem. Egy nap azonban úrrá lett rajta a kíváncsiság. Férje tiltása ellenére kinyitotta a szelencét, amelyből az összes földi rossz, a félelem, a halál és a betegség kisurrant. Ez a régi, tanmesének beillő történt akkor jutott az eszembe, amikor a tiszai katasztrófák részeredményét néztem a televízióban. Mintha egy modern kori Pandora nyitotta volna ki a szelencét, annyi rossz és kivédhetetlen zúdult a szőke folyóra. Ám e természeti tragédiában nem is ez a legmegdöbbentőbb. Elgondolkodtató viszont az, hogy az ökológiai pusztulás után egy hónappal (!) jelentik ki természettudósok, hogy lett volna segítség a mérgezés ilyen mértékű megakadályozására, ha őket megkérdezik. Ha ezt a kijelentést komolyan vesszük, akkor feltételezzük, hogy tudósaink tudnak valamit, ami a Tiszával naponta foglalkozó, abból élők, évszázadokon át a folyóból megélő generációk nem tudhatnak. S aki bizton állítja, hogy ennek így kellett volna lennie, az vajon miért tartja meg a tudást magának? S mire várt? Hogy amíg egy országrész siratja a folyót és kapkod tehetetlenül, akkor majd térden csúszva a tudós urak lába elé vetik magukat az illetékesek és megoldásért könyörögnek? Ám ne tételezzük fel mindjárt a legrosszabbat. Ha valóban van segítség, akkor most megmutathatják. A hét közepén ugyanis újra átszakadt egy tározó. Pandora történetét viszont még nem fejeztem be. A kelekótya asszony végül csak visszazárta a szelencét. De addigra minden rossz kisurrant belőle. Csak a remény maradt ott, amire aztán visszakerült a szelence fedele. SUHA PETER Egy, kettő A Magyar Televízió átkeresztelte két csatornáját, amelyek immár Ml és M2 néven jelentkeznek - olvasom a hírt. Azt is hozzáteszik: a közszolgálati tévé intenzív kampányba kezd annak érdekében, hogy megállítsa nézettsége zuhanását. Gondolom, az oly jól csengő Ml és M2 név kiválasztása ennek első lépése. Az ember ugye, önkéntelenül folytatja a sort: M3 (fizetős), M5, és a többi. Másrészt a nézettségi mutatók javításának kétségkívül egyik legjobb, régóta bevált módszere, ha új bgó virít az amúgy szörnyű műsorok közben a képernyő jobb felső sarkában. Biztosan olcsón megcsinálja valami topdizájner, a nép pedig legalább lát valami újat. És azt ugye nézi. Sőt beszél róla: láttad az em-egyen azt a fantasztikus műsort? Ki az azM.? És mit egyen? E'mmegyen, eztet nézzük (népi verzsön). Persze, lehet, hogy rossz nyomon vagyunk. Az új, igen frappáns névtervet „ízlelgetve” felsejlik előttünk az az időszak, amikor a népnyelvben a rendszerváltás megfelelője a nép leváltása volt. A vicc szerint ugyebár a népköztársaságból kihagyták a népet. Mellesleg a királyi tévét is elég régóta nemes egyszerűséggel csak „magyaregyes”-ként említi az a néhány utca embere is, az a kitartó, kemény mag, aki még nézi. Ők azok, akik harmadszor is a miniszterelnököt választják a nagy likvidátor vagy az izzadó virslireklám helyett. Tévéről immár nem esik több szó. Hír(telen)kék... Az egyik brit, illetve francia hetilap véleménye szerint a magyar miniszterelnök - az egyre válságosabb médiahelyzet miatt - nemzetközi szinten három egymást követő sárga lapot érdemelt ki. Még a végén kiállítják... * A franciaországi Bagneres-de-Bigole rendőrsége úgy döntött, hogy a közlekedési kihágást elkövető autósoknak büntetésül a helyszínen verset kell írniuk. A sok kínrím csak úgy ropog, Verset költők, nem sok frankot. * A Magyar Nők Világfórumán elhangzott javaslat szerint hazánkban a jövőben ne március 8-án, hanem 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasz- szony napján tartsák a nőnapot. Hogy legalább névleg legyen boldog az asszony... * A napi zárás után - egy elmés szerkezet segítségével - csapolták meg a pécsi töltőállomások tartályait a benzinkutasok. Csak komolyan vették a MÓL szlogenjét, miszerint: „Visszatérni érdemes...” * A hónap végén végleg megszűnik hivatalos fizetőeszköznek lenni a forgalomból korábban kivont ötvenfilléres érme. Nincs többé filléres gond Magyarországon.... _________________________________________________________________________1 SZILVÁS)
