Heves Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-18 / 65. szám

6. oldal - Heves Megyei Hírlap H í R L A P 2000. MArcius 18., szombat MAGAZIN A birodalmat fel kell építeni, és működtetni illik... Huszonháromezer „őrült” szeme tapad a monitorra Az Internethez legalább háromféleképpen viszonyulnak az emberek: van, akit hidegen hagy, mert nem is sejti, mit takar ez a bűvös szó (Magyarorszá gon ők ma még a nagy többség), mások több-kevesebb rendszerességgel használják, néhányan pedig már függővé is váltak tőle. Hogy a világhálóval kapcsolatos - már- már pszichiátriai esetnek tekinthető - függő­ség kialakuljon, annak persze megvannak a trükkjei azok részéről, akiknek érdeke a nethez láncolni a tömegeket. Ugyanis hama­rosan itt zajlik a legnagyobb kereskedés - állítja számos hozzáértő -, mondhatni: ez lesz majd a világpiac. Már hónapok óta folyik az egyik - tartalmilag is kitűnő - Internet- szolgáltatónál a nagy interaktív stratégiai játék, Hódító néven. Ed­dig 23 ezer jelentkező kapcsoló­dott be a játékba. Ők azok, akik mostanság rendszertelenül alsza­nak és el sem lehet rángatni őket a gép elől, mert mindig dolguk van. Be kell állítani a „varázslato­kat”, ki kell képezni a katonákat, de munkát kell adni a tolvajok­nak is. Alábbi riportunk három hódí­tózó „szédülttel” készült, akik bi­zonyos megközelítésben már tényleg rosszul vannak. Mint a valóságban Egy egri szórakozóhelyen ülünk le, hogy megbeszéljük a já­ték dolgait. Nagyon nem kellett keresgélnem a riportalanyokat. Csak szétnéztem azoknak az is­merőseimnek a körében, akik már korábban is rendszeresen intemeteztek. Közülük aki játsz- sza ezt a Hódító nevű, interaktív, valós idejű őrületet, annak az ar­cára van írva ez a tény: mintha nem is ott lenne, ahol van, mint­ha minden pillanatban fel kellene ugrania és elrohanni valami szá­mítógéphez, mert hátha történt valami az országával az alatt az idő alatt, amíg nem meredt a mo­nitorra. Hogy az olvasó is értse, rövi­den összegezzük a játék lényegét: bárki bejelentkezhet, akinek van Internet-hozzáférése és saját E- mail (elektronikus levél) címe. El­ső lépésként egy országnevet kell választania magának. (Ez a név aztán végig­kíséri játékát hosszú hete­ken át.) A már el­nevezett or­szággal az­tán megkez- A játékszenvedély képes átrendezni az ember életét is dődik a játék. A középkori birodalmat fel kell építeni, működtetni, és minde­nekelőtt gondoskodni kell a meg­védéséről. Mint a valóságban is: házakat, élelmet adó tanyákat, fé­met, agyagot, követ termelő bá­nyákat, fatelepet kell építeni, hogy előállítsák azokat az anya­gokat, amelyekből további épüle­tek - barakkok, templomok, kór­házak, kocsmák, őrposztok és tor­nyok, raktárak, kórházak, ban­kok, műhelyek, piacok - építhe­tők fel. Ezek az épületek nem öncélú­ak. Mindegyiknek funkciója van. A kovácsműhelyben készülnek azok a fegyverek, amelyek a kato­nák kiképzéséhez kellenek, a templomban azok a szerek, ame­lyekkel derék varázslóink ártó mágiákat küldenek ellenfelünkre, a kórházban gyógyítják a csaták­ban megsérülteket... Ám a legszebb az egészben, hogy mindazt, amit így megalko­tunk, számos másik, hozzánk ha­sonlóan először csak egy ország­nevet adó, majd a játékba egyre jobban belemelegedő ember elle­nében meg is kell védenünk. Sőt... Egy idő után magunk is csak úgy tudunk gyarapodni, ha hábo­rút indítunk a legyőzhetőnek vélt országok ellen. Es már benne is vagyunk a mókuskerékben: fegy­vereket gyártunk, katonákat ké­pezünk, védekezünk a ránk táma­dók ellen, és magunk is hadat vi­selünk. Időbeosztás Szóval ülünk itt a kocsmában, és elkezdünk beszélgetni arról, hogy kinek müyen az országa, mire kell nagyon odafigyelni, ha előrébb akarunk lépni a rangsor­ban. Mert az elért értékpont alap­ján minden órában besorol ben­nünket a gép arra a helyre, ahová pontjaink alapján éppen jogosul­tak vagyunk.- Nekem az lett a legnagyobb problémám - mondja S. -, hogy egyszerűen a játék meghatározza még az időbeosztásomat is. Mert olyan nincs, hogy este tízkor ké­nyelmesen lefekszel és másnap délelőtt majd „igazítasz” a pá­lyán. Előfordul, hogy egy védelmi varázslat hajnali két órakor „mú­lik el" az országodról. Kénytelen vagy újat varázsolni, különben másnapig esetleg szétszedik biro­dalmadat az éjszakai bagoly típu­sújátékosok. Hamar kiderül az is, hogy el­utazni sem nagyon lehet (még két-három napra sem), csak olyan helyre, ahol be tud menni az em­ber a netre. Rosszabb, mint a ta- magocsi - fakad ki -, az egy debü játék volt gyerekeknek, ez pedig többnyire felnőtteket bolondít meg.- Ha például élsz azzal a lehe­tőséggel, hogy szabadságra mész, az nagyon kényelmes megoldásnak' látszik. Országod minimum 72 óráig - de legalább addig, amíg három nap elteltével valamikor újra játékra jelentke­zel - érinthetetlen lesz. Csak az a bökkenő, hogy nem is fejlődik, így a többiek „elzúgnak” mellet­ted. Arról már nem is beszélek, hogy szabadságod idején is ele­get tesznek katonáid szövetségi kötelezettségeidnek, így pusztul­nak is a háborúkban, ami csök­kenti országod értékpontjainak számát. Teher alatt- Szerintem egy nagy pszicho­lógiai teszt ez az egész - mondja határozottan P. - Itt vannak pél­dául a nap bármelyik percében, bármelyik játszónak elküldhető üzeneteink. A szerver megőrzi ezeket a szöveges üzeneteket, amelyekből aztán okos elemzők megállapíthatják, hogy miként reagálunk egy-egy sikerre vagy ép­pen kudarcra, amely bennünket ­többiek szándékai alapján is - ért. Megtudhatják például a játék kitalálói, hogy | mennyire va­gyunk bosszú- állóak, mód- * szeresek, vagy .: hebehurgya, ■ mindenbe be- £; lekapó embe­rek. Az is mér­hető, hogy mi­lyen a megter­helést tűrő ké- pességünk. Gondolj bele! Ez a mostani forduló febru­ár elseje óta megy. Ha meg- fotó! gál gábor nézed a fórum (ez a nyilvá­nos levelezési rovat) üzeneteit, magad is láthatod, hogy egyesek már ki is kattantak. És valóban. Egy Gályarabok nevű ország irányítója - előkelő helyről - eladogatta mindenét a piacon potom pénzért. Nem ma­radt egy szál katonája sem, így aztán támadta boldog-boldogta­lan. Meg is írta a többieknek, hogy miért tette. Mondandójá­nak lényege: különben belehü­lyült volna az állandó - varázsol, támad, kiképez, elad, épít, vará­zsol... - folyamatba. Több vá­laszt is kapott üzeneteire: előbb durván legorombították, hogy ha már ő megbuggyant, azért még nem kellene elrontania má­sok játékát. Aztán, ahogyan or­szága csúszott egyre lejjebb a rangsorban, egyre inkább meg­nyilvánult iránta a szimpátia, íme egy a sok üzenet közül: „Szeva! Ó Rabok ura, aki vagy! Ennyi ideges embert! Sok vér­szomjas uralkodó. Mindenki a világbéke ellen van! Legalább te legyél velem!" Mi a haszna? Ne gondolja a tisztelt olvasó persze, hogy elvakult inter­netes hódítózók körében olyan fegyelmezett beszélgetés foly­na, mint arra a fentebb írott so­rok alapján esetleg következtet­ni lehetne. Ezeket az embereket a legkevésbé sem az érdekli, hogy itt most riport van készü­lőben. Sokkal fontosabb dolguk is akad: megbeszélni a stratégiai és taktikai tudnivalókat. Mert min­denki mást tud biztosan. K. állít­ja, hogy nincs annál hatéko­nyabb módszer, mintha az em­ber telerakja országát őrtornyok­kal. S. az elit katonákra eskü­szik, amelyek támadásban és vé­dekezésben egyaránt nagyon so­kat érnek. P.-nek az a meggyőző­dése, hogy tolvajlással boldogul­hat az ember, nem pedig hada­kozással. A „munkaértekezlet” során azért lassan kibontakozik a válasz arra a kérdésre is, hogy mi haszna van annak a szolgáltatónak, aki ezt a játékot kitalálta, és milyen értelmes „jutalmat” kap a játszó az átvirrasztott éjszakákért, vala­mint az önkéntesen, de mégis kényszer hatására átprogramo­zott életrendjéért?- Gondold el - summázza P. -, minimum 23 ezer ember ismer­te meg eddig ennek az inter­netes szolgáltatónak a címét. Ez bődületes szám, tekintettel a magyarországi internetezők még igencsak csekélyke arányá­ra. Mekkora értéknövekedés ez, ha csak a világhálón hirdetni szándékozók szemszögéből nézzük is. A játékban például van vagy harminc menüpont. Megannyi hely, ahol már most ott vannak a cégek. A cégeknek pedig ott kell lenni­ük a neten. Ezt komoly gazdasági szakemberek állítják. Mert aki nincs ott, az előbb-utóbb nincs is. A játékos pedig? Ha ügyesen használja ki az olykor adódó holtidőket, találhat magának „pénzt, paripát, fegyvert”. Azaz, kerül pénzkereseti lehetőség, vá­sárolhat, amit csak akar - már ha van hozzá való jövedelme -, fegyvert pedig gyárthat magá­nak. Ez utóbbit tényleg csak a já­tékban... síké Sándor s ohasem voltam royalista. Nem tolongtam a vásárcsarnokban, amikor Diana hercegnő fokhagymát meg paprikát vásárolt ná­lunk. Az sem nyűgözött le különösebben, amikor a százvala- hanyadik Habsburg baroness a Bazilikában mondta ki a boldo­gító igent a tátott szájú tömeg gyönyörűségére. De igazi Király- lyal találkozni mégiscsak más, az már valami! Egy király emlékére Tizenegyedike volt, február. A szomorú kötelesség a kiskörei tározóba szólított bennünket, életet kutatni a pusztulás romjain. Ott, ahol néhány héttel koráb­ban még Európa egyik leggazdagabb halas vizét tudtuk, ismertük, ott most az élet nyomait kerestük. Előtte napokig csak az úszó, vergődő, szenvedő halak, majd az elpusztult tetemeket összegyűjtő kollégák „temetőjárataival” találkozhattunk a vízen. A munkatársak, barátok, ismeretlen ismerősök mind-mind reménykedve kérdezték: van-e túlélő? Mennyire sérült az élővilág? Lesz-e még élő Ti- sAnk? Meddig tarthat ez a katasztrófa, mikor térhet vissza az eddig sokszor szapult - most mégis csodás Eldorádónak tűnő - korábbi állapot? Milyen mérté­kű a táplálékhálózat sérülése? Lehet-e pótolni a veszteségeket? Ezekre a kérdésekre próbáltuk keresni a választ ezen a hűvös reggelen. A kollégák - ki-ki a maga szakterületének ismerői - vízmintát vettek, analizál­tak, planktont szűrtek, a bevonatot, az üledéket val­latták: mi történt, mi maradt, mi pusztult el? Mi - vagyis a halas csapat - a bokorral, nádassal, gyékényessel borított, méterről méterre bejárt és is­mert partszegélyt vallattuk. Elmaradhatatlan szer­számunk, a kece szomorúan, szinte szégyenkezve merült el az apró hullámokban. És még szomorí- tóbb volt, amikor néhány száz méterrel alább fel­bukkant: hófehér, hajlíthatatlanná merevedett hal­tetemek, tehetetlenül széttárt héjú kagylók, avas őszi falevelek mutatták, hogy bevégeztetett, a cianid nem tett különbséget „nemes” és „közhal” között, kíméletlenül és kegyetlenül végzett a fenékhez kö­tődő fajokkal ugyanúgy, mint a parti zónában vagy éppen a víz közepén élőkkel. Jól tudja mindenki, hogy a halnemzetség „herce­gei”, a süllők már a csata elején elpusztultak, hiába­valóan jelezték különleges érzékenységükkel, hogy baj van a vízzel, tragédia várható. A következő ro­ham már vitte a köznépet is, megszámlálhatatlan keszeg, márna, apró küsz és száz csatát és orvha­lászt túlélő hatalmas busa adta meg magát az isme­retlen támadónak. A kecses rablólovagok, a csukák is hiába húzódtak biztosnak hitt várukba, a partszé­li nádasokba, gyékényesekbe. A cián irtózatos ren­det vágott közöttük is, akár a parti sáv szegény pór­népében. Sok százezer halivadék, apró, de pótolha­tatlan, különleges halfaj búcsúzott a Tiszától, vagyis - az élettől. A köz- és a főnemesek családfái is megdőltek. Nemes és nemtelen nyurga- és tőpontyok, magyar és indigóta német bucók, elszegényedett hétszilva- fás kárászok, majd az ezüstkárászok, továbbá a kackiás bajszú vértes vitézek, a kecsegék sem bírták a rohamot. A compókról köztudott, hogy minden beteg halat meggyógyíta­nak, ha nyálkás testükkel hozzájuk dörgölőznek. Most hiába lett vol­na százezernyi ilyen vízi „vö­röskeresztes”, mert egyrészt az összes is kevés lett vol­na, másrészt a gyógyítás csodájával önmagát sem tudta megmen­teni. És ekkor láttuk a Királ élt. Mégsem va­ló, hogy égy Ki­rály úgy végezze sorsát, mint a rangban alatta lévők. Nagyon öreg volt és méltóságtel­jes. Kétméteres, és bár az ütközet rettenetesen megvi selte, vagy hatvankilós. Méltóságtelje­sen huppant be csóna­kunkba, ahol az audienciát tartotta. Néhány hí­vatlan ingyen­élő udvaronc, három-négy halpióca kísérte csupán, de ezek legalább élők voltak, jelezve, hogy a Király közelében a halál is kénytelen kissé alább adni. Apró, megtört szemei, alig mozgó kopoltyúfedői jelezték azt a gigászi küzdelmet, amit a számára kideríthetet­len és mégis teljesen ismeretlen méreggel vívott. Ez is „onnan fentről, a kétlábúak világából” érke­zett, amelyről apja oly sokat mesélt. De az öreg me­séi csak elkerülendő óriás varsákról meg hálókról, ravaszul, horgon felkínált egész libákról szól­tak. Ezt a mostani veszedelmet, a mérget a halbirodalom legbölcsebb példányai sem is­merték. Nem is hallottak erről a kikerül­hetetlen, kegyetlen, kíméletlenül gyilkos fegyverről. Arról ugyan már szóltak halre­gék és mondák, hogy odafent abban a vüágban holmi ara­nyért, ezüstért nemcsak magukat, egymást, de a környezetüket is kíméletlenül pusztít­ják az emberek. De azért bíztak a fenti­ekben. Mert legutóbb : is, lám - az öreg hal if- jjabb korában -, a gá- ! tak közé szűkített Halországot igencsak kibővítették. Igaz, vala­miféle duzzasztót vagy micsodát építettek rá, de okos, ravasz halnak ez nem lehetett akadály. A lus­táknak meg az öre­geknek viszont lif­tet meg hallépcsőt is építettek bele. Amikor a leendő Király átvette apjá­tól a birodalmat, a Tisza e táján bi­zony nagyot gazdagodott az ország: a kis gátak kö­zé szorított folyóból hatalmas tározótó lett. Micsoda országjárások voltak ezután! Dőzsölt a halnép! Te­rített iszap rogyásig. Jól élt a nép, ha magot, ha húst is evett. Volt itt kukac, szúnyoglárva, kagyló, csiga, minden, mi hal-szemszájnak ingere. Ősszel aztán mindenki visszahúzódott a régi folyómedrekbe, morotvákba téli álmot aludni, tavasszal új életre in­dulni. Az idén is így történt, ám egyszerre jött a februá­ri nagy halál. A Király végig állta a kilátástalan küz­delmet. Minden alattvalóját elsiratta addigra, mire velünk találkozott. Vigasztaltuk, lelket próbáltunk önteni belé, hogy ne adja fel! Mert a szűk, meg­csappant vizű Tisza medrén túli országát elkerülte a gyilkos méreg. A tározótéren, birodalma távolabbi tartományaiban élő népe nem is hallott a tiszai ro­konokat ért rettenetes csapásról. Ott már készülnek a folyóvíziek meglátogatására. Csukáéknál éppen most zajlik a hetekig tartó nász. Aztán a többiek vé­re is megpezsdül, s a halszerelem gyümölcsei jön­nek majd, és benépesítik a most kipusztult ország­részt is. Ha pedig a küzdelembe belefáradt volna Őfelsége, minden bizonnyal érkezik majd onnan vi­téz harcsafiú, aki a kellő oskolák elvégzése után fel­válthatja őt a trónon, új dinasztiát alapítva. Azzal is biztattuk, hogy akadnak olyanok is oda- fönt, akiket nemcsak az arany meg az ezüst érdekel. A természetért, a vízért, a halért élők ígértek új csa­patokat és sok-sok segítséget. Távoli vizekből friss, életerős halakat, bőséges táplálékot és a jó halétel­hez méltó vizet. Ekkorra azonban már csak halványan mosolygott a Király. Mellúszójának lassú mozgásával jelezte, hogy részéről befejeződött a kihallgatás, szeretne visszatérni otthonába. Ketten szuszakoltuk hatal­mas testét vissza a vízbe, miután megsimogattuk, s kéretlen tanácsadóit, a halpiócákat levakartuk róla. Csobbanásával együtt haltak el utolsó szavai:- Emberek! Segítsetek új halországot teremteni! Egyedül nem megy... KOVÁCS PÁL

Next

/
Thumbnails
Contents