Heves Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-11 / 60. szám
4. oldal - Heves Megyei Hírlap HORIZONT - HIRDETÉS 2000. Március 11., szombat Ahol a Nap és a hegy összeér (Folytatás az 1. oldalról) A Tisza-tavi turizmus újbóli fellendítése érdekében a megyei önkormányzat az érintett településekkel együtt kidolgozta a „több lábon állás stratégiáját”, melyben - többek között - a hagyományos vízi sportok mellett vonzerőt jelent majd a kerékpáros-turizmus. Májusban pedig Kiskörén tartják meg azt a tudományos tanácskozást, amely bemutatja majd a ciánszennyeződés utáni természeti regenerálódás folyamatát. A megyei helyzetkép után dr. Nagy Imre polgármester invitálta a hevesi megyeszékhelyre az utazás szerelmeseit. Mint elmondta: az Egri Zoltán polgármester a szilvásváradi lovas találkozóról beszélt idén kezdetét veszi az a 112 millió forint értékű beruházás, melynek során bővülnek a gyógy- és ßrdötu- rizmus lehetőségei. A termálfürdőben például az egri várat szimbolizáló élménymedencét építenek a gyermekeknek. A kerékpárosoknak alakítják ki az Eger-Felsőtárkány, illetve az Eger-Felnémet-Szarvaskő közötti védett útvonalat. A tervek szerint a kongresszusi turizmus meghonosítására épül meg az az 5-600 fős tanácskozótermet, 300 vendéget fogadó szállodát és éttermet, kondicionáló helyiségeket magában foglaló létesítmény, amely az északi városrészen kap helyet. A borkedvelők pedig már a megújult Szépasz- szony-völgyben kóstolhatják meg kedvenc nedűjüket, az Ezredforduló Egri Bikavéréből pedig augusztus 20-án árverést tartanak. Gyöngyös polgármestere, Szabó Gyula a mátraaljai város szlogenjével - Ahol a Nap és a hegy összeér - kívánt kedvet csinálni a környék felkeresésére. A megújuló, s mélygarázsokkal bővülő belvárosból invitálta sétára az érdeklődőket, miközben terveikről beszélt. Megkezdődik - jelentette be - a Mátra Múzeum, s a körötte elterülő Orczy- kert felújítása, Mätraßreden pedig újjávarázsolják az egykori strandot. A Mátra legnagyobb fejlesztésére is az idén kerítenek sort: Mátraháza és Kékestető között megépül a kabinos felvonó, melynek végállomásánál alakítják ki a pihenőcentrumot. Ami pedig a borturizmust illeti: várja a turistákat a Mátraaljai Borút Egyesület, a több mint kétszáz éves farkasmályi pincesor, valamint sajátos, tájjellegű programjával egy sor környékbeli település borkóstolója. A hegyi sétákat kedvelők 420 kilométeres jelzett turistaúton barangolhatnak, tájékozódásukat az az új térkép segíti majd, amely az Utazás 2000 kiállítás alkalmából jelenik meg. A március 22-26. között zajló, a hazai turisztika legnagyobb vásárán és kiállításán a megye a B- pavilon 8/K standján mutatkozik be egy-egy tájegysége kínálatával. A VENDÉGFORGALOM ADATAI Vendégek száma összesen. Egyebek között azzal a programmal, amelyet Szilvásvárad polgár- mestere, Enki Zoltán mutatott be. A júdius 20-23. között zajló E. Lovas Világtalálkozó éppúgy képviselik magukat a királyi lovasiskolák, mint a hatvan országból érkező lovas hagyományőrzők. A bükki településen nemcsak erre a rendezvényre készülnek, hanem a későbbi időkre is: elkészült a Bükki Nemzeti Park új, négy kilométeres tanösvénye, a Klapat-tetőn millenniumi kilátó épiü, s elkezdődnek a lovas falu építésének előkészületei is. A millenniumi rendezvénysorozat keretében Bélapátfalván, Gyöngyöspatán, Feldebrőn és Kisnánán találnak vendégcsalogató programokat az érdeklődők, akik orgona- és kórushangversenyek, borrendi találkozók, várjátékok résztvevői lehetnek. Szeptember 6-10. között pedig felkereshetik a VEI. Egri Nemzetközi Vásárt, amely ezúttal is változatos szakmai és szórakoztató bemutatóknak, rendezvényeknek, valamint reményteljes kereskedelmi tanácskozásoknak ad majd helyet. ________________________________(SZILVÁS) Kollégiumi kulturális fesztivál Eger A Kereskedelmi Koüégiumban harmadik alkabmmal rendezték meg a héten a Városi Kollégiumi Kulturális Fesztivált. Az év elején meghirdetett fesztiválra küenc kollégium nevezett be, s összesen 28 előadást láthatott a közönség. Néptánc kategóriában a Lenkey honvéd koUégium lett az első, a modem táncok közül a Dobó téri kollégium csapata bizonyult a legügyesebbnek. A népdalénekesek versenyét Szénási Piroska (Szent Erzsébet Kollégium) nyerte, a legjobb könnyűzenei együttes a Krekk (Lenkey János Honvéd Kollégium) lett, míg Rostás Róbert (Kereskedelmi Kollégium) mondta legszebben a verset. A hangszeres zenészek közül a Szent Erzsébet Kollégium együttese vitte el a pálmát, s az összesített Színvonalas előadásokkal szórakoztattak a diákok FOTÓ: PERL MÁRTON pontversenyben a Kereskedelmi Kollégium aratta le a babérokat. Az eredményt figyelembe veszik a Heves Megyei Kollégiumi Diákszövetség által meghirdetett Év Kollégiuma cím odaítélésénél is. Ezt a címet tavaly egyébként épp a szervező Kereskedelmi Kollégium kapta meg. _______________________(EEJ Szülőszoba! Tessék belépni! Hatvan Akár a címben idézett pubertáskori rejtett olvasmányunk is eszünkbe juthatott tegnap a városi Albert Schweitzer Kórházban járva, ahol - az intézmény rekonstrukciós munkálatainak újabb A kórház és a város vezetői a műszaki bejáráson fotó: t. o. jelentős állomásaként - sor került a most befejeződött beruházás műszaki átadására. Mint arról dr. Nagy László igazgató-főorvos tájékoztatta lapunkat, a szülőszoba kiszolgáló helyiségeinek modernizálása 15,2 millió forintba került. Az összeget címzett támogatásként kapta a kórház, s ily módon sikerült eleget tenni a régi elvárásnak. A munkálatok nyomán valóban minden igényt kielégítő szülőszoba várja a kismamákat. Dr. Nagy László örömmel tájékoztatta lapunkat arról is, hogy az elmúlt hónapokban a szülészeti osztály kihasználtsága 30-ról több mint 80 százalékosra emelkedett. Ennek is köszönhetően a gyógyintézmény bevételei jelentősen emelkedtek. A közelmúltban a településre látogatott a Semmelweis Orvostudományi Egyetem vezetője, aki elismeréssel szólt a kórházban tapasztalt törekvésekről. Technológia, mellyel sikert arat! A jó gazda tudja, hogy a termékeny jövő záloga a jó minőségű vetőmag. Amikor a Pioneer kukoricahibridjeit választotta, Ön is a sikerre szavazott, mert a Pioneer vetőmagokkal gazdaságos termelés mellett is megőrizheti a jól megszokott minőséget. Kész a leltár. Heves megyében, a nagyrédei szántóföldi kísérlet számai is az Ön döntését igazolják: Stira 10424 kg/ha 25,2 % További információkért forduljanak munkatársainkhoz: Bucsok János (Tel.: 30/9326-247, 37/373-834), Szabó János (Tel.: 20/9175-084, 57/432-944) A számok magokért beszélnek! PIONEER. A Bugát Pál Kórház gazdasági igazgatója pályázatot hirdet Bér- és munkaügyi osztályvezető i állás betöltésére. Feltételek: {elsőfokú iskolai (egyetem, főiskola) végzettség vezetői gyakorlat számítástechnikai ismeretek Előny: költségvetési területen szerzett gyakorlat A pályázatokat a Bugát Pál Kórház gazdasági igazgatójához kell benyújtani: 3200 Gyöngyös, Dózsa György u. 20-22. Pályázati határidő: 2000. március 20. ,6S SZENZÁCIÓS AKCIÓ! Philips autórádiók, magnóval, CD'játszóval. Philips erősítők. 40%'50% engedménnyel a készlet erejéig, 1 év garanciával. Z&Z AUTÓEXTRA KFT. 3300 Eger, II. Rákóczi F. 129/1. Tel.: 36/425-439 (6794) MUNKALEHETOSEGGEL. iPályázatokat önéletrajzzal és fényképpel 1090. március 16-ig kérjük a 3300 Eger, Pf.: 242-re. A HM TUZKEV Heves Megyei Tüzeléstechnikai és Kéményseprő Vállalkozó Kft. /3300 Eger, Klapka Gy. u. 9. Tel.: 36/310-726/ felvételt hirdet Heves megyei területére kéményseprő és tüzeléstechnikai karbantartó munkakörbe. Elvárásaink:- középfokú végzettség- korrekt szolgáltatói magatartás- erkölcsi bizonyítvány. Amit biztosítunk:- versenyképes jövedelem,- szakmai képzés. Előnyben részesülnek a szakmai képesítéssel és a szakmai gyakorlattal rendelkező jelentkezők! Érdeklődni lehet a fenti címen. (6851) A kalászosok megbízható gyomirtó szere Lintur 70 wg minden őszi és tavaszi kalászosban használható kiváló hatású a széleslevelű gyomok ellen megakadályozza a mezei acat és galaj felszaporodását kijuttatható a gabona 2-3 leveles fejlettségétől a bokrosodás végéig adagja: 150 g/ha ára kedvező: kb. 2400 Ft/ha 1 kg-os és 150 g-os csomagolásban kapható Novartis Hungária Kft 1021 Budapest Versec sor 9. Tel.: 391 1200 Fax: 275 0949 6 N ÓVA RT 1 S