Heves Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-08 / 6. szám
6. oldal Hírlap Magazin 2000. január 8., szombat Agyagba formált történelem Gáspár Géza : „Ez a birodalmam, ilyenre vágytam, ahol kedvemre dolgozhatok... ” Valaha a takaros parasztház kamrája lehetett ez a fehérre meszelt parányi helyiség. Erről árulkodik a padlásfeljáróhoz támasztott öreg létra is, melynek oldalában ott árválkodik még egy-egy jókora, megrozsdásodott szög, nagy tábla szalonna függhetett rajtuk annak idején. A hajdanán celofánnal lekötött szájú, Ízletes befőttekkel tömött üvegeket tartó stelázsin most öblös cserépedények sorakoznak, pöffedt hasukon felirat jelzi, hogy miféle máz rejlik bennük. Hol van már a réges-régi éléskamra illata! Most, hogy új gazdát kapott a porta, egészen másféle, eddig itt soha nem érzett szagok lengik be a magas meny- nyezetű, műhellyé átrendezett helyiséget, amelyben akár rabnak is érezhetné magát az ember, öt lépés a fal jobbról is, balról is. De hát nem is a testnek, hanem a képzeletnek kell itt szárnyalnia. A keramikus Gáspár Géza művészi rendetlenséget teremtett itt, talán nem is érezné jól magát ebben a kuckónyi alkotóműhelyben, ha katonás rendben sorakoznának egymás mellett a míves, félig kész figurák, a színfoltos festékes tégelyek s a különböző formázószerszámok, amelyekre koszlott rétegként száradt rá az agyag.- Ez a birodalmam - mutat körbe, s valahonnan elővarázsol egy régi széket, hogy leülhessünk beszélgetni. - Mindig is valami ilyesmire vágytam, olyan alkotóműhelyre, amelyben a kedvemre dolgozhatok. A fiatal, sötét hajú férfi megigazítja magán a vastag bekecset, nincs valami meleg itt, aztán azt kérdi, hogy hol is kezdje élete történetét. Talán ott, mondom neki, hogy honnan eredeztethető ez a vonzódás az agyaghoz, a kerámiához, a remek kézügyességet, gazdag fantáziát igénylő alkotómunkához.- Talán már az iskolában kitűnt vele?- Ezt nem mondhatnám - ráncolja a homlokát. - Akkoriban semmivel sem volt jobb a kézügyességem, mint a többieké. Rajzolni szerettem, de annyira nem, hogy a tanáraim felfigyeltek volna rám. Végül is autószerelő szakmát tanultam, s abban is dolgoztam egy ideig. Mindez - mint meséli sorjá- ban - még Nagyváradon történt, ahol később számos tehetséges fiatal helyi művésszel ismerkedett össze. Tőlük kapott kedvet a fotózáshoz, majd grafikával próbálkozott egyre sikeresebben.- Ebből azonban odaát nem lehetett megélni, ezért belevágtam egy turisztikai vállalkozásba: buszjáratot indítottam Budapest és Nagyvárad között. Később úgy hozta a sors, hogy Magyarországon telepedtem le, s egy képzőművészeti stúdióban kezdtem el komolyan foglalkozni a korongozással. Ott ismerkedtem meg a kerámiakészités alapvető fogásaival, a formázás technikájával. A szerencse ezúttal is melléje szegődött, méghozzá a kerámia honi királynője személyében. Beajánlották ugyanis Bőd Éva Mun- kácsy-díjas keramikusművész műhelyébe, ahol feltárultak előtte a szakma legféltettebb titkai. Az ott töltött időszak alatt megtanult mindent, amit csak lehetett, s olyan biztatást kapott a neves alkotótól, amely ma is tevékenységének legfőbb serkentője.- Az ilyen magas szintű műhelymunka után miért döntött az önállóság mellett?- Próbára akartam tenni magam - fogalmaz tömören. Az Erdélyből elszármazott fiatalembert mindig is vonzották a hegyek, egy kicsit az otthoni tájat idézik benne a Mátra vonulatai, ezért is választotta új lakhelyéül Detket, ahonnan - miután a szakma ezer szállal köti oda - könnyen elérhető a főváros is. Az sem utolsó szempont, teszi hozzá, hogy ez egy művészetpártoló falu, zöldövezeteiben egyre több a köztéri alkotás. Legutóbb Petőfinek állítottak itt emléket, s a nagy költő egész alakos szobrára rálátni a házból.- Nagyon szép az a szobor - jegyzi meg Gáspár Géza, aki elgondolkodva vallja be, hogy egyszer talán maga is megpróbálkozik majd egy ilyen nagyszabású alkotás megformálásával. - De sokat kell még ahhoz tanulnom - tekint végig a műhelyben lévő kollekcióján. A formázóasztalon két harminc-negyven centiméter magas nőalak áll. Az egyik egy késő gótikus figura, a másik pedig annak a történelmi korokat idéző sorozatnak a tagja, amely a millennium alkalmából végigköveti majd a magyar népviseleteket.- A község polgármestere, Pelle Sándor keresett fel ezzel az ötlettel - idézi a nagy munka kezdetét. - Úgy tervezzük, hogy augusztus 20-ra meglesz az eltelt ezer évet bemutató teljes kollekció, amelyet aztán a jubileumi kiállítás részeként tekinthetnek majd meg a helybeliek. Tizennégy szobor már elkészült. Ez, amin éppen dolgozom, egy XIV. századi viseletét mutat be. Bámulatosan szépek ezek a figurák, öltözetük olyan élethű, hogy az ember szinte fél megérinteni őket, mert még összegyűrődnek. És a színek, a bársony tört fénye, az arany fenséges csillogása, az ezüst pompázatos szürkéje mind-mind lenyűgözi az embert.- Hogyan lehet ezeket ilyen élethűre kiégetni? - szalad ki a számon a laikus kérdése. A magyarázatot a szomszéd helyiségben kapom. Ott áll ugyanis az az 1150 fokig hevülő elektromos kemence, amelyet az ügyes kezű fiatalember saját maga épített nem kis izgalommal.- Nagy tapasztalat kell hozzá, hogy mikor milyen fokozaton égessem az elkészült tárgyakat, szobrokat - magyarázza -, mert az egyik szín kényesebb, mint a másik. Ez a legvégső művelet, ha nem vigyáz az ember, könnyen odavész az egész munkája. Ez egyébként - térünk ki az alkotás folyamatára - a jó minőségű agyag kiválasztásával kezdődik. Gáspár Géza csak fehér agyagot használ, megfelelő előkészítés után ez kerül aztán az apró korongra.- Először a törzset alakítom ki, majd a fej, utána pedig a kar és kéz következik. A végtagokat külön gonddal kell formázni, mert a megörökített mozdulat, a tartás csak akkor hiteles és elfogadható, ha természetes. Nincs bántóbb látvány, mint az aránytalan, sután tartott kéz vagy láb. Ezt még a szép öltözet sem rejti el... A nyers változat ezután két hétig szárad, majd egy rövid időre a kemencébe kerül, hogy a 160 fokos melegben kipárologjon belőle a nedvesség tíz-húsz százaléka. Az aprólékos munkával, nagy gonddal megformázott, korhű öltözetű figurákra csak ezt követően kerülhet fel a megfelelő színt adó máz.- A legnagyobb figyelmet talán a bronzutánzat igényli - mutatja a régi korok öltözékein nem ritkán előforduló díszítő színt, amely ott ragyog a haragos zöld, a mélykék és a szintén kedvelt piros szolid változata között. Beszélgetésünk meg-megsza- kad, amikor időnként az asztal fölé hajol, hogy megmutassa a formázás egy-egy mozzanatát. Kívülállóként is sejtem, milyen jó érzés lehet, amikor elkészül egy-egy szép darab. Legyen az lakásdíszként használt szép vonalú emberalak, apró szobai szökőkút, baráti kérésre megformázott edényke, avagy olyan „gyurmafigura”, amely torzonborzságával, groteszk formájával fricskát mutat a szemlélődőnek, mosolyt fakaszt a nézelődő arcán.- Nemcsak a saját munkáimban találom meg az alkotás örömét - mondja, s az egyik polcon sorakozó apró tárgyakra mutat.- Ezeket a kis tanítványaim készítették. Heti egy alkalommal tizenöt-húsz iskolás gyerekkel telik meg a műhely, néha bizony szűkösen vagyunk, de ez senkit sem zavar a munkájában. Olyannyira nem, hogy a múlt év végére összeállt egy kiállításra való anyag, s a falu nagy eseménye lett a tanulók bemutatkozása.- Az olykor-olykor könyékig gyurmás, agyagos kis alkotók között van egy-két ígéretes palánta- dicsekszik vele. - Ki tudja, mi rejtőzik bennük... Szilvás István „Fehér hálóruhát viselt. Azt hittem, szellem...” Büntetőperben a vádlottak padján ülni bizonyára nem szívet melengető érzés. Kiváltképp, ha az eljárás igen súlyos cselekmény miatt indult. Mondjuk, különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból elkövetett emberölésért, vagy előre kitervelt gyilkossági kísérletért. A vádlottak ezekben a perekben a legel- képesztőbb módon igyekeznek védeni magukat. Ehhez nekik joguk van. Akár összevissza hazudoz- hatnak is, vagy csak egyszerűen megjátszhatják a hülyét. Ahhoz azonban, hogy minden lehető fortélyt bevessenek, nem kell feltétlenül „fajsúlyosnak” lennie az ügynek. A hazudozás kisebb büntetési tételekkel fenyegetett esetekben is gyakori eszköz a tárgyalótermekben. Az ital és a szellemek Az elmúlt évi Heves megyei törvénykezés nem szűkölködött a kiemelt fajsúlyú ügyekben. Ezek között is az élet, valamint a testi épség elleni cselekmények vitték a prímet. Nagy visszhangja volt többek között annak a kiskörei emberölésnek, melynek áldozata egy 87 éves nő volt, akit brutálisan vertek agyon saját otthonában. Az egyelőre még nem jogerősen elítélt tettest a rendőrség rövid idő alatt elfogta. Kiderült róla, hogy helybeli és még fiatalkorú. Már a nyomozás idején is voltak azonban kételyek, elsősorban arra vonatkozóan, hogy egyedüli elkövetője volt-e a szörnyű gyilkosságnak. A tanácsvezető bíró ennek megfelelően fel is tette a kérdést a vádlottnak a tárgyaláson - melyen a fiatalkorú Cs. G. különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból elkövetett emberölés vádjával állt a bíróság előtt egyedül követte-e el? A válasz lakonikus igen volt. így aztán a „Nagy Tészta bandájáról” felmerült nyomozati adat mellékvágánynak bizonyult. A vádlott vallomásából, az orvosszakértői véleményből kiderült az is, hogy a kiskörei fiatalember a tett estéjén igencsak felöntött a garatra. Cs. G. szerint ezért történt, hogy kinzó érzéseit enyhítendő, szilvát akart enni a néni kertjében található fáról. „Amikor egyedül maradtam, elindultam hazafelé - vallotta -, el is estem, hánytam is. Úgy gondoltam, a zöld szilva jó a hányás ellen. Bementem a kertbe, de itt meggondoltam magam. Az az ötletem támadt, hogy bemegyek a házba, és elviszek valamit.” Tettének okára is „érdekes” magyarázatot adott a vádlott. Amikor kutakodott a lakásban, észrevette az ágyat, és hogy abban fekszik valaki. Tovább keresgélt, és ekkor felült az illető. „Ránéztem. Fehér hálóruhát viselt. Azt hittem, hogy egy szellem. Nagyon megijedtem. Felkaptam a sámlit, és azzal visszakézből fejbe ütöttem. Féltem, hogy megöl. Amikor visszaesett az ágyra, attól tartottam, hogy valamit még fog csinálni. Elvettem a botját, és azzal ütlegeltem tovább.” Az ital és az eszmék Ugyancsak fiatalkorúak követték el az 1998-as esztendő másik nagy visszhangot kiváltó emberölését, melyben szintén tavaly hozott ítéletet az első fokon eljáró Heves Megyei Bíróság, nyolc, illetve hét év börtönt kiszabva az első- és másodrendű vádlottra. Ami közös a két ügyben - azon túl, hogy egyikben is, másikban is szörnyű kínok között meghalt egy ember -, az az alkohol. Az egri Sas utcában egy ötvenéves férfit halálba rugdosó fiúk már a gyilkosságot megelőző délutánon megkezdték az italozást az elsőrendű vádlott szüleinek lakásán. Itt fejenként 3-4 nagyfröccsöt hajtottak le, majd három szórakozóhelyen is tovább poharazgattak, és „átlagban ” másfél liter bornak és 7-8 üveg- nyi sörnek megfelelő mennyiség volt bennük. Az 1998. október 30-án hajnalban történteknek is megvolt a maga külön kérdése: a fiúk tettében játszottak-e szerepet a skinhead eszmék? (Mert az öltözetük azon az éjszakán egyértelműen arra utalt, hogy legalábbis „gondolatilag ebben az irányban tapogatóznak”.) „Tagja volt-e ön valamilyen csoportosulásnak?”- kérdezte a büntetőtanács elnöke az elsőrendű vádlottól, a fiatalkorú K. G.-től. „Katonai ruhában mászkáltam” - jött a válasz. „Nincs a kabátnak más neve?” „De. Bomber-dzseki.” A továbbiakban az elsőrendű vádlott elismerte még, hogy nullásra volt vágva a haja, bakancsot hordott. Az eszmékhez azonban semmi köze - állította többször is. K. kifejtette a bíróság előtt: csak az vonzotta a hasonlóan öl- tözködőkhöz, hogy jó társaság voltak, jó fejek, és szerette ezt a viseletét. A különböző nemzetiségiekkel egyébként semmi baja- mondta -, és egyébként sem a külső jegyek alapján kell megítélni az embert. „A katonai cuccok tetszenek, a skinhead eszmékhez semmi közöm.” Az ital és a jegyzetpapír 1998 nyarán találták holtan egri, Nagy János utcai lakásán G. Zsuzsannát, egyértelműen bűncselekményre utaló jeleket találva a helyszínen. Az ítélet ebben az ügyben is 1999-ben született meg. A bíróság P. Tamást bizonyítottság hiányában felmentette az ellene felhozott különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádja alól. Ebben az ügyben is központi szerepet játszott az alkohol - derült ki a több tárgyalási napon lefolytatott per során -, igaz, ezúttal maga a sértett volt az, akinek életét az ital meghatározta. Olyannyira, hogy mindenkit befogadott lakásába, akitől azt remélte: hozzásegítheti némi kis innivalóhoz. G. Zsuzsanna életvitelét jellemezte saját egyetlen gyermeke tanúvallomásában. Ebből kiderült, hogy az anyja alkoholizmusa már olyan mértékűvé vált, hogy a kapcsolatot a lánya 8 évvel ezelőtt véglegesen megszakította vele. A sértett „befogadó” magatartásának volt következménye egyebek között az is, hogy a bíróság úgy ítélte meg: a vádhatóság nem bizonyította be kétséget kizáróan a vádlott bűnösségét. Különféle hajléktalanoknak volt átmeneti szállása a Nagy János utcai lakás, akik közül bármelyikük rendelkezhetett hozzá kulccsal. Ezt tetézte, hogy a holttest június 5-i feltalálásakor a rendőrség adatgyűjtést végzett a Barkóczy utca 9.-ben, amelynek függőfolyosójáról rá lehetett látni G. Zsuzsanna belső udvarra nyíló lakásának bejáratára. Erről az adatgyűjtésről feljegyzés nem készült, mert nem volt a rendőröknél papír. így esett meg, hogy azt a két tanút, aki látott bemenni egy ismeretlent G. Zsuzsannához - amikor a vádlott (más ügyben) már előzetes letartóztatásban volt -, csak hónapokkal később hallgatták ki. Az ital és a barack Az egri Fákocsma törzsvendégei voltak a tanúi, illetve vádlottja egy másik, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés perének. Az 58 éves V. István és felesége azon az 1998. augusztus 5-i napon már kora reggel megkezdte fogyasztását az egyik - Olasz utcai lakásához közeli - garázsból lett talponállóban. Eredetileg tejet vásárolni indultak, majd „kőrútjuk” végén a Fakocsmából indultak haza - kü- lön-külön. Asszonyáról köztudott volt, hogy alaposan túlissza férjét: nemegyszer idegeneknek kellett hazasegíteniük, mert annyira le- részegedett, hogy járni sem volt képes. Felesége részegedési folyamatának stádiumait a vádlott vallomásában részletesen és szemléletesen leírta: előbb jókedve lesz, amelyet hirtelen jövő megmerevedés követ. Ebben a stádiumban rezdüléstelen az arc, nem mozog a szem. Ez az állapot úgy másfél percig szokott tartani, és amennyiben tovább iszik, eljut a kötekedő szakaszba, és végül addig, amíg már járni is alig tud. Ezen a szombaton is az előző esti mámorát és a frissen ivott alkohol hatását szenvedhette, mert hazajövet - fáradtságra hivatkozva - ledőlt a szobában, miközben a férj a befőzni való barackot magozta. Az, hogy - elsősorban a férfiak körében elterjedt nézet szerint - a főzés, a takarítás, a háztartás vezetése az asszony dolga, különösebben nem zavarta V. Istvánt, hiszen ezeket többnyire ő végezte el otthon. Nem zavarta augusztus 5-én, körülbelül a déli órákig. Ekkor azonban beleunt a már napok óta befőzésre váró barack magozásába. Bement a fürdőszobába, ahol a festékhígítót is tárolták. Megragadott egy flakont, bement felesége után a szobába, és az edény tartalmát az asszonyra öntötte, majd öngyújtóval meggyújtotta. A hirtelen keletkezett tüzet, amiben a későbbi áldozat alsóruházata is lángolni kezdett, még segített eloltani, majd visz- szament a Fakocsmába. Az 52 éves áldozat többórás kínszenvedést követően másnap hajnalban halt bele égési sérüléseibe, miközben az este, az italboltból hazaérkező férjet még azzal a szöveggel fogadta, hogy „Hazajöttél, te dög?”. Hajnalban aztán V. a fürdőszoba csapja felé hajolva találta meg nejét - holtan. Tettéért 12 évi fegyházbüntetést kapott. Sike Sándor (962) HIPERMARKET - EGER Nyitás — 2000 március Üzlethelyiségek 8c Étterem KIADÓ Érdeklődni: „fii HEALEY & BAKER Tel.: (06) 1 268 1288 Weiner István Fax: (06) 1 268 1289
