Heves Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-06 / 4. szám
2000. január 6., csütörtök Mozaik 7. oldal Húszéves az alkotás háza A tavalyi év végén ünnepelte alapításának 20. évfordulóját a Gyermekház. Az egykori úttörőcentrum ma már vállalkozásként működik, ám a cél azóta sem változott: hasznos, tartalmas időtöltést biztosítani a Fiataloknak. Az 1999-es év utolsó testületi ülésén a képviselők is elismerően szóltak a ház munkájáról. HEVES - A Városi Gyermekház vezetője, Jurányi István a beszámoló előtt örömmel újságolta: német testvérkapcsolatuk segítségével eredményesen szerepeltek egy EU-s pályázaton. Január végére a hevesi fiatalok meghívást kaptak Berlinbe, ahol kétnapos ünnepségen vehetnek részt. E pályázat egy hosszabb német-magyar baráti kapcsolat eredménye, hiszen a hevesi németül tanuló fiatalok rendszeresen megfordulnak Oranienburgban. A beszámolóban elhangzott: a szakköri foglalkozásokat továbbra is térítésmentesen tudják biztosítani a fiataloknak. Emellett havonta egy alkalommal városi vagy megyei szintű vetélkedőt is rendeznek. így került sor 65 csapat részvételével a mesevetélkedőre, a takarékossági csapatversenyre, a Kazinczy szépkiejtési versenyre, a német nyelvi és a közlekedésbiztonsági vetélkedőre. A nagyobb ünnepkörök előtt pedig játszóházba várták a fiatalokat. Nem maradtak el a hétvégi túrák sem, ám azoknak, akik hosz- szabb időt szerettek volna pihenéssel tölteni, a nyári evezős és horgásztábort, valamint a művésztanárok vezette alkotótábort kínálták. A tél izgalmai közé tartozott, hogy ismét meghirdették a szlovákiai sítábort, és hat alkalommal szerveztek jégdiszkót a Viczán-tavon. Speciális helyzetben van a Gyermekház, hiszen más intézményektől eltérően az Intézményellátó Gazdasági Hivatal sem a karbantartási, sem a könyvelési munkákat nem vállalja, ezért az állagmegóvásról az intézmény vezetőinek kell gondoskodniuk, ahogy a kiadások finanszírozásának megteremtéséről is. A legnagyobb sikerekről az igazgató elmondta: a saját szervezésű nyári táborok esetében 1599 vendégéjszakával városi rekordot döntöttek. Az elmúlt egy év a Gyermekház életében döntő volt, hiszen debütált a vállalkozási forma. Hiába kapott az intézmény 400 ezer forinttal kevesebbet a városi költségvetésből, a bevételeket mégis sikerült pályázatokkal megkétszerezni. A beszámolót követően a képviselők elfogadták a beszámolót, hozzátéve: sokra értékelik az intézmény azon törekvését, hogy a már nem általános iskolás, de még nem felnőtt korosztályt is igyekeznek tevékenységi körükbe vonni. (-romi) Mozgalmas évet zárt a Gyermekház fotó: ötvös imre A hónap rendőrei Jobb eredményt akar a kapitány HEVES - Dr. Francsics Ottó r. alezredes, kapitány állománygyűlésen értékelte a Hevesi Rendőr- kapitányság decemberi tevékenységét, előtte egyperces néma tiszteletadással emlékeztek a fiatalon elhunyt Major Gyula r. őrnagyra. A kapitány kiemelte: a jövőben - az országos vezetés elvárásának megfelelően - a járőröknek is egyre jelentősebben kell bekapcsolódniuk a nyomozati munkába, s a kapitányság eredményességének el kell érnie a 40-45 százalékot. A bűnügyi munkáról Gulyás József r. alezredes adott tájékoztatót, hangsúlyozva, hogy minden év végén megszaporodnak a falopások. A Heves és Vidéke Bűnmegelőzési A lapítvány elismerését, a Hónap Rendőre címet a kapitányság vezetése decemberi teljesítménye alapján Ferge László rendőr törzszászlósnak és Ferencz Zoltán rendőr őrmesternek ítélte oda, akik mindketten a közlekedési alosztály dolgozói. Fidesz-levél a polgármestereknek Kinek a voksa hiányzott? Számos polgármester - mint közülük többen is jelezték - meglepetéssel vette kézbe azt a még december 21-én keltezett levelet, amelyet a Fidesz-MPP ország- gyűlési képviselőcsoportja nevében küldött nekik dr. Szájer József frakcióvezető, valamint dr. Horváth Zsolt szociális kabinetvezető. Ünnepi jókívánságuk tolmácsolása mellett arról tájékoztatták a címzetteket, hogy a megvétózott praxisprivatizáció elfogadásáig legyenek türelemmel. HEVES MEGYE - Mint időközben kiderült, nemcsak a Fidesz említett politikusai, hanem az egészségügyi miniszter, dr. Gógl Árpád is a tájékoztatás e sajátos formáját választotta, hogy - mint fogalmazott - tisztább helyzetet teremtsen a „Tisztelt Kolléganő! Tisztelt Kolléga!" előtt ebben az ügyben. Vagyis, hogy megmagyarázza, miként is bukott meg a Parlament előtt a praxisprivatizációról benyújtott törvényjavaslat. „Nem léphet tehát hatályba 2000. január 1-jén az a törvény - úja az egészségügyi tárca vezetője -, mely átadná a háziorvosi praxis működtetési jogát mintegy 6800 háziorvosnak és házi gyermekorvosnak... Sajnálatos, hogy a törvényjavaslat néhány alapkérdésében - így különösen az ön- kormányzatok jövőbeni szerepének megítélésében - nem sikerült egyetértésre jutni az ellenzéki pártokkal.” Ebből következően - idézzük - „...az Országgyűlés egyetlen szavazat híján nem fogadta el a háziorvosi praxisjog létesítéséről szóló törvényjavaslatot.” Az önálló orvosi tevékenységgel kapcsolatban - a Fidesz képviselőcsoportja nevében - íródott levél pedig azt tartalmazza, hogy „...A törvénytervezetet hosszú és alapos előkészítése során az ellenzéki pártok alaptalanul és hevesen támadták, s már az előzetes egyeztetések során sem viszonyultak konstruktívan a kérdéshez. Először hatpárti tárgyaláson a törvény kétharmados szavazást igénylő részét is megpróbáltuk egyeztetni az ellenzékkel, ez a teljes vagyoni privatizációt jelentette volna. Miután ez ellenállásba ütközött, az egyszerű többséget igénylő részekhez nyújtottunk be módosító javaslatokat. Ezek megkapták a megfelelő többséget, azonban sajnálatos módon - az ellenzék támogatásának hiánya miatt - a zárószavazáskor a törvényjavaslat nem kapott elegendő szavazatot, egyetlen voks hiányzott az elfogadásához. Tudjuk, hogy önök ezt a törvényt nagyon várták, hiszen ez a négy paragrafus arról szól, hogy az önök évek óta végzett munkájával megszerzett vagyoni értékű jog szabályozásra kerüljön, s hivatalosan is a háziorvosok, házi gyermekorvosok, fogorvosok birtokába jusson.” *- Visszataszítónak tartom azt a módszert, hogy egy parlamenti frakció ilyen módon, az önkormányzatoknak küldött levélben próbálja magyarázni a bizonyítványát. Ráadásul félrevezető módon - nyilatkozta lapunknak Godó Lajos, a hevesi térség MSZP-s országgyűlési képviselője. Mint a honatya a továbbiakban elmondta, az ilyen módszerek minősítik a Fidesz-frakció vezetőit és képviselőit, miután mindenki előtt nyilvánvaló, hogy csupán a vélt igazukat szeretnék propagálni.- Nem igaz ugyanis, hogy az ellenzék mindenáron akadályozta a törvényjavaslat beterjesztését- álhtja a képviselő. - Az viszont egyértelmű, hogy hangot adtunk a privatizációval kapcsolatos véleményünknek, miszerint egy ilyen horderejű, s az őket érintő kérdésben nem lehet kihagyni az önkormányzatokat. Az egészségügyről szóló reformot, privatizációt széles körben kellett volna egyeztetni, s ennek megfelelően ütemezni, előkészíteni a kormány által benyújtott javaslat tárgyalását. Godó Lajos kifejtette, hogy éppen ezért csengenek hamisan az érintett két levél sorai, mert a javaslat bukását nem az ellenzékre, hanem a valós történésekre kellene fogni. Az MSZP képviselői ugyanis - mint hangsúlyozta - a szavazáskor benn voltak a teremben, teljes létszámában hiányzott viszont a kisgazdák frakciója. El lehet képzelni akkor, hogy valójában kié is volt az az egyetlen hiányzó voks...- Ehhez az ügyhöz még csak annyit - jegyezte meg a honatya -, hogy a polgármesterek is odafigyelnek az Országgyűlésben folyó munkára, főként akkor, ha az ön- kormányzatokat is érintő témáról van szó, mint ebben az esetben is történt. Éppen ezért nem kell, nem illik és nem is lehet őket ilyen módon félretájékoztatni.!. Itt az igazán kedvező árak kora! (^900)1800 MHzj Pannon GSM előfizetés + Nokia 3210 bruttó 24 500 Ft (^900 (1800 MHz) Pannon GSM előfizetés + Ericsson TlOs bruttó 19 500 Ft Pannon GSM ; előfizetés + Nokia 6110 bruttó 37 000 Ft ^900 I 1BOO MHzj Pannon GSM előfizetés + Panasonic 0050 bruttó 21 500 Ft Pannon GSM előfizetés most 2000 darab* bruttó 20 forintos SMS-sel! Januar 15-ig meghosszabbítva! A bemutatott készülékeken kívül nálunk már bruttó 12 000 forinttól is telefonhoz juthat! Akciónk meglévő és új előfizetőinkre egyaránt vonatkozik. Meghosszabbított ajánlatunk 2000. január 15-ig, illetve a készlet erejéig tart, és új előfizetőknek kétéves előfizetői szerződés alaírása esetén érvényes. *A 2000 db kedvezményes SMS 2000. január 1. és december 31. kozott használható fel. Az ajánlatban szereplő mobiltelefonok csak Pannon GSM SIM- kártyával használhatok. A részleteket és további készülékajánlatainkat megismerheti területi képviseletünkön (Eger. Széchenyi u. 21.) vagy az Önhöz legközelebbi hivatalos viszonteladónknál. \z árak az áfát tartalmazzák. Pannon GSM PANNON qsm nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. vvvvvv.pannongsm.hu Az élvonal.