Heves Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-06 / 4. szám
6. oldal Horizont 2000. január 6., csütörtök Az idén is gazdag lesz a túrakínálat Komoly elképzelésekkel vág a 2000-es esztendőnek a Magyarországi Kárpát Egyesület: hosszas évek előkészítő munkája után meghirdették a Kárpát Koszorú Nemzetközi Túramozgalmat. A vállalkozás súlyát egyebek mellett mutatja, hogy a Vaskaputól Dévényig tartó mintegy 3000 kilométeres túra - hazánkat leszámítva - öt országot érint. Az egyesület egri osztálya is gazdag kínálattal készül az idei évre, ám - noha már sok mindenről lehet tudni - az itteni végleges programkínálat várhatóan csak januárra lesz kész. EGER - A Szentendréhez tartozó Kőhegyi turistaház adott otthont a közelmúltban a Magyarországi Kárpát Egyesület IX. közgyűlésének, melyen - miként arról Lukács László, a szervezet egri osztályának tagja beszámolt - a napirenden szereplő témák fontossága miatt az egyesület összes csoportja képviseltette magát. A közgyűlés itt határozott egyebek mellett a Kárpát Koszorú Nemzetközi Túramozgalom megnyitásáról, illetve az idei esztendő kiemelt feladatairól és rendezvényeiről is. Lukács László szerint az 1873- ban alapított, majd az 1950-es években feloszlatott Magyar Kárpát Egylet jogutódjaként az 1992- ben Magyarországi Kárpát Egyesület néven újjászervezett társaságon belül már '94-ben megfogalmazódott a Kárpát Koszorú Túramozgalom életre hívásának igénye. Ennek lényege: a Kárpátok 1600 kilométeres vonulatán, a vízválasztó gerincen szakaszonként végighaladva teljesítenék a Vaskaputól Dévényig tartó mintegy 3000 kilométeres, 100 ezer méteres össz-szin- tkülönbséget „produkáló" távot. Az ötletgazdák természetesen tisztában vannak azzal, hogy e Magyar- országon kívül öt országot - így Romániát, Ukrajnát, Lengyelországot, Szlovákiát, valamint az alternatív szakasz egy részén Csehországot - érintő túra nagy felkészültséget igényel, éppen ezért az útvonal kiválasztásánál bizonyos tűréshatárokat és a teljesíthetőséget is figyelembe vették. A szakemberek egy pontrendszert is kidolgoztak, amelyet a megközelíthetőség, az adott szakaszok hosszúságának és nehézségének függvényében határoztak meg. A nagy kalandra vállalkozók egy 10 plusz 1 részből álló tájékoztató füzetet kapnak. Ez fölöttébb részletes, a szintkülönbségeket, távolságokat pontosan jelölő térképeket is tartalmaz. A már nyomdában lévő kiadvány ugyanakkor az úton található látnivalókról is szolgál majd információkkal, miként arról is, hogy hol találhatók hegyimentő bázisok, vagy éppen mit kell tudni a környéken a túrázóra leselkedő veszélyekről. A teljesítménytúra maga több fő részből áll: Romániában a Déli-Kárpátokból; a Keleti-Kárpátok déli, illetve az északi részéből; Ukrajnában az Északkeleti-Kárpátokból; Lengyelország és Szlovákia határán a Keleti- Beszkidekből és az Erdős-Kárpátokból; továbbá Szlovákiában a Tátra<soportból. Innentől kezdve kétfelé válik az útvonal: Szlovákiában, valamint Csehországot érintve a Nyugati- és a Fehér-Kárpátokból, illetve teljes egészében Szlovákiában maradva a Nyugati- Kárpátokból. Lukács László azt sem mulasztotta el hozzátenni: a szervezők a határon túli magyarok részvételére is számítanak e túramozgalomban. Akit érdekel a dolog, az a részletek iránt az egyesület levelezési címén (MKE 1535 Budapest, Ff. 862), vagy a (06-1) 466-6977-es budapesti telefonszámon érdeklődhet. Az egyesület idei eseménynaptárával kapcsolatban elhangzott, hogy az várhatóan csak január végére lesz végleges, s a vidéki osztályok, így az egriek is majd ehhez igazítják a sajátjaikat. Lukács László szerint az ugyanakkor már bizonyos, hogy az „évadnyitó” Zöld Négyes teljesítménytúrát február végén a Budaihegységben tartják. A tavaly remekül debütált, 65 résztvevőt felvonultatott Eger Csillaga teljesítménytúra idén sem marad el, arra a tervek szerint szeptember elején kerülhet sor. Az egri osztály egyéb elképzeléseit illetően még elhangzott: a miskolciakkal közösen méltó módon kívánnak megemlékezni az idén százesztendős múltra visszatekintő várkúti turistaházról is, de szintén felvették programjukba a Síkfőkutat Vár- kúttal összekötő ösvény rendbetételét, fejlesztését. Az egri osztály a millennium esztendejében az Egri Spartacus Természetjáró Szakosztályával, illetve a Földtani Örökségünk Egyesület Heves Megyei Csoportjával közösen is szervez utakat. Az előbbiekkel például április 2-án a Bükkben, Rejtektől Jávorkúton át Lillafüredre a Kühne Andor-úton mennek végig, majd május 28-án - ugyancsak a Bükkben - Pénzpatakról Bükkszentkeresztre gyalogolnak át a „nyárköszöntő túrán”. Mindkét alkalommal Köves Gyula vezeti a túrázókat. Az utóbbiakkal a világörökség részét képező Gömör-Tornai karsztban terveznek felszíni és barlangtúrákat, illetve júliusban az Erdélyi Kárpát Egyesület vándortáborát kívánják felkeresni Erdélyben, a Luna-forrásnál, a Gutin-hegység- ben. A fentieken túl - ígéri Lukács László - a már hagyományos augusztus elejei magas-tátrai kirándulás sem marad el. Aki az egri osztály szervezte programokról szeretne bővebbet megtudni, az őt keresse napközben a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága 36/4Jl-581-es telefonszámán. Fontos még szólni arról: a közgyűlésen határozat született a Magyarországi Kárpát Egyesület hivatalos jelvényének elkészíttetéséről is: ez - a korábbi hagyományoknak megfelelően - egy kék mezőben lévő fehér havasi gyopárt ábrázol. (kühne) Pannon GSM előfizetés mindössze bruttó 6000 forintért, 2000 darab* bruttó 20 forintos SMS-sel! \ Pannon GSM előfizetés most csak brutto 6000 forintba kerül, es e/ert 2000-ben 2000 darab SMS-t küldhet, bruttó 20 forintos áron! Sót. ug\ anez/el a lehetőséggel brutto 2000 Ft befizetése mellett meglévő előfizetőink is élhetnek, ha mobiltelefonjukról megrendelik a 173-as telefonszámon. -v:«wtihktd\«iiwnvr.sMs:i)oo.jaimari. _ . PANNON GSM «' tkvvmÍNT*1, lufs.'itAihúie (ti. \jf arak :u .itat t.ui.ilmaz/ak l’.umott gsM nonstop ugifrls/idgalat: 06 .09’00200.uww.panium^sin.hu élvonal Meglévő előfizetőinknek 2000 darab* bruttó 20 forintos SMS, mindössze bruttó 2000 forintért! Belvízfront: állóháború Márciusig nem számíthatunk javulásra Az elmúlt két évben háromévnyi csapadékmennyiség zúdult a Kö- zép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) területére, ami alapvető okozója a mostani belvizes helyzetnek. A talaj teljesen telített vízzel, így javulásra március közepéig nem számíthatunk, egy átlagosnál több csapadékot hozó január és február pedig kritikus állapotokat teremthet — hangzott el többek között tegnap Szolnokon, a Kötivizig sajtótájékoztatóján. Ebben az évben még sokszor fogunk találkozni — mondta bevezetőként dr. Nagy István, a Kötivizig igazgatója, aki a vízügyi igazgatóság területén kialakult belvízi helyzetről adott tájékoztatást. ző sem kedvező, ezért márciusig javulásra nem lehet számítani. Egy kérdésre válaszolva dr. Nagy István elmondta, hogy ha a mostani hó 3-4 nap alatt elolvadna, akkor a belvízzel borított terület akár 80 ezer hektárra is nőhet. Az előbbiek miatt ezért kell minden energiát a megelőzésre fordítani, s a vizet a veszélyeztetett területekről elvezetni. Tíz centiméternyi csökkenéssel már életeket menthetünk - fejtette ki az igazgató. A települések belterületén az önkormányzatok végeznek munkálatokat, a víz útját a kezelésükben lévő állami csatornák tisztításával a Kötivizig biztosítja. Dr. Nagy István ezzel együtt nyomatékosan felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy valaBelvizes alföldi látkép FOTÓ: CSABAI ISTVÁN A jelentős belvíznek az okozója az elmúlt két év csapadéka, mert átlagosan már 1998-ban is 650, majd tavaly 750 millimétert meghaladó eső hullott. Ez azt jelenti, hogy két év alatt három évnek megfelelő mennyiségű víz zúdult az igazgatóság területére. Kiemelkedően magasat három településen mértek: Erdőtelekre, Hevesre és Kunszentmártonra tavaly összesen több mint 900 milliméter, azaz 90 centiméter eső esett. A legtöbbet, 965 millimétert Hevesen mértek. Jelenleg összesen 56 ezer hektárt borít a belvíz, melynek jelentős része Jász-Nagykun-Szolnok m jgyét érinti. A jövőről szólva az igazgató két alapvető tényt említett: egyrészt a víz utánpótlása májusig biztosított, ugyanis a he vastagsága 7-18 centiméter között változik. Ha ez elolvad, akkor 18-48 milliméternyi esőnek megfelelő víz keletkezik. A januári-februári párolgási tényemennyi holtág és csatorna zsilipje nyitva van, azokat folyamatosan ürítik, így a jégre menni tilos és életveszélyes. Az igazgatóság területén továbbra is 38 szivattyú üzemel, melyek naponta 1,2 millió köbméter vizet juttatnak a főcsatornákba, a folyókba. A Tisza és a Zagyva alacsony vízállása lehetővé tette a zsilipek kinyitását, melyeken keresztül gravitációs lefolyás útján további mintegy 800 ezer köbméter víztől mentesítik az elöntött területeket naponta. Az árvízi helyzet egyelőre kedvező, a Hármas-Körös apad, a többi folyó pedig alacsony vízállású. Ezzel együtt azonban azt tudni kell, hogy a Tisza vízgyűjtőjén is sok hó esett, a hókészlet december végén már 4,7 köbkilométer volt, ami átlagos csapadékviszonyok mellett is felhízhat a tavalyi év eleji rekordmennyiségre. Einvág Zoltán