Heves Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-27 / 22. szám

2. oldal - Heves Megyei Hírlap 2000. Január 27., csütörtök MEGYE I KÖRKÉP A fajta, az évjárat és a minőség Pénzígéret a belvíz-bajra (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Varga István (bal oldali ké­pünkön) azt is elmondta, hogy egy szőlőfajtából különböző érle­lési technológiával tízféle bort ké­szíthetnek. Am az egyedi jelleg alapja, hogy egy-egy bor­vidéken, pél­dául Tokaj­ban, kevés fajtából állí­tanak elő ki­váló terméke­ket. Beszélt a termőképes­ségről, amely a szőlőfürtök tömegének meny- nyiségétől függ. Kitért az alany­fajták jelentőségére is. Különösen azok szárazságtűrésére, amely a nemesítők munkájára is ráirá­nyítja a figyelmet. Kiemelte a nyugat-európai országok szőlé­szetében elterjedt gépi technika fontosságát az úgynevezett elő- metszésben, a csonkázásban és a szüretelésnél is. A továbbiakban a tokaji, a mátraaljai és az egri borvidék sző­lőfajtáiról és a termőhelyek szere­péről beszéltek ottani szakembe­rek, akik tapasztalataikat osztot­ták meg a résztvevőkkel. Azt is megtudhatták, hogy 1972-ben el­sőként Balatonbogláron próbál­ták ki a szüretelőgépet, amelyet az akkori főkertész Lakatos And­rás hozatott az országba. A ma már idős szaktanácsadó, aki itt­hon és Brazíliában is él, sikert aratott előadásával, amely a faj­ták szerepéről szólt a világ szőlő­termelésében. Mint említette, az utóbbi fél évszázadban az úgyne­vezett világfajták a hazai szőlőter­melésben is elterjedtek. Példa­ként mondta a kiváló fehérbort adó Chardonnay-t, illetve a kék fajták közül a Cabernet vagy a Merlot. Délután dr. Balogh István pro­fesszor (jobb oldali képünkön), a Szent István Egyetem Kerté­szettudományi Kara Szőlészeti Tanszékének vezetője méltatta az évjáratok, a minőség és az al­kalmazott termeléstechnológia összefüggéseit. Az európai ta­pasztalatokból merítve idézte fel az elmúlt évek augusztusaiban és szeptembereiben jellemző aszályos időszakokat, amikor a tápláló öntözés került előtérbe. Figyelmeztetett, hogy a szőlőter­melés sikerét nem a tőkeművelé­si módok, hanem a termőhelyi adottságok és az emberi szakérte­lem dönti el. Ezért sok még a fel­adatuk a gazdáknak a szélsőséges évjáratok kedvezőtlen hatásainak kivédésében. Ezt követően a kör­nyezeti tényezők közül a szőlő- műveléshez nélkülözhetetlen korszerű talaj művelés technikái­ról és technológiáiról, a szőlőtele­pítésről, a még nem termő ültet­vények ápolásáról volt szó. Végül a Heves Megyei Növény-egész­ségügyi és Talajvédelmi Állomás, az FVM Sző­lészeti és Bo­rászati Kuta- tóintézete munkatársai és a Bükkaljai Borvidék Hegyközségi Tanácsának képviselője értékelték a múlt év sző­lővédelmi tapasztalatait. Szóltak azokról a betegségekről, amelyek tavaly gyakran károsították az ül­tetvényeket. Emellett felhívták a szakemberek figyelmét az idei te­endőkre is. _____________________________________(MEHTUSZ) A SZÓLOTERMELES FŐBB ADATAI (ezer tonna) 1000 800 400 200 0 'előzetes adatok Forrás: KSH, FVM Szakmai fórum az egészségügyről (Folytatás az 1. oldalról) Mint dr. Pusztai Erzsébet el­mondta, a kártyapénzben kifeje­ződnek bizonyos fontos ténye­zők, így a praxis nagysága mel­lett a lakosság összetétele, az or­vos képesítése, de éppen az el­mondottak miatt tovább kell ja­vítani a rendszert. Most dolgoz­nak annak kimunkálásán, hogy a háziorvosi átalányfinanszíro­zásba miként vonható be a mi­nőségbiztosítás. Az Egészségügyi Minisztéri­um államtitkára hangsúlyozta: a rendszer javításának elengedhe­tetlen feltétele a megfelelő infor­matikai háttér kiépítése, hiszen e nélkül nem oldható meg a szükséges adatok kezelése és to­vábbítása. Az természetesen egy percig sem vitatott, hogy a minél magasabb színvonalú munka a cél a háziorvosi ellátásban is. A kórházak finanszírozásával kapcsolatos kérdésekről szólva Pusztai Erzsébet kitért annak el­lentmondásaira is. Elsősorban arra a problémára, hogy miköz­ben az egészségügyben az elmúlt évtizedben nagy változások vol­tak, jelentős forráskivonás is tör­tént. Ez a kettő pedig egymás­nak ellentmond.- Tudott, hogy jelenleg egy alulfinanszírozott helyzet van. Ebben a szituációban a kórhá­zak érdekeltek abban, hogy el­lássák a betegeket, de van a kér­désnek egy másik oldala is: a va­lósan vagy látszólagosan felpör­getett teljesítménnyel a kórházak gyakran egymás rovására tevé­kenykednek. Az előadó kifejtette azon ál­láspontját, hogy a jelenlegi kö­rülmények között igen nagy hangsúlyt kell fordítaniuk a gyó­gyító intézményeknek a belső ellenőrzés - vagy ahogyan egyre gyakrabban nevezik, a monito­rozás - hatékony működtetésé­re. Ahol ezek az ellenőrzési rend­szerek nem működnek vagy nem épülnek ki rövid időn belül, kép­telenség lesz megszervezni az adott kórház hatékony gazdál­kodását. Az egészségügyi kor­mányzat úgy látja, hogy ennek a monitoring rendszernek a meg­léte a jövőben az egészségbizto­sítás által megkövetelt feltétel kell hogy legyen már a szerző­déskötésekkor. Pusztai Erzsébet kifejezte azon meggyőződését, hogy az egészségügyben csak nagy, átfo­gó programmal lehet megoldani, hogy átalakuljon maga a rend­szer. Az átfogó program megva­lósításához pedig mindenekelőtt pénz szükségeltetik.- Sokszor felvetődik a kér­dés például a kórház-privatizá­cióra vonatkozóan, ami ugyan­csak megköveteli a körültekin­tő elemzést. Nem adható fel az az alapelv, hogy a kórház az kórház legyen, ne pedig külön­féle kiprivatizált részlegek hal­maza. Az előadást követően dr. Pusztai Erzsébet a megyei köz­gyűlés elnökével és a kórház fő­igazgatójával tárgyalt. _______________________(S.B.S.I A kormány megtéríti a belvíz elleni védekezés, s a megelő­zés igazolt költségeit. Térségünkben a február közepén összeülő területfejlesztési tanács is ad ehhez támogatást, ám az igények megközelítik az egymilliárd forintot. Heves megye A kabinet legutóbbi ülése után Orbán Viktor kormányfő a bel­vízhelyzetről szólva kifejtette: rendelkezésre állnak a szüksé­ges források, egy olyan- település sincs, ahol anyagi okok miatt el kellene halasztani a védelmi munkákat. Közlése szerint az elmúlt évekhez hasonlóan a költségvetés ki fogja fizetni a védekezés, valamint a kárelhárí­tás számlákkal igazolt költsége­it, és várhatóan kárenyhítésre is számíthatnak az érintettek. A Heves Megyei Védelmi Bi­zottság már számba vehette, hogy tavaly november 22-től de­cember 31-ig 23 millió 636 ezer forintot fordítottak a települési önkormányzatok a belvíz meg­fékezésére. A hírekben gyakran szereplő Kömlő csak az óév végéig már 1,8, Tiszanána pedig 1,6 milliót költött a védekezésre. A cél ér­dekében Tamamérán - a jelen­tés szerint - közel ötmilliót köl­töttek. Egy másik felmérés tanúsága szerint 51 önkormányzat jelez­te, hogy a belvíz elleni védeke­zésre idén március 31-ig össze­sen 288 millió 684 ezer forintot kívánnak fordítani. Ezen a lis­tán például Abasár 70, Tarnazsadány 40, Karácsond 28,5, Kisköre 19,5, Boconád 10 millióval szerepel. Negyvennyolc település meg­becsülte azt is, hogy a megelő­zés érdekében melyek lennének helyben a legszükségesebb be­ruházási és felújítási munkák. Valamennyi terv megvalósulá­sára 543 millió 997 ezer forintra volna szükség. Hatvan város kö­zel száz (94,4) millióból tudná orvosolni gondjait. Tamazsadányban, Tamabodon 20-20, Kömlőn 18, Nagyfügeden 15, Kiskörén 13,4, Boconádon 12,3 millió forintot szeretnének hasznosítani. A Belügyminisztérium szá­mára a megyei területfejlesztési iroda elküldte a részletezett igé­nyeket. Kun Zoltán irodavezető:- A védekezésre fordított költ­ségek a vis maior alapból térül­nek meg. A megyei területfejlesz­tési tanács várhatóan február közepén fog ülésezni. Itt szület­het döntés a meglévő forrás el­osztásáról, de az elkülönített alap kevésnek bizonyulhat. Köz­ponti támogatás nélkül a hely­zet kezelése nem oldható meg. A megelőzésre fordított igazolt költségek kiegyenlítését a külön­böző minisztériumoktól lehet re­mélni. A hosszabb távú megol­dás érdekében a földművelés- ügyi tárca több milliárd forintot különített el a vízelvezető ár­kok rekonstrukciójára. A KHVM vezetőjének, Katona Kálmán miniszternek a becslése szerint a védekezés országos összkölt­sége 8,28 milliárd forint körül fog alakulni. _______________________________(BUDAVÁRI) Sztrájk esetén: lignit közúton A Mátrai Erőmű nyolcvan járműt mozgósít a szállításra VlSONTA Ezekben a hideg téli napokban a Mátrai Erőmű teljes kapacitás­sal, öt blokkal üzemel. Az MVM Rt.-nek történő szerződés sze­rinti villamosenergia-mennyiség átadásához naponta 27-30 ezer tonna a szénigény. Az erőműnek nyolc napra ele­gendő szénkészlete van a zavar­talan termelés biztosításához. Kazánjaiban évente 7,5-8 millió tonna szenet tüzelnek el. A tü­zelőanyag csaknem felét a Bükk­ábrányi Bányaüzemből vasúton szállítják Visontára. A február 1- jétől határozatlan időre meghir­detni szándékozott vasutas- sztrájkra már most készülnek a Mátrai Erőmű Részvénytársa­ságnál. A vasúti szállítás hos­szabb szünete ugyanis korlátoz­ná az erőmű termelését. Valaska József, a Mátrai Erő­mű Rt. Igazgatóságának elnöke megerősítette, hogy ők minden körülmények között szolgáltatni kívánják a szerződésben foglalt villamosenergia-mennyiséget. Ezért a következő döntést hozta: abban az esetben, ha a sztrájk miatt február 4-ig nem áll helyre a vasúti szállítás, át­térnek a lignit közúti szállításá­ra. A CRONUS Tömegáru-fuvaro­zó és Szolgáltató Kft. 80 darab, egyenként 24-25 tonnás szerel­vénnyel fogja közúton szállítani Bükkábrányból Visontára a tü­zelőanyagot. A Mátrai Erőmű Rt. ezzel az intézkedésével is megbízható, stabil termelője kíván maradni a hazai villamosenergia-rendszer- nek. Összefogást sürget az MDNP Eger- Két éve kitartunk amellett, hogy a kereszténydemokrata erőknek össze kell fogniuk. Ám létezik másik koncepció is a mér­sékelt jobboldalon: a Fidesz mel­lett nincs szükség másik tömörü­lésre. Ezt tisztázandó már több ízben is igyekeztünk felvenni a kapcsolatot a fiatal demokraták­kal, ám nem jártunk sikerrel. Minderről dr. Pusztai Erzsébet, a Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) elnöke, az Egészségügyi Minisztérium politikai államtit­kára beszélt tegnapi egri sajtótá­jékoztatóján. Ugyanitt dr. Hinora Sándor, az MDNP által tavaly októberben életre hívott megyei egészségügyi kabinet elnöke elmondta, ki­emelten foglalkoznak az egész­ségügy privatizációjával, a pre­vencióval, a gyógyszertári rend­szerrel kapcsolatos, s az egész­ségügyi intézményekről szóló tör­vény kérdéseivel. Pusztai Erzsébet az MDNP szövetségi politikájáról szólva le­szögezte: a kereszténydemokrata erőknek olyan tömörülés létreho­zása a céljuk, amely széles sza­vazóbázison alapszik. E pártok társadalmi beágyazottsága ugyanis messze elmarad a több évtizedes előnnyel bíró MSZP-től. Az MDNP ezért is vette fel a kap­csolatot az MDF-fel, illetve az MKDSZ-szel. Az egyeztetéseknek Hevesben már februárban is lehetnek kéz­zelfogható eredményei - véleke­dett. A Hírlap kérdésére - az MDNP és Fidesz közötti kapcsolatban remél-e változást az utóbbi élén bekövetkező személycserétől - közölte: a személyi kérdések nem döntik el az együttműködés formáját. Tán még az idén a Fi­desz is megteszi az e téren szük­séges lépéseket. __________ _______________H«) R égiós nagybani piac Pubi, az egyik szélsőséges (Folytatás az 1. oldalról) A megvalósítás érdekében a hat­vani önkormányzat, a helyi köz­pontú kistérségi fejlesztési társu­lás, a horti önkormányzat és több mezőgazdasági vállalkozó bevo­násával megalakult a Hatvani Nagybani Piac Kft. Ügyvezetője, Wagner Dénes a terveket ismer­tetve elmondta, hogy az uniós normáknak messzemenően meg­felelő piacot terveznek a 21-es fő­út, a Salgótarján felé vezető vas­útvonal és a nagygombosi geszte­nyesor által határolt területre, a város északi határában, néhány száz méterre az autópályától. Á piac tervei már elkészültek. A ki­vitelezés meghaladná az egymilli­árd forintot. Az összeget pályáza­ti pénzekből és támogatásokból szeretnék előteremteni. A 23 hektáros területen több nyitott és fedett piacrészt alakíta­nának ki, hűtőházakkal és iro­dákkal, hiszen a piac az árufor­galmazáson kívül menedzselné is a négy megye termelőit, technoló­giákkal, gépekkel és alapanyag­okkal segítve őket. A termékek be-, illetve kiszállítása ország­úton és vasúton egyaránt lehetsé­ges lenne. Farkas Kálmánná a Hatvani Kistérségi Fejlesztési Társulás el­nökeként úgy véli, a nagybani pi­ac jelentősen hozzájárulhatna a térség mezőgazdaságának fejlesz­téséhez, hiszen a gazdák jóval könnyebben értékesíthetnék ter­mékeiket. A piac mintegy 300 új munka­helyet is létesítene, tehát javítaná a térség foglalkoztatási mutatóját is. Jelenleg a befektetőkkel tár­gyalnak, hiszen jelentős tőkét szeretnének bevonni a projekt megvalósításába. _______________________________(T. Z. M.) Gy öngyös Látod, most kicsit elgondolkod­tam. Ez nem akármi. Úgyis ritka dolog - legalábbis egyes vélekedé­sek szerint -, hogy egy politikus­nak gondolatai is vannak - mond­ta Horn Gyula ex-miniszterelnök a Mátra Művelődési Központban, ahol az Arról van szó... című soro­zat keretében Hiesz György ország- gyűlési képviselővel beszélgetett. A sorozat jellegéből adódóan a megszokott „politikusok beszél- nek-forgatókönyv-től” kissé eltért ez az összejövetel, bár Horn Gyula a magánéleti kérdések elől - látha­tó rutinnal - azért jobbára kitért. Pedig a népes közönség soraiból - az utolsó pillanatban a rendez­vényt át kellett tenni a nagyterem­be - bizonyára sokan szerettek vol­na többet megismerni az emberből is, nem csupán a politikusból. Azt azonban megtudhattuk: a mai MSZP-ben az egykori állam­párt tagságának mintegy 5 száza­léka van benne, ezért aztán Horn badarságnak tartja a kommunis- tázást. Főleg olyan pártok részé­ről, amelyekben egykori MSZMP- sek is ott ülnek. Szinte mindegyik pártban vannak az egykori elvtár­sakból. Szórványos taps kísérte azt a kijelentését, mely szerint akkor élvezzük majd az uniós tag­ságot, ha az európai árakhoz eu­rópai bérek is társulnak, s szórvá­nyos derültség támadt, amikor a köztársaságielnök-választás kap­csán kijelentette: a nyugati köztu­datban Pubi mint az egyik szélső­séges magyar politikus szerepel.- Meggyőződésem, hogy Né­meth Miklós hazatér, és az MSZP- ben fog politizálni - jelentette ki egy kérdésre válaszolva Horn Gyula, azt is hozzátéve: esélyt lát arra, hogy a 2002-es választáso­kon a párt ismét jó eredményt ér­jen el, akár megnyerje. Ez azon­ban nem garancia, „csupán” lehetőség, a valóra váltáshoz so­kat kell dolgozni, és le kell vonni az 1998-as „fáradt és ásatag” kampány tanulságait. A mintegy egyórás beszélgetés során számos, a párt múltját, jele­nét és jövőjét érintő téma szóba került. A Bokros-csomag kapcsán Horn úgy vélekedett: talán lehe­tett volna kevésbé drasztikusan lépni, ám akkor a hatásfok is csökkent volna. És a mai eredmé­nyeket igenis ez a kétségkívül népszerűtlen időszak alapozta meg.- Megcsináltuk a nehezét - fo­galmazott -, azt pedig tudomásul kell venni, hogy a sors nem igaz­ságos. ___________________________________(SUHA) Templomi betörés Egy tettes rendőrkézen Gyöngyös Az igen rossz állapotban lévő, s már többször is kifosztott Kálvá­riaparti tempbmra tegnap ismét szemet vetettek a „rossz fiúk”. Déltájban a kapu felfeszítésé­vel ugyanis három betörő jutott be, aldk a még megmaradt cse­kélyke berendezési tárgyak kö­zül padokat és szentképeket akartak ellopni. A bent folyó ko- pácsolásra azonban felfigyelt va­laki, és értesítette az egyházkö­zösséget a gyanús zajokról. Az odasiető egyházi szemé­lyeknek még sikerült feltartóz­tatniuk az egyik elkövetőt, és át­adni az időközben érkező rend­őröknek. A két másik betörő je­lenleg szökésben van - közölte sajtóreferensként Bálint Sándor r. alezredes.

Next

/
Thumbnails
Contents