Heves Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-15 / 12. szám
6. oldal - Heves Megyei Hírlap 2000. Január 15., szombat hírlap MAGAZIN Egy dandy tündöklése a selyemgubóban Apámról A ham Irnriil ornrro ni A két világháború közti Egernek - bátran mondhatjuk - legismertebb alakja volt Kapor Elemér, aki újságíróként, költőként gyakran kápráztatta el a hölgyközönséget, s bejáratos volt a legmagasabb társadalmi körök összejöveteleire. Életútinterjúját a kilencvenes évek közepén készítettük el. Elemér bácsi akkor már nem dolgozott. Emlékidézéseinek rövidített változatával emlékezünk az egy hete elhunyt íróra, költőre, újságíróra - és alkalmi segédmunkásra.- Elemér bácsi! Hogyan emlékszik vissza gyermekkorára, az első világháború előtti évekre?- Szegény tisztviselőcsalád kilencedik gyermekeként láttam napvilágot - idézi fel Kapor Elemér. - A mi családunk is azok közé tartozott, akik megőrizték, mi több, hősiesen tartották a szegénység, a nyomor rogyadozó épületét. Legkisebb gyermekként szinte kiváltságos helyzetem volt a családban, hiszen minden testvérem ruháját megörökölhettem. Táplálkozásunk is nagyon egyszerű volt. Az uzsonna egy szelet kenyér és egy kockacukor volt, amit egy hintaszékben költöttem el nap nap után, a Makiári út 1. szám alatt. A háború előtt egyeteAz utolsó felvételek egyike, amely az író otthonában készült FOTÓ: GÁL GÁBOR hetett kapni kis bőrdarabkákat, és ha valahol elszakadt a papucs, akkor azt kézzel, saját magunk fol- doztuk meg. Sokat változott körülöttem a világ a háború után. A ciszterci gimnázium ajtaja mindig nyitva állt a szegény, de jó tanuló diákok előtt, sőt tandíjkedvezményt, esetleg mentességet is adott. Az írástudók felelősségéről A szovjet uralom stabilizálódását követően a legfélelmetesebb támadásokat kellett elszenvednie a két háború közti értelmiségi rétegnek. Bélyegek bőven akadtak, amiket rájuk lehetett sütni. A támadás és a lejáratás legbiztosabb formája a helyi lap volt, ahol esetenként név nélkül, de az is előfordult, hogy névvel a legsötétebb bélyegeket nyomták az egykori egri elit tagjaira. Ennek ékes példája az Igazság 1946. júniusi számában Róth Gyula írása. A nyílt levélben a következő szózatot intézi az akkori közéletben már részt nem vevő, ám a városban még mindig nagy népszerűségnek örvendő Kapor Elemérhez: „Sokat írnak mostanában az írástudók felelősségéről és az írástudók árulásáról. Maga is írástudó újságíró, és ami ennél is nagyobb rang - költő. Jól tudja, hogy mindkét rang kötelez, és egyszer mint írástudónak, felelnie kell. Most ott áll majd bírái előtt, és felel bűneiért az írástudók súlyos, nagy felelősségével. (...) Felelnie kell azoknak a néma, elesett katonáknak, akiket azzal küldött az arcvonalba, hogy a Szovjet leverése napok kérdése. S felelnie kell azoknak a polgároknak, akiket rablásra, gyilkosságra bújtatott fel a hitleri ideológia jegyében. (....) Vallja be, elárulta a betűt, az írást, a legnagyobb emberi eszméket, a szabadságot, a testvériséget, az egyenlőséget. (...) Ne feledje el, a börtönbüntetés lassan telik. A nap besüt a börtön rácsán, és számoltatja a napokat. Gondoljon erre, és bírái előtt feleljen érte." A másik, szintén az Igazság korai számában megjelent írás címe: Az egri fiúkereskedelmiből indult el. Szerzője nem szignálta a cikket. Ebben a következőket írja Kapor Elemérről: ,A magyar újságírás szégyene, Magyarország lejáratása a szabad nemzetek előtt, a nyilasterror előkészítése és annak propagálása egy emberben csúcsosodott ki, akit az egri kereskedelmi iskolából indítottak útnak. (,..)Be kell ismerni mindenkinek: kit minő iskolában neveltek, olyan férfi lett belőle. A tiszta és becsületes kereskedelmi iskolai tanárok érdeke azt követeli, hogy az iskola minél előbb essen át a tisztulási folyamaton...” E támadások korántsem egyedül Apor Elemér személyére korlátozódtak. A két világháború közti egri értelmiségi rétegnek egyetlen családja vagy képviselője sem kerülhette el ezeket a támadásokat. Természetesen a kor ismert dan- dyje, Apor Elemér is a legádázabb és leginkább kivédhetetlen nyilvános támadások kereszttüzébe került. mes szegénység alakult ki, melynek mi is részesei voltunk. Ennek részei voltak az akkori divatételek, a tökfőzelék és a krumpli. Ez mindent elárul arról a világról. Tejet akkoriban nem lehetett Egerben kapni, ezért apám minden másnap fogott egy fonott korsót, és elindult Demjénbe tejért. Mindezt gyalog és kézi szállítással. A ruházkodásunk is szinte önellátással történt. A cipőmet például úgy talpaltam, hogy akkoriban le- Ezért választotta a ciszterci gimnáziumot, s ezzel együtt a jogi pályát?- A jogászhallgatókat mindenhol szívesen látták, mert úgy gondolták, ha elmúlik ez a nagyon rossz, és csak a kicsit rossz következik, akkor a jogásznak mindig lesz megélhetése. A társaságokban is szívesen láttak bennünket. Aki jogász lett, az búcsút mondhatott a szegénységnek, és reménye volt arra, hogy egy polgári jólétbe kerül.- Milyennek látta akkor Egert, melyet később sokszor selyemgu- bónak nevezett 1- Akkoriban a városnak 18-20 ezer lakosa lehetett - jellegzetes vidéki kisváros képét viselte. Ha valaki idegen bejött, akkor a piciny falusi házak a vidék látszatát keltették. Az élet a vár körül zajlott, hiszen ez a rész képviselte a biztonságot, a nyugalmat. A külvárosok szinte jelentéktelenek, élettelenek voltak a városi lét szempontjából.-A két világégés között Elemér bácsi ismert alakja volt e városnak. Hogyan emlékszik vissza az Önt is körülvevő városi életre?- Az elit a jogakadémiáról került ki. Ők voltak a szellemi élet irányadói, mércéi. A szegényebb réteg előtt azonban zárva maradt ez a kör. Ők dalárdába, moziba, fürdőbe jártak. A színház csak 1906-ban készült el. Előbb a miskolci, majd a debreceni társulat játszott. Ez a szórakozási forma már főként nekünk, íróknak és újságíróknak jelentett kikapcsolódást. A színházi évad szeptembertől májusig tartott, így szinte egész évben színházi esemény nélkül maradt volna a város, ha egy-két lelkes ember nem gondoskodik erről az eseményről. De művészet iránt érdeklődő jogászok, ügyvédek, neves közéleti személyiségek kialakítottak egy színjátszó csoportot, amely igen színvonalas dolgokat adott elő. Műsorunkon - hiszen én is közéjük tartoztam - népszínművek egyáltalán nem szerepeltek, de játszottunk Shakespeare-t és Moliére- t. Számomra különösen emlékezetes marad a Csongor és Tünde előadás, amiben Csongort alakítottam. Akkorra már tudtam szépen magyarul beszélni. Lehet, hogy ez különösen hangzik, de minket senki sem tanított a szép magyar beszédre, így ezt is meg kellett tanulnom, hiszen Vörösmarty tündérszép szövegét úgy lehet pergetni, mint tenyérben a gyöngyöt, ha az ember tud beszélni. Volt két kiváló színésztehetségünk: az egyik, aki elindította a helyi színjátszást, a megye első főtisztviselőjének felesége, Búzásné Pápai Klára, és Hevesyné Molnár Ida, aki szintén megyei főüsztviselő-feleség volt, és oroszlánrészt vállalt a színjátszás szervezésében. E köré a két lelkes és nagyon művelt asszony köré csoportosult Eger művészi élete. A városképhez tartoztak az apácák is. Hogy a koldulás megszűnjék, s ne legyenek az utcán fázó és éhező szegények, arról az apácák gondoskodtak, mégpedig úgy, hogy mindenkitől beszedték a szegényeket illető termény- és pénzbeli adományt. A beszedett adományok listáját nyomtatott füzet formájában közreadták a városban, így mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy ki és mennyit adott. Később a kormányzóné országos akciót is indított szegénygondozás címén, így mindenki kötelezőnek érezte magára nézve, hogy kövesse a kormányzóné példáját.- Ezen idő alatt végezte el Elemér bácsi a jogakadémiát. Mi történt ezután?- Miután megkaptam a diplomámat, behívtak a szerkesztőségbe dolgozni. Verseim révén akkor már meglehetősen nevezetes ember voltam Egerben, így kötelezve éreztem magam arra, ahogy újságírói pályára lépjek. Volt bennem rengeteg ambíció, hiszen csak a tollat kellett forgatni a kezemben. 1933-tól '44-ig egyedül láttam el egy napilap szerkesztését. Egy ideig rendkívül fárasztó és megterhelő volt a munka számomra, úgyhogy az én igazi szabadságom akkor kezdődött, amikor 1944-ben besoroztak katonának. Engem a 14. gyalogosezred irodájába osztottak be, mondván, hogy a harcképtelen firkászok tartsák az irodai rendet. Ezt az irodát menekítettük mi ki 1944 novemberében Nyugatra, amikor is az orosz csapatok utolértek bennünket. Hadifogságba estünk. A Bécstől alig 40 kilométerre levő táborban, óriási, istállószerű építményekben húszezer magyar és ugyanennyi német hadifogoly várta a háború végét. A táborparancsnokság mindent elkövetett, hogy európai szintű fogolytábort tartson fenn, s különösen ügyelt arra, hogy tetűmentesek legyünk. Máskülönben a tífusz könnyen felüthette volna a fejét. Ezért a tábort óriási slagokkal szerelték fel, és gyakorta tetvetlenítettek bennünket. A háború után gyalog jöttem Sopronig, és a hidegben mind a tíz körmöm lefagyott.- Milyen kép fogadta a hazatérő Elemér bácsit?- Jellegzetesen piros volt ez a kép. A győztes szovjet hadsereg ugyanis mindent piros textíliával vont be. A gimnázium falán piros betűkkel volt kiírva: Éljen Harustyák József. És nekem fogalmam sem volt, ki ez az ember. A középosztály, amely a háború előtt gyakorolta a közigazgatást, Nyugatra menekült, így teljesen idegen és számomra félelmetes városba tértem vissza. A vonatról a Sas úton ugrottam le, és kerülő utakon mentem haza. A feleségem másnap bejelentette a rendőrségen, hogy itthon vagyok, én pedig bementem a kórházba, ahol mind a tíz lábujjamról leemelték a körmöket. Még a kórházban letartóztattak, és innen át is szállítottak a börtönbe, ahol a népbíróság határozata alapján kirótt egy évet kellett letölte- nem. A vád ellenem háborús és népellenes bűntett volt, ami csak Apám körül egyre nő a csend. Pár hangos neszre figyel még, ml átremeg, mint régi emlék a szíven, hogyha minden elpihent. Kopott szakálla mellényére foly, elüldögél a dívány szegletén, hunyorog, mintha bántaná a fény és tétovázó, zavart és komoly. Nem tudja, pontosan mi van, csupán találgat, csak sejt és gyanít, a múltkor mondtam neki valamit és azt felelte: nem értem, fiam. A dolgok egyre távolabb kerülnek, messzibb a szó, mint hajdanában s a tompa esti félhomályban az árnyak árnyékokra dűlnek. Pillája nyugszik... lassan elpihent. Pár hangos neszre felfigyel még alig zavarja régi emlék- apám körül már egyre nő a csend. (Megjelent a Mindenki nagynak születik című 1935-ben napvilágot látott kötetben.) Az elfeledett és felfedezett Apor_ A '80-as évek végén ismét a figyelem középpontjába került az akkor már előrehaladott korban járó Kapor Elemér. Eme évtized az újrafelfedezés évtizede lett. Egyre-másra jelentek meg az újságcikkek, melyek Kapor Elemér munkásságát, elsősorban költői nagyságát méltatták. Csűrös Miklós így ír az újraértékelt költőről: .Apor Elemér az elmélyedő költőkre jellemző komoly ambícióval érdekes ambíciót dolgozott ki arról, hogy a költészet a természetben ismeretes hangok utánzásán alapul. A hangoknak olyan érzékletes jelentésük, szimbolikájuk van, amelyik áradva torokból és térből, szélből és madárhangból, visz- szautal eredetére. (...) Túlzás nélkül mondhatjuk, szenzuális kapcsolat fűzi Aport a magán- és mássalhangzókhoz, és ez a viszony elementárisán megihleti költészetét. (...) Apornak van egyfajta familiáris humorból táplálkozó szorongató kedélyessége, amely sajátos változatban Kálnokynak is segített, hogy megeméssze a kisváros biedermeier uralmát. A groteszk aprólékosság hasonló leleményével lajstromozza Kálnoky A kegyelet oltárán őrzött családi ereklyéket.” E méltatás természetesen nem az egyedüli, amely a '80-as évek legvégén, '90-es évek elején megjelent. Ekkor Apor Elemér már idősödő feleségével kettesben, egy zárt világban éldegél. Mire Kapor Elemér munkásságát újraértékelték, s politikamentes ítélet volt adható a két háború közti egri szellemi élet vezéréről, addigra a költő, újságíró már nem alkotott. Csupán az íróasztal rendetlensége emlékeztet arra: nem fogadta el az öregedéssel járó jeleket, és sokáig bízott abban, ismét alkothat... egyetlen dologgal magyarázható: magjaiban is ki akarták irtani a háború előtti egri elit még élő tagjait. Szabadulásom után egy jó ideig még társadalmi rab voltam, nem mehettem nyilvános helyre, nem hagyhattam el Egert, és a leveleimet felbontották. Ezért aztán úgy döntöttem, sütőtököt termesztek. Később javult a helyzetem, és bekerültem a kőműves szakmába. A kőműveskalapács állandó véresre törte a kezem, és rá kellett jönnöm, ebből nem tudok megélni. Szerencsére anyósom révén bekerültem a sütőiparba. 1956-ban megint sikerült rossz fát tennem a tűzre, hiszen rövid beszédet mondtam a hősök emlékművénél. Ezután ismét lefokoztak. Sütőipari istálló- mesternek. Ekkor kiabált rám egy egri paraszt: Nézd a nagy Kaport, hogy hányja a ganajt. Itt virradt rám a nyugdíjazás 1968-ban. * Kapor Elemér még évtizedekig éli elfeledettségben. A késői aranykor a kilencvenes évek közepén virradt rá Eger város díszpolgára lett. Hamarosan elveszítette a feleségé. Idősek otthonába került. A városban ismerősei lesütött fejjel hallgatták a hírt. A kalandos pálya egy hete végé ért. A háború előtti polgári világ utolsó mohikánja immár történelemmé vált. SZUROMI RITA K érek még tizenöt dekát az olaszból is - mondja a szőrmekucs- más nő, miután a hatodik csomagocska is a pultra kerül. A hentes a felvágottért nyúl, akkurátusán fejtegeti róla a műanyag huzatot, komótosan a szeletelő mellé áll, s beindítja a gépet. A nő mögött várakozó kalapos férfi hangosat sóhajt. Hátratekint, végig a hosszú soron, részvétpillantások után kutat. „Ez egy agyrém, rögtön zárnak az üzletek, ez a némber meg húzza itt az időt, tízdekájával felvásárolja az egész készletet”, sír le az ábrázatáról. Ahogy a kalapos nézeget, emberére is akad, mindjárt az utána következő, izgágán toporgó szemüveges személyében.- Nem elég, hogy elfelejtettem, mit is kell vennem, ami rántani való, tarját vagy karajt...? Még ez az időrablás is... - kesereg emez. Szövetségük csak erősödik, immár együtt fújtatnak jókorákat, mikor az asszonynak a kampón lógó füstölt oldalas is megtetszik, s nem többet, két bordányi darabkát levágat belőle. Nénike érkezik balról. Nyújtogatja a nyakát, lesegeti a kínálatot. Megakad a szeme egy gusztusos fehérpecsenyén, nyel egyet, s mintha bűn volna a vágy is, hirtelen elkapja a fejét. Billeg egyik lábáról a másikra, közben nyámmog. Szája szélét nyalogatja, míg nézegeti a bordó lében ázó májat, a rózsaszínes, gömbölyödő, mócsingmentes sertéscombokat. A nevető ember Hihetetlen, de a szőrmekucsmás végre fizet. Papírpénzeket halász elő a tárca oldalsó rekeszéből, nem kapkodja el a dolgot, alaposan meggyőződik az értékükről, aztán hosszasan válogat az aprók között, keresgéli a negyvenhárom forintot, nehogy egy marékra való legyen a visszajáró. Míg szöszmötöl, az öregasszony feltalálja magát: - Adjon már fél kiló karajcsontot, fiatalember - szól a hentesnek. A kalapost elönti a pulykaméreg: - Nem maga jön! - ordít rá. A szemüveges kontráz: - A néni siet! - jegyzi meg epésen. A hatás kedvéért megtoldja: - Kurvára siet. Az öregasszony mintha nem is hallaná őket.- Jó húsosat keressen! - intézi mondandóját a hentesnek. Amaz semmit se szól. Ha nem tetszik valami az uraknak, amott, a pulton túl, hát pofozzák el a sor végére a vénasszonyt. Nem Bagarja ő, a béke barátja. Nem igazságosztónak állították őt ide, hanem hogy szeletelje, darálja, mérje a húst. Neki aztán édes mindegy, ki a következő. Hátat is fordít, kötöz a mély műanyag ládában, keresi a csontok között a jó húsosat. A kalapos nem adja fel: - A néni nem ér rá... - dohogja.- A néniért sírnak otthon a gyerekek... - tromfol a szemüveges. Bekapcsolódik a sor legvégéről egy nagy kövér: - ... és a temetőből ki tolja haza a biciklit?! A kalapos a poént biccentéssel fogadja. A szemüveges is érti a viccet, lehet, szereti is. De momentán kis híján megüti a guta. Csak ennyit böffent vissza: - Na ja. Nem így a nagy kövér. Ő nevet. Mit nevet, hahotázik. Rég telhetett tőle ily frappáns. Úgy kacag, hogy rázkódik rajta a nagykabát. Kacagása végigfut a csarnokon, el messzire, a csirkésig, a halasig, a tojásokat árusító kofákig.- A kérdés az, ki tolja haza a temetőből a biciklit...? - ismétli meg új fent harsogva, hátha nem esett le a többieknek, s bömbölve röhög. A sorból semmi reakció. Távolabbról figyelnek csak rá, ej, de jót hallhatott az az ember. A néni sebtében fizet. Szatyrába csúsztatja szerzeményét, s szinte fut. Úgy viszi a zsákmányt, mint kutya a jussát, a fél kiló karajcsontot. A jó húsosat. NÉGYESSY ZITA
