Heves Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-04 / 283. szám
6. oldal Hírlap Magazin 1999. december 4., szombat Sorsokról, bankárokról és a betonvilág lényeiről Beszélgetés dr. Kende Péter jogásszal, szociológussal a látó ember vállát nyomó igazságokról „Mondd, drágám, nem fogsz Te itt megfázni, ezen a hideg kövön? - kérdezte kissé ünneprontóan a tetőtől talpig véres kispapa, aki pedig előre nem is tudta, hogy papás szülés lesz. ...ha most a köldökzsinórt is elharapná, és megvárná a méhlepény kijövetelét, esetleg tekintélyes hálapénzt adhatna saját magának. De erre már nem kerülhetett sor - megérkeztek az orvosok, nővérek, elvitték a babát is, a mamát is. Megfosztották őt egy csomó pénztől... És azt ne figyelje az olvasó, elmismásolták a dolgot... Elbocsátották a felelőst. Hogy kit? A portást. Aki későn szólt, hogy szülő nő érkezik...” Ezek a döbbenetes sorok dr. Kende Péter dokumentumkötetében, a Mik vagytok ti, istenek? című könyvben láttak napvilágot, melyben hátborzongató, valós esetek olvashatók a terjedelmes, eddig sehol nem publikált orvosi műhiba-sorozatokról. A jogász, szociológus, író, publicista - és majd ő maga elmondja, mi minden még - a Bibliofil Kft. Könyvesboltjában dedikálta kötetét. A Mik vagytok ti, istenek? és a Postabank történetét feldolgozó Bank-bianco című könyvek kapcsán beszélgettünk dr. Kende Péterrel. Megírtam, mert a feladatomnak éreztem.- Ezek szerint minden egyes esetet, emberi sorsot belül, önmagában végigélt?- Én nem tudok másképp sajnos a valóságban is megtörtént.-Azt várta, hogy a könyve nyomán kivizsgálják ezeket az eseteket, és változik valami a magyar egészségügyben? jutni. Teljességgel meg akarom mutatni, hogy milyenek ezek a hibás és bűnös mechanizmusok, amellyekkel az orvostársadalom saját magát védi elvtelenül a betegekkel szemben. De ha Kende Péter dedikál a Bibliofil Könyvesboltban FOTÓ: PERL MÁRTON-Jogászként vagy szociológusként bizonyára könnyebb utat járhatott volna be. Arról nem is beszélve, hogy a mai társadalomban ezek szép egzisztenciával kecsegtetnek. Miért cserélte fel mindezt az írói pályára?- Jogászként és szociológusként is író voltam. Kutattam, és amit kutattam, azt azonnal írtam is. E két kötet előtt megjelent már három másik, igaz, azok más világban készültek és másképp szóltak. A tekintetben azonban azok is vállalhatók, hogy azokkal az emberekkel foglalkoztam ott és akkor is, akik valamilyen oknál fogva nehezebb helyzetben voltak.-A ma szociológusának felelőssége, kötelessége a publikáció?- Feltétlenül. Azt gondolom, olyan világban élünk, amikor hihetetlen dolgok történnek körülöttünk. Amikor elképesztő', hogy egy ország társadalma miket hord ki. Ezt mind meg kell írni, akkor is, ha pillanatnyilag ez nem használ, akkor is, ha pillanatnyilag nem veszik tudomásul, akkor is, ha megrántják a vállukat, s úgy tesznek, mintha nem történt volna semmi, mert a kort dokumentálni kell. Az emberekkel, akik a mi olvasóink, meg kell értetni, hogy mi van körülöttünk. Kötelesség, hogy az író ember írjon, dokumentáljon.- Ez az önként vállalt nehéz palást nem nyomja a vállát?- De, nagyon.- Az orvosi műhibákról szóló kötete döbbenetes valóságot tár fel, s még meglepőbb, mennyi esetet göngyölített fel. Valóban ilyen súlyos beteg a magyar egészségügy?- Előre bocsátom, semmilyen személyes érintettség nem vezérelt. Evekig vágytam arra, hogy valaki elírja előlem ezt a témát, mert pontosan tisztában voltam vele, hogy gyötrelem egy ilyen könyvet megírni. Nagyon szerettem volna megúszni, de nem írta el előlem senki. írni, csak úgy, ha nem pusztán átérzem, hanem átélem. A legfontosabb mégis az volt, hogy korrekt könyvet írjak. Kicsit magánnyomozóvá is váltam. Mindennek sokszorosan utána kellett járnom, mert az, hogy leírtam orvosok, kórházak és betegek nevét, az hátborzongatóan nagy felelősség. Itt nem lehet tévedni. Nem engedhetem meg magamnak, hogy mellényúljak, felszínes vagy felületes legyek. Bevallom, hogy amikor a kötet kijött a nyomdából, hirtelen megalakult négy olyan válságstáb, amelynek a kinyírásom volt a feladata. A végén mind a négy visszaadta a mandátumát, mert nem találtak fogást rajtam. Nyilván utánanéztek minden ügynek, és nem tudják bizonyítani, hogy nincs igazam, sőt ennél rosszabbat tapasztaltak, mégpedig azt, hogy minden, ami megjelent, az- A célom természetesen hosszú távon az, hogy változzon ennek az egésznek a kezelési módja, lehessen igaza a betegnek, s ezért érdemes legyen harcolni. Hozzá kell tennem, e tekintetben semmilyen sikeremről nem számolhatok be, mert egyelőre a magyar orvostársadalom hivatalos szervei nem vesznek tudomást erről, sem pedig a könyv megjelenéséről, miközben hozzám hihetetlen mennyiségű orvos jön magánemberként, hogy kifejezze teljes egyetértését azért, hogy ezt végre megírta valaki.-Naivitás lett volna hinni, hogy megmozdul valami az évtizedes beidegződések után. Kudarcként éli meg a változatlanságot?- Kudarcként, de ez az ő kudarcuk. Én nem adom fel, írom a második kötetet, melyben megpróbálok még mélyebbre úgy tetszik, akkor ezt megélem saját személyes kudarcomként is. S ennek van szerepe abban, hogy tovább írom.- Miként gyűjtötte össze ezt a terjedelmes anyagot? Megkeresték, utánament, hallomásból indult el?- Elkezdtem bíróságokra orvosi műhiba-perekre járni. Ezután a betegek, az orvosok, az ügyvédek kézről kézre adtak, s egyre több ügy került hozzám. A végén ez megfordult, és nem nekem kellett keresni az ügyeket, hanem az ügyek alanyai kerestek engem. A megjelenést követően pedig óriási mennyiségű ügy zúdult rám. Az emberek egy része csak azért jött, hogy elmondhassa, mi történt vele, és nem a kártérítés vagy a pénz vezette rá arra, hogy beszéljen. A pénztől a világba kiáltott igazság fontosabb lett! Ettől függetlenül nincsenek biztosítékok arra, hogy elinduljon az a folyamat, melynek eredményeként legalább a kezelésmódjuk normális legyen. Nem azt akarjuk mi elérni, hogy ne történjenek többé műhibák, hiszen ezek mindig voltak és lesznek. De legalább tanuljanak meg vele szembenézni, vállalni, és változzon az orvostársadalom sokszor bűnös hozzáállása.- Ehhez egy könyv megjelenése - talán még felszínesebb ügyben - sem elegendő. Az orvostársadalom pedig ugye bebetonozott...- Naiv és idealista ember vagyok, és azért írok, mert hiszek a leírt szó erejében. Hiszek abban, hogy igenis könyvek, cikkek önálló erővé válhatnak. Ha nem hinnék ebben, akkor nem tudnék írni.-A könyv megjelenése óta nem fél attól, hogy részint ha egyszer rokona, családtagja kórházba kerül, megfogalmazódik a bosszúállás gondolata, márészt, hogy Ön is ki van téve egy orvosi műhibának, amivel annyiszor szembesült, s a könyvön keresztül az olvasó is?- De, sokszor. Kaptam konkrét fenyegetéseket is. Ezeket nem veszem komolyan, azon egyszerű oknál fogva, hogy félve nem lehet írni. Vagy félek, vagy írok.- Térjünk át a másik kötetére, a Bank-biancóra. A könyvben felteszi a kérdést: mi is volt tíz éven át a Postabank? Ön szerint mi volt?- Négyszázhuszonnégy oldalban adtam meg rá a választ, a summázat rázós feladat... Azt gondolom, hogy a Postabankjelenség maga a rendszerváltás. Annak a hihetetlen mennyiségű önellentmondása, megoldatlansága, félmegoldása, a magyar politikai elit alulteljesítése és határtalan erkölcstelensége, tisztességtelensége. Ez az igazi lényege a Postabank-sztorinak.-írás közben felkeresték Önt különböző politikai erők képviselői, esetleg banktisztviselők, állami hivatalnokok és más, az ügyben érintettséget érzők?- Nem, de ehhez azonnal hozzá kell tennem, hogy a csaknem egy évből, amíg írtam, tíz hónapot - amennyire megoldható volt - illegalitásban írtam. Próbáltam szűk körben tartani, hogy ezt írom, ezért azokat az interjúalanyokat, akikről tudtam, hogy tőlük továbbmegy a hír, és azonnal kiszivárogtatják azt, hogy egy könyv készül, azokat a legvégére hagytam. Akkor kerestem fel ezeket az embereket, amikor az írásban eljutottam odáig, hogy visszafordíthatatlan volt a könyv megjelenése. Kevesen tudtak róla, és nem vagyok annyira naiv, hogy ne gondolnám, ennek ellenére mégis tudtak róla sokan, többen, mint amennyire szerettem volna. A hatalmi elit illetékes emberei is tudtak róla, de hát ők azt mondják, hogy itt sajtó- szabadság van... Ráadásul az ember egy ilyen típusú könyvet nem visz állami kiadóhoz, hanem abszolút magánkiadásban jelenteti meg.- E két témában sajátosan ötvözte a jogászi gondolkodást és a szociológus érzékenységét. A témaválasztás volt előbb, vagy a téma keresése érdeklődéséből adódott?-Összejött. Hál'Istennek, azt tudom mondani, hogy elég sokféleképpen tudok írni. Ha a két könyvet összehasonlítjuk is, megállapítható, hogy teljesen más a téma megközelítése, feldolgozása, szerkesztése. Azt hiszem, akkor járok az igazsághoz a legközelebb, ha azt mondom, van egy feladat, és az ehhez mért megoldást keresem.- Jogászként, szociológusként, íróként ismerjük. Lehet, ha tíz év múlva találkozunk, egy újabb minőségében mutatják be?- Emellett vagyok tévés producer, főszerkesztője a Pesti Műsornak, és tanítok is néha. Akkor érzem magam jól, ha sokat dolgozom. Imádom azt, amit csinálok, és ez elég ahhoz, hogy csináljam...- Lehet már tudni, hogy írói pályafutásának következő állomása milyen témával függ össze?-írom az orvosi műhibák második kötetét. Azzal 2000 tavaszán szeretnék elkészülni. Aztán van négy-öt témám. Majd meglátjuk... Az első négy könyvem után volt egy hosszú idő, amikor nem jutottam írógép közelébe. Nekem óriási élvezet, hogy visszataláltam, és megint dolgozhatok. Szuromi Rita A boldogságot (többnyire) holnapra válunk „...A boldogságot mindig holnapra várjuk, holnaputánra, majd... Közben most élünk, most érzünk, most kell a szívnek örülni, hogy emberi legyen élete. (...) Aki értékeli önmagát, az másban is sok-sok értéket talál. (...) Valamit csak te jelentesz a történelemben, bármilyen jelentéktelennek tűnik életed. Ha nem születsz meg, nem ilyen a világ. (...) Ki örüljön neked, ha magad nem ismered fel azt az örömet, mely csak benned születhet, élhet és hathat?" - pisszenés nélkül hallgatjuk Semperger Piroska tanárnőt, amint felolvassa Mácz István sorait. Örömtréningre gyűltünk össze a Kossuth Zsuzsa Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskolában, az egészséghetek alkalmával rendezett foglalkozások egyikén. Hétféle téma közül választhattunk. Az sem lett volna tanulság nélküli, ha a baleset-megelőzésről, elsősegélynyújtásról szóló, bemuta- tó\al, egybekötött előadáson veszünk részt. Hogy ne álljunk tehetetlenül, ha az utcán vagy akár otthon, a konyhában történik valakivel valami szörnyűség. Hanem az örömtréning ígérete oly csábító volt, hogy nem lehetett ellenállni. Talán ötvenen is ülünk a szobában, nagy körben, lazán rogyva a székekre, átadva magunkat az élvezeteknek.- Az örömtréning az önneveléshez és a pozitív viszonyulás begyakorlásához járul hozzá - bocsátja előre a tanárnő. - Begyakorolható az, hogy múltunkból a jót idézzük fel, a jelenben a nekünk tetszőre figyeljünk, s a jövőt elképzelve az optimista gondolatoknál, derűs képeknél időzzünk el. A törekvés, amellyel mindenben a jót keressük, nem jelenti a mindenbe való beletörődést. Hogy tapasztalhassuk, mire is jó valójában az örömtréning, ami teljes egészében 36 órás foglalkozásból áll, a tanárnő az „illatemlékezést” ismerteti meg velünk. Bekapcsolja a magnetofont, s arra kér bennünket, kövessük a hang diktálta utasításokat. Feszengünk a székeken, igyekszünk úgy ülni, ahogy mondva vagyon. Behunyjuk a szemünket, mélyeket léleg- zünk, elernyesztjük izmainkat, s közben fülelünk. Hallgatjuk a tengermorajlást, mellette a lágy, keleties hangulatú zenét. Égy pillanatra kinyitom a szemem, széttekintgetek, meglesem, ki mennyire veszi komolyan a parancsot. Mintha aludna a társaság. Hanem egyvalaki, hasonlóképpen, mint én, renitensen szemlélődik. Összeakad a pillantásunk, zavarba jövünk. Gyorsan becsukjuk a szemünket, aztán újra kinyitjuk, szinte egyszerre, ettől nevetnünk kell, de összeszorítjuk a szánk szélét, egyéb sem hiányzik, mint hogy kiderüljön a turpisság. Azt kéri a magnóhang, idézzünk fel illatokat. Ötleteket ad, virágneveket, fűszereket sorol. Eszembe jut a kuglóf, amit nagymamám sütött. Nemcsak a sárga-barna bélű, foszlós, mazsolás kalácsot látom, hanem nagymamát is, ahogyan - több éve utoljára - tett-vett a konyhájában. Ahogy szitálta a lisztet, aztán vékony, bütykös ujjaival gyúrta, dagasztotta a masszát, szeretettel a formába segítette a nyers tésztát, bekukucskált a sparhelt ajtaján, emelkedik-e, pirul-e a sütemény. Előjönnek emlékeimből a karácsonyok, a dióval díszített mézespuszedlik, a fenyőfa valódi gyertyákkal, csillagszórókkal. S megjelenik egy kép. Óvodás vagyok még, kinn állunk társainkkal a havas udvaron, fagyos januári nap van, de szikrázik a napfény, nem ér minket a szél, hátunkat az óvoda falának vetjük, s figyelünk Zsóka óvó nénire: - A fűtő bácsi ma reggel tette a tűzre a fenyőfát. Érzitek, milyen finom a füstje? A magnó lejár. Nyitogatjuk a szemünket, dörzsölgetjük, mintha végigalujdtunk volna egy hosszú éjszakát. Nyújtózkodunk, csivitelünk. Piroska tanárnő ötös csoportokba vezényli a társaságot, elsőként kisebb körben tanácskozzuk meg élményeinket.- Annyira náthás vagyok - nevetgél az egyik lány -, hogy amikor a hang bemondta a nárciszt, a papír zsebkendő jelent meg előttem, semmi más.- Később se tudtál elvonatkoztatni ettől? - kérdi tőle barátnője.- Nem - mondja, s úgy kacag, hogy majd’ megpukkad nevettében. A mellettem ülő lány csendesen megjegyzi: - Nekem a mamám konyhája jutott eszembe a fűszerekről. Amikor még kicsi voltam. Felcsillan a szemem, ő az én emberem. A keresztnevét sem tudom a lánynak, mégis úgy érzem, mintha régóta jó barátok lennénk. Eredeti helyükre rendezzük a székeket, most már a nagy társaságot kell beavatnunk, élményeinkbe. Ezáltal ők is gazdagodnak, felidézhetik magukban, amit számukra jelent a gyöngyvirág, a frissen kaszált fű, a nyári eső, az aranyló húsleves illata. Akad, aki csak egyetlen szót mond, mások néhány mondatot, s van, aki csak ennyit szól: - „Passz”. Hogyan lehetséges az, hogy egy tizenéves lányban semmiféle illatélmény sem szuny- nyad? Hogy nem képes szeretettel felidézni semmit? A foglalkozás végén meg is osztom aggályomat dr. Bánné Takács Mária tanárnővel, aki az egyik főszervezője ezeknek az évek óta megrendezett egészségheteknek.- Sajnos, rendkívül örömte- len nagyon sok fiatal élete - mondja nem minden tapasztalat nélkül a pedagógus. - Sivár, lélektelen, erőszakos a világ, s ha nem próbáljuk legalább megmutatni, hogy létezik más is, azt hihetik, ez a normális. ... „ v V» Négy^ssy ,Zjta
