Heves Megyei Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-27 / 277. szám
5. oldal I 1999. november 27., szombat Adventus Domini Az idő múlása - az idősebbek érzései szerint inkább rohanása - gyakorta okoz töprengést, sőt, ha jobban meggondoljuk, alapos fejtörést. Éppen ezért visszatérően jobbnak látjuk - kezünkkel le- gyintve egyet - átsiklani a természeti törvényszerűség fölött, s tudomásul venni a ránk rakódó évgyűrűket. Az idei esztendőt tekintve például: a nyári időszakot a felhőszakadások, az özönvízszerű esőzések okán ugyancsak rossznak ítéljük, az ősz azonban az átlagosnál jóval kegyesebb volt hozzánk. Napfényesre és hosszúra sikeredett. Jó időt adott, hogy amit a felhők júliusban eláztattak, az megszáradjon, amit a hömpölygő áradat meghagyott, az beérjen, s a maga helyére kerüljön téli eledelül. Még a halottak napi virágok is kíméletet kaptak. November közepén is pompázhattak a gömbfejű krizantémok, az elmaradt éjszakai fagyok jóvoltából megmaradtak a habfehér szirmok. A temetői virágoknak idejük sem volt megbámulni, miután Erzsébetkor már vastag hólepel borította a csokrokat, jelezve az esztendő végének közeledtét. A keresztények a mostani vasárnapon - négy héttel karácsony előtt - új egyházi évet nyitnak, lélekben is igyekeznek felkészülni a Megváltó születésének ünnepére. Kezdetét veszi a várakozás, az adventi időszak, amely külső jegyeivel mindenkinek felhívja a figyelmét, hogy valójában hol is tart a naptár. Karácsonyi díszítést kapnak az üzletek, az utcák, a terek. Egy fokkal (ha még lehet) nagyobb lesz a rohanás, gyorsabb a szorgoskodás. Egy kicsit mindannyian tűzbe jövünk, mint az egyre divatosabb adventi koszorún meggyújtott gyertyák, bizonyos vonatkozásban párhuzamosan és egy irányba igyekezve szedjük a lábunkat. A cél közös: minél szebben és jobban ünnepelni, másoknak, főleg szeretteinknek, s általa magunknak örömet szerezni. Várjuk, hogy mit kaphatunk, s úgy igyekszünk, hogy mi is adjunk. Nem is csak kézzel foghatót és szemmel láthatót, hanem még inkább lelki fogódzót. Lehet meditálni, hogy a gazdasági vagy az erkölcsi válság nagyobb méretű-e abban a társadalmi közegben, amelyben élünk, az összehasonlítás nem újszerű kitaláció. Egyre gyakoribb téma, hogy melyek azok a problémák, amelyeknek a megoldása előbbre való, s amelyeknek következtében majd jobban és gyorsabban haladhatunk egy emberibb világ felé. Keressük a kiutat (célunk Európa), de nehezen találjuk a kilincset. Miként is viszonyul egymáshoz az anyagi és az erkölcsi érték? Eleinkről tudjuk, hogy kevéssel is beérték tárgyi és anyagi tekintetben, mégis boldogokként ismertük meg, s emlegetjük őket. Vallási vagy világnézeti hovatartozás nélkül - és azzal együtt - kutya kötelességünk elviselni egymást. Mint parancsot, tudomásul kell vennünk, hogy elvünk lehet különböző, ám mivel mindany- nyian ugyanazt az éltető levegőt szívjuk, csak a közös gondolkodás, a minél egybehangzóbb cselekvés vihet bennünket előre. Békességgel kell elfogadni a másságot, a különbözőséget, ne kívánjunk hát uralkodni embertársainkon. Teret kell adni az eltérő véleményeknek, mert nem látszik, hogy bárki halandó biztos utat tudna mutatni e Földön az emberiség számára. Jelentkezzen az, örömmel fogadjuk, aki jelet ad és integrál ebben a kusza világban. Voltak már bőven ebben a században is hamis próféták. Éppen az előbbiek okán jó lenne értelmét látni az őszinte szó- az Úr eljövetele nak, az igazmondásnak, a becsületes életvitelnek. Hinni abban, hogy erkölcsi értékekkel is lehet érvényesülni földi vándorutunk során. A túlzott anyagiasság, a mértéktelenség, mások megkárosítása, semmibe vevése kapjon elutasítást, ha úgy indokolt, akkor nyílt megtorlást a társadalom szintjén. A napokban általános érdeklődésre számot tartható könyv került ki nyomdából. A televízióban is bemutatott kiadvány szerzői - egy politológus és egy ugyancsak közismert püspök - ellentétes nézeteikről beszélgetnek a könyvben, s mint tanúsították, egyre jobban közeledtek egymáshoz a közös munka során, most már mint barátok tisztelik egymást. Összegzésük szerint nem falakat kell építeni egymással szemben, hanem azt kell kutatni és felismerni mielőbb a másikban, ami közös, amiben eleve benne lakozik a megértés. Jogunk van a magunk útját járni, de nem a másik ellenére és rovására. Erőszakkal nem léphetünk a másik elé - mondták egybehangzóan, amikor a riporternek nyilatkoztak. Értékelve a két ellentétes nézet közeledését, szánalmas - mint írja egyik olvasónk levelében -, hogy még pártokon belül is megtalálhatók az ellenséges csoportosulások, s nagyon is működnek a „fúrók”. A mindennapok tettei érlelik meg az ünnep értékét. Nem a fényes lakomák, a terített asztalok határozzák meg életünket, hanem a szürke hétköznapok. Elsődlegesen a munkanapok során van alkalmunk értékeket szorgosan gyűjtögetni. Olyanokat, amit a rozsda és a moly meg nem emészt, amit aztán méltán elhelyezhetünk a képzeletbeli, lelki szemeinkkel jól látható asztalon. Kötelességünk valami jelet hagyni, ami okán szívesen emleget majd bennünket az utókor - hallom gyakran idős és világtalan barátomtól. Adventus Domini - az Úr eljövetele. Történelmi tény, hogy kétezer éve megérkezett, és mégis mindig várunk. Az egyes ember születésével újratermelődik az újabb várakozás. Valamilyen módon mindannyian szeretnénk beteljesülni, a teremtés által kapott tá- lentumokat felhasználva. Nem kell egy évet sem „átlapozni”, elég csak egy napunkon végigtekinteni, és megdöbbenünk: milyen sokféleség rejlik a világban, mennyire bonyolult ez az egész, amiben élünk, s amiben várjuk izgatottan az Úr 2000. esztendejét. Ezernyi érzés keveredik bennünk. Talán időszerű lenne advent heteiben javítanunk magunkban a tisztánlátást. Gyakorolni a jó cselekedeteket, megérteni a másikat, segíteni azokon, akik önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerültek. Mit ér, ha csak elhadart szózuhatag az ünnepi jókívánság? Ám ha szívből jönnek az őszinte szavak, akkor és azon túl még oly sok mással tartalmat adhatunk a következő napoknak, még szebb lehet az ünnepünk. Akkor, ha önvizsgálatot tartunk, s megbánást tanúsítunk, nyugodt szívvel elmerülhetünk abban - legyen bár kevés és szerény -, amit megteremtettünk. Akkor megpihenhetünk békességben, mert nyugalmat találtunk, és mindezt együttesen tapasztalva még akár él is érzékenyülhetünk, ha kigyúlnak a fények. Amikor minden elcsendesül. Akkor lehetünk igazán boldogok a zöld fenyő árnyékában és tündöklésében, ha a melegséget mi tudjuk majd árasztani mieink felé. Akkor - a szentestén - elmondhatjuk, hogy nem hiába várakoztunk. Amikor úgy érezzük: néhány pillanatra mégis megáll ez a végtelenül rohanó idő. Fesztbaum Béla Döglenek a legyek T egnap reggel a következő ügyekben hoztam határozatot. Első pont: veszek egy kertes családi házat, lehetőleg olyat, ahonnan remek kilátás nyílik a városra. Második pont: elrepülök a Maldív-szigetekre kicsit, ott ilyenkor nem a latyakban, hanem az óceánban lehet fürdeni. Harmadik pont: mostantól piszok jól fogok élni, kiterjedt famíliámmal együtt. Amennyiben mindez nem valósul meg, azért kizárólag lakóhelyem önkormányzata a felelős (plusz a liberálbolsik, de ez jelen esetben ugyanaz). A logika nem a sajátom, a felelős magyar polgári kormányzat mutat - ebben is - példát. Hogyan üssünk egy csomó legyet egy csapásra? Találjuk ki mondjuk azt, hogy nulla százalék lesz a lakáshitelek kamata, három gyerek után pedig tízmillió a szociális támogatás. Találjuk ki azt is, hogy duplájára nőnek a tanári fizetések. Találjuk ki, hogy ezentúl a munkanélküliek havi százezer forint járadékot kapnak nyolcvan éven keresztül. A rendőrség helyett pedig bízzuk a városokra az összes hivatalos okmány kiadását, az egyenruhások hadd üldözzék a bűnt. Ezekért a dolgokért szeret majd bennünket a nép. Fontos alapelvként fektessük le továbbá, hogy az intézkedéseinkkel járó költségek kilencvenhat százalékát az önkormányzatok kötelesek megfizetni. Egyrészt, ha valami mégsem megy, a nép a helyhatóságokat szidja majd - lehet kezet széttárni, kérem, a kormány jót akart, de ellenségei keresztbe tettek neki másrészt, fent, a fejnél a pénz is megmarad. Több jut a titokminisztériumra, a kormány- píárra meg a pszichiáterre. Egyebekben a rendszer sajátossága, hogy párhuzamosan dönt romlásba településeket és magasztalja az egekig az arra érdemes szent és áldozatos koalíciót. Mintha csak két külön ország lenne itt. (rénes) Bilincsbe vert rendőrség s É rzelmektől átitatott levél került a kezembe a minap a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon. Egy asszony meleg szavakkal kérte a főkapitánytól, ne büntessék meg azt az egri rendőrt, aki gyomron vágta a volt feleségét többször is zaklató alkoholista férfit. Lám-lám, a lakosság a sokszor és sokféleképpen lejáratott magyar rendőr védelmére kelt... Ha a véleményemet kérdeznék, én is a meghurcoltatás előtt álló rendőr pártján állnék. Mert gondoljunk csak bele, hogy miként lehet egy dühöngő, agresszív és az emberi korlátoktól megszabadult ittas személyt megfékezni? A szép szó, a rábeszélés ilyenkor már nem ér semmit. S persze minek akasztják a rendőr oldalára a gumibotot, ha használni meg csak a következmények viselésével lehet? Kicsit az az érzésem, hogy ez a szerencsétlen, éppen a helyszínre vezényelt rendőr ebben a szituációban mindenképpen csak vesztes lehet. Mert vagy üt, és akkor a testi fenyítés alkalmazásának jogosságát kérik számon rajta, vagy szemet huny a dühöngő férfi tette felett, akkor viszont egy súlyos testi vagy életveszélyt okozó testi sértés meg nem akadályozása miatt vonják felelősségre... A magyar rendőr kezének képletes megkötésében ez azonban nem a plafon. Pintér belügyminiszter a rendvédelmi szerveknél a belső ellenőrök alkalmazását is elrendelte. Azzal a nem titkolt céllal, hogy a korrupcióban résztvevő avagy brutális magatartást tanúsító rendőröket kiszűrjék az állományból. A magyar rendőr már így is az éttermi kenyereslányok szerénységével volt kénytelen dolgozni, hiszen a lakosság iránt tanúsított polgárbarát magatartást bármikor számon kérhették tőle. Ezek után pedig arra is számíthat, hogy belső szemek figyelik őket... A magyar rendőr összmegfigyelés alá kerül. Eközben pedig elvárjuk tőle, hogy szálljon szembe a szervezett bűnözéssel, a korrupcióval, az agresszivitással. S ha netán gumibotját felemeli, ezentúl több irányból kiálthatják rá: nézd, milyen agresszív és brutális! Szuromi Rita HÍR(TELEN)KÉK... Kozma Péter megyei elnök szerint a Helmeczy-ügy miatt kettészakadt a Fidesz szabolcsi szervezete. Furkáló intrikásokra (Fi) és Demokratikus szakadárokra (Desz) * Kína a Hosszú menetelés elnevezésű hordozórakétával felbocsátotta a világűrbe a Sencsou, Isteni hajó nevű első, saját gyártmányú, pilóta nélküli űrhajóját. Ha le nem hozzák, ma is ott - Teng Leng-fenn... * A magyar igazságügyi miniszter döntésén múlik, hogy kiutasít- ják-e a hazánkban politikai menedékjogot kért maffiózót, Ana- tolij Bikovot. Dávid és az orosz Góliát... * A Pest megyei Rád községben - a helybeliek legnagyobb megdöbbenésére - éjszaka kigyulladt, majd porig égett a helyi tűzoltószertár. Szakmai ártalom... * Az egyik honi fogház börtönőrére seprűnyéllel támadtak a női rabok. Csak nem kiröppenni szándékoztak... ? (szilvás) Hó és gyantaillat T Tirtelen csapott le a váll. rosra a hózápor. A lomhán úszó, elnehezült felhők olyan alacsonyra ereszkedtek, hogy a nyurga templomtornyok tátongó sebeket vájtak beléjük, s lógó hasukból, mint felszakított párnahuzatból a könnyed pihék, sűrűn hullani kezdtek a csillámló hópelyhek. Az utcán hűvös fuvallat osont végig, konokul a járókelők nyomába szegődött, s aki csak a koszlott házfalak között szembekerült vele, az mélyen belehúzta arcába a sálat, hogy kivédje jeges tűszúrásait. A keskeny közből hunyorogva fordultam ki a tágas utcára, ahol múlt századi hangulatot idéztek a hórihorgas lámpaoszlopok tetején trónoló üvegbúrák. Sápadt fénykörük, mint nyaranta a virgoncán nyüzsgő rovarokat, maguk köré vonzották a libegő, forgolódó pelyheket, amelyek aztán egyre vastagodó fehér leplet borítottak a járdára. Ez a tél legszebb pillanata, gyönyörködtem a milliárdnyi apró csillogásban, szívet melengető érzés, amint meglep, arcon csókol, majd picinyke örömkönnyé válva végiggördül a szám sarkáig az első bátortalan hópihe. És ekkor láttam meg az öreget. Kopott kabátjában ott állt előttem, hátát nekivetve a pénz ultramodern birodalmává alakított régi-régi házfalának, s a kezét nyújtotta.- Ha megszánna az úr... Arca, akárcsak a mellettünk elsuhanóké, nedvességtől fénylett. Dús szakállára, amely egyáltalán nem tűnt ápolatlannak, didergő zúzmara rakódott, s - mint odafenn mesz- sze északon a sarki fény - mókás játékba kezdett minden rezdüléskor.- Ha megszánna az úr... - eszméltem a hangjára, s szé- gyellősen kotorásztam a zsebem mélyén, ahová az előbb a szűk garázsboltban becsúSztat- tam a visszajáró fémszázast.- Hirtelenjében ennyi van... - nyújtottam szabadkozva a pénzt, s már léptem is tovább, amikor az öreg megfogta a karomat. Kezében frissen tört, gyantaillatú, ünnepidéző fenyőágat tartott.- Hozzon magának békességet, uram... Szilvás István
