Heves Megyei Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-27 / 277. szám

6. oldal Hírlap Magazin 1999. november 27., szombat Drága kölcsön, vagy uzsora? (Folytatás az 1. oldalról) Több panaszos egybehangzó elmondása alapján piaci kama­tozású építési hitelként vették fel a pénzt, 42 százalékos ka­matra, s vállalták az ötszázalé­kos kezelési költséget, illetve késedelmes fizetés esetére to­vábbi hat százalék késedelmi kamat megfizetését. A kölcsön futamideje 60 hó­nap volt. Fizették is a havi 7500 forintos törlesztést, mígnem 1995-ben a takarékszövetkezet­től értesítést kaptak, hogy a havi részletet 15 ezer forintra emelték. Ez - érthetően - meg­lepte őket, mivel abban a hitben voltak, hogy hamarosan „letud­ják” a tartozásukat. Itt már különválnak a törté­net szálai. Viktor Dezsó'né azt mondja, bementek a takarékszövetke­zetbe, ahol az ügyintéző kö­zölte: vagy kifizetik a dupla részleteket, vagy maradnak az eredeti törlesztésnél, de akkor meghosszabbodik a futamidő', vagy egy összegben letudják a még hátralékot. Egyik megol­dást sem tartották elfogadható­nak, fizették továbbra is a 7500 forintokat, abban a tudatban, hogy az eredeti szerződésnek ezzel eleget tesznek. Csobotné szerint akadtak, akik a pereskedést elkerülendő, újabb hitelt vettek fel, amiből kifizették a tartozást. Akik nem ezt a megoldás vá­lasztották, azok 1996 végén, a futamidő lejártakor felszólítást kaptak a szövetkezettől, hogy 80-130 ezer forint közötti adós­ságukat rendezzék. Holott ek­korra már négyszázezernél töb­bet törlesztettek. Az adósok „természetesen” nem fizettek, bírósági eljárások kezdődtek. Sorra készültek a szakvélemények, melyek meg­állapításait a takarékszövetke­zet jobbára vitatta. Az egyik igazságügyi szak­értő által leírtakban azt olvas­hatjuk: túlzott volt a részletek megduplázása, bonyolult szá­mításokkal támasztja alá a szakember, hogy 1500 forintos emelés, vagyis 9000 forint lett volna indokolt. Azt is megálla­pítja, az 1500 forintos különbö­zettél (tízezres nagyságrend) igenis tartoznak az adósok. Ezt hajlandóak is lettek volna befizetni, azonban a taka­rékszövetkezet nem fogadta el az egyezséget, s megkezdődtek a perek. Kiss Sándor, aki kezesként keveredett a történetbe, első fo­kon elvesztette a pert, azonban a másodfokon eljáró Heves Megyei Bíróság ítélete szerint - melyet idén november 12-én kapott kézhez - a takarékszö­vetkezet 87 ezer forintos köve­teléséből 25.441 forint, vala­mint annak 1996 augusztusa óta számított 20 százalékos ka­mata jogos.-Be szerettem volna fizetni a pénzt, hogy legyen már végre vége ennek az egésznek — mondja Kiss Sándor -, azonban a szövetkezet vezetője azt mondta: nem fogadják el az íté­letet. Furcsállom, hiszen a ver­dikt kimondja: fellebbezésnek helye nincs. Mivel nem kellett a pénz a szövetkezetnek, letétbe helyeztem. Részemről befeje­zettnek tekintem az ügyet. Nem járt ilyen „egyszerűen” Viktor Dezső', aki - mint neje mondja - 30 ezer forintot befi­zetett, majd két nap múlva megkapta a végzést, mely sze­rint csupán tízezer körüli ösz- szeget - plusz három évre a 20 százalékos kamatot - kellett volna lerónia. — Teljesen mindegy - mondja lakonikusan a fiatalasszony -, a befizetésemet el sem akarták fogadni, azt mondták, csak ki­dobom a pénzt az ablakon, mert úgyis behajtják rajtunk a mint­egy 70 ezret. És hiába pereske­dünk, mert úgyis dk nyernek, és ha nem vigyázunk, még a há­zunk is „elúszhat”. Sorolhatnánk az ügyeket, azonban a rendelkezésünkre álló információk elegendőek annak összegzéséhez: a taka­rékszövetkezet mind az első­fokú, mind a már befejeződött másodfokú eljárások során na­gyobb részben vesztett pert, mint az alperesek. Vagyis köve­teléseit csak részben - igaz, ügyenként eltérő mértékben - ítélték jogosnak a bíróságok. A panaszosok elmondása szerint az összegek különbözősége ab­ból ered, hogy a szövetkezet érvelése szerint a - mellesleg a kelleténél alacsonyabb - tör­lesztőrészletek késve érkeztek be, s a késedelmi kamatok miatt adódnak eltérések. Ezt a pana­szosok vitatják, mondván: a fu­tamidő alatt az éves összegzé­sekkor egyetlen alkalommal sem mutatott ki a szövetkezet késedelmes befizetéseket. Annál inkább furcsa, mert több panaszosnak a szövetkezet vezeti a folyószámláját, s onnan automatikusan leemelték a részleteket.- Nekem ’96-ben küldtek egy olyan elszámolást, amely sze­rint több mint 600 ezer forinttal tartozom. Holott akkorra már befizettem 475 ezret - mondja Csobot Antalné. Az ő ügye még nem ért véget, ’98 áprilisában megszületett az elsőfokú végzés a Gyöngyösi Városi Bíróságon, mmiszerint köteles megfizetni a szövetkezetnek a 112.543 forin­tot, a 42 százalékos, plusz 5 százalékos, plusz 6 százalékos kamatokkal, s a takarékszövet­kezet pedig köteles részére visz- szafizetni a 112.543 forintot és annak 20 százalékos kamatát. Ezt egyik fél sem fogadta el. A másodfokon eljáró Heves Me­gyei Bíróság hatályon kívül he­lyezte az első fok döntését, s tavaly áprilisban új eljárásra kötelezte a bíróságot. Idén februárban kaptak egy levelet, amely újabb szakértő felkéréséről szól. Azóta semmi sem történt. Természetesen megkerestük a Vámosgyörk és Vidéke Taka­rékszövetkezet vezetőjét is. Mező József kérdésünkre el­mondta, mivel az ügyek még nem fejeződtek be, nem tartja célszerűnek, hogy nyilatkozzon azokról. Megemlítettük az illetékes vezetőnek: van jogerős másod­fokú végzés, ami azzal záródik, hogy fellebbezésnek helye nincs, tehát véleményünk sze­rint befejezettnek tekinthető az ügy. Mező József erre el­mondta: ennek ellenére sem te­kintik lezártnak a történetet, el­végre - mint hozzátette - léte­zik Legfelsőbb Bíróság is. Véleményük szerint az íté­letiek), illetve indoklásaik szá­mos ellentmondást tartalmaz­nak, amelyeket fel kell oldani. Azt is elárulta, szakmai vizsgá­latok nem állapítottak meg sza­bálytalanságokat. Az is igaz - tudtuk meg vé­gül -, hogy korábban is voltak perek, akadtak, amelyek a leg­magasabb bírói fórumon vég­ződtek, de egyet sem veszített el a szövetkezet. Suha Péter Kézikönyv - nemcsak diákoknak Honismereti gyűjtemény Ismét érdekes, színes, változatos, hiánypótló - ilyen váloga­tás először jelenik meg hazánkban - könyvvel lepte meg a téma iránt érdeklődőket dr. Misóczki Lajos, az egri Eszter- házy Károly Tanárképző Főiskola tanára A Honismereti Szöveggyűj­temény forrásanyagát a moz­galom iránt elkötelezett törté­nész gyűjtötte össze, s úgy öt­vözte egésszé, hogy ne csak a főiskolai hallgatók számára lehessen iránytű, hanem újat mondjon az általános és kö­zépiskolai diákoknak, az itt munkálkodó, a helytörténet iránt vonzódó pedagógusok­nak, s valamennyi históriaba­rátnak, lokálpatriótának is. Az első részben - ez teszi ki a tetemes mű nagyobbik részét - 1100 év legmeghatá­rozóbb eseményeit villantja fel. Idéz Anonymus híres Gesta Hungarorumából, méghozzá az ország határai­nak megállapítását jelző pasz- szust, s a kronológiai ismerte­tési elvet és gyakorlatot vá­lasztva eljut napjainkhoz. Külön érdem az, hogy komplexitásra törekszik, azaz irodalmi betéteket is publikál. Olvashatjuk - többek között - Janus Pannonius Búcsú Vá­radtól című 1458-ban szüle­tett versét, Tamási Lajos: Pi­ros vér a pesti utcán, 1956. október 25-én röpcédulaként terjesztett költeményét. A kiadvány második egy­sége is gondolatébresztő, hi­szen ízelítőt ad a nemesveretű mozgalom krónikájából, ér­zékeltetve nemcsak az ese­ményeket, hanem az eseten­ként jelentkező gondokat is. Egy azért szomorú: a ran­gos munka mindössze 125 példányban kerülhetett ki a nyomdából. S ez riasztóan ke­vés! Nem volt több pénz, pe­dig erre áldozni kellene... Pécsi István Hol állhatott Bábel tornya? Műholdképek és ősi kőtáb­lák szövegének elemzése alapján alighanem megta­lálták azt a helyet, ahol va­laha Bábel tornya épült. Michael Sander brit régész számolt be erről a Sunday Times hasábjain. Eleddig azt tartották, hogy a legendás to­rony valahol Mezopotámiá­ban, azaz a mai Irak területén épülhetett, Babilon romváro­sának közelében. A Bábel név egyébként azt jelenti: „kapu az istenhez”. S pontosan ez a neve egy észak­kelet-törökországi település­nek, amely éppen azon a terü­leten van, amelyet a Biblia arameus nyelvű szövege (az óhéber egyik változata) Pon- tus néven emleget. Egyéb kutatások is azt va­lószínűsítik, hogy az özönvíz­legendában megörökített gi­gantikus árvíz a Földközi- tenger-Fekete-tenger térsé­gében pusztíthatott. A nyelv- tudományi vizsgálatok is e változat mellett szólnak. (FEB) Vegetáriánusok, állatvédők lapozzanak! Disznóvágás, avagy teli a kamra Az egyik legfontosabb mozzanat: a pörzsölés fotó: ötvös imre Nyári álmodozás Még forrón tűzött a nyári nap, amikor álmodozni kezdtünk a véget nem érő, hosszú téli es­tékről. Arról, hogy hazatérve egy fárasztó nap után, leverjük a csizmánkról a havat, meleg ruhába bújunk, és komótosan megbeszéljük, mi kerüljön va­csorára az asztalra. S ennél a részletnél megele­venedett a képzelet. Már előre láttuk a hűvös kamrában sora­kozó kolbászok, sonkák, sza­lonnák garmadáját, éreztük, miként roppan a friss tepertő a fogunk alatt, s összefutott a nyál a szánkban a házi disznó­sajt utánozhatatlan ízére gon­dolva. Már-már hallani véltük a gyönyörű muzsikát, a sülő hurka, kolbász, pecsenye diszkrét sercegését. S mire odáig jutottunk az álmodozásban, hogy leszeltük az első szelet sonkát, amit csak úgy, hirtelen átsütöttünk, meg­érlelődött az elhatározás: ezen a télen disznót vágunk. A kiválasztás A gazda udvarában nehezen döntöttük el, melyik állat le­gyen az áldozat. Sokáig topo­rogtunk a latyakban, míg elénk terelgették a kínálatot. A 120 kilós vidám jószágot méricskélve egyetértettünk ab­ban, hogy szép is, jó is, ám a szalonna vékonykának ígérke­zett. Amikor kétmázsás társa felénk tartott megfontolt lép­tekkel, már tudtuk: ő lesz az, aki megboldogult korában is örömteli perceket szerez ne­künk. így esett, hogy a gazda fel­tette a kérdést: hogyan kíván­juk megadni a végtisztességet a jószágnak? Merthogy az ilyen súlyú állat utolsó pillana­tait lehetőleg meg kell rövidí­teni, kiváltképp, ha erőszakos halál a végzetük. Tanácstalanságunkat látva a gazda végre előhozakodott a megoldással: akad egy ember a faluban, aki a kellő pillanatban meglövi az állatot, s akkor ke­vesebbet szenved.- Az jó lesz — bólogattunk, majd megállapodtunk az idő­pontban, az árban, s az ilyen­kor szokásos, de mégis fontos részletkérdésekben. A végső döfés A nagy nap reggelén a fagyos udvaron hiába vártuk a puskás embert. Közbejött neki valami. Nem volt más hátra, erősítést kellett hívni a véres akcióhoz. Végül hat megtermett ember nézett farkasszemet az eleinte gyanútlan jószággal. Amikor azonban megkötöt­ték a két hátsó lábát, megérezte a bajt, s vad sivításba kezdett. A böllér becsületére legyen mondva: jókor és jó helyre dö­fött, mert a hatalmas állat csu­pán néhány percig szenvedett.- Szép, könnyű halála volt, hála magának - szorongatta a böllér kezét a hálás gazda. Az akció sikerét megpecsételvén előkerült hát a pálinkás büty­kös, s a jóféle házi szilva jóté­kony áldomásnak bizonyult. Néger lett a disznó Ennyi előzmény után az állat­védők már bizonyára tovább­lapoztak, a vegetáriánusokat pedig bizonyára elvből nem érdeklik az alábbi sorok. Merthogy eljött a hagymás vér ideje. A kellőképpen aranyszínűre párolt hagymá­ban immáron feketén forgo­lódnak a vérdarabkák. A haj­nali küzdelemtől, s az azt fe­ledtető pálinkától bódult férfi­nép hálásan fogadja a gőzölgő reggelit. Megerősödvén a lak­tató ételtől, kezdődhet a pör­zsölés, amely műveletet elha­nyagolni, felületesen végezni több mint trehányság. A töké­letesség mércéje lányom rik- kantása: — Néger lett a disznó! S ekkor jöhet a tisztítás bő, meleg vízzel, kaparókésekkel, erős szálú kefékkel, hogy a vé­gén ragyogjon a bőr, mint a nap. Eltávolítván a szükségte­len belsőrészeket, félbevágva a sertést, feltárul az eddig rejtett titok: mennyi hús, szalonna, s egyéb jó falat kerül majd a fa­gyasztóba, füstre. A ládákban előrecímkézett csomagokba gyűlik a karaj, tarja, oldalas. Az asszonyok dolga A fehémép feladatai közé tar­tozik a böllértől a konyhára rendelni a toros ebéd, illetve vacsora kellékeit: a piros pe­csenyének való zaftos húsokat, a húslevesbe az orját, majd a kolbászhúsból a káposztába kerülő mennyiséget elkérni, s végül az első szál kolbászokat, hurkákat tepsibe rakni. S miközben a gazdasszony ki-kinéz a nyersanyagért, illik megkínálni a férfiakat immá­ron gyenge, fűszeres forralt borral. Ők mindezt a gondos­kodást busásan meghálálják, mert már buzog a víz az üstök­ben az abálni való húsokhoz, s a darálóban recseg a kolbászba való nyesedék, a teknőben so­rakozik a tepertőnek, szalon­nának való alkalmatosság. Mire bealkonyodik, az üs­tökben leválnak a csontokról a zamatos húsok és belsőségek, amelyek nélkül nincs hurka, disznósajt, s egyéb, tormával csipegethető koncok sem. S ekkor eljő végre a látszó­lag jelentéktelen, ámde mégis mindent meghatározó pillanat: a fűszerezés. Mert sokfajta gyomorhoz kell alkalmazkod­nia a masszának. Eszik majd ebből gyerek, idős ember, jó szomszéd és kolléga is. Ennyi szemszögből eltalálni a helyes arányokat több mint lehetetlen. Marad tehát az egyetlen járható út: mindenki kóstol és mindenki mond va­lamit. Ezt követően telnek meg az előre tisztított belek a fűsze­res masszával, hogy aztán fé­nyesen gömbölyödjenek a tek­nőben. Sokára, de eljő a tepertősü­tés ideje is. Ilyenkor már min­denki fáradt, jólesik hát a bor, ami erőt ád a késő esti türelem­játékhoz: ropogósra, mégis omlósra sütni a tepertőt. A tor A gazdasszony ilyentájban már ideges. Végül is érthető, hiszen harmadjára melegíti a káposz­tát, kihűl a hurka, kolbász. Már régen asztalnál kellene ülnie a toros kompániának. Éjszaka tíz felé jár. Odakint sűrűn havazik. A sercegő üst felett, újabb pohár borok mel­lett régi anekdoták élednek az egykorvolt, hajdani emlékeze­tes disznó vágásokról. A sokadj ára fel melegített étkek mellé leginkább csak tiszteletből ül oda a nép. Enni senki nem tud igazán, mert már ki-ki eltelt az egész napi sza­gokkal. Majd holnap vagy az­után. Másnap reggel Zsibbadtan, sajgó derékkal, izomlázzal ébred a csapat másnap reggel, ám a hangulat­tal nincs baj. Szemlére indu­lunk, megnézni: mit hagytunk magunk után tegnap éjszaka. A látvány magáért beszél: hurkák, kolbászok, gömbölyű disznósajt sorakoznak egymás mellett. A szalonnák, a sonka lesózva tornyosulnak a teknő­ben. A tepertő aranysárgán illa­tozik a tálban. A fagyasztóban pihenő húsok kitartanak né­hány hónapig. Ehhez fogható nyugalom ritkán szállja meg az embert. Csak mosogatni ne kellene...! Barta Katalin

Next

/
Thumbnails
Contents