Heves Megyei Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-13 / 265. szám
4. oldal Horizont - Hirdetés 1999. november 13., szombat „Senkit nem akarunk a földbe döngölni” (Folytatás az 1. oldalról) Ezért is ellenezték például, hogy a felügyelők fegyvert kaphassanak. A mostani jogszabályi keretek a gáz-spray, gumibot és kutya használatát engedélyezik. Bár, mint az egri szakember megjegyezte, mindezen eszközök alkalmazása csak jól körülírt esetben történhet. Egerben például semmi szükség sincs kutyára, nem úgy, mint egyes, nagy határral rendelkező települések esetében. A törvény kapcsán már alkotmánybizottsági beadvány is született a közterület-felügyelőknek 2000. január 1-jétől biztosított feltar- tóztatási jog miatt. Az indoklás szerint jogállamban elfogadhatatlan az, amivel felruháznák a közterület-felügyelőket. Eszerint a rendőröknél is szélesebb jogkörhöz jutva, a szabálysértések feltételezett szemtanúit is feltartóztathatják. Ennek kapcsán akár testi kényszert, gáz- permetet, gumibotot is alkalmazhatnak, és kutyát is igénybe vehetnek. Mindez jogilag azért is aggályos - állítja a kezdeményező -, mivel még a rendőrök sem tehetik meg ugyanezt, még akkor sem, ha például egy gyilkosság szemtanúját sejtik valakiben. Zsukotinszky Antal szerint ettől nem kell tartani, a törvény célja ugyanis eredendően az volt, hogy végre az országban egységesen és átlátható módon szabályozzák a közterület-felügyeletek működését. Ennek jelentős részét a szakmai egyeztetés során maguk is támogatták, de kerültek bele általuk korábban nem ismert elemek is. A közterület-felügyelők munkája nem elsősorban a gyilkosok elfogása, sokkal inkább a közterület törvényes használatának biztosítása, például az engedély nélküli árusítás, a roncsok és a szemételhelyezés megszüntetése. Kifogásként merült fel az is, hogy az új rendszerben a közterület-felügyelők köztisztviselői jogállással rendelkeznek majd, mikor az itt előírt követelményt, a középiskolai végzettséget nem mindenki teljesíti. Egerben mindenkinek megvan a középfokó végzettsége, sőt állam- igazgatási alapképzettséggel és hivatásos jogosítvánnyal is rendelkeznek. A megyeszékhely szolgálata nyolc főből, köztük hat közterület-felügyelőből áll. December elejétől az egyszemélyes piacfelügyelet is csatlakozik majd ehhez a létszámhoz. A 'tisztújítás mellett a közterület-felügyeleti törvény lesz a témája a Megyei Jogú Városok Szövetsége közterület-felügyelő szakmai bizottságának november 25-26-án Noszvajon összeülő éves közgyűlésének. A belügyi tárca végrehajtási rendeletéinek ismertetése során többek között szó lesz az egységes jelvényről, egyenruháról, valamint a helyszíni bírságolással melynek felső határa kétezerről tízezer forintra emelkedik - kapcsolatos eljárásról is. (kj) Káposztagyaluláskor az érdek is sérül (Folytatás az 1. oldalról) A kérdés csupán annyi: miért nem áll a sarkára, s tesz igazságot ilyenkor az üzemeltető? Sós István, a Városgondozási Kft. ügyvezető igazgatója szerint a válasz egyszerű.-Mert nincs hatósági jogkörünk - mondja. - Az egyetlen, amit tehetünk, hogy szabálysértési eljárást kezdeményezünk.- Csakhogy, mire az ügymenet lezajlik, nem lesz mit gyalulni. A renitensek pedig mulatnak az egészen.- Lehet, hogy most jól jár, de jön a fenyőfa-szezon, a közvetkező évi helykijelölések, s akkor majd szankcionálunk. Például kizárjuk a sorsolásból. December 1-jétől egyébként egy hatósági jogkörrel bíró piacfelügyelő is dolgozik majd a piacon. Aki igazoltathat és szankcionálhat.- Gondolom, erre az álláshelyre egy kamikaze típusú embert várnak. Aki azt se bánja, ha a hátába állítják a lékelőkést...-Ha egyenruhája lesz, ha nem bratyizik le az árusokkal, ha következetesen képviseli a lakosság érdekeit, és érvényt szerez az országos törvénynek és a helyi rendeleteknek, nem lesz baj. Az új jogosítvánnyal hatásosan dolgozhat.- Gumibotot is kap?- Rendelkezik majd a munkaköréhez szükséges védőeszközökkel.- Térjünk vissza a területhasználati díjra. Nem túlzás egy hónapra ennyit kérni azoktól, akik - lévén üzlethelyiségük van - résztulajdonosai a piacnak?-Sosem volt emiatt felháborodás.- Nyilván beépítik az árba.-A magasabb díjjal azt akarjuk elérni, hogy a zöldséggyümölcs árusok ne a közterületen, hanem a csarnokon belül árusítsanak.- Viszont azok, akiknek nincs üzletük, nem fizetnek közös költséget, rezsit, könnyedén fizetnek a forgalom szempontjából kedvezőbb külső asztalokért.-A lakosság érdekét szem előtt tartva nem zárhatjuk ki a vidékieket és az őstermelőket.- Nem lehet, hogy egyikmásik kereskedő „őstermelőnek" álcázza magát?- Nem köteles nekünk megmutatni a személyi igazolványát, az őstermelői igazolványát megmutatja, de azt már tudjuk ellenőrizni, hogy ő termelte-e az árut vagy a nagybani piacon vásárolta Budapesten. Abban bízom, hogy a leendő piacfelügyelő rendet teremt a piacon. Sorsolás pedig többet nem lesz. Licitre bocsátjuk a helyeket. S aki többet fizet, azé a terület.- Hadd dráguljon a piac?- A végletekig nem emelhetik az árat. Négyessy Zita Szent Márton bora és lúdja Kemencében készített finomságok kóstolója NOSZVAJ - Szent Márton- napi újbor-ünnepet rendeznek a mostani hétvégén a településen. Az egyes programok megvalósítását a Gazdasági Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alapprogram Népművészeti Kollégiuma, valamint a Heves Megyei Művelődési Központ támogatta. Az események tegnap kora délután a Thummerer-pincében kezdődtek az újbor kóstolásával. Este nyolctól a Mágnás Borok Házában Réz András esztéta jelenlétében a bor kapcsán kötetlen beszélgetésre nyílt mód, majd este ugyanitt operettműsort láthatott a nagyérdemű közönség Kovács Zsuzsa, Böröndi Tamás, valamint Ben- kóczy Zoltán közreműködésével. Ma, vagyis szombaton 10-től 15 óráig kaphatnak hasznos ötleteket a háziasszonyok a Gazdaházban arról, hogy mit süssenek karácsonyra. A kemencében készített finomságok kóstolója mellett a csigatészta-készítés csínját-bínját is elleshetik, s eközben a gyerekeknek kézműves-foglalkozásokat tartanak. A néptáncbemutatóval és táncházzal egybekötött Gajdoskoncert 15 órakor kezdődik a Mágnás Borok Házában. A Gazdaházban 17 órakor kezdik el sütni a Szent Márton- napi ludat, amit aztán 19 órakor fel is tálalnak a Borok Házában. A sok mókával fűszerezett lúd- vacsora után hajnalig tartó bál veszi kezdetét. A HMÖ Speciális Gyermekotthona /Eger, Szalapart u. 84./ felvételt hirdet az alábbi munkakörökben:- KÖNYVELŐ: /feltétel: költségvetési területen szerzett hosszabb gyakorlat/- RAKTÁROS: /feltétel: anyag-eszköz gazdálkodásban szerzett hosszabb gyakorlat/ Érdeklődni lehet munkaidőben a 427-455-ös telefonon a gazdasági vezetőnél. (64234) a lehetőségek vonalán! Lányoknak a hívás alapdíjas: . 488-5603.. tslsfonsxám on Fiáknak: 06 90 238-395 A hívás díja 99 Ft*áfa/perc+6&0 Ft-áfa X telefonszám non hívható a 27, 28, 62, 63-as körzatakból,rádiótalafónról, nyilvános utcai készülékről.k . ÉJjal-nappal hívható! MÍF Ata SprinqCT-Bp. Kft Audiotact TeL48g-561S (64304) Eger Ipari övezetében önálló társasházi egységként feltüntetett, 458 m'-es felépítménnyel rendelkező kereskedelmi egység, INGATLAN ELADÓ (benne: üzlethelyiségek, raktárak, irodák stb.) Önálló közműhálózattal, parkolásra, kamlonos áruszállításra Is alkalmas, 3000 m'-es belső udvarral. Irányán bruttó 55 millió Ft Érdeklődni: dr. Nagy Judit ügyvédnél, a 06 (36) 413-942-es telefonon. Legyen sikerünk részese! Az egész világ számára ismert, mit jelent a név: BOSCH. Ön is tudja. Minőséget, megbízhatóságot, tartósságot. Cégünk több mint 190 000 munkatársa dolgozik világszerte azon, hogy az Ön számára ez a név mindig fogalom maradjon a háztartásigépek, a telekommunikáció és az autóelektronika területén. Hatvanban a tavalyi év óta, egy hosszú távú beruházás keretében, gépjárműelektronikai vezérlőegységeket gyártó üzem épült. Szakembergárdánk bővítéséhez keresünk munkatársakat az alábbi pozíciókba: Kiszállítási csoportvezető Feladata: a késztermék kiszállításának irányítása, a bel- és külföldi fuvarszállítás megtervezése, lebonyolítása. Beszerző Feladata: az üzemi fogyóeszköz piacának felkutatása, az áru beszerzése, tárgyalások lebonyolítása, szerződéskötés. Eladási - és vevőkapcsolat-tervező Feladata: a vevőkapcsolatok kialakítása és ápolása, a vevőkhöz történő szállítás irányítása. Csomagolástechnikai szakmérnök Jelige: „MAW” Kontroller Feladata: költségelszámolás és kalkuláció. Könyvelő Feladata: pénzügyi könyvelés, számlák vezetése, költséghelyre történő könyvelése és zárása. Jelige: „WIR” A feladat elvégzéséhez új munkatársainknak felső- vagy középfokú szakirányú végzettséggel, németnyelv-tudással, számítógépes ismeretekkel és az adott területen meglévő szakmai tapasztalattal kell rendelkezniük. Csapatunk tagjainak cégünk egy világszínvonalú konszern támogatását, a feladat nagyságához illő jövedelmet, németországi telephelyeinken történő képzést, valamint ingyenes nyelvtanfolyamot biztosít. A felvételt nyert pályázóknak utazási költségtérítést és letelepedési támogatást nyújt. Fényképes magyar- és német nyelvű önéletrajzát, a végzettséget igazoló dokumentumok fénymásolatát a következő címre várjuk: Robert Bosch Elektronika Kft., személyzeti osztály 3000 Hatvan, Ring Kálmán út 5., Pf. 60 Beérkezési határidő: 1999. november 30. Kérjük a borítékon a jelige feltüntetését! Érdeklődni a következő telefonszámon lehet: (37) 549-155 9 BOSCH Pályázati kiírás A Humán Alapellátások Intézete (HAI) pályázatot hirdet az 1999. november 20-tól 2000. április 1-jéig terjedő időszakra a Kékestető déli sípálya üzemeltetésére. A bérleti díj 43.000,- Ft azaz negyvenháromezer forint - /havas nap. Feltétel: - a HAI által meghatározott időszerű karbantartási munkák térítésmentes elvégzése, sífelvonó beüzemelése. Apályázat benyújtásának határideje: 1999. november 17. Módja: zárt borítékban a HAI címére postán, illetve személyesen eljuttatva. Bővebb felvilágosítást az érdeklődők a Humán Alapellátások Intézetében (Gyöngyös, Pesti út 35.) kérhetnek személyesen vagy telefonon (37/311-633) Oldal Zsolt műszaki vezetőtől. (63816) KÖZLEMÉNY A Jász-Nagykun-Szolnok és Heves Megyei Kárrendezési Iroda értesíti a tisztelt olvasó árverési jogosultakat, hogy 1999. november 17-én de. 10 órai kezdettel megkezdjük az Egervin kárpótlási földalapjának ÁRVERÉSÉT Helyszín: Eger Berva Rt. Kultűrháza Felhívom a jogosultak szíves figyelmét, hogy az árverés több napot fog igénybe venni. Az árverezők létszámától, az árverezők előzetes tájékozottságától függően ez az időtartam legkevesebb 2 hetet fog igénybe venni. Az árverésre az 1. földalapra vonatkozó szabályok érvényesek. Az árverési hirdet mény, amely tartalmazza a helyrajzi számot, területnagyságot, AK értéket, művelési ágat, a korlátozó intézkedéseket és a jogosultsági szabályok ismertetését, Egerben a Polgármesteri Hivatalban megtekinthető. Annak érdekében, hogy az árverésre bejelentkezők igazoltatása zökkenő-mentes legyen, az árverezők között - kizárólag az igazoltatás időtartamára - sorszámot fogunk kiosztani. Az árverezés helyszínén tájékoztatni fogjuk az ügyfeleket, hogy az igazoltatás időtartama alatt az ügyfél a birtokában lévő sorszámmal melyik napon jelenjen meg igazoltatásra. A licit kezdetének időpontja 1999. november 23-a, de. 10 óra. Megnyugtatom az árverezőket, hogy az árverési licitálást mindaddig nem kezdjük meg, amíg a jogosultak igazoltatását be nem fejeztük. (64008) í A Heves Megyei Hírlap s terjesztésére kéxbesítőket keresünk Sxihaiom. Eric. Erdőtelek területére. i Érdeklődni a 06-36/346-265-ös számon este, és a 06-20/9735-509-es telefonszámon lehet A HÚS UNIÓ KFT. | Mátraballai Fémipari Üzemébe keres németül jó beszélő, fiatal gépészmérnököt technológiai és konstruktőri feladatok ellátására. Rövid kétnyelvű szakmai pályázatát és önéletrajzát kéijük küldje el, HÚS UNIÓ KFT. 3300 Eger. Széchenyi út 6. szám alá. Jelige: "MÁTRABALLA"