Heves Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-18 / 243. szám

6. oldal Hazai Tükör 1999. október 18., hétfő Ragaszkodnak a korona országjárásához Múzeumból múzeumba? A Nemzeti Múzeumból tulajdon­képpen egy másik múzeumba ke­rülne a Szent Korona, ha azt 2000 januárjában átszállítanák az Országházba - kommentálta a legutóbbi kormánydöntést Lieb- mann Katalin, az FKGP budapes­ti szervezetének elnöke. A kis­gazdák változatlanul ragaszkod­nak az ereklye országjárásához. Liebmann Katalin szerint a ka­binet maga sem tudja, mit kelle­ne kezdeni a koronával, hiszen hol ilyen, hol olyan döntés szü­letik. Nemrégen még arról volt szó, hogy a jogarral és az or­szágalmával együtt csak átme­neti időre, a millennium évére vinnék át a Nemzeti Múzeum­ból az Országházba, később pe­dig a Várban kialakított új épü­let adna végleges otthont a tár­gyaknak. A múlt heti kormány­ülésen viszont egyértelműen a parlamenti elhelyezés mellett tették le a voksot. Ugyanez a bi­zonytalanság érhető tetten a ko­ronáról szóló törvénytervezet szövegezésében is, A kormány- előterjesztésből ugyanis kima­radt egy nagyon fontos gondo­lat, miszerint a „magyar nemzet egységét a Szent Korona testesí­ti meg”. A hiányt Torgyán József módosító indítványával szeret­nék pótolni a kisgazdák. Liebmann aláhúzta: mivel meg­dőlt az ereklye szállíthatatlansá- gáról szóló nézet, az FKGP ere­deti ötlete alapján nem a Parla­mentbe, hanem országjárásra kellene vinni. A párt már el is készíttette a legalább öt várost - közöttük Székesfehérvárt és Esztergomot - érintő körútra vonatkozó tanulmányokat, a biztonsági és őrzési garanciák is rendben volnának, s a MÁV-val együttműködve sikerült megta­lálni a korona szállításához használható, átalakításra szoru­ló vasúti vagont is. Az elnök asszony szerint az országjárás és az azt kísérő helyi ünnepségek olyan katartikus él­ményt jelentenének az emberek­nek, amely semmihez sem ha­sonlítható. Liebmann úgy tudja, hogy egyházi körökben felme­rült: a pápához is el kellene vinni a másolatot, majd zarándoklat keretében visszahozni a Mátyás­templomba. Takács Mariann Reformátustalálkozó Nem tilalmakban kell gondolkozni A magyarországi református egyház lázasan készül a 2000. június 30. és július 15. között, a Duna-melléki Egyházkerületben megrendezésre kerülő IV. Ma­gyar Református Világtalálkozó­ra. Hegedűs Lóránt püspökkel e rendezvényről, valamint a refor­mátus egyház jelenéről és jövőjé­ről beszélgettünk. A Magyar Reformátusok Világ- szövetsége 1938-ban tartotta el­ső találkozóját. Ezt követően., több évtizedes kényszerszünet után, L991-ben Budapest és Debrecen adott otthont a ren­dezvénynek, öt évvel később pe­dig a Királyhágó-melléki egyház- kerületben gyűltek össze a 46 or­szágot tömörítő szövetség képvi­selői. Itt döntöttek arról, hogy soron következő rendezvényü­ket egy évvel előre hozzák, s 2000-ben bonyolítják le.- Hol és miért éppen június 30- án kezdődik az eseménysorozat, s milyen fontosabb programjai lesznek?- A napokban írtuk alá az FTC vezetőségével a megállapo­dást arról, hogy nyitó rendezvé­nyünket ott tarthassuk - mond­ta a püspök. - Az időpont a szovjet csapatok kivonulásának évfordulója. Az ünnep első nap­ján erről az eseményről emléke­zünk majd meg. A következő két nap a református iskolákat hozza közelebb egymáshoz, hi­szen ekkor látogatják meg test­vérintézményeiket a határain­kon túliak. A rendezvény záró- ünnepségét a Kálvin téri temp­lomunkban tartjuk.- Jövő héten avatják fel a hatá­ron túli menekültek emléktemplo­mát Budakeszin. Mekkora beru­házást igényelt ez, s milyen forrá­sokból?- Részben saját pénzből, rész­ben állami támogatásból épít­keztünk, de külföldről is jelen­tős segítséget kaptunk a mintegy 100 milliós beruházáshoz.- Milyen jövőt jósol a nagy egy­házaknak a jövő évezredre?- Úgy gondolom, hogy a hí­vők száma nem fog rohamosan emelkedni, a potenciális vallá­sosság kiszélesítésére viszont nagyobb az esély. A térség orszá­gainak kettős ateizmust kell át­vészelniük, ami nem könnyű, hi­szen az emberek általában kö­zömbösek. Az egyházaknak ép­pen ezért nem elsősorban tiltá­sokat kell megfogalmazniuk, ha­nem a jóra kell felhívniuk a figyelmet. Szalóky Eszter A gyógyszerár-támogatás új rendje Több szociális szempontú elemet is tartalmaz a kormány elé előrelát­hatólag október végén kerülő új gyógyszerár-támogatási koncepció, amelynek bevezetése 2000. április 1-jétől várható - közölte Szabó Sándor gyógyszerügyi miniszteri biztos vasárnap. A miniszteri biztos elmondja: áz érintett minisztériumok, szakmai kamarák, hazai és külföldi gyó­gyszergyártók, valamint beteg­szövetségek képviselőiből álló bi­zottság közösen kialakított elkép­zelése elsősorban a jelenlegi gyógyszerár-támogatási rend hi­báinak korrigálására törekszik. A gyógyszerügyi biztos a javaslatok között megemlítette az úgyneve­zett méltányossági küszöb beve­zetését.; Ez a fogalom azt takar­ná, hogy ha valaki jövedelmének jelentős részét - például több mint 10 százalékát - gyógyszerre költi, akkor gyógyszerkiadásai­ból egy meghatározott mértéknél 25 százalékot, egy következő fo­kozatban 50 százalékot kaphas­son vissza, egy bizonyos keret túllépése után pedig ingyenesen vásárolhassa meg a számára szükséges készítményeket. Szor­galmazzák azt is, hogy a gyerme­kek egyéves korukig ingyenes gyógyszert és tápszert kaphassa­nak, s ezt a kedvezményt fokoza­tosan teijesszék ki a kicsik há­roméves koráig. Tervezik az úgynevezett fix tá­mogatási rendszer kiszélesitését is. A módszert abban az esetben alkalmaznák, amikor az azonos hatóanyagú és formájú orvos­ságból többféle is kapható, de a támogatásnál a napi terápiás költségeket tekintve legalacso­nyabb árú terméket vennék fi­gyelembe. Toyota Yaris vő toeros, WT-i motorral! Lehet-e meg újat mon- dani az ezredveg szenzációs kisautójáról, melynek erőforrása nem­reg az Év Motorja '99 dijat is elnyerte? Igen, lehet! Októbertől a Yaris az egyliteres VVT-i motor mel­lett 1,3 literes 86 lóerős VVT-i motorral is kapható! A számtalan technikai újdonságnak, az autó különlegesen kedvező tömeg/teljesitmeny aranyanok valamint kiváló attetelezésenek köszönhetően a viszonylag kis lökettérfogatú motor 10,7 másodperc alatt gyorsítja az autót 100 km/h sebességre! Az uj motorral egyide­jűleg mutatkozik be a linea Luna felszereltseg. ír mel- Jgszínezésű hű­ről is kapható! A tórács még jobban ilönlegesen kedvező kiemeli az autó sportos jel­etelezésenek legét, a különleges kárpitok es felsze­lotor reltség az autó eleganciáját és kényelmet emelik. Ha szeretne, hogy az autózás ne csak merő helyváltoztatás, de valódi élvezet legyen, keresse fel a legközelebbi Toyota márkakereskedőt, és érdeklődjön az autó kipróbálásának lehetőségéről! .. .és ha már beült, legyen nagyon ovatos! EURO ®TOYOTA lií/.hat a jelben •T0Y0TA-EGER EGER TEL.: 06-36-426-400 • Perek. Demszky Gábor a ma­gyar közélet tisztaságát sértő új­ságcikk, illetve az ő .személyét és az egykori demokratikus el­lenzéket ért durva és megalapo­zatlan támadás miatt. három pert indított Csurka István ellen - jelentette be maga az -érintett vasárnap. Leszögezte: a rend­szerváltás 10. évfordulóján min- ■ den demokratikus pártnak köte­lessége, hogy fellépjen a politi­kailag 1 is tiszta közélet megte­remtéséért. Csurka István, a MIÉP elnöke a perek kapcsán hangsúlyozta: „Demszky Gá­bornak mindenképpen bizonyí­tania kell majd vádjait, és a va­lóság mellettem fog szólni.” Bírál az SZDSZ. Az Orbán- kormány meglopta az adófize­tők többségét, amikor egyetlen fillért sem juttatott ellenzéki ve­zetésű önkormányzatoknak a jövő évi új, címzett beruházási támogatásból - nyilatkozta az SZDSZ elnöke, Magyar Bálint a párt budapesti önkormányzati fórumán vasárnap. Együttműködés. Az Ifjú Szo­cialisták Mozgalmának képvise­leti fóruma szombati ülésén úgy döntött, hogy együttműködő partnere lesz a Fiatal Baloldal elnevezésű szervezetnek - nyi­latkozta Arató Gergő, az ISZM alelnöke. Elmondta azt is, az ISZM hasonló ajánlatot tesz a FIB-bel együttműködő baloldali szervezeteknek. Elnökök találkozója. A Ma­gyar Demokrata Fórum bebizo­nyította, alkalmas arra, hogy az 1998. évi választások után az időközi megmérettetéseken jól szerepeljen - jelentette ki Szé­kelyhídi Ágoston a megyei elnö­kök és az országos választmány elnökségének közös tanácsko­zása kapcsán szombaton, Buda­pesten. Őszi belvíz. Az elmúlt hóna­pok átlag feletti csapadéka, illet­ve a magas talajvizszintek miatt az Alföld nagy részén jó esélye van az őszi belvíz kialakulásá­nak - derül ki az Országos Víz­ügyi Főigazgatóság Vízkár-elhá­rítási Főosztálya tájékoztatójá­ból. A tényleges belvízi helyze­tet az októberi és novemberi csapadékmennyiség még befo­lyásolhatja. Kényszerleszállás. A fedélzeti komputer meghibásodása miatt majd négy órán át körözött Ma­gyarország felett a Malév Buda­pest-New York-i menetrend szerinti gépe, majd néhány perccel délután négy óra után simán landolt Ferihegyen - kö­zölte a Malév Operatív Irányítá­si Központjának ügyeletese. A laposan átrendeződött a politikusok kelet-ma­gyarországi népszerűsé­gi listája szeptemberben. Jelen­tősen csökkent a kormánykoalí­ció tagjai iránti rokonszenv, és népszerűbbek lettek az ellenzéki pártok ismert képviselői. így összegezhetők a Szonda Ipsos legutóbbi közvélemény-kutatá­sának tapasztalatai. Bár a listát változatlanul Göncz Árpád vezeti Kovács László (MSZP) és Demszky Gábor (SZDSZ) előtt, meglepetés, hogy Horn Gyula a hetedikről a negye­dik helyre, Kuncze Gábor a tizen­egyedikről a hatodik helyre lépett. A pontvesztesek közül kiemel­kedik a Fidesz frakcióvezetője, Szájer József aki 7 ponttal lépett hátrább, de minusz 6 pontot könyvelhet el magának Chikán Attila gazdasági miniszter, Járai Zsigmond pénzügyminiszter, és az eddig folyamatosan népszerű Martonyi János külügyminiszter is. Szabó János honvédelmi mi­niszter a keleti országrészben 5, országosan 4 pontot veszített. A legkevésbé népszerű po­litikus Csurka István, a MIÉP elnöke. A legnépszerűbb politikusok A Szonda Ipsos szeptemberi felmérése Göncz Kovács Demszky Horn Dávid Kuncze Martonyi Orbán Magyar Járai Balsai Szili Ader Szabó Chikán Stumpf Bánk Boross Kiss Szájer Kövér Deutsch Pintér Torgyán Csurka Árpád László Gábor Gyula Ibolya Gábor János Viktor Bálint Zsigmond István Katalin János János Attila István Attila Péter Péter József László Tamás Sándor József István 1 D • 0 népszerűség (%) népszerűség (%) ismertség (%) ismertség (%) evj a keleti országrészben országosan a keleti országrészben országosan | Az adatfelvétel ideje: 1999. szeptember 10-12. Módja: személyes, kérdőíves megkérdezés. A megkérdezettek száma: 1000, akik az egész országot képviselik; közülük 500 a keleti országrész lakója. Alapsokaság: 18 éves és idősebb állandó kelet-magyarországi la­kóhelyű magyar állampolgár. Az alapsokaság és a megkérdezettek összetétele a korcsoport, a nem és a lakóhely típusa szerint megegyezik. A népszerűségi pontszám 0-tól 100-ig terjedhet; a 0 pont nagy ellenszen­vet, a 100-as nagy rokonszenvet jelez. A-4 és a + 4 közötti különbségek statisztikailag nem jelentősek. Az azonos pontszámú politikusokat a tized- pontszámoknak megfelelő sorrendben adjuk meg.

Next

/
Thumbnails
Contents