Heves Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-18 / 243. szám

1999. október 18., hétfő Világtükör 7. oldal Az európai NATO-tagállamok nagyobb pénzügyi áldozatkészsé­gére és a katonai kapacitások ha­tékonyabb kihasználására szólí­tott fel egy vasárnapi interjúban az atlanti szövetség új főtitkára. A Welt am Sonntag című német hetilap munkatársával folytatott beszélgetés során George Ro­bertson leszögezte: semmikép­pen sem folytatódhat az egyes tagországok katonai költségve­tésének megkurtítása, elvégre „nem vehetjük fel a béke osztalé­kát, ha egyszer nincs béke". Megtették az első lépéseket az Európai Unió állam- és kor­mányfői a közös menekültügyi, bevándorlási politika, s a szer­vezett bűnözés elleni közös fel­lépés irányába, de az út hosszú lesz és akadályokkal teli, mert ezek a kérdéskörök közvetlenül érintik az egyes országok nem­zeti szuverenitását - mutatnak rá megfigyelők a Tamperében tartott hét végi csúcsértekezle­tet értékelve. Ne hajtsák végre a kiürítési terveket - szólította fel híveit a ciszjordániai és gázai zsidó tele­pesek két vallási vezetője a tele­pek felszámolásának megakadá­lyozása érdekében. A Gáza-öve- zetbeli Neve Dekalim zsidó tele­pülésen 22 új lakás építése kez­dődik meg. Az építkezésre az iz­raeli hatóságok adtak engedélyt. Schindler igazi listája került elő egy hildesheimi padláson évtizedek óta porosodó bőrönd­ből. Az eredeti névsor azokat a zsidó személyeket tartalmazza, akiket Oskar Schindler német gyáros a második világháború idején megmentett a biztos ha­láltól. A gépelt jegyzékre az öt a ’70-es években befogadó német orvos házaspár házában buk­kantak rá az örökösök. A frank­furti dómban vasárnap gyászün­nepséget tartottak a 25 évvel ez­előtt elhunyt Oskar Schindler emlékére. Rengett a föld Tajvanon és Kaliforniában. Az amerikai földmozgás epicentruma távol esett a sűrűn lakott területektől, így nem történt súlyos sérülés, és komolyabb károk sem kelet­keztek; a rengés a Richter-skála szerint hetes erősségű volt. Két közepes erősségű földlökést ér­zékeltek Tajvan szigetén. Az el­ső híradásokban nem esett szó áldozatokról, illetve károkról. Vízágyúk bevetésével oszlat­ta fel szombaton a chilei rend­őrség Santiagóban Augusto Pi­nochet volt elnök híveinek me­netét. Szemtanúk beszámolói szerint legkevesebb hat embert őrizetbe vettek a hatóságok. Az egykori katonai diktátorral szembenállók a chilei főváros központjában ünnepi felvonu­lással emlékeztek meg Pinochet nagy-britanniai őrizetbe vételé­nek első évfordulójáról. Elszakadással fenyegetőzik a montenegrói külügyminiszter Szándékos volt a bombázás? A korábbi állításokkal ellentétben a NATO tudatosan lőtte május 7-én rakétáival Belgrádban a kínai nagykövetség épületét, mert on­nan a jugoszláv; hadsereget segítő rádióadásokat sugároztak - ál­lítja vasárnap megjelent cikkében a The Observer című brit lap. 1 : Tekintettel arra, hogy a szövet­séges erők elsődleges célja Belg­rad katonai erejének a megtöré­se volt, és ezt a célt szolgálta a hadsereg hírközlésének a meg­bénítása, a NATO nem tehetett egyebet, mint hogy a kínai dip­lomáciai képviseleten működő adóberendezéseket is megsem­misítse - közölte egy nevének elhallgatását kérő titkosszolgá­lati ügynök. Az észak-atlanti szervezet változatlanul tagadja a tudatosságot, és annak idején maga Clinton amerikai elnök is bocsánatot kért a „sajnálatos té­vedésért”, amely három kínai életébe került. Közben egyre fokozódik az ellenzék nyomása Szlobodan Milosevicsre, a jugoszláv elnök lemondását követelve. Leg­utóbb Újvidéken több mint 10 ezer diák tüntetett. Hatalmas tömeg vonult fel Belgrádban és Szerbia más városaiban is. A demonstrációkon részt vettek az ellenzék vezérei is, köztük Zoran Djindjics, a Demokrata Párt vezére, Cedomir Jova- novics, a Diákszövetség elnöke és számos szakszervezeti veze­tő. Mindannyian a Szövetség a Változásokért nevű szervezettel közösen szervezik mindennapi tiltakozó akciójukat. A montenegrói külügymi­niszter, Branko Perovic azzal fe­nyegette meg Belgrádot: ha zá­ros határidőn - néhány héten - belül nem történik hatalom- váltás, akkor a kisebbik jugo­szláv tagköztársaságban nép­szavazást írnak ki a Szerbiától történő elszakadásról, a füg­getlenség kikiáltásáról. A koszovói szerbek vezetője, Momcsilo Trajkovics kilátásba helyezte, hogy ma egyoldalú döntést hoz egy önálló védel­mi csoport (hadsereg) létreho­zásáról, valamint a tartomány közigazgatásának megosztásá­ról. Ez utóbbinak az lenne a célja, hogy a szerbek több jo­got biztosítsanak önmaguknak a tárgyalások során. A védelmi csoport a korábbi Koszovói Felszabadítási Hadseregből, az UCK-ból létrehozott rendfenn­tartó erők ellensúlya kíván len­ni - jelentette be a mintegy 20 ezer koszovói szerb vezetője. Egy ilyen alakulatot azonban az EN SZ-közigazgatás min­denképpen illegálisnak minősí­tene - hangsúlyozta a tervvel kapcsolatban a nemzetközi rendfenntartó erők illetékese. Kosovska Mitrovicában vál­tozatlanul tartanak az össze­csapások, a városban robbaná­sok történtek, amelyek során többen megsebesültek. A za­vargásoknak halálos áldozatai is vannak. FEB Szerbiában tízezrek tüntetnek fotó: feb/reuters Rekordot dönt Németország adóssága Elkerülhetetlenek a szigorító intézkedések, adóemelések Csaknem egy évtizeddel a berlini fal leomlása után a német nemzet jólétének alapjai megrendülni látszanak. „Egyszerűen nem élhe­tünk tovább úgy, ahogyan eddig - mondta Gerhard Schröder kancellár a Reichstagban. - Hatalmas adósságot halmoztunk fel, amely elviselhetetlen terhet ró majd gyermekeinkre.” Schröder Németország háború utáni történelmében a legna­gyobb reformcsomag végrehaj­tását tervezi: a költségvetés 30 milliárd márkás „karcsúsítását”, a benzin adójának emelését és igy tovább. Ám a nagyarányú vereség, amelyet a kormányzó Szociáldemokrata Párt elszen­vedett a tartományi választáso­kon, azt mutatja, hogy a szava­zók nem akarnak még jelképes áldozatokat sem hozni a ,jó ügy” érdekében. Ami a növekedést és a mun­kaerő-piaci kilátásokat illeti, az OECD tanulmánya szerint Né­metország meglehetősen lema­radt a régió országaihoz képest - írja a The Washington Post. Az alapvető okok nyilvánvalóak: a négymillió munkanélküli segé­lyezése, a fizetéseket csaknem elérő nyugdíjak, az évi majd 180 milliárd márkát elnyelő ke­leti országrész. A nemzet adós­sága kevesebb mint egy évtized alatt a háromszorosára nőtt, és ez 20 ezer márkás terhet jelent minden egyes német polgár számára. Hivatalba lépésekor közeli munkatársai szerint Schrödert egyszerűen megdöbbentette az állam pénzügyeinek siralmas ál­lapota. A konszenzusteremtés mestere, az egyesült Németor­szág első kancellárja, Kohl meg­próbált mindenkinek a kedvére tenni, hatalmas pénzösszegeket pumpált a keleti országrészbe, miközben a gazdasági fellendü­lést forszírozta (és finanszíroz­ta) az ország nyugati felén. Schröder is jobb életet ígért, ezért eddig vonakodott a gaz­dasági reform drámai lépései­től, sőt még vissza is vonta azo­kat a szerény lépéseket, ame­lyeket Kohl tett a deficit mér­séklésére. De a keményebb in­tézkedések - a The Washing­ton Post szerint - tovább már nem halogathatok. FEB Európa egyik legnagyobb, világítástechnikai termékeket gyártó cége vagyunk, amely hat éve osztrák érdekeltséggel alakult a Nógrád megyei Pásztón. Ezen idő alatt dolgozóink száma ,950 főre növekedett. Vállalatunk KÖLTSÉGELEMZŐ munkatársat keres. Szakmai és személyi követelmények: ■ közgazdasági. esetleg gazdasági-műszaki mérnöki végzettség ■ számítógép felhasználói szintű ismerete, kiváló Excel-tudással SAPR/3 rendszer ismerete előnyt jelent ■ németül szakmai kommunikációra képes szakember jelentkezését várjuk. Munkáját cégünk versenyképes jövedelemmel és továbbfejlődési lehetőséggel honorálja. Elsősorban Nógrád és Heves megyeiek jelentkezését várjuk. Kérjük, szakmai önéletrajzát-amelyet bizalmasan kezelünk - fényképpel, bizonyítványmásolatokkal, Szabóné Surányi Éva nevére, az alábbi címre küldje: EGLO MAGYARORSZÁG TERMELŐ KFT. Személyzeti Osztály 3060 Pásztó, Fő út 155. Telefon: 32/460-455 Fax: 32/460-197 (61690) EGLO Európa egyik legnagyobb, világítástechnikai termékeket gyártó cége vagyunk, amely hat éve osztrák érdekeltséggel alakult a Nógrád megyei Pásztón. Ezen idő alatt dolgozóink száma 950 főre növekedett. Vállalatunk MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ munkatársat keres. Szakmai és személyi követelmények: ■ szakirányú végzettség ■ néhány éves hasonló területen eltöltött gyakorlat ■ számítógép felhasználói szintű ismerete, ■ kiváló Excel-tudással SAPR/3 rendszer ismerete előnyt jelent ■ németül szakmai kommunikációra képes szakember jelentkezését várjuk. Munkáját cégünk versenyképes jövedelemmel és továbbfejlődési lehetőséggel honorálja. Elsősorban Nógrád és Heves megyeiek jelentkezését várjuk. Kérjük, szakmai önéletrajzát-amelyet bizalmasan kezelünk - fényképpel, bizonyítványmásolatokkal, Szabóné Surányi Éva nevére, az alábbi címre küldje: EGLO MAGYARORSZÁG TERMELŐ KFT. Személyzeti Osztály 3060 Pásztó, Fő út 155. Telefon: 32/460-455 Fax: 32/460-197 <si7oo> □ EGLO FARMERVASAR Egerben az Ifjúsági Házban 'ó oki. 18-án hétfőn // V, és 19-én kedden 9-18 óráig ,V V, Női, férfi- és gyermeknadrágok, ingek, szoknyák, dzsekik, színesben és extra méretben is, kedvező árakon kaphatók. Óriási választék! A Heves Megyei Hírlap terjesztésére kéxhesüőkei keresünk JWagyréde területére. Érdeklődni a 06-3 7/319-162-es, és a 06-30/9-838-250-es telefonszámokon lehet. MEZŐGÉP RT. Egri Gyára azonnali belépéssel felvesz gyakorlattal rendelkező szakmunkásokat: 1 fő maróst 1 fő hegesztőt COs vizsgával. Bérezés megegyezés szerint. Útiköltséget térítünk. Jelentkezni lehet: Eger, Mátyás király út 165. Tel.:511-318 (618 A Domoszlói Általános Iskola keres földrajz-bármely szakos tanárt. Kezdés: 1999. november 1. Érdeklődni: 37/365-246,37/363-414 § ____________________£ 13 m2 és 40 m2 közötti § <0 alapterületű IRODÁK bérelhetők a BERVA Rt. irodaépületének 2. emeletén a Berva-völgyben. Bővebb tájékoztatás a 411-911/400-as melléken Kunné Vass Mária gondnokságvezetőtől kérhető. ÜZLETKÖTŐKET KERESÜNK (édesség, kozmetika, vegyi áru, ajándéktárgyak, potpourrik, légfrissítők forgalmazásához - terítéséhez) Az ideális pályázó: • nagy munkabírású, dinamikus személyiség • átlagon felüli kommunikációs képessége van • értékesítési tapasztalattal és széles vevőkörrel rendelkezik A munka elvégzéséhez saját gépkocsi és vállalkozói igazolvány p elengedhetetlenül szükséges. S £ Önéletrajzát a következő címre ^ október 22-ig juttassa el: Felföldi Potpourri Kft. Debrecen, Pf. 41.4013 London szeme mindent lát... Az egyik légitársaság ajándékaként a brit fővárosban fölállították a világ legnagyobb óriáskerekét. A Temze partján emelkedő, 1500 tonnás vasszerkezet nagyobb a parla­ment óratornyánál, a Big Bennél és a Szent Pál-katedrálisnál is. Nyitás: december 31-én. fotó: reuters

Next

/
Thumbnails
Contents