Heves Megyei Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-30 / 228. szám
1999. szeptember 30., csütörtök Hirdetés 7. oldal Az alapítvány is támogatja az ünnepséget 45 éves az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium Jubileumi esztendőre készüljek az idén az egri Szilágyi-gimnáziumban, amely éppen negyvenöt esztendeje tárta ki kapuit. A november 19-i hagyományos Erzsébet-napi ünnepséget tehát a szokásosnál is ragyogóbban szeretnék megrendezni. Ez az a nap a szilágyis diákok életében, amikor a legtöbb jutalmat, elismerést kapják a nívós tanulmányi munkáért, sport- vagy művészeti teljesítményért, az iskoláért sokat tevő felnőttek pedig a Pro Schola elnevezésű aranygyűrűt vehetik át. Ilyenkor kerülnek átadásra azok az összegek is, amelyek a Szilágyis Alapítványból származnak. Mint Finta Istvántól, az intézmény igazgatójától megtudtuk, tavaly 868 ezer Ft fölött rendelkezhetett a kuratórium. Sok pénz ez - hála a sok-sok adózónak de helye is volt minden fillérnek. A szociálisan hátrányos helyzetű, ám tehetséges fiatalok ösztöndíjként 373 ezer forintot kaptak együttesen. A különböző pályázatok, versenyek győztesei, illetve a nagyon jól tanulók 207 ezer forint jutalomban részesülnek, szigorúan megszabott feltételrendszer alapján! Természetesen alapítványi pénzzel támogatták azokat is, akik tanulmányi kirándulásra indultak például valamilyen tudományos intézet meglátogatására, vagy színházi rendezvények megtekintésére. A juttatott összeg 110 ezer forint volt. A gimnázium kollektívája tavaly egy színvonalas iskolaismertető kiadvány összeállítására vállalkozott, erre 150 ezer forintot kellett elkülöníteni. Az idei-jubileumi évben a kuratórium tagjai a föntebbi célokon kívül maguk elé tűzték azt is, hogy a rájuk bízott összegekből az épület felszereltségén is javítsanak. Ehhez is kérik tehát a további támogatást számlájukra, melynek száma: 11739009-20106603. (PR) A GYÖNGYŐSTARJÁN! ISKOLÁS <« 0011) I GYERMEKEKÉRT l ALAPÍTVÁNY KÖSZÖNETÉT FEJEZI KI MINDAZOKNAK, AKIK ADÓJUK 1%-ÁT FELAJÁNLOTTÁK AZ ÁMK DIÁKSÁGÁNAK, S AZ ÍGY BEFOLYT 142.000 Ft-BÓL A SZÁMÍTÓGÉPPARK FEJLESZTÉSE LEHETŐVÉ VÁLIK! KATONA JÁNOS KURATÓRIUMI ELNÖK f V A Noszvaj Tornaterméért és Tömegsportjáért Közalapítvány azSZJA 1%-át, azaz 151 234 Ft-ot az iskolás gyermekek nyári táboroztatására fordította. <60141) (60163) A Deák F. Ált. Iskoláért ' I és Tanulóiért Alapítvány , köszönetét mond mindazoknak, akik felajánlották az 1997. évi adójuk 1 %-át. Számlánkra az APEH H.M.l. átutalt 307.959 Ft-ot. Felhasználása:- 200.000 Ft tartós lekötés - 107.959 Ft felhasználása: erdei iskola támogatása - tanulmányi : : iám i 7. . Köszönjük mindazoknak adójuk i %-át, akik Alapítványunk javára rendelkeztek. Ez az összeg 1998-ban 158.715.-Ft volt, melyből sporteszközöket vásároitunk. Kérjük, tiszteljenek meg támogatásukkal a jövőben is. Sportolással, szórakozással az egészséges életmódért alapítvány. 3284 Tárnáméra, Árpád u. 8. Adószám: 18570632-1-10 Számlaszám: 62600073- 15220417 (59784) Köszönjük mindazoknak adójuk 1%-át, akik. Alapítványunk javára rendelkeztek. Ez f 998-ban 79.623,- Ft volt. Az összeg az alaptőkét gyarapítja, amelyet az új óvoda építésére fogunk felhasználni csakúgy, mint az 1999-es felajánlásokat. Tarnamérai Óvodafejlesztési Alapítvány Adószám: 19137229-1-10 Tisztelt Adományozók! Megköszönjük az f 998. évi adójukból részünkre adományozott 1%-ot. Tájékoztatjuk Önöket, hogy a következő célokra fodítottuk a kapott összegeket: oktatási, nevetést képességfejlesztést segítő eszközök beszerzése, nehéz körülmények között élő jó tanulók anyagi támogatása. „A Közgazdasági Szakoktatásért" Alapítvány (60164) Alapítvány a kereskedelmi és vendéglátóipari szakképzésért Tanulmányutakra áldoznak Egyéni vállalkozók, cégek, na és természetesen az áldozatkész szülők adakozása révén tekintélyes összeghez, mintegy 900 ezer forinthoz jutott az elmúlt esztendőben az egri Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szak- középiskola Alapítványa, amelynek legfontosabb célkitűzése, hogy az intézményben tanuló diákok szaktudása európai színvonalúvá fejlődjön az itt töltött négy-öt év során. Kovács József, az alapítvány . titkára így örömmel számolhat be arról, mi mindenre is futotta ebből a korábbinál majd kétszer nagyobb támogatásból. Nos, a kereskedők és vendéglátósok számára oly fontos nemzetközi tapasztalatszerző tanulmányutakra összesen 780 ezer forintot fordítottak. Egy 20 fős diákcsoport Párizsban és környékén ismerkedett a szakma fortélyaival, egy másik negyvenfős csapat pedig Németországban. A megszerzett új ismereteket természetesen itthon maradt társaikkal is megosztották... A hagyományos, évenként megrendezett kollégiumi kulturális fesztiválhoz 40 ezer forintot adott az alapítvány kuratóriuma annak a közösségnek, amely tevékenysége, lelkes munkája révén idén elnyerte „A megye legjobb kollégiuma” megtisztelő címet! Az országos kollégiumi sportrendezvényeken való részvétel újabb 30 ezer forintba került. Az iskolai matematikai feladatmegoldó versenyhez 15 ezer forinttal járultak hozzá a döntéshozók, s áldoztak arra is, hogy az intézmény pedagógusai még felkészültebben foglalkozhassanak az ifjúsággal. Az idei esztendő kiemelkedő feladataiként Kovács József annak az évkönyvnek a létrehozását említi, melyet az iskola új épülete megnyitásának 20 éves évfordulója alkalmából kívánnak kiadni. Fölelevenítik ebben majd a múltat, s megörökítik azok érkezését, akik októberben nálunk fogják a hazai gasztronómiai szokásokat megismerni, illetve az olasz konyha specialitásait megtanítani. Az eddigieket köszönve tehát, ezen célokra várják továbbra is a támogatást az alapítvány gondnokai. A.SZ.: 19137267110. Számlaszám: OKHB Eger, 10403507-35012937-00000000. (PR) K <u ■u * Az Életfa Környezetvédő Szövetség köszönetét fejezi ki mindenkinek, aki személyi jövdelemadója egy százalékát felajánlotta céljainkra. Az APEH számlánkra 1998- ban 647.000 Ft-ot, 1999- ben 971.000 Ft-ot utalt át, mélyet lakossági tanácsadásra, az állatok védelmére és az ifjúság szemléletformálására fordítottunk, illetve fordítunk. __________________________________(60057) v fvÖR ftw. A specializálódást könnyíti meg a Neumann Alapítvány Évről évre jól bevált szisztéma szerint osztják szét azokat az ösz- szegeket, amelyek a Neumann, illetve a Neumann Iskola Alapítványra érkeznek. (1997-ben előb- bin 7771, utóbbin 1.764.107 Ft jelentkezett, 1998-ban 18.700 és 1.779.040 Ft). Mind dr. Sipos Mihály hangsúlyozta: a különleges helyzetben lévő - hiszen eleve alapítványi fenntartású - intézmény a működési költségektől elkülöníthető forintokat elsősorban arra szánja, hogy minél nagyobb lehetőséget kínáljon diákjai számára jövendő hivatásuk kiválasztására. Ennek érdekében például az első évfolyam öt osztályából harmadikra nyolc kis létszámú csoport lesz, olyan órarenddel, hogy mindenki a számára szükséges tantárgyak közül válogathasson, a legjobban készülhessen a majdani egyetemi, főiskolai felvételire... Ennek finanszírozásán kívül természetesen jut pénz a bel- és külföldi tanulmányutak támogatására, a Neumanndíjjal elismertek, illetve az évfolyamelsők jutalmazására, az idegen nyelvek oktatásának, a művészeti tevékenységeknek, a természettudományos ismeretek alapos elsajátításának támogatására. Az eredményeket, a remek munkaszellemet bizonyítja, hogy az elmúlt esztendőben a százötven végzősből több mint százharmincán ostromolták meg sikeresen valamelyik felsőoktatási intézmény kapuját. Hogy továbbra is így lehessen, ajánlják számlaszámúkat az szja-t fizetők szíves figyelmébe: 18571255-2-10, illetve OTP: 11739009-20132132. (59641) Tájékoztatjuk minden kedves támogatónkat A / arról, hogy a / Bornemissza Gergely Alapítvány a részére 1997-ben felajánlott SZJA 1%-át / a következőképpen használta fel: A Felajánlott összeg: 370.184,-Ft Kitűnő tanulók díjazása (ösztöndíj) Országos tanulmányi verseny 250.000,- Ft helyezettjeinek díjazása (tanulók) 205.000,- Ft. U A „Tehetséges Gyermekekért” Alapítvány (Adósz.: 191336141-1-0) kuratóriuma köszöni támogatóinak személyi jövedelemadójuk 1%-át. A befolyt 241.193.-Ft-ot a tehetséges gyermekek támogatására és taneszkőzvásárfásra fordítottuk. (80009): A Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Szakközépiskola Köszönetét mond mindazoknak, akik alapítványát adójuk 1 %- ának felajánlásával támogatták. A számlára érkezett 773.720 Ft-ból a kuratórium 30 ezer forint értékben a Gárdonyi-díjat elnyert diákokat jutalmazta. Az összeg nagyobbik részét pedig a számítógéppel támogatott multimédiás nyelvi labor kialakítására fordította. A következő időszak legfontosabb feladata a minőségi oktatáshoz, neveléshez oly szükséges díszterem rekonstrukciója lesz, tudtuk meg dr. Pisákné Balogh Éva igazgató asszonytól, aki egyben a Gárdonyi Alapítvány kuratóriumának elnöke. Ehhez várják a további segítséget. Adószám: 19137511-1-10. B.sz.sz.: 11739009-20123196. A „Gyermekeink Egészségéért” Alapítvány (Adósz.: 18571224-1-10) kuratóriuma köszöni támogatóinak személyi jövedelemadójuk I %-át. A befolyt 247.000.-Ft-ot krónikus beteg gyermekek táboroztatására fordítottuk. A Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola Diáksport Egyesülete-adószám: 19142182-1-10 - köszöni támogatóinak személyi jövedelemadójuk 1%-át. A befolyt 316.484.-Ft-ot az előzetes céloknak megfelelően sporteszközök, videókamera, sítáborok támogatására költötttik. (60007) Tisztelt Hölgyem, Uram! HA ÖN VÁLLALKOZÓ ÉS SZERETNE PROFILT VÁLTANI! HA ÖN NEM VÁLLALKOZÓ ÉS SZERETNE AZ LENNI! HA ÖN RENDELKEZIK • középfokú végzettséggel • megvalósítandó célokkal • akaraterővel AKKOR Ml BIZTOSÍTJUK ÖNNEK • az anyagi és eszközhátteret • kiemelkedően magas jövedelmet • egzisztenciateremtési lehetőséget • teljes körű technológiát • folyamatos szakmai segítséget AZ ÖN ÉRDEKLŐDÉSÉT AZ ORSZÁG LEGNAGYOBB INTÉZMÉNYI BEFEKTETŐIÉ, AZ ÁB-AEGON A 06-36-313-157, 06-36-311 -702 TELEFONSZÁMON VÁRjA. (59989) 1 DTMDTATO fSORSELEMZES iTAROT 2 KÁRTYÁVAL i HERCZEG KATA 1 segítségével I® 06-9 HOROSZKÓP HEQCZEG KATI ASÍ.TQOLÓGUS VONALA KOS 06-90-230-401 BIKA 06-90-230-402 IKKEK 06-90-230-403 IÁK 06-90-230-404 OKOSZ1ÁN 06-90-230-405 szil 06-90-230-406 06-90-230-407 MEKIiG 06-90-230-408 SKORPIÓ 06-90-230-409 IMS 06-90-230-410 BÁR 06-90-230-41! VÍZÖNTŐ 06-90-230-412 HALAK Éjjel-Nappal hívható! Legtöbbet „A Tehetséges Dobosokért” Az alapító okiratnak és az eddigi gyakorlatnak megfelelően a Dobó István Gimnázium Alapítványának kuratóriuma az 1998/99-es tanévben is a tehetséges diákok képességeinek kibontakoztatása és fejlesztése érdekében használta fel azt az ösz- szeget, amely a támogatók által az intézményhez jutott.- Nagyon örültünk az irántunk megnyilvánuló bizalomnak, így annak, hogy számos, kiemelkedő teljesítményt felmutató fiatalt ösztönözhettünk további magas színvonalú munkára - kezdte beszámolóját Pe- tercsák Tivadamé igazgató asz- szony a tavaly elvégzettekről. Mint a részletezésből kiderült, a szociálisan rászoruló jó tanulók 340 ezer forintnyi ösztöndíjban részesülhettek. 19-20 fiú és lány az első és második félévben is 10-20 ezer Ft juttatást kapott. A tanévzáró ünnepélyen az országos versenyeken elért eredményekért, a közösségért végzett kiváló munkáért 102 ezer forint került jutalomként kiosztásra. Az elismerésre méltók közt volt a leánykórus is, amely idén kiemelt arany minősítést szerzett a kétévenként tartott országos megmérettetésen. A tehetséges tanulókkal való foglalkozás tárgyi feltételeinek javítására 363 ezer forint jutott. Ebből az iskolarádiót fejlesztették föl olyannyira, hogy ez év szeptemberétől külön rádiózással foglalkozó csoport is működhet az iskolában. A németországi tanulmányúton résztvevőket 2500 forinttal támogatta az alapítvány, mintegy 60 ezer pedig különböző tanulmányi és sportverseny-nevezési díjakra ment el. Végül, de nem utolsósorban kell megemlíteni azt a 20 ezer forintot, amellyel az iskola által kiírt pályázatok győzteseit díjazták. Mint Petercsák Tivadamé elmondta, idén szeretnének nagyobb figyelmet fordítani azokra, akik a különböző művészeti, illetve tudományos szakkörökben, kiscsoportokban igyekeznek felkészülni jövendő hivatásukra, illetve elmélyülni egy-egy szakterület rejtelmeiben. Fontos, hogy megfelelően ösztönözhessék az arra érdemes tanulókat. Megköszönve az eddigi támogatásokat, ismét az adakozók figyelmébe ajánlják számlaszámúkat. A.sz: 18571901-1-10. (PR) sas Foto ’ ői forró óról • 488-5641 488-5689 Lakáskultúra októberben is! Panelátalakítás lépésről lépésre Házigazdáink: Csűrös Karola és Horváth Ádám Fókuszban: A háztartásgépesítés Jogszerűen: Az ingatlan haszonélvezője **lwin' j'^0tMEGÚJULT FORMÁBAN, UJR0VAT0