Heves Megyei Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-25 / 224. szám
6. oldal Hírlap Magazin 1999. szeptember 25., szombat Őszi Attila, a Saturnus Rádió főszerkesztője hamar rábeszélt a dologra. Föltétlenül menjek el - mondta de ne csak az eredményhirdetésre, hanem már a Mátra Szálló-beli válogatásra is, mivel ott dől el, ki lesz az első alkalommal kiírt Szüret Szépe cím büszke birtokosa. Attila tudja jól, mivel lehet levenni a lábamról: időnek előtte otthagytam egy sörmecs- cset - pedig az sem akármilyen esemény volt, a lőrinci képviselő-testület játszott a Magyar Villamos Művek Rt. vezérkarával, hogy a derbit követő bográcsgulyást ne is említsük -, nehogy lemaradjak valamiről. A Saturnus Rádió rafinált matematikával egybekötve hirdette a kezdeményezést, amely az első ilyen próbálkozásuk volt, bevallottan a hagyományteremtés szándékával. Hatszázezren élnek adáskörzetükben - kalkuláltak —, s hallgatóságuknak legalább a fele nőnemű. Aki tehát elnyeri a koronát, az tulajdonképpen több mint negyedmillió hölgy legeslegszeb- bike, s mint ilyen, méltán reprezentálhatja nembeli társait a különféle alkalmakkor. Persze, az sem mellékes, hogy a királynő 100 ezer forintos tengerparti utazást és egy szép ruhát nyer - továbbá élete végéig szóló belépőt az egyik diszkóba -, s a jövőben a Saturnus Rádió háziasszonyaként is számítanak rá. (Kár, hogy férfiak nem nevezhettek. A diszkóbérlet meg a kisestélyi kivételével e sorok krónikása számára is csábítónak tűntek a nyeremények... Tán lett volna némi sanszom - mondjuk - a sörkedvelő, Ottó keresztnevű Heves megyei fir- kászok mezőnyében.) Ha mind a háromszázezren nem is, huszonegyen eljöttek a hotel konferenciatermébe; sőt - figyelembe véve a kísérők tekintélyes hadát - ennél is többen voltunk. Némelyeket az anyukájuk pátyolgatott - érthetően, mert például az egyik „Jaj, csak bikiniben ne...!” Hagyományteremtő szépségverseny a Mátra fővárosában (szerintem valóban csodaszép) kislány alig töltötte be az alsó korhatárnak számító 16. életévét -, míg mások mellett barátjuk, barátnőjük gardedám- kodott. Az egyik lány az utolsó pillanatban küldte el nevezését. A hölgyeket kisebb csoportokban szólították a zsűri elé. A grémiumban egy valódi szaktekintély is helyet foglalt: Tóth Angelika, a Miss Universe Hungary két évvel ezelőtti második helyezettje; ám a többiek is hozzáértőnek mondhatók, ha másért nem, hát férfiúi mivoltukból eredően. így az ítészek között láthattuk Mák Zoltánt, a Mátra Hotel igazgatóját, Hegyi Jánost, a Gyöngyösi Médiákért Alapítvány kuratóriumának elnökét és Őszi Attilát is. Az elfogulatlanságot - és a nemek egyensúlyát - Treiber Ágota az alapítvány, valamint Kecskés Gyuláné a szponzorok részéről biztosította. A várakozás feszült pillanatai. Még akármi lehet. cséré seriki nem esett el, így aztán a bemutatkozó etap végén mindenki az esélyes nyugalmával kezdte a várakozást. Magam is elvegyültem az izgatott sokaságban. Többen ráMérlegel a zsűri. Nemcsak a külcsín számít. Az egyéni elbírálás során azonnal feltűnt - még a magamfajta avatatlan számára is korábban ki végzett manökentanfolyamot. A rutinosabbak határozott sémaléptekkel járultak a pulpitus elé, mondtak pár szót magukról, igyekeztek karakánul válaszolni a kérdésekre. Mert a műveltség - tudjuk jól - ma már az élet minden területén' fontos. (De nem kizárólagosan, mint azt annak.a négy- nyelvet beszélő nevezőnek a példája is bizonyítja, aki - noha szerintem külső jegyei alapján is megérdemelte volna - az első körből sem került tovább.) A kevésbé „profik” igyekeztek meríteni a látottakból, hozzávetőleges sikerrel. Szerengyújtottak, mások sminkjük kiigazításába kezdtek. Kiderült: akadt, aki valamelyik közeli faluból érkezett, de ketten Hatvanból is vállalták a megmérettetést. Legtöbbjük azonban gyöngyösi „színekben” indult. Érdekes volt tapasztalni, a versenyzők miként viszonyulnak a fényképezőgéphez. A „bátrabbak” - elvégre azért voltak itt - a kamera láttán elővették begyakorolt, előnyösnek vélt pillantásukat, pózoltak, igyekeztek még szebbnek látszani. Mások eltakarták arcukat - később kiderült, azért, hogy kudarc esetén ne derüljön ki, mire vállalkoztak -, vagy éppen úgy tettek, mintha nem vennék észre a fotóst. * ■' w A szabályok szerint ti zen ketten jutottak volna át az első róstán, ám a zsűri hosszas tanakodást követően eggyel kevesebb lányt talált érdemesnek a továbbjutásra. (Meghajoltam döntésük előtt, noha két-három helyet illetően hajlandó lettem volna szubjektív vitába bocsátkozni. Ugyanakkor gondolkodóba ejtett néhány nevező önbizalma. Példának okáért olyan lány is bemutatkozott, aki alkatánál, „bájánál” fogva inkább szerepelhetett volna egy Monty Pyton-gegben, a Quasi modo- utánzatok gerelyhajító versenyén, mint itt. És ez - ahogy a folyosói beszélgetések során kiderült - egyáltalán nem minősíthető elszigetelt véleménynek. Mondani se kell, a leányzó nem jutott tovább.) Ezúttal már „vérre” mentek a dolgok. Amíg a versenyzők ismét a zsűri elé járultak, az előtérben tapintani lehetett a feszültséget. Az első körből kiesettek többsége néhány gu- nyoros megjegyzés kíséretében szapora léptekkel távozott, mások nem értették, miért nem jutottak tovább. Ahogy azt a gyengébbik nem alkotta társaságban gyakorta tapasztalhatja az ember, elkezdődött az ösz- szehasonlítgatás, amelynek konklúziója majd’ minden esetben ugyanaz volt: a kiválasztottak kevésbé érdemesek továbbjutásra, mint a kiesettek. És persze jött a sutyorgás arról, hogy az egész előre le lett „zongorázva”, akkor pedig mi értelme idecsődíteni a jónépet. De hát így van ez minden hasonló rendezvény alkalmával, ahol nem méterekben, gólokban, másodpercekben mérik a teljesítményt. Lassan telt az idő, mígnem mindenki sorra került. A várakozóktól megpróbáltam megtudakolni, milyen motivációk hajtják őket, amikor jelentkeznek egy ilyen felhívásra. Legtöbbjüket valamelyik közelállója ambicionálta. Anyukák, apukák, barátok. Volt, aki eleve úgy vállalta a jelentkezést, hogy a kitételek között nem szerepelt a fürdőruhás bemutató. „Jaj, csak bikiniben ne” — kacarászott egyikük a legelején, amikor még a teljes mezőny együtt volt. Egy óvatos mustrát követően magamban méltányoltam ilyetén való hozzáállását, s később Őszi Attila is megerősítette: azért döntöttek az „utcai viselet” mellett, mert különben - az előzetes szondázás Koronázás után alapján - érdektelenség miatt veszélybe kerülhetett volna a lebonyolítás. No de: minden jó, ha jó a vége. Már akinek jó... A lányok félkörbe állva várták az - akkor még mindenki által remélt - igazság pillanatát. Miközben Attila udvarias szavakat mondott - amelyek közül kihallottam a megelőlegezett sajnálkozást azok irányában, akik rövidesen csüggedten lesznek kénytelenek elhagyni a termet -, az arcokat figyeltem. Egy örökkévalóság telt el, mire elhangzott a névsor. Harmadik lett Ambrus Emőke Gyöngyösről. Boldog mosoly, udvarias taps, további feszült várakozás. Jó döntés, nyugtáztam, bombázó alak, laza hozzáállás. Bejöttem, majdnem nyertem, jó buli volt - tükröződött Emőke tekintetéből. Második a rózsaszentmártoni Koczka Kinga. Öröm balról, szórványos taps, már mindenki a koronára koncentrál. Kinga arca valóban szép, könyveltem el képzeletben, az alakja sem lehet rossz, bár előnytelen ruhát választott. És akkor elhangzott: a királynő Losonczi Zita, szintén Gyöngyösről. Valóban szép, ha a főtéren T. 0. FELVÉTELEI nem is a zsánerem. Ő az a lány, akit a várakozás óráiban talán a leginkább jellemzett a pesszimizmus. Hogy ez belülről jött- e, vagy csupán álarc volt, máig nem tudom. Mindenesetre most Zita boldogsága látványossá vált, s átragadt udvarhölgyeire is. Hármuk öröme a tetőfokára hágott. Nem így a többieké.- Lehet gratulálni - szólt Attila felhívása, de - finoman fogalmazva - nem mindenki élt az alkalommal. Akadt, aki sietősen távozott, néhányuknak a vert mezőnyből tüntető fintorra is futotta. És hát - mit kerteljünk - a puszik sem tűntek igazán őszintének.-Tervezzük a folytatást - fordult hozzám Attila,' miután túl voltunk a protokollon. Helyeseltem az ötletet, hisz remekül éreztem magam. Csak azért kár, hogy közben a focicsapatom kikapott. (Tari Ottó) Az édes élet L ám, az élet nem habos torta - mondta a puncsdesszert a rózsás máz alól az indiánernek, mikor a sápadt képviselőfánk elgurult mellettük. - Szegénynek azóta alacsony a cukra, amióta az új mester olyan szűkmarkú, ráadásul a valódi helyett is tojáspótlót használ. De még így is csurran-cseppen neki valami kis karamella az igazgatósági meg felügyelőbizottsági munkából - bökött a fánk felé -, egy kis máz ide, egy kis máz oda, s egyebet még nem is említettem, nem nagyon van ideje semmire; viszont legalább van mit a tejbe aprítania - tette hozzá súgva. A cukrászdában már sötét volt, záróra után csak a hűtőpult ventilátora zümmögött kicsit. Egy neon zöldes fénye világította meg a tegnapról megmaradt süteményeket, melyek csendben szikkadtak, s az avatatlan látogatóknak úgy tűnhetett: teljes a nyugalom. Csak a gondos megfigyelő érzékelhette, mégis van itt élet, a pulton fortyogó és hangos társadalmi élet zajlott.- Milyen tejről beszélnek itt már megint, időtlen idők óta nem. láttam se tejet, se túrót, se tejszínt - horkant föl a túrótorta, akinek jó füle volt az ilyesmihez* a suttogás ellenére is minden szót tisztán hallhatott. - Ó, hogy oda ne rohanjak, ne verje már olyan nagy dobra. Mi maga, egy valódi dobostorta? - sipította az elégedetlen kisebbség nevében egy aprócska minyon. - Különben is maga legalább benne van a krémben, de nekem, nekem, nézze, mi jutott - mutogatta vézna töltelékét. A.dobostorta, aki a napokban tért vissza a dél-tengeri nyaralásból, nem vett részt a vitában, csendesen szuszogott az égetett cukormáz alatt; tudta jól: dobbal nem lehet verebet fogni. Sokkal finomabb módszerekkel dolgozott annál. De hallgatása mégis feltűnővé tette. A minyont pedig mérhetetlenül felbátorította: - Hogy nem sül le a képéről a karamell az olyanoknak, akik titkos receptek alapján kedvezményesen részesednek a nyersanyagokból! - hergelte tovább magát. - Fog még maga a Dobos úrtól szívességet kérni - jegyezte meg félhangosan a hatástalanított kókuszbomba, aki tudta, hogy a világ gömbölyű, akárhonnan is indulunk, mind- untalan ugyanoda lyukadunk ki.- Igaza van a kókuszgörgetegnek - helyeselt a sokat látott lúdláb, aki ötödik napját töltötte a pulton. Ő volt itt a legöregebb, mondhatni: a rangidős. Szavának és szagának már súlya Volt a tálcán. De a kis minyont már ez sem érdekelte. - Maga csak ne szóljon, akit a csokitorta pártfogol a zavaros és sötét dolgaiban, mit gondol, mindent el léhet simítani? Pedig nem kell a kutyának sem, talán azért, mert túl sok vaj van a fején! - kiabálta rekedten. - Tehetek én arról, hogy a finom főzött helyett tiszta vajas a krémem? - védekezett sértődötten a lúdláb.- Megkenték őket, az egész előre le van vaj azva - hallatszott a pult hátuljából, a mákos rétes felől. - Maguk rétesek ebbe csak ne üssék bele az orrukat, ahányan, annyifélét mondanak - dohogta a csokitorta. - Különben is, nekem semmiféle tiltott üzelmeim, feketedolgaim nincsenek. Rendesen adózom a krém után, tisztességesen lefölöznek, akármilyen keserű is ez egyeseknek - nézett a nagy intrikus hírében álló mandulás szeletre. Az arisztokratikus marcipán, akiből persze megint kispórolták a mandulát, nem vett részt a vitában. A lassú beszédű, alvadt puding pedig mindehhez csak annyit tett hozzá: a végén úgyis majd szépen el lesznek simítva a dolgok. - Meglátjuk, kérem, a puding próbája ugyebár az evés - tapintott elevenére a csokoládétorta.- De hölgyeim és uraim, ne veszekedjünk, ne civakodjunk, ne marjuk itt egymást hiába, árt a formánknak, hovatovább az ízünknek is. őrizzük meg értékeinket. Ki vesz egyáltalán belőlünk, ha reggelre csak kó- kadt, kialvatlan, esett és megkeseredett süteményeket találnak a tálcán - vezényelt csillapítót az Eckler-fánk. - Veszi, nem veszi, nem kap mást - fújta föl magát a tejszínes kuglóf. - Kimazsolázni nem hagyom magam - tette hozzá. E bben aztán meg is egyeztek volna, ha áramszünet miatt hirtelen ki nem alszik a neonfény, félelmetes, tompa sötétbe borítva a pultot, és ami még rettentőbb, akadozva, kiki hagyva, s végül hörögve le nem áll a hűtő. Reggelre aztán mindannyian megromlottak. Vagy már este is romlottak voltak? Ki tudhatná az igazságot? Bizonyosság nincs. Kovács János-Vajon bejutok a második körbe...? „Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...”
