Heves Megyei Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-11 / 212. szám
6. oldal Hírlap Magazin 1999. szeptember 11., szombat A szabályok betartásával elkerülhető a politikai beavatkozás , Beszélgetés Wisinger Istvánnal, .a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnökével Az elmúlt hetekben számos olyan esemény történt a magyar belpolitikában, amely így-úgy összefügg a magyar újságírással, a szakma helyzetével. Elég csak az elbocsátásokra és a házkutatásokra gondolni, de természetesen a Világgazdaság című lapban közölt VIP-lista ügye is foglalkoztatja a közvéleményt. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Wisinger Istvánnal, a MÚOSZ elnökével. — Az utóbbi esztendőik történéseit figyelembe véve, először is azt kérdeznénk: milyen eró's az újságírók gazdasági és politikai függése a rendszerváltás tizedik évében?- A gazdasági nyomás elsősorban azzal van összefüggésben, hogy korábban a sajtóban a gazdasági és politikai tulajdonos hatalma egy és ugyanaz volt. Nem mondanám azt, hogy ez most olyan gyökeresen szétvált volna, sokszor ez a helyzet áttételesen jelentkezik. Ugyanakkor sokkal nehezebb helyzetbe kerültek az újságírók abból a szempontból, hogy korábban ha valamifajta politikai nyomás volt rajtuk, akkor az az egzisztenciális nyomással is összefüggésben volt. Ma gyakran megfigyelhető, hogy az egzisztenciális kiszolgáltatottságot nagyon nehéz felismerni a politikai nyomás hátterében. Elég csak megemlíteni a Juszt-ügyet: az ő szerződését a Magyar Televízió előbb bontotta fel, mielőtt mérlegelte volna, mit is jelent az ártatlanság vélelme. De ha ezt a problémát a vidéki újságírók tükrében vizsgáljuk, azt kell mondanunk, hogy a helyi hatalmak keze nyoma sem jelentkezik közvetlenül, mert például a Népszabadság regionális lapjainak megszűnésében, illetve átalakulásában kizárólag gazdasági megfontolások játszottak szerepet. És ebben elég nehéz felfedezni - mint ahogy nem is voltak - olyan szándékokat, amelyek összefüggenének politikai megfontolásokkal. A MÚOSZ szerepe ebben a tekintetben igen bonyolult. Adott szituációban - mondjuk a Juszt-ügy- ben - a MÚOSZ kiállását is egyfajta politikai kiállásnak tekintették, függetlenül attól, hogy világosan rámutattunk arra: mi a törvénysértéseket kifogásoljuk, és nem adott személy védelmében szólunk. Nemrégiben a 168 órának adott nyilatkozatomban Juszt László kapcsán arról beszéltem, hogy bizonyos köröknek nincs joguk korlátozni a sajtó- szabadságot. Ugyanakkor egy másik riportban - amit az adatvédelmi biztos híradókkal kapcsolatos vizsgálata kapcsán adtam - azt is fontosnak tartottam hangsúlyozni, hogy a sajtószabadságnak igenis léteznek határai, s hogy éppen a szakmának van~ szüksége önkorlátozásra annak érdekében, hogy kívülről ne tudjanak beleavatkozni a munkájába. Ha például a szakma tudja azt, hogy az adatvédelmi törvény mit ír elő, akkor törekedni kell annak betartására. Az adatvédelmi biztos például az adatvédelmi törvény megsértéséről beszél, ennek pedig nincsen elsődleges „Mi a törvénysértéseket kifogásoljuk... ” fotó: GÁL Gábor politikai tartalma. Odáig kell eljutni, hogy ha a szakma tudja azt, hogy ez a törvény bizonyos szabályokat előír, akkor azt tartsa is be. Ha ez megtörténik, akkor nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy valaki politikai vagy gazdasági nyomást gyakoroljon ránk.- Kicsit ehhez a témakörhöz kapcsolódva: mi a MÚOSZ elnökének véleménye a nemrégiben a Világgazdaság című gazdasági napilapban megjelentetett úgynevezett postabankos VIP-listáról?- Számomra ez egy elég világos szituáció. A Világgazdaság olyan publikációt tett közzé, amelyről pillanatokon belül kiderült, hogy ez nem az a lista. Tehát, én véleményt tudnék mondani arról a listáról, amit a Postabank ad közre. Erről az összeállításról viszont nem tudok mondani semmit...- Hogyan kommentálná azt az elképzelést, melynek lényege, hogy szükség volna a médiában dolgozó főszerkesztők, szerkesztők és vezető munkatársak átvilágítására ?- A MÚOSZ-nak ezzel kapcsolatban az az álláspontja, hogy ez nem ránk tartozik. Ugyanis hozott a Parlament egy döntést: a törvény szerint az átvilágítandók névsorát pontosan meghatározták. Abban az esetben, ha az Országgyűlés ezt a törvényt megváltoztatja, és ebbe a körbe belekerülnek a sajtó munkatársai, akkor őket is át kell világítani. Én magam szívesen átvilágíttatnám magam - gondolom, ezzel nagyon sokan vannak így -, de mindenki maga dönti el, hogy aláveti-e magát ennek a procedúrának. Amennyiben tehát a Parlament megváltoztatja a döntését, akkor az nyilvánvalóan minden állampolgárra kötelező lesz, az újságírókra is.- Ön sokat találkozik nemzetközi újságíró-szervezetek képviselőivel. Hogyan látják ők a magyar, illetve a közép-kelet- európai sajtó helyzetét és gondjait?.- A legnagyobb probléma szerintem a televíziózás területén van. Azok a konfliktusok, amelyek még mindig léteznek a közszolgálati Magyar Televízióban, azok az anomáliák, amelyek a médiatörvénnyel kapcsolatosan vannak jelen, vagy ha megnézzük a magyar RTL-lel kapcsolatos bírósági ítéletet, akkor ezek - külföldi szemmel nézve - elég érthetetlen történések. És ez abból a szempontból is nehéz ügy, hogy ezeket a törvényi kérdéseket - a nyilvánosságnak ezeket a kérdéseit - elsősorban törvényi szinten (az európai csatlakozást figyelembe véve) kellene mielőbb rendezni. Mindaddig, amíg ilyen problémái léteznek a magyar valóságnak és a magyar társadalomnak, addig az európai uniós csatlakozás dátumát egyre távolabbra és távolabbra kell tolni. Persze, nagyon szép dolog lesz, ha egy közös nemzetközi tornát - labdarúgó Európa-bajnokságot - rendez Ausztria és Magyarország, és ezzel úgy érezzük, hogy közelebb kerülünk Európához. De úgy gondolom, hogy a saját ügyeinket ebben a normarendszerben is rendezni kell. Ugyanakkor - és ezt is külföldi újságíró-szervezetek mondják - az a gazdasági rendszer, ami nálunk kialakul, és azok az eredmények egyszerűen elképzelhetetlenek lettek volna a politikai rendszer átalakulása nélkül. Ha mindezt elértük, és azt tudjuk mondani, hogy erre a magyar társadalom képes, akkor ugyanúgy képes lesz arra is, hogy más területeken is megtegye ezeket a lépéseket. S akkor véleményem szerint a sajtó helyzetének megítélése is harmonikusabb lesz. Havas András Erdemkereszt a gyermekek birodalmáért Otthont, szabadságot, szerete- tet, biztonságot és bizalmat kap az a kisgyerek, aki átlépi az egri Kallómalom utcai óvoda küszöbét.- Valójában nem is óvoda ez - tiltakozik az intézmény vezetője, „kitalálója”, dr. Kelemenné Boschánszky Anna -, hanem egy kis sziget a lakótelep közepén. S hogy szavaiban egy csipetnyi túlzás sincs, igazolhatják a szülők, akik idehozzák kicsinyeiket. így érezhetnek az óvodások is, akik itt töltenek három-négy évet. Nem csoda hát, hogy az óvodapedagógus a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.-Nem elég tragédia az egy hároméves kisgyereknek, hogy az óvodában kell maradnia az anyukája nélkül? - kérdezi dr. Kelemenné Boschánszky Anna. Látja megütközésemet, ezért sietve folytatja: - Nem úgy értem, hogy itt, amit igyekeztünk barátságossá tenni, hanem úgy általában. Nem tartom normális helyzetnek, hogy minden csöppség szakadjon el a családjától. Persze, ötévesen már rendben van. Akkor már kívánkoznak is a kortársaik után, ám addig az anyjuk mellett lenne a helyük. De ha már így alakult, ha így rendezkedett be a társadalom, akkor próbáljunk meg olyan közeget varázsolni számukra, ahol valóban jó nekik. Aki szétnéz az ízlésesen berendezett folyosón, illetve a csoportszobákban, annak kétsége sem lehet afelől, hogy ezen a helyen senki sem érezheti magát gyalázatosán. Mert itt semmi sincs zárva. Be szabad kukkantani bármikor bárhová, akár Anikó nénihez is. A vezetői iroda, ajtaja is'tárva, ha megelégeli az óvodás a gyerektársaságot, magyarázkodás nélkül beülhet hozzá. Ebben az óvodában a gyerekek maguk választhatnak óvónőt FOTÓ: GÁL GÁBOR- Nemcsak én látom őket szívesen, mehetnek a konyhába is. Sőt, a pisiléshez sem kell ki- kéredzkedni. És amivel nyilván irigységet ébresztek az ovisokban, a mi gyerekeinknek aludni sem kötelező. Ha nincs kedvük, nem fekszenek le, hanem csendesen, hogy ne zavarják a szendergőket, foglalatoskodnak valamivel. Már ez is elég ahhoz, hogy a hallgatónak elkerekedjék a szeme, de Anna a hatásvadászat igénye nélkül folytatja:- A legfontosabbnak azt tartom nálunk, hogy minden kicsi maga választhatja ki az óvó nénijét. Nincs kis-, középső és nagycsoport, mind a nyolc társaság vegyes korösszetételű. A nyitott ajtók lehetővé teszik, hogy a hozzánk érkező kisgyerek szabadon járjon-keljen. Vele tarthat a beszoktatás idején - két-három hétig - az anyukája is. Aztán amelyik óvónő a leginkább megtetszik neki, mert szépnek látja a haját, kedvesnek találja a mosolyát, vagy csak egyszerűen jó szagának érzi, akkor lehorgonyozhat annál. Dönthet azért is a csoport mellett, mert odajár a testvére vagy a barátja. A lényeg az, hogy ragaszkodjon, s biztonságban tudhassa magát. Hogy elégedett lehessen a sorsával, ami aztán arra sarkallja, hogy ő is a legjobbat adja önmagából. Hihetnénk, hogy ezzel a módszerrel lemaradnak a fejlődésben a nagyok, s - tételezzük fel - hatévesen is gügyögnek. Anna sejti, mi jár a fejemben, A kitüntetett pedagógus akadt már néhány kétkedővel dolga.- A polgári családokban hajdanán együtt nőtt fel kicsi és nagy, és érdekes módon nem volt baj az iskolában. Az itteni csoportokban úgy élünk, mint egy nagy családban. A kicsik tanulnak a nagyobbacskáktól, ők pedig boldogok, hogy példát mutathatnak, s ha kell, segíthetnek annak, aki nem tudja bekötni a cipőfűzőjét. A foglalkozások sem klasszikusak nálunk. Nincs a gyerek a székre parancsolva azzal, hogy „Figyelem, most számolunk”. Az óvónők felkeltik az érdeklődésüket, a kíváncsiságukra alapoznak. Mintegy mellékesként beszélni kezdenek erről-arról, s valahogy köréjük gyűlnek a gyerekek. Ehhez azonban nagyon intelligens kollégák kellenek. Anna nemcsak ezért örülhet nekik. Azért is, mert ők. voltak azok, akik közbenjártak, hogy ismerjék el végre: az eltelt húsz évben, amióta a gondjaira bízták az óvodát, egy valóságos édent teremtett.- Jólesett, hogy ezzel is éreztették szeretetüket - mondja. - De annak örülök a leginkább, hogy ha már a városi feletteseim eddig nem is figyeltek fel a munkámra, legalább nem akasztották meg azt, hogy a Néprajzi Múzeumban Pokorny Zoltán miniszter átadja nekem a kitüntetést. Az is boldoggá tett, hogy az ünnepségre dr. Horuczi Csaba alpolgármester is elkísért. Tudja, mit szeretnék mé^ elérni? Azt, hogy szép öregasszony lehessek. Hogy az arcomról is leolvashassák: gazdag és hasznos volt az életem. Négyessy Zita
