Heves Megyei Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-19 / 193. szám
1999. augusztus 19., csütörtök Kenyér- és érdekharc a társadalomban A versengés nőtt, összefogás, szolidaritás inkább az azonos csoporthoz tartozók között van A kenyér nem egy élelmiszer a sok közUl. Könnyű elélni, csak kenyér legyen - idézi a szólást Jékli Sándor, az egri Családsegítő Intézet igazgatója. A szociológus szerint a társadalmi és köztudat a mai napig rendkívül szorosan kötődik a kenyérhez, mint a legalapvetőbb, létfenntartó közszükségleti cikkhez. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a társadalom legszegényebb alsó, illetve leggazdagabb felső ötödé is nagyjából ugyanannyit fogyaszt belőle: havonta hét kilót. A kérdés ma sokkalta inkább az, mi kerül a kenyérre, és kinek mire jut még a kenyéren kívül. Amikor a körülmények inkább versengést, mintsem az együttműködést erősítik.- A magyar, köztudatban nagyon mélyen benne van - talán a történelmi okok miatt is - a kenyér kitüntetett szerepe, ráadásul sokaknak még most is problémát okoz a legfontosabb szükséglet kielégítése, az étkezés és a táplálék megszerzése - említi Jékli Sándor. - Ha megnézzük a fogyasztási statisztikákat, akkor nagyjából és tartósan az elmúlt tíz évben is az a jellemző, hogy körülbelül hét kilogramm a havi fejenkénti kenyérfogyasztás. Amennyiben jövedelem alapján vesszük szemügyre a helyzetet, és a társadalom öt részre felosztott különböző jövedelmi rétegeit tekintjük, az tapasztalható, hogy a legszegényebb alsó ötöd és a leggazdagabb felsó' ötöd kenyérfogyasztása tulajdonképpen megegyezik. Ugyanakkor ezek a fogyasztási statisztikák más vonatkozásban már jelentős különbségeket mutatnak. Tehát a legalsó ötöd húsfogyasztása csak harmada a legtehetősebb ötödnek, és ugyanez elmondható a zöldség-, gyümölcsfogyasztásról is. Nem beszélve arról, hogy milyen különbség lehet például a hús minősége között, hiszen egyaránt ide sorolható a kispénzűek számára elérhető farhát vagy csirkeláb, de a bélszín is.-Ez alapján tehát az nem igaz ugyan, hogy minél kisebb a jövedelme valakinek, annál több kenyeret fogyaszt - legalábbis feltűnőjelei nincsenek a statisztikában -, viszont feltehetően jövedelmének sokkalta nagyobb arányát költi erre, mint a jobbmódúak...- Igen, igaz az, hogy az alacsony jövedelműeknél a kenyér nagyobb szeletet képvisel a fogyasztásban, a drágább élelmiszerek, a húsfélék, a tejtermékek rovására. Ekként a jövedelmi és társadalmi különbségek a fogyasztásban is tükröződnek. A dolog másik része, hogy hogyan keletkeznek ezek a különbségek, mennyire konfliktusos ez a társadalom, illetve mennyire konszenzusos, szolidáris. Ma mind a két jelenség együtt van jelen. Erős az egyéni és csoportrivalizálás - ha tetszik a kenyérharc -, a boldogulás, az előbbre jutás érdekében. De láttuk, hogy katasztrófa- és rendkívüli helyzetekben, például amilyen legutóbb a mostani árvíz és belvíz körülményei között is történt, sokkal nagyobb mértékben tapasztalható az összefogás, a segítés. Ami arra utal, hogy ilyen helyzetekben működik a szolidaritás az emberek között. Konkrét adatok erre nézve nincsenek, de úgy tűnik, hogy míg a különböző társadalmi csoportok között csökkent, addig az azonos csoporthoz tartozók között, a mikroközösségeken belül nőtt a belső szolidaritás. Megmaradtak a kapcsolatok, segítik egymást, fizetés előtt lehet kölcsönkérni, vigyáznak egymás gyerekére. Ez a civil társadalomnak az a működése, amit erősíteni kellene.-Egyáltalán kit és mit értünk az alsó ötöd, a szegények, a szegénység alatt?-Hogy kik a szegények, az egyébként az egyik legvitatottabb fogalom a társadalomtudományokban. Akármilyen megközelítésben nézzük is a dolgokat, az viszont egyértelműen tapasztalható, hogy a szegények száma nő. Ha az átlagjövedelem ötven százaléka alatti jövedelműeket tekintjük szegénynek - ez egyébként egy nyugaton is elterjedt viszonyítás -, ha pedig a hazai igen al- csony átlagjövedelmet nézzük, akkor ezek valóban a legszegényebbek. Az ilyen szűkös megélhetésből élők aránya ma Magyarországon eléri a 11-12 százalékot és arányuk folyamatosan nő. Ennek a rétegnek egyre kilátástalanabb a helyzete, nincs esélyük arra, hogy ha gyarapodik is az ország, ebből az állapotból kikerüljenek.-Ebbe a rétegbe szorulnak a képzetlenek, a munkanélküliek, a hátrányos helyzetű körzetek lakói?- Itt található a munkanélküliek egy széles köre, az alacsony iskolai végzettségűek, és a cigány népesség is. Ami a fő probléma, hogy a szegények között egyre több az aktív, tehát, aki dolgozik, jövedelme, munkahelye van. De ez a jövedelem olyan alcsony, mondjuk, ahol több gyerek van, hogy csak nagyon szűkös megélhetést tesz lehetővé. Ezeknél a legszegényebbeknél a jövedelem ötven százalékát az étkezésre, a legszükségesebb élelmiszerekre fordítják. Ha ehhez hozzávesszük még a lakásfenntartás költségeit, akkor azt kapjuk, hogy a jövedelem mintegy húsz százaléka marad ruházkodásra és minden egyébre. A huszadik század végén messzi egy régebbi kor fogyasztását idézi ez a kép. Ez olyan formában is megosztja a társadalmat, hogy csökkent a mindenkinek járó, univerzális támogatások meny- nyisége és nőtt a különböző segélyeké, amit egyéni elbírálás alapján, célzottan kaphatnak meg a rászorulók. Az önkormányzatok egyébként is egy klasszikus szegénypolitikába kényszerülnek bele ezzel a passzív segélyezéssel. A segély nem ahhoz tud hozzájárulni ugyanis, hogy az érintettek a helyzetükből kilábaljanak, hanem éppen ebben a helyzetben tartja és a legszükségesebbeket megpróbálja számukra biztosítani. Ez olyképpen is megosztja a társadalmat, hogy mivel szűkösek a lehetőségek, az elosztható források, különböző csoportok között konfliktusok alakulhatnak ki. A sok idős korú alacsony nyugdijút például szembeállítja, vagy próbálja szembeállítani az aktív korú szegényekkel. Most akkor kinek kell adni? A szegénypolitikának az egyik következménye, hogy a közvéleményben is visz- szatér az a több évszázados, valahol a kereszténység kialakulásánál gyökerező gyakorlat, hogy ki az érdemes és ki az érdemtelen. Ez kimondva vagy kimondatlanul az elosztásban is jelen van: ez megérdemli a segélyt, ez pedig nem. Ráadásul ezeknek a csoportoknak a legrosszabb az érdekérvényesítő képessége.- Tehát arra sem igen van lehetőségük, hogy nyomást gyakoroljanak a döntéshozókra, kenyértörésre vigyék a dolgot, amikor a munkaerőpiacon így is épp elég verseny van a fiatal és az idősebb munkavállalók között...- Sajnos, ők lesznek a legkevésbé részesei egy meginduló lassú fejlődésnek, gazdasági fellendülésnek is. Ugyanakkor itt van egy másik konfliktus is a szegénység, illetve a szegényedés között. Vajon a szegénye- dőket kell-e inkább segíteni, hogy megakadályozzuk a lecsúszásukat, vagy azokat, akik már ebben a helyzetben vannak? Ez a probléma a hétköznapi életben, a családsegítő munkájában is naponta megjelenik. Hogy ő miért kapott, amikor van televíziója, és én meg miért nem. Ez az elosztási nehézség az emberek mindennapi életétől a társadalom legmagasabb szerveződéséig, még a parlamentben is megjelenik. Például: családi pótlék kontra adókedvezmény. Nyilván az adókedvezmény a magasabb jövedelműeknek kedvez, nekik van olyan adójuk, amiből le lehet vonni a kedvezményt. A családi pótlék a legrosszabb jövedelműeknek segít inkább, mert az ő jövedelmüknek ez a támogatási forma egy nagyobb részét teszi ki. Vita van arról, hogy mit is kell csinálni, milyen támogatási formát előnyben részesíteni. Az elmúlt években az történt, hogy visz- szaállt a családi pótlék, de nem nyúlnak hozzá, hagyják inflálódni már második éve. Az külön gond, hogy ez a mostani szegénységhelyzet gerjeszti az előítéleteket az emberekben, erősíti a stigmákat, a megbé- lyegzettséget. Ezeknek nem utolsósorban az a következményük, hogy nemhogy segítené őket a kilábalásban, hanem abban a helyzetben tartják őket fogva, ahol vannak.- Hogyan néz ki a helyi kép, mit mutat, kinek a legvékonyabb a vaj a kenyerén és fel- fedezhető-e ebben valamilyen tendencia?- Sokat mondó adat a rendszeres nevelési segélyben, illetve gyermekvédelmi támogatásban részesülők köre, ahol az egy főre eső jövedelem alatta marad a mindenkori öregségi nyugdíjminimumnak, ami a létminimum alatt van. Ha ezeket a számokat a megyeszékhelyre lebontva nézzük, akkor látható, hogy a kilencvenes évek elején, '91-ben még csak 520 család részesült rendszeres nevelési segélyben, aztán az évek során 692, 710, 1013, majd napjainkban már 1700-an. Ami azt jelenti, hogy az alacsony jövedelmű családok száma az évtized során megháromszorozódott. Ez a segélyezési forma tehát a városban legalább ötezer embert érint.- A szegénységből való kitörésre számottevő utak ma Magyarországon tehát nem kínálkoznak, de az érintettek számára mégis mi lehet az egyéni stratégia?-A felemelkedés egyik legfontosabb mobilitási csatornája ma is a minél magasabb iskolai végzettség megszerzése, és ez alapján egy jobb pozíció, munkhely, státusz, valamint jövedelem elérése. Ugyanakkor a tényleges állapot pedig úgy fest, hogy egyre erősödött a jobb helyzetűek jelenléte a jobb iskolákban. Probléma, hogy a kilencvenes évekről nincs átfogó mobilitási képünk, a nyolcvanas években készült ilyen utoljára. Számos jelzésből viszont azért tudunk következtetni. Ezek azt mutatják, hogy napjainkra elzáródtak, vagy jelentősen beszűkültek a felemelkedés, a mobilitás csatornái, a legrosszabb helyzetűeknek társadalmi segítség nélkül nincs esélyük a továbblépésre. Egyre erősödik az a tendencia is, hogy ezek a családok generációról generációra átörökítik a szegénységet. A munkanélküli család gyermeke is munkanélküli lesz, hiszen nem is látott mást, nem tanulta meg azokat a társadalmi-szociális ismereteket és képességeket, amivel boldogulhatna: rosszabb iskolába jár, nem szerez a piacon jól hasznosítható végzettséget, részben a magatartásban sem hangolódik rá a munkára. A pályakezdő munkanélküliek között igen magas az arányuk. Központi probléma, hogy az oktatási rendszer elmúlt változásai legjobban az általános iskolát viselték meg, kevesebb pénz, kevesebb forrás és figyelem jutott rá. Sok volt az átalakulás is, és az eltérő formációk rengeteg minőségiműködési kifogást is a felszínre hoztak. Pedig az általános iskolának a mindenki számára hozzáférhető és a továbblépést lehetővé tevő bázisként a társasalmi esélyegyenlőség alapját kellene képeznie. Úgy tűnik, hogy most már a tudás megszerzése is jelentős mértékben a család anyagi erőforrásaitól függ. Nem beszélve arról, hogy rengeteg olyan dolog van, amit iskolában nem lehet megtanítani. Ha a tartós fogyasztási cikkeket nézzük, mindig találunk olyan eszközöket, melyek kifejezik a család társadalmi helyzetét. Manapság két ilyen fontos jelzőelem van: a kocsi és a számítógép. Kovács János Az egri nyugdíjasok megoszlása a nyugdíjak létminimumhoz viszonyított összege szerint A létminimum háromszorosa alatt 15% A létminimum háromszorosa fölött 2% A létminimum alatt 10% A létminimum kétszerese alatt 27% A létminimum másfélszerese alatt 46% I létmin. alatt 11.5 létmin alatt □ 2 létmin. alatt 0 3 létmin. alatt 13 létmin fölött Támogatási forma Családok száma Érintett gyermekek száma Éves támogatási összeg 1998 rendszeres gyermekvédelmi 1710 3100 88570 eFt 1997 rendszeres nevelési segély 1200 3000 71912 eFt 1996 rendszeres nevelési segély 633 3270 62854 eFt 1995 rendszeres nevelési segély 580 4166 47287 eFt 1994 rendszeres nevelési segély 1013 1707 40845 eFt 1993 rendszeres nevelési segély 710 1875 24188 eFt 1992 rendszeres nevelési segély 692 1300 20397 eFt 1991 rendszeres nevelési segély 520 980 13859 eFt Mindennapi kenyerünk A kenyér szinte egyidős az emberrel, ám sokat változott azóta, hogy az első cipót megsütötték. Rejtelmeibe Werli József, a Sütőipari Egyesülés igazgatója avatott be bennünket. A gabona felhasználásának 6000 éves történelmi útja elején a kézi malom rabszolganője térdel, mellette a nílusi iszap tégláiból épített kemence, amelyben a tönk- búza dun’a lisztjéből gyúrt első kenyeret sütik. Az út végén a teljesen automatizált malom- és sütőkombinátok emelkednek, amelyekben naponta ezer és ezer tonna gabonát dolgoznak fel kenyérré. Az elmúlt évezredek során a „kenyér” szóval illetünk minden gaboiíasze- mekből készült táplálékot, amelyet az emberek mindennapi eledelként fogyasztanak. Az első időkben a frissen szedett, gyűjtött vagy már aratott magvakat úgy fogyasztották, ahogyan megtermetté a föld. A fejlődésben óriási lépés volt a kelesztett kenyér, az egyiptomi kultúrában. A X. században a házakhoz már sütőkemence is tartozott. A pécsváradi apátság 1015—bői származó alapító- levele a mesterek között 4 molnárt és 8 sütőt említ, ami arra utal, hogy az apátságokban már pékség működött. A termékjáradékok között is szerepelt a kenyér. A kenyérkészítés évszázadokon keresztül az asszonynép feladata volt. A házi kenyérsütés mellett lassan alakult ki - elsősorban a városokban - az iparszerű termelés. A XV1II-XIX. században az alföldi búzakenyér fogalom volt Európában. Kiváló minőségét, nagy méretét angol, francia, német utazók is megcsodálták. A XX. század eleje már új műszaki-technológiai újdonságokat vitt a kenyérgyártásba. A lisztellátás javulásával először 1961-ben engedélyezték a fehér kenyér sütését. Jelenleg több kenyérféleség közül választhatunk. De hogy végül milyen is az igazi jó kenyér, arról Mátyus István 1762- ben megjelent DIAETE- TICA című könyvében olvashatunk: „Ha domború, nemigen nehéz, nem is könnyű. A héja sima, nem foltos, nem hólyagagos, se nem fehér, se nem fekete, hanem barnás sárga, jó tömött kenyér, de nem égett. A bele nem tapadás, nem ragadós, hanem porhanyós, de nem könnyen morzsolódó, ha benyomják, mint a spongya összenyomul, de nagy üregek benne nincsenek, se nem édes, se nem savanyú vagy porízű, mint az elpörkölődött búzának kenyere szokott lenni... ” A Föld mindenkinek tud kenyeret adni, mai és holnapi lakójának terített asztalt adni. Éheznie talán senkinek sem kell. Csak arra van szükség, hogy az. ember megtalálja a helyes utat a „nagy aratáshoz”. Újvári Gizella
