Heves Megyei Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-14 / 189. szám

Otthonra leltek ­befogadták őket A hűséges házőrző egyben játszótárs is Napfényes nyári reggel. Új nap indul. A családtagok egy része már ébren van, a kisebbek még szundikálnak. Irány a fürdő­szoba, majd a konyha, ahová friss kenyér és egy nyugodt reggeli illatai csábítanak. Ott­hon vagyunk. Ismerős arcok mosolyognak, s kívánnak jó reggelt. Béke van és biztonság. Otthonról elindulni és hazaér­kezni jó. Legtöbbünknek termé­szetes ez az állapot, de értékelni csak az tudja igazán, akinek nem volt mindig ebben az ér­zésben része. Ilyenek azok a gyerekvárosi gyerekek is, akik néhány évvel ezelőtt első fecs­kékként érkeztek Kerecsendre a lakásotthonba. Kiszakadni az intézetből A történet előzményeire bizo­nyára olvasóink is emlékeznek még. A faluban élők jelentős része tiltakozó akcióba kezdett a hír hallatán: az egyik frekven­tált helyen lévő házat eladták tulajdonosai, s ide a gyermek- városban nevelkedő intézeti gyermekek költöznek. Elkese­redett csatát vívtak a lakossági fórumon az ötlet megvalósítója, az intézmény igazgatója, illetve a kerecsendiek, akik féltek, hogy a szomszédos ingatlanok leértékelődnek, tartottak attól, hogy az ide költöző fiatalok idővel tovább növelik a helyi munkanélküliek táborát, plusz­terheket róva az önkormány­zatra. Ilyen hangulatban költö­zött ki a 12 gyermek, akik egy hétig ki sem mertek mozdulni a házból. Tudták: nem örülnek nekik, s erre fel is készítették őket. Mint ahogy arra is, hogy meg kell próbálni alkalmaz­kodni a körülményekhez és tiszteletben tartani mindent és mindenkit a faluban. Válogatott csapat A tizenkét tagú „válogatott” csapatba bekerült óvodáskorú fiúcska és érettségire készülő diák is. Hétköznap délelőtt elő­zetes bejelentés nélkül érke­zünk a házhoz. A kapuban a négyéves Pétiké, a „család” legfiatalabb tagja fogad a kér­déssel: - Mit hoztál nekem? Kicsit szégyellem magam, hogy megfeledkeztem a jelké­pes ajándékról, de ígérem, ha legközelebb jövök, bepótolom. A konyhában reggelihez készü­lődnek néhányan. Kenyeret szelnek, paradicsomot darabol­nak. Érkezésünk nem zökkenti ki őket a szokásos reggeli teen­dőkből. Ágyaznak, takarítanak, és én magamban irigykedve megjegyzem: bárcsak az én gyerekem is ilyen önálló lenne. Mónika barátságosan a tágas nappaliba vezet, hellyel kínál, és felszabadultan mesél maguk­ról.- Ági néni perceken belül itt lesz, de addig is nyugodtan be­szélgethetünk - mondja, és ké­résünkre mindenkit bemutat. Elsorolja, ki hány éves, mivel foglalkozik. Van, aki Mátrahá­zán kötelező szakmai gyakorla­ton van, a legtöbbjük azonban itthon tölti a nyár utolsó heteit. Mint a szerencsésebb átlagcsa­ládokban, a kerecsendi gyerek­otthonban is mindenkinek sike­Annamarinak már lakása is van rült megszervezni a nyaralását. Ki Esztergomban, ki a Tisza- tónál töltött néhány emlékeze­tes napot. Annamária az idegen hangot hallva az emeletről sétál le, és mellénk ül. Míg a nevelő meg­érkezik, végigkalauzol a szobá­kon. Mindenütt rend, tisztaság és családias hangulat. Anna- mari végül a saját birodalmába is „bevezet”. A szekrényen ba­rátja fotójára mutat: - Vele já­rok. Nagyon rendes, és a szülei is nagyon kedvesek. A testvére jó barátnőm.- Szeretnél férjhez menni? - kérdezem a szép mosolyú szőke lányt.- Egyelőre nem. Addig még biztosan eltelik pár év. Kikerültek az életbe Időközben Tubáné Mohácsi Ágnes, a gyerekek nevelője is megérkezik Egerből. Útközben nagy csokor mezei virágot sze­dett. Mielőtt beszélgetni kezde­nénk, rutinosan végigsiklik a szeme a helyiségeken és a gye­rekeken: - Reggeliztetek már? A szobák rendben vannak? A nyomaték kedvéért egy pilla­natra mindenhová bekukkant, ő is bekapcsolódik a társalgásba.- Hogy mi a különbség az in­tézet és a családias otthon kö­zött? - ismétli meg kérdésemet. Fehér Jenő szakács szeretne lenni- Óriási. Bár az utóbbi években az intézetben is próbáltunk csa­ládiasabb légkört teremteni, össze sem lehet hasonlítani ez­zel a megoldással. Ott legkeve­sebb harminc gyermek került egy csoportba. A hétköznapjai­kat kénytelenek voltunk óráról órára beosztani, megszervezni. Egymást követték a foglalkozá­sok, s bármennyire is igyekez­tünk, egy kicsit mindig is a ka- tonásdihoz hasonlított az inté­zeti élet. Itt természetes módon nincsenek kötöttségek. Óvo­dába, iskolába, dolgozni járni kell, de a kötelességek után mindenki hazaér, és családtag­ként ki-ki saját maga szervezi és éli az életét. A reggelikészí­tésbe, a főzésbe, a takarításba mindenki bekapcsolódik, s a szabadidejét a kedve szerint alakíthatja. Négy felnőtt fel­ügyelő hangolja össze a peda­gógiai és a gyakorlati tenniva­lókat. Tudni kell ezekről a gye­rekekről, hogy közülük többen kisebb fokban fogyatékosok, és többéves a lemaradásuk a kor­osztályukhoz képest. A Kovács testvérek (négyen élnek egy szobában) elmondhatatlan szo­ciális körülmények közül kerül­tek hozzánk. Ebben a kis csalá­dias közösségben azonban hi­hetetlenül gyorsan fejlődnek és alkalmazkodnak. Egy-két év alatt 4-5 éves lemaradást hoz­tak be. Az én határozott véle­ményem, hogy minél előbb el­felejtik az intézetet, annál jobb esélyeik vannak a boldo­gulásra. Hogyan tovább? Megnyugtató végignézni a gondtalan, ápolt, vidám gyere­keken. A nagyobbak, akik már dolgoznak, azt is megízlelték, milyen a saját fizetésből meg­takarított pénzen egy-egy dé­delgetett álmot megvalósítani. Kerékpárt, hifi-tornyot vásárol­tak maguknak. A kisebbek a ta­karékoskodással még csak most kezdenek ismerkedni. Havonta 3000 forint zsebpénzzel gaz­dálkodnak, amit a nevelő tart számon. Az is biztató, hogy az önálló életkezdéshez is kapnak támogatást a gyermekvédelmi törvénynek köszönhetően. An- namarinak például már saját kétszobás lakása van és tisztes­séges összeg a takarékbetét­könyvében. Kérdőjelek azon­ban még így is maradtak. A nevelőnő szerint vannak nagyon nehezen behozható hát­rányok. A fogyatékossággal együtt élő fiatal - kikerülve az állam gondozásából - nehezen boldogul, ha saját magáról vagy leendő családjáról kell majd gondoskodnia. Nem tudni, ta­lál-e munkahelyet, képes-e beil­leszkedni a „kinti világba”, amikor az átmeneti otthon biz­tonsága megszűnik. Az otthon nyújtotta védettséget hivatalo­san 18 éves korukig élvez­hetik. Ettől kezdve lehetőség van még 24 éves korig az úgyneve­zett utógondozói hálózat biz­tonságában maradni. A legtöbb fiatal él is ezzel. * S bár a fenti történet szereplői nem említették, a faluban élők­től tudom, hogy a kezdeti ellen­szenv mára végképp megszűnt. Olyannyira, hogy a júliusi fel­hőszakadáskor ezek a gyerekek is ott álltak a szomszédos por­tákon, hogy mentsék a kere­csendiek értékeit. Barta Katalin Fotó: Gál Gábor Pétiké a „ család ” kedvence fotó: Gál Gábor Rabszolgasors: ismétlés A társadalom jelentős többsége ismét hozzáfér a Rabszolga­sorshoz. Ez tulajdonképpen ma már nem egy különleges hír, tény. Hogy ez mennyire a rendszer pozitívuma, netán sajátos­sága, azt sem lehet igazán felmérni, mivel a népszerű sorozat már a krémpuding lágyságú diktatúra idején beverekedte magát a magyar nézők millióinak szívébe. Arra pedig, hogy a mély tudatalattiba lesüllyedt és a magyar néplélek meghatározó alap­elemévé szilárdult emlékképek fölidézése milyen érzelmeket vált ki a felmelegített televíziós sorozat régi és új nézőiből, ne­héz pontos választ találni. Tekintettel a brazil szappanoperákra vonatkozó ógörög mon­dásra - sosem léphetsz ugyanabba a teleregénybe kétszer -, ez­úttal vélhetően nem kell tartani az érzelmek végletes elszabadu­lásától, attól, hogy gyűjtés indul a rabszolgaságban sínylődő fő­szereplő felszabadítására. Azóta persze mi is sokat nőttünk, nem hagyjuk magunkat megszédíteni. Különben is annyiféle gyűjtés fut manapság. Legutóbb például lehetett adakozni sérült gyermekek amerikai nemzetközi versenyre való utaztatására. A dolgok menete hamisítatlan hazai ízekkel telítve haladt rögös útján, mely úton milliók lopatnak el, versenyről, pláne nemzet­köziről pedig szó sincsen. Remélhetőleg legalább a gyerekek igaziak voltak és jól érezték magukat, ha már a támogatók nem mondhatják el ugyanezt magukról. Az pedig, hogy milyen párhuzamot lehet vonni a most tár­gyalt jövő évi hazai adórendszer és a rabszolgaság között, rop­pant kézenfekvő. Az utóbbit ugyanis - egyesek állítása szerint - már régen eltörölték, míg az adó maradt. Pontosabban az tud­ható, hogy némi hangulatjavító megmozdulásként nem lesz kamatadó, adóteher-mérséklésről viszont már szó sincs. Ap­ropó, hangulatjavítás ide, rabszolgaság eltörlése oda, egy azért bizton állítható: a feketemunka azért ezután is marad. Kovács János Nyugalom Egy rendes magyar polgárt mivel lehet a nyugalmából kizök­kenteni? Ha valaki az adórendszerhez babrálna, azzal bizonyosan. Ez nálunk tabu: hosszú évek tapasztalatai igazolják, amennyiben a politika az adókhoz nyúl, mindenkinek csak rosszabb lesz. (Furcsa módon többnyire még a költségvetésnek is). Fene tudja, ennek ellenére miért érzett eddig minden kor­mány minden esztendőben késztetést arra, hogy mégiscsak bab­ráljon ott kicsit. No de ennek immár vége. A magyar miniszterelnök e heti rádiós interjújában kijelen­tette: 2000-nek a nyugalom évének kell lennie. Á természeti ka­tasztrófák, az időjárás, a koszovói háború okozt£ nehézségek miatt ma nincs olyan ember, aki szívesen látna egy nagyarányú adó- és járulékreformot. A kormány ezért mást cselekszik, mint amit korábban elgondolt, s a reform végrehajtását 2001-re ha­lasztja, feltéve, hogy akkor ezt a gazdaság állapota és az embe­rek hangulata lehetővé teszi. Mármost ami a polgári kormány korábbi elgondolásait, saját programját, s vezető ereje, a,Fidesz-Magyar Polgári Párt vá­lasztási ígéreteit illeti, ilyeneket olvashattunk körülbelül egy­másfél évvel ezelőtt: „...Elfogadható-e, hogy minden tisztessé­gesen megtermelt 100 Ft-ból 60 Ft az állam zsebébe vándorol­jon? (...) Egyszeri, nagyarányú jövedelemadó-csökkentést haj­tunk végre. A kispénzűek így kevesebb terhet viselnek majd. A nagyadózóknak pedig nem éri meg elbújtatni jövedelmeiket. (... ) A több bevallott jövedelem összességében több adó- és já­rulékbevételt hoz. A növekvő bevétel lehetővé teszi, hogy a tár­sadalombiztosítási járulék összegét négy év alatt lépésről lé­pésre csaknem a felére mérsékeljük. ” Egy nagyarányú adó- és tébéjárulék-csökkentéstől nyilván mindenki nagyon ideges lenne. Csak úgy csorogna a veríték a hátakon, s az országot sötétbe burkolná a cigarettafüst. Nem elég, hogy most volt teljes napfogyatkozás. Rénes Marcell HÍR(TELEN)KÉK... Mezőgazdasági látlelet készült az agrártermelők szolnoki nagygyűlésén. Cserbenhagyásos (le(gázolás miatt... * A polgári személynek adható legmagasabb kitüntetést, az El­nöki Szabadság Érdemérmet kapta meg feleségével együtt a volt elnök, Jimmy Carter. Boldog mosolya alapján ő lett Amerikában a - Fülig Jimmy... * Hölgyismerőse kérésére a vállalkozó élettárs meggyilkolására, illetve sósavval történő eltüntetésére készült egy budapesti rendőrtiszt. Szolgálunk és vétünk...! * Egyelőre nem bizonyított, hogy hamisítvány-e, avagy valódi Szabó Gábor szombathelyi polgármester nyelvvizsga-oklevele. Kérdezzék talán németül vagy oroszul... * A századik születésnapját ünneplő kókai Gödöllei Gábomé sze­rint a hosszú élet egyik titka a reggeli előtt elfogyasztott kupica pálinka, illetve az ebéd utáni fröccsözés, amit soha ki nem hagyna. Halálos vétek is lenne... (szilvás)

Next

/
Thumbnails
Contents