Heves Megyei Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-05 / 129. szám
6. oldal Hírlap Magazin 1999. június 5., szombat Saárossy Kinga, Kascsák Dóra és Bregyán Péter jelenete a Vadkacsa című, Beke Sándor rendezte előadásból fotó: Gál Moralizálni vagy szórakoztatni kell? Örök kérdés marad ez a színházi emberek és a teátrumkedvelők életében. Az évad eleji koncepció után reális választ csak az évad végén, a függöny legördülése után kaphatunk. Szórakoztunk vagy moralizáltunk? Az egri Gárdonyi Géza Színház 1998/99-es évada talán a szórakoztatás oldalára billentette a mérleget. Szükség is volt erre. A színház irányításának egy percig sem titkolt szándéka szerint a közönséget a rekonstrukció előtt minél nagyobb számban kellett a nézőtérre becsalogatni. Választékban nem volt hiány. Ám - az évadzárás után visszatekintve, s a szándékok ismeretében - talán kicsit köpködőbb volt a mostani nyolc hónap, mint a korábbiak. A közönség havonta láthatott egy új bemutatót. Műfaji és stílusbeli változatosságban nem volt hiány. A kidolgozásban, a produkciók „beérettségében” azonban lehetett érezni ezt a feszített ütemet. A teátrumkedvelők az év elején rögtön egy klasszikus darabbal, Shakespeare: Rómeó és Júlia című drámai költeményével találkozhattak. Az alkotás egyedi hangvételével, rendezési stílusával lepte meg a közönséget. A múlt beidegződéseit ötvözték az ifjúkor mindenkor jellemző hevességével, korlátok nélküliségével. A nézőket az évad elején jelentősen megosztotta a darab a tekintetben: elfogadható-e egy XX. századi Júlia a középkori Verona falai között? Feydeau: Bolha a fülbe című vígjátékával és Jakobi Viktor Sybilljével nem lehetett tévedni. Igaz, Feydeau darabjában egy húsz százalék „benne maradt”, de a színészek felsza- badultsága feledtette a finomí- tási hiányosságokat. Az évad két meglepetése, két rendhagyó darab volt Tebe- lak Godspellje és Herczeg Ferenc Balatoni regéje. Az előbbi kihívó stílusával, többrétű mondandójával, rendhagyó, kísérleti jelleget sugalló rendezésével rétegdarabbá vált. A fiataloknak készült előadás és annak módja meglepte a nézőket. Többen értetlenségüket fejezték ki a filmszerű, a Broadway hangulatát sugalló jelenetek láttán, amelyek a rendezés finomságaitól és egyediségétől vették el a hangsúlyt. A Balatoni rege pedig - amely ősbemutató volt az egri teátrumban - stílusbeli elegyével hökkentette meg a tisztább műfaji megoldásokhoz szokott nézőket. Moliére: A fösvény című darabja korban, mondanivalójában aktuálisnak bizonyult a színpadon. A gyermekeknek szánt Hókirálynő pedig betöltötte azt az űrt, amely a gyermekek szórakoztatásában, színházi kultúrára nevelésében megmutatkozott. Művészetileg kimagasló teljesítményekkel a stúdiószínpadi előadásokon találkozhattak igazán a nézők. Sajnos, elég rövid életű volt a frissen ideszerződtetett Lehoczky Andrea játéka a Lepkegyűjtőben. A mély, morális gondolatokat hordozó darab művészileg magas színvonalon kidolgozott, színészi játékában a legapróbb részletekre is ügyelő volt. Hasonlóan kevésszer láthatta a közönség Zám Andrea és Lisz- tóczky Péter játékát az Adám és Éva naplójában. A két tehetséges fiatal lendületével, igényességével, elhatározott és szigorúan végigvitt művészeti koncepciójával új irányt mutatott az egri színjátszás történetében. Mind a moralizálást és az erkölcsi tanúságtételt, mind pedig a szórakoztatást nívósán tolmácsolták a közönség felé. Ugyancsak ebbe az irányzatba tartozott Ibsen Vadkacsája. Az évad kimagasló darabjaként számon tartott előadás tartalma, megjelenítése kimagasló művészi értékeket hordozott. A színészi elvárások Egerben mindig is magasak voltak. Az idei műsorterv sem könnyítette meg a színpadon állók feladatát. Több olyan darab is akadt, amelyekben korábban már parádés szereposztásban eljátszották a szerepeket - a Fösvény avagy a Rómeó és Júlia illetve egy másik csoportban nem léteztek abszolút főszerepek (Godspell, Balatoni rege). Az évad legjobb teljesítményét Blaskó Balázs nyújtotta. Á Fösvényben megformált eredeti alakítása, a Sybill- ben nyújtott sziporkázó játéka, illetve a Shakespeare-darabban látott atyai szerepjátszása azt mutatja: érett, a teljesítőképessége csúcsán álló, terhelhető és önálló szerepformálással is megbízható művésze van a színháznak. Zám Andrea személyében pedig tehetséges, a szerepeket könnyen megformáló, lendületes színésznőt ismerhettek meg az egriek. Esetében csak attól félhetünk, nehogy egy másik színháztól jobb ajánlatot kapjon. Összességében ez az év nem volt könnyű. Ezt csak azok érzékelhetik, akik figyelemmel kísérték a rekonstrukció megkezdését és az azt megelőző költözködést. A jövőben - tekintettel arra, hogy az egri művészek mennyire életképesek stúdiószínpadi körülmények között - bízhatunk abban, hogy a megváltozott játszási helyeken minél több olyan előadást láthatunk, amelyek igényességükben, stílusukban továbbra is vonzzák a nézőket. Szuromi Rita Barangolás a bor körül Mottó: „Végül is ketten maradnak: az Isten és a bor. ” (Hamvas Béla) Dicséretes törekvés, hogy hazánkban évek óta szeretnék helyreállítani a bor becsületét. A hamisítási botrányok mellett egyre több publicitást kap a hamisítatlan hegy leve. Terjedőben a borturizmus, amiből - érthető módon - megyénk is szeretné kikanya- rítani az őt megillető részt. Nem véletlenül, hiszen az egri és a környékén készült borok méltán nyerték el a világ tetszését. Alábbi összeállításunkban a bor körül teszünk egy képzeletbeli utazást. Anekdotákat villantunk fel, irodalmi részleteket idézünk azzal a szándékkal, hogy elmélyítsük e nemes ital iránt érzett tiszteletet. Az élet jelképe A Jelképtár című könyv utalása szerint a bort minden kultúra a vérrel asszociálja, így az élet és halhatatlanság jelképe. Az Ószövetségben az örömet szimbolizálja, s Noé alakjával fonódik össze. A keresztények is a bor színe alatt veszik magukhoz Krisztus vérét, Istennel kötött új szövetségük jelképét, hisz a Megváltó testéből kereszthalálakor kifolyt nyirok és vér szimbóluma a fehér- és a vörösbor. A borral a legszorosabb kapcsolatban álló Isten Dionüszosz, a rómaiak Bac- chusa - az öröm, a mámor istene, aki éppúgy meghal és feltámad, mint Krisztus, akinek a vére bor. A bor és az idill Bár a világirodalomban számos írást találunk a borral kapcsolatban, számomra mégis a legszebben Hamvas Béla emlékezett meg erről a misztikus italféleségről. Most A bor filozófiája című könyvéből idézünk részleteket: „Utazásaim egyik legfőbb tapasztalata volt, hogy van borország és pálinkaország. Eszerint van bomép és pálinkanép. A bomépek geniálisak, a pálinkanépek, ha nem is mind ateisták, de legalábbis hajlamosak a bálványimádásra. A nagy bornépek a görögök, a dalmátok, a spanyolok, az etruszkok, az igazi borvidékeken az olaszok, a franciák és a magyarok. Ezeknek a népeknek ritkán vannak világtörténeti becsvágyaik, nem vették fejükbe, hogy a többi népeket megváltsák, ha kell, puskatussal. A bor az absztrakciótól megóvja őket. A bomépek nem világtörténeti, hanem aranykori hagyományban élnek. Ez a magatartás a bor egyik leglényegesebb alkotóelemének, az idillolajnak következménye. Sétálj a szőlőkben, és minderről kétségtelen tapasztalatokat fogsz tudni szerezni. A szőlőtáblák között lágy füves utak, mint csendes patakok folydogálnak. A pincék bejárata előtt hatalmas diófa, még a legforróbb nyárban is hűs. Olyan helyek, ahol az ember bárhol megállna, leülne, és azt mondaná: itt maradok. S esetleg anélkül, hogy észrevenné, ott érné a halál.” Mikor igyák, mikor ne? „Az ivásnak egy törvénye van: bármikor, bárhol, bárhogyan. Komoly idő, komoly ember és komoly nép számára ennyi elég. Ma sajnos ezzel a törvénnyel a legnagyobb visszaélések történnek. Hallottam, hogy valaki nyáron, alkonyaikor a lugasban Szentgyörgy- hegyit ivott, és közben újságot olvasott. Ha nem szavahihető ember mondta volna, azt hinném, hogy hazudott. Nyáron, alkonyaikor a lugasban Szent- györgy-hegyit inni, ez az élet nagy és ünnepélyes pillanatai közé tartozik. Ilyenkor az asztalt le kell takarni sárga vagy rózsaszín abrosszal, a vázába virágot kell tenni, és egészen nagy költőt kell olvasni, Pinda- roszt vagy Dantét vagy Keatset. Aki az ilyen pillanatokat nem ismeri fel, azt elveszett embernek lehet tekinteni. Van még néhány kirívó eset. Ünnepi vacsorán, amikor a fiatal, félkövér libához szekszárdit ittak, az egyik úr a főispánt köszöntötte fel. Az egyik faluban azt mesélték, hogy a jegyző kolbászos lecsóhoz ópannonhalmit ivott. Ha ez igaz, akkor a jegyző gyengeelméjű volt vagy ateista. Nekem az a gyanúm, hogy az utóbbi. Az ivásnak ugyanaz a törvénye, ami a szerelemnek: bármikor, bárhol, bárhogyan. De itt is, ott is minden körülmény fontos. A bor természetéhez meg kell választani az évszakot, a napszakot. Van henyélő bor, kacagó bor, mesélő bor, tragikus bor. A legnagyobb érzéketlenségre vall például kedélyes családi ebéden drámai bort inni. Ugyanilyen ízléstelenség hivatalos lakomán parázna bort inni. Ha egyedül vagy és kint, mindig keress távlatot: a bor szereti a magasságot és a kilátást, és szeret felülről nézni. Ha szobádban vagy, mindig teríts asztalodra kendőt. A barbár viaszosvászonról iszik, a szerencsétlen, de nem azért, mert nincs neki kendője, hanem azért, mert nincs szíve az iváshoz. Minden esetben előbb egyél, legalább néhány szem diót, mogyorót.” A borivá*» ártalmáról Természetesen e nemes ital mértéktelen élvezete minden korban megszedte a maga áldozatait. Őseink sokszor nemcsak élvezetből, hanem szükségből is fogyasztották. Vízszűrés nem lévén, a kútvíz sok helyen terjesztette a fertőző betegségeket. Ezért aztán maradt a szőlő leve vagy a sör, amelyet forrásvízzel főztek. Persze, kevesen tartották a mértéket. A magyar végvári vitézek is gyakran felöntöttek a garatra. 1682-ben például Pest megye törvényszéke elé állították Szántó Gergely füleki strázsamestert azzal a váddal, hogy egy aszódi polgármestert meggyilkolt. Szántó védekezése igencsak jellemző: hogyan tudott volna ő egy embert megölni, amikor annyira részeg volt, hogy még a lován sem tudott megülni rendesen. Az Országos Levéltárban ma is őriznek olyan érdekes, írásos dokumentumokat, amelyek egyfajta fogadalomtételek a mértéktelen borivás megelőzésére. Csáky István gróf 1633- ban így ígérte meg, hogy napi két pint bornál hétköznap többet nem iszik: (1 pint= 1,697 liter). „Megtapasztaltam, hogy valamikor a kelletinél többet iszom az borban, életemnek nyilvánvaló ártalmára vagyon, azokért felfogadtam nagy erős szóval, hogy soha az én életemben az ezüstpalackomban lévő bornál többet nem iszom, melybe egy budai pint bor megyen, azt pedig kétszer napjában szabad legyen meginnom. Ebédkor, vagy ha akkor meg nem ihatom, ha kelletik, ebéd után is. Vacsorakor az másikat hasonlóképpen, vasárnapokon kívül. Mely fogadalmamat megsérteném, 100 ezüsttallérral tartozom a szegényeknek.” A mértékről Végül álljon itt egy idézet Má- rai Sándor Füveskönyvéből, amelynek érvényességén nem változtatott semmit az idő: „Többet, sokkal többet élni fűvel, növénnyel, gyümölccsel. Kevesebbet, sokkal kevesebbet zsíros és fekete hússal. Sok halat enni és mindennap rozskenyeret enni. Napközben nem inni soha semmiféle szeszes italt, csak este, étkezés után, csak tiszta bort, soha máskor és semmi mást. Ha egy nap boroztál, huszonnégy rá következő órán át nem érinteni meg a borospoharat.” Összeállította: Barta Katalin Bolha a fülbe. Szegvári Menyhért lendületes és elgondolkodtató Feydeau-rendezése „A Zsoltár azt mondja: Kóstoljátok meg és lássatok...
