Heves Megyei Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-29 / 123. szám

4. oldal Horizont 1999. május 29., szombat Az egri Ifjúság úti óvoda ajándéka egg játszótér fotó: Gál g. Egy vidám nap, ami csak a gyerekeké EGER - A város több intéz­ményében már tegnap gyerek­napozhattak a gyerekek. A Farkasvölgyi óvodában légvár és póniló fogadta őket, az Ifjú­ság úti óvodában a pályázaton nyert pénzből épített pompás játszóteret vehettek birto­kukba. A Kallómalom úti óvo­dában az is okot adott az ün­neplésre, hogy immár 20 esz­tendős az épület. A SZETA Egri Alapítványa ma 14 órától ügyességi verse­nyekre, játékkészítésre várja a gyerekeket az Ifjúsági Segítő' Házban, a Béke út 60.-ban. Holnap 9 órától a Gyermek- város területén különféle ve­télkedőkben mérhetik össze tudásukat. A Családsegítő' In­tézet munkatársai irányításával részt vehetnek a játszóházban. A pódiumon 9.30-tól a Rozma­ring Néptáncegyüttes, majd a Hupikék Törpikék műsorát lát­hatják. A gyermek szépségver­seny 12 órakor kezdődik. Ké­sőbb a Makiári Ugróköteles Csoport, a Top Dance Com­pany, a Tánc stúdió 13, az Arena Fitness Aerobic Sport Club és az Irigy Hónaljmirigy lép színpadra. Lovaglásra is nyílik lehetőség az Eged-hegyi Lipicai Lovastanya és a Mihók ménes jóvoltából. A progra­mokat Tuba László, az Együtt Egymásért Alapítvány szerve­zője a Flott-Trans bevonásával rendezte. Az Ersekkertben - rossz idő esetén a Forrás Gyermek-Sza­badidőközpontban - vasárnap 10 órakor az Egri Majorette Egyesület produkciójával veszi kezdetét az egész napos prog­ram. Láthatják a Giganto Cir­kuszt, a Vidám Vándorokat, a Kenguru Akrobatikus Rock „N„ Roll Sportklubot, a BMX- bemutatót, a Harlekin Báb­színház meséit, a Quaestor DSE-t, az Atellana Táncszín­házát, a Szederinda Néptánc­együttest, az Energy Aerobic Klubot, a Hahota Partyt, a Stella Agrienses Gyermek Tánc- és Balettegyüttes és a Táncstúdió 13 növendékeinek műsorát, a Felsó'tárkányi Zene­iskola Fantasy Drums együtte­sét, az Aréna Fitness Sportklu­bot. Lesz továbbá rögtönzött divatbemutató és Stollwerck csoki-vetélkedő. A rendezvény sztárvendége, a TNT 18.30-tól lép fel. A produkciókkal egy időben játszóházban, játékka­szinóban, labirintusban is szó­rakozhatnak a gyerekek, to­vábbá íjászkodás, aszfaltrajz­verseny, légvár, pónifogat, trambulin, versenyautó, Fa- csiga- és tűzoltó-bemutató, sőt bolhapiac is várja őket. A Kis Dobó téren vasárnap 16 órától a Szalapart úti Óvoda, Iskola és Diákotthon Szín-Kópék együttese és a Far­kas Ferenc Zeneiskola Gyer­mek Szimfonikus Zenekara ad műsort az Egri Nők a Városért Alapítvány szervezésében. A McDonald’s hatvan gyermek­városi gyereket vendégel meg, s aki kiszolgálja őket: Horuczi Csaba alpolgármester. FELSŐTÁRKÁNY - A Mű­velődési Házban vasárnap 13 órától kezdődik a gyermeknapi játszóház. A gyermekműsor­ban 15 órától a helyi Fantastic Drums együttest, Gálházi László bűvészt láthatják, vala­mint Pálfi Péter dalait hallhat­ják. A gyermek és tini divat- bemutató 16 órakor, a Tiéd a mikrofon, tiéd a színpad című Ki mit tud? 17 órától indul. A tini-discóban 18 órakor teszik fel az első lemezt. NAGYVISNYÓ - Falunappal egybekötött gyereknapot szer­vezett az önkormányzat képvi- selő-testülete. A program va­sárnap 9.30-kor az Egercsehi Bányász Fúvószenekar induló­jával kezdődik. Ezt követően az óvodások, az iskolások mű­sorát, majd Fónagyné Szokolai Katalin fuvolajátékát tapsol­hatja meg a közönség. A Nagyvisnyói Asszonykórus és a Balatoni Néptáncosok ugyan­csak pódiumra lépnek. Ebéd után, 14 órától sport- és ügyes­ségi versenyek zajlanak az is­kola udvarán, 19 órától a Mis­kolci Nemzeti Színház művé­szeinek előadását láthatják. Az utcabál 20.30-kor kezdődik. TARNAZSADÁNY - Ma 10- től 16 óráig tart az általános is­kolában a gyermeknapi ren­dezvény. A vidám játékok és sportolás mellett a roma kultú­rával is megismerkedhetnek a résztvevők. A kulturális feszti­válra kilenc általános iskola diákjait várják. A találkozón bemutatják Csík Ferencet, aki­nek az ünnepi könyvhéten je­lenik meg verseskötete. NAGYFÜGED - A helyi álta­lános iskola pedagógusai a gyermeknap jegyében az agg­teleki cseppkőbarlang rejtett kincseivel hétfőn ismertetik meg tanulóikat. Az első osztá­lyos diákokat színes mátrai programok várják majd. A ki­csik először ellátogatnak a gyöngyösi Mátra Múzeumba és a Mátra Művelődési Központ­ban kiállított játékbaba-kiállí- tásra. Az egész napos kirándu­lást a tanulók és az intézmény megsegítésére létrehozott ala­pítványi összegből finanszíroz­zák. A program megvalósítását az iskolában működő SZMK is segítette. Faragó Gábor vál­lalkozó pedig fagyijeggyel ajándékozta meg a gyerekeket. MÁTRAFÜRED - Ma 10 órától a „Ketten 99” Bt. és az MSZP rendezésében családi és egyéni ügyességi versenyre várják a helyieket. A rendőr­ségi és tűzoltósági kunsztok mellett légvárat, vidámparkot, pónilovaglást, tombolát, asz- szonykórust és táncbemutatót láthatnak. Este ingyenes a sza­badtéri diszkó, közreműködik: D. J. Felsőbányái. ERDŐKÖVESD - Ma 14 órá­tól a Művelődési Házban ügyességi és aszfaltrajzver­senyre, Ki mit tud?-ra, divat- bemutatóra várják a gyereke­ket. Este babgulyásos vacso­rára hívják még a szülőket is. APC - A Művelődési Ház te­raszán és parkjában rendezik meg 30-án 15 órától a gyer­meknapot. A sportjátékok, szellemi vetélkedők, kézmű­ves-foglalkozások után 16 órá­tól az általános iskolások sze­repelnek. Ezt követően, 17 órá­tól az egri Babszem Jankó Gyermekszínház műsorát lát­hatják. HATVAN - A városi könyv­tárban vasárnap 9-től 13 óráig rajzversenyre, íjászatra, lufi- festésre, filmvetítésre várják az óvodásokat és az iskolásokat az ANTSZ, a Szivárvány Szoci­ális Szolgálat és az Ady Endre Városi Könyvtár dolgozói. KÁL, KOMPOLT - A két te­lepülés önkormányzata közö­sen fedezi annak a rendez­vénysorozatnak a költségeit, amely színes programot kínál vasárnap a községek gyerme­keinek. A kompolti sportpá­lyán 9.30-tól indul a műsor, ebben helyet kap rendőrségi, tűzoltó- és honvédségi harcá­szati bemutató. A kicsik szá­mára bizonyára a beígért heli­kopteres szám látványa lehet a legemlékezetesebb. GYÖNGYÖS - A Kolping Házban vasárnap 10 órától kézműves-foglalkozások, Na- tura-nap, vidámpark, vetélke­dők, előadások, bohócok, szépségverseny, filmvetítés, tombolahúzás vár a gyerekekre és szüleikre. A rendezvény ideje alatt, de már reggel 6-tól este 9 óráig a Török Ignác utca teljes szakaszát lezárják a jár­műforgalom elől. LUDAS - A Kastélykertbe egész napos programra - játé­kokra, vetélkedőkre, babgu- lyásfőzésre - várják a gyere­keket. Húszéves a Kallómalom úti óvoda fotó: lakatos Noémi Új forma: remény a túlélésre MÁRKÁZ - Az elmúlt évet hatvannyolcmilliós mínusszal zárta a Mátravölgye Termelő- szövetkezet. Mindez a napok­ban megtartott zárszámadó közgyűlésen derült ki, ahol a tagoknak a jövőről is dönte­niük kellett.- Mára világossá vált, hogy egy új típusú szövetkezetben kell gondolkodnunk - mondta Kaszás György elnök, majd így folytatta: - A jövő a ter­mékpályás szövetkezeteké, nekünk .is ezt a formát kell vá­lasztanunk. A markaziak pin­ceszövetkezet létrehozását tervezik. A vezetőség az át­alakulás kidolgozására meg is kapta a közgyűlés jóváhagyá­sát. A váltáshoz jelenleg ál­lami támogatás is igényelhető, mintegy 15 millió forint ere­jéig. Az elnök abban bízik, hogy Abasáron, Kisnánán, Vécsen és Domoszlón is megalakul­nak a helyi pinceszövetkeze­tek, majd ezt követően létrejön a nagy unió, azaz magalakul - markazi központtal és az emlí­tettek részvételével - az új szövetkezet. Az új egység fő profilja a szőlő és a bor lenne. Ez utóbbiból legalább száz­ezer hektoliteres készlettel kell rendelkezniük, hogy fel tudják venni a versenyt a tér­ség borral foglalkozó, már is­mert szövetkezeteivel. Az el­nök úgy véli: megfelelően előkészített gazdálkodási programmal mindez megvaló­sítható, és a szövetkezet az elmúlt veszteséges év után újra pozitívummal zárhatja az idei esztendőt. (t. z- m.) __________________________Adótanácsadó __________________________ A társasági és az osztalékadóról A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény hatálya alá tartozó adózóknak az 1998. évi társasági adó és osztalék­adó kötelezettségről május 31-ig bevallást kell benyújtaniuk az adóhatósághoz. A közelgő határidő apropóján kerestük meg az APEH Heves Megyei Igazgatóságának illetékesét. HEVES MEGYE - Kiket érint ez a kötelezettség?- Adóalanynak minősülnek a gazdasági társaságok, egye­sülések, szövetkezetek -kivéve a lakásszövetkezeteket -, ál­lami vállalatok, trösztök, egyéb állami gazdálkodószer­vek, az egyes jogi személyek vállalatai, leányvállalatok, ügyvédi irodák. Ezen törvény hatálya alá tartozik a magán- személyek jogi személyiséggel rendelkező munkaközössége, erdőbirtokossági társulat, MRP-szervezet, közhasznú társaság, vízitársulat, alapít­vány, közalapítvány, társa­dalmi szervezet, köztestület is. Nem kell társasági adóbeval­lást benyújtania az adóévben vállalkozási tevékenységet nem végző adóalany nonprofit szervezetnek, ha a 9803 sz. éves összesítő adóbevallás bo­rítólapján bevallást helyette­sítő nyilatkozatot vagy levél­ben hasonló tartalmú nyilat­kozatot tett.-A ’98. június 15-e után alakult szervezetek a bejegy­zésig előtársaságként mű­ködnek. Ezen kört hogyan érinti a társasági adóbeval­lás?-Az 1998-ban előtársaság­ként működők bevallásteljesí­tésének időpontja és módja el­térő. Azon szervezet, amely 1998. június 15-e után alakult és a cégbíróság legkésőbb 1998. december 31-én beje­gyezte, az előtársasági idő­szakra és az azt követő idő­szakra külön-külön köteles május 31-ig bevallást adni. Ez esetben tehát két adóbevallási nyomtatványt kell kitöltve az adóhatósághoz eljuttatni. Amennyiben az 1998. június 15-e után alakult előtársaságot a cégbíróság 1998-ban nem jegyezte be a cégjegyzékbe, az előtársasági időszak egy be­számolási időszaknak minő­sül. A cégbírósági bejegyzés napjától a beszámoló elkészí­tésére legfeljebb 90 nap áll rendelkezésre, s az ezt követő 30 napon belül a társasági adóbevallást az adókötelezett­ség keletkezésétől a cégjegy­zékbe történő bejegyzés nap­jáig terjedő időszakra kell be­nyújtani. Ez esetben a bevallás benyújtására nem az 1999. május 31-i határidő az irány­adó. (-ne) Egerben az alma 150-260, a szá­razbab 200, a banán 139-170, a citrom 250, a cseresznye 150-300, a dióbél 1000, a görög­dinnye 300, a sárgadinnye 600, az eper 250-450, az egres 200, a gomba 160-290, a gyökér 150, a fokhagyma 500, a vöröshagyma 60-80, a zöldhagyma 30-50, a karalábé 40-50, a karfiol 200, fe­jes káposzta 130, a kelkáposzta 130, a lila káposzta 200, a sava­nyú káposzta 110-120, a kiwi 40, a krumpli 60-180, a mák 800, a méz 600-800, a narancs 170, a paradicsom 200-250, a zöldpap­rika 25-55, a csípős paprika 45-50, a fehér retek 140, a piros retek 45, a saláta 30-80, a sárga­répa 100, a sóska 200, a spenót 250, a szőlő 800, a tojás 8-10, a főzőtök 150-200, az uborka 120-160, a zeller 400, a zöld­borsó 150-200 forintért vásárol­ható meg. Gyöngyösön az alma 280, a szárazbab 300, a banán 200, az őszibarack 500, a citrom 250, a dióbél 900, a görögdinnye 300, a sárgadinnye 400, az eper A megye piád árai 400-600, a gomba 340, a gyökér 150-250, a fokhagyma 800, a vö­röshagyma 60, a zöldhagyma 40, a póréhagyma 60, a karalábé 60, a karfiol 180, a fejes káposzta 100, a kelkáposzta 100, a lila ká­poszta 240, a savanyú káposzta 150, a kiwi 350, a körte 500, a krumpli 80-180, a mák 600, a méz 500-700, a narancs 250, a paradicsom 280, a zöldpaprika 30-60, a csípős paprika 30-50, a fehér retek 150, a piros retek 40, a saláta 30-60, a sárgarépa 150-250, a sóska 120, a spenót 100, a szőlő 800, a tojás 12, a fő­zőtök 200, az uborka 160-200, a zeller 60-200, a zöldborsó 240 forintért kapható. Hatvanban az alma 150-260, a szárazbab 300, a banán 188, a citrom 230, a cseresznye 150-200, a dióbél 820, a görög­dinnye 240, az eper 690, a gomba 360, a gyökér 150, a fokhagyma 60, a vöröshagyma 70, a zöld­hagyma 20-30, a póréhagyma 50, a karalábé 40-50, a karfiol 190, a fejes káposzta 120, a kelkáposzta 150, a savanyú káposzta 100, a kiwi 30, a körte 85, a krumpli 45-60, a mák 640, a méz 450-700, a narancs 190, a para­dicsom 220-260, a zöldpaprika 30-55, a csípős paprika 20-50, a saláta 40, a sárgarépa 250, a sóska 30, a spenót 35, a tojás 10-11, a főzőtök 150-200, az uborka 170, a zeller 80, a zöld­borsó 220 forintos áron kapható. Hevesen az alma 80, a száraz­bab 250, a banán 200, a citrom 220, a cseresznye 220, a dióbél 900, a görögdinnye 200, az eper 800, a gomba 330, a gyökér 130, a fokhagyma 50, a vöröshagyma 40, a zöldhagyma 30, a póré­hagyma 22, a karalábé 40, a kar­fiol 150, a fejes káposzta 100, a kelkáposzta 100, a savanyú ká­poszta 70, a krumpli 50, a mák 600, a narancs 170, a paradicsom 250, a zöldpaprika 30-50, a csí­pős paprika 20-40, a piros retek 40, a saláta 40, a sárgarépa 60, a sóska 80, a spenót 80, a tojás 10, az uborka 130, a zeller 50 fo­rintba kerül. Ajándékozzon gyermeknapra, ballagásra MTB kerékpárt a Ct^i \jiijpyoK ÜZLETHÁZBÓL! Óriási választék: 16500 Ft-tól! Kamatmentes hitel! Ugyanitt: Yamaha, Honda robogók Kerti gépek: Pl.: ALK0 900 fűnyíró 15.990 Ft-ért - Szegélynyíró: I 3990 Ft-tól Eger, Vörösmarty u. 87. Telefon: 36/413-160 A Somtmő6ef Kft. (Kerecsent/, Füzesabonyi u. 75-79.) az alábbi munkakörökre keres munkatársakat:- fej íesztőmémök (egészségügyi fémbútor tervezésére) '- tecfmoCógns (német nyefvismeret előny) Kiemelt bérezés. Érdeklődni a (36) 450-145-ős telefonszámon. 4 A Sanatmöbel Kft. ÍKerecsend, Füzesabonyi u. 75-79.3 az alábbi munkakörökre keres munkatársakat: ...........CO-hegesztő ...........Gépi forgácsoló [ esztergályos, marós) Bérezés megállapodás szerint. Érdeklődni a 136) 450-145-ös telefonszámon. _____________________________________________(49928)

Next

/
Thumbnails
Contents