Heves Megyei Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-22 / 118. szám
a yy S. oldal I 1999. május 22., szombat Nem biztos, hogy mindenki visszatelepül Koszovóba. Mélyek a lelki sebek. A Parlament külügyi bizottságának elnöke, Szent-Iványi István úgy véli: a NATO-nak főként a békét kell majd megnyernie Jugoszláviában, hiszen addig nem lesz stabilitás, amíg az emberek nem éreznek perspektívát maguk előtt. A szabad demokrata politikus tegnap Egerben adott a Hírlapnak interjút. — Egy profán kérdés az elején: meg tudja nyerni a NATO a háborút? Egyáltalán, mit jelent a győzelem ?- Katonai értelemben mindenképpen meg tudja nyerni. Ha a bombázások nem vezetnek eredményre, nyilvánvalóan újra előtérbe kerül a szárazföldi megoldás. Ez persze a legköltségesebb és a legtöbb áldozattal járó, ezért mindenki szeretné elkerülni, de a NATO ezt a háborút nem veszítheti el, már csak azért sem, mert ez a NATO presztízsét, jövőjét is alááshatná. Ám természetesen a nagyobb kérdés az, hogy meg tudja-e nyerni a békét a NATO. Úgy gondolom, ez csak akkor sikerül, ha képes eredményesen hozzájárulni a térség egészének demokratizálódásához, különös tekintettel Jugoszláviára. Legalább ilyen fontos - s az előbbivel szorosan összefügg - a gazdasági helyreállítás. Meggyőződésem, hogy addig nem lesz stabilitás, míg az emberek nem éreznek egyfajta perspektívát maguk előtt, amíg nem érzik azt, hogy ők is részesei lehetnek az európai folyamatoknak. Szerintem ez most már a nagyobb tét. Az Európai Unió meg is hirdetett egy Balkánkonferenciát a stabilitásról, s jelezte, hogy pénzalapokat is kész rendelkezésre bocsátani a Balkán újjáépítéséhez. Ami a közeljövőt illeti, az elmúlt napok felgyorsult diplomáciai erőfeszítései talán sikeresek lehetnek. Nagyon remélem, hogy ez az áttörés valóban be fog következni. Fontos esemény ebben az, hogy Oroszország is csatlakozott a béketörekvések- he'z. Szóval, én látom felcsillanni a reményt, s ez Magyarország számára is lényeges. Szeretnénk, ha ez a konfliktus minél hamarabb lezáródna, s lehetőleg nem egy szárazföldi hadjárattal. Nemcsak azért vagyunk ebben érdekeltek, mert a háború sok gazdasági kárt okozott nekünk, s mert nagyon aggódunk a vajdasági magyarokért, hanem azért is, mert a magyar-szerb kapcsolatok jövőbeli normalizálása is cél. S Magyarországnak vannak olyan előnyei, a földrajzi közelségből, a terepismeretből adódóan, amelyek alkalmassá teszik arra, hogy az újjáépítés regionális központja legyen.- Néha úgy tűnik, már csak amiatt is bombáznak mindent a repülőgépek Jugoszláviában, mert óriási üzlet lesz az újjáépítés...- Ilyen szándékot én nem látok, annál is inkább, mivel itt a döntéseket katonák hozzák, nem üzletemberek. Nem is politikusok adják ki az utasítást, hogy ezt vagy azt a létesítményt le kell bombázni. Katonai elemzők ítélik meg, hogy mi az, amivel tovább gyengíthető Jugoszlávia ellenálló képessége. Természetesen azt szeretnénk, ha ez minél hamarabb lezárulna, mert minden egyes nap akár évekkel is visz- szavetheti Jugoszláviát. Még akkor is, ha lesz utána egy újjáépítési alap, és sok mindent helyre fognak állítani. S akkor még nem beszéltünk az emberek szenvedéséről, arról a pszichológiai nehézségről, amit az okoz, hogy állandóan szirénahangok fenyegetése között élnek, egész életüket az befolyásolja, hogy mikor kell újból és újból az óvóhelyre menekülniük. Úgy gondolom - s ennek a jelei már láthatók Jugoszlávián belül -, hogy a közvélemény kezd elfordulni Milosevics háborús politikájától. Míg az első hónapban egyértelműen felsorakoztak mögé az emberek, most már sok jelzés van ki- sebb-nagyobb tüntetésekről szerbiai városokban. Adataink vannak arról is, hogy több száz szerb katona dezertál, elhagyja a harctereket, s nagyon alacsony a bevonulok aránya. Szerencsére megfordulni látszik a hangulat, s ez talán kényszerítő erőként hathat Milosevicsre, akivel a jelentős szerb politikai személyiségek közül is többen szemben állnak immár. Ezek a jelek nemcsak azért kedvezőek, mert rákényszeríthetik Milose- vicset politikájának megváltoztatására, hanem abban a vonatkozásban is, hogy a rendezés után egy valódi demokratizálódás kezdődhet.- Tudott, hogy Koszovó albán lakosságának nagy része elmenekült otthonából. A háború után vissza lehet őket költöztetni? „Átrakható" több tízezer ember egyik helyről a másikra ?- Erre példa nincs, mert ilyen típusú tömeges népelűzés Európában gyakorlatilag a második világháború óta nem történt. Én biztos vagyok abban, hogy nem lehet mindenkit visz- szatelepíteni. Vannak, akik olyan mély lelki sebeket őriznek, hogy nem akarnak visszamenni a lerombolt, felégetett falvakba, ahol a családtagjaikat a szemük láttára végezték ki. Jártam Macedóniában, jártam menekülttáborokban, láttam a menekültek helyzetét. A nagy többség számára ma még egyértelműen az az egyetlen élet- lehetőség, ha visszatelepülnek. Persze, ők csak akkor fognak visszaköltözni, ha konkrét garanciákat kapnak arra, hogy ez soha többet nem történik meg velük. Mert félnek. Félnek, hiszen látták a rettenetét, tudják, hogy a paramilitáris és a rendőri egységek a lehető legdurvább módszerekkel kényszerítették őket vagonokba, s formálisan deportálták az albánokat. Másokat táborokba zártak, sokakat tömegsírokba lőttek. Ezek után érthető, hogy csak akkor mennek vissza, ha Koszovó teljes körű autonómiát kap, s ezt az autonómiát nemzetközi erők jelenléte szavatolja. Nem bíznak már többé Milosevics ígéreteiben. Egyetértek Clinton elnökkel: a Balkán temetői tele vannak Milosevics megszegett ígéreteinek az áldozataival. Tényleg ez a helyzet. Hatékony garanciát kell adni, s ez csakis a katonai jelenlét lehet. A szerb erőket teljesen ki kell vonni a térségből, s helyükre véderőt kell telepíteni.- Koszovó kapcsán a Vajdaság sorsáról is sok szó esett mostanában nálunk, mondhatni, kisebb politikai vihart is kavart néhány kijelentés a viszszacsatolásról, az önálló államiságról... Mi lenne a jó megoldás?-Ez elsősorban a vajdasági magyarokra tartozó kérdés. Nem hiszem, hogy itt Magyar- országon kellene kitalálnunk, mi lenne jó nekik. Nem értek egyet azzal, hogy az eseményeknek ebben a szakaszában Budapestnek követelményeket kell felállítania. Az nyilvánvaló, hogy Csurka István és Szent-Iványi. Nagyobb a tét. Lányi Zsolt kijelentéseit a leghatározottabban vissza kell utasítani. Ezeket nagyon veszélyes dolognak is tartom egyben, olyannak, ami elsősorban a vajdasági magyarokat veszélyezteti. Közvetve pedig a többi szomszédos országban élő magyar kisebbségre is károsan hathat ki. Azt a látszatot kelti, hogy Magyarország valójában csak az első adandó alkalomra vár, amikor területi követeléseit érvényesítheti. De Németh Zsolt külügyi államtitkár azon nyilatkozatát sem tartom szerencsésnek, amelyben a területi autonómia helyreállítását követeli. Egyrészt szerintem nekünk most még egyelőre nem kell követelnünk semmit, a magyar kormánynak meg kell várnia azt, hogy az ottani legitim magyar vezetők mondják meg, mit akarnak. Másrészt a területi autonómia helyreállítása nem oldja meg a magyarság problémáját. Ugyanis a Vajdaságon belül csak 17 százalék a magyar nemzetiségűek aránya, ott tehát ők nem kerülnének többségbe. (rénes) Diplomácia az asztalnál Nem tudom, hogy Torgyán József mennyire járatos a gasztronómiában, s azt sem, hogy az ínyencek közé sorolható-e. Egy biztos: ismeri az őseinktől öröklött régi igazságot: damaszttal terített fehér asztalnál nincs hatásosabb diplomáciai fegyver. Tény, hogy a sajtó nagy hírverést csapott azon alkalmakkor, amikor vacsorázni hívta otthonába a miniszterelnököt és feleségét. A tv híradásaiból mi is csak azt láttuk, hogy a fotósok miként próbálnak pillanatokat ellesni a nagy eseményből. Szerencsére nem jutottak tovább a kerítésnél. Szerencsére - mondom -, mert úgy vélem: nem feltétlenül tartozik a közvéleményre, hogy a feszült politikai csatározás ütközeteiben miként ülnek asztalhoz országunk kormányosai. Egyben azonban biztos vagyok, hogy a gazdagon terített asztal mellett nincs helye a dühödt kirohanásoknak. Feltehetően diszkréten koccannak a kristálypoharak, amikor egymás egészségére ürítik a tartalmukat, s az evőeszközök alig hallhatóan surrannak a válogatott csemegék között. Nem tudom, ki miként vélekedik ezekről a vacsorákról, én személy szerint örülök nekik, még akkor is, ha vajmi kevés szivárog ki az asztal melletti csevej részleteiről. Feltételezem: egy ilyen közös étkezés nem nélkülözi a humort, s az ellenvélemények kulturált ütköztetését sem. S a lényeg talán ezen van: az egymás iránti tiszteleten és tolerancián. Egyáltalán nem bánóm, hogy leáldozott annak az érának, amikor vezető politikusaink titkos bulikon dőzsöltek, s - a korabeli pletykákból sejthetően - nemegyszer alaposan a pohár fenekére néztek, így kötve elegánsnak alig nevezhető alkukat óriási pénzek és emberi sorsok felett. Ha a két lehetőség között lehet választani, akkor már inkább a Torgyán úr vacsorameghívása. Az persze kérdés, hogy milyen kézzelfogható eredménnyel zárulnak ezek a partik. A kudarc sincs kizárva. De volt már arra példa a történelemben, amikor a politikából kiábrándult hadvezér a gasztronómiában lelte egyetlen örömét. S lám, ez utóbbi ténykedésével vonult be kitörölhetetlen módon a történelembe. S mint tudjuk, az is örök igazság, hogy a történelem időnként megismétli önmagát. (barta) Levél a lesipuskáshoz Nem tudom, honnan, milyen szögből és milyen távolságból lőttél, de hogy találtál, az bizonyos. Mert a nyomait láttam. Nem a falban, nem a fák törzsén, hanem azok testén, akiket a lövés ért. Ott voltak mind egy szálig a pázsiton... Talán bántottak téged? Talán kárt okoztak? Vagy hangos csiripelésükkel a füled sértették? Tudod, amikor először találkoztam velük, kissé félve szemléltük egymást, ők idegenként figyeltek engem, minden mozdulatomra riadtan arrébb ugráltak, mire én is egyre idegesebb lettem, mert elhitették velem, hogy idegen és betolakodó vagyok a rezervátumukban. Aztán szép lassan megbarátkoztunk. Rájöttünk, milyen hasznosak vagyunk egymásnak, ők a földből előbukkanó rovarokat szedegették - egyre közelebb és közelebb merészkedve hozzám én pedig örültem, hogy a nagy ronda poloskák eltűnnek előlem. Később még a feléjük dobott bogarakat is elkapkodták. Néhány év elteltével már azt sem tartották fontosnak, hogy elrepüljenek előlem, elég volt csak egy biztonságos oszlopra felrebbenniük. Aztán jöttél Te, Kedves lesipuskás, hogy állati ösztöneid kiéld és a gyengébbre vadássz. Hidegen húzhattad meg a ravaszt, s amikor áldozatod a mélybe bukott, talán még valamiféle elkor- csosult örömöt is éreztél efölött. Sikerült a gyengébbet megsemmisíteni. Nem kérdezem, miért okoz ez neked örömöt.1 Talán feleséged zsamokoskodását vagy főnökeid rosszindulatát akarod így kompenzálni. Vagy a hatalomhoz húzó beteges hajlamod akartad bizonyítani e hőstettel? Megértem én, nagyon is megértem ösztöneidet, hiszen nap mint nap szembesülsz azzal, hogyan válnak beteges karrierek, soha ki nem bontott és meg nem mutatott hatalmi vágyak nyomorgató, emberbutító fanatizmussá. S lám, ez veled is megtörtént. Miért is hibáztathatnálak Téged ezért. Csak sajnállak. Nagyon. Szuromi Rita HÍR(TELEX)KÉK... A Fidesz három politikai államtitkára - Selmeczi Gabriella, Balsay István és Gyuricza Béla - lobbylevelet írt annak érdekében, hogy Steven M. Jones, a Lockheed Martin cég egyik vezetője legyen az USA új budapesti nagykövete. Új kor, új martinászok... * A kisebbik német koalíciós párt, a Zöldek tömörülése olyan törvényjavaslatot kíván beterjeszteni a Parlamentnek, miszerint a férjeknek kötelező lenne részt venniük az otthoni háztartási munkákban. Mit csinál felséged öttől hétig... ? * A legújabb kereskedelmi megállapodás szerint az oroszok azonnal fizetnek a kiszállított magyar élelmiszerekért. Mielőtt a kajának és a pénznek szaga nem lesz... * Elsőként skót turisták vették igénybe az immár nosztalgiaszerelvényként közlekedő egykori Kádár-vonatot. A legolcsóbb moszkvai járatként... (szilvás)
