Heves Megyei Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-17 / 89. szám
6. oldal Hírlap Magazin 1999. április 17., szombat A jó könyvet nem pótolhatja semmi Gyöngyösi beszélgetés Jókai Anna Kossuth-díjas írónővel A héten a Mátra fővárosába látogatott Jókai Anna írónő. A Bibliofil Kft. könyvesboltjában dedikálta műveit, köztük az Év könyve címet elnyert Ne féljetek című regényét. A Vádlott Sándor Városi Könyvtárban rendezett író-olvasó találkozó előtt adott interjút a Heves Megyei Hírlapnak. Jókai Anna: „Szeretem Gyöngyöst, a sajátos hangulatával és élénkségével együtt...” NAGY RÓBERT FELV.- Húsz évvel ezelőtt jártam utoljára a Mátraalján - idézte fel a régmúltat az írónő. - Amikor megláttam a magasba nyúló toronyházat, épp az jutott az eszembe, hogy annak idején milyen sok kritika érte, s vita tárgya volt, hogy szüksége van-e erre az épületre a városnak. Volt időszak, amikor viszonylag gyakran kerestem fel Gyöngyöst, s szívesen látott vendégként fogadtak. A mai napig szeretem ezt a várost a sajátos hangulatával, élénkségével együtt.-Miként látja a mai magyar kortárs irodalmat, s milyen tapasztalatai vannak: ol- vassák-e az emberek ezeket a műveket?-Az általános megítéléssel csínján kell bánni - szögezte le kedves mosollyal. - Ugyanis ahány író, annyiféle irodalom. Kétségtelen azonban, hogy veszített az olvasói népszerűségéből a kortárs magyar irodalom. Úgy gondolom, ebben nemcsak az olvasók a hibásak. Olyan világban élünk, amelyben a változás azt is jelenti, hogy a megélhetésért keményen meg kell küzdeni. Sokkal többet dolgozik az az ember, aki fenn akarja tartani a mindennapi egzisztenciáját. És bizony, annak a rétegnek nincs pénze, amelyik olvas Magyarországon. Az úgynevezett újgazdagoknak annál több a jövedelmük, ők viszont nem olvasnak. Szerénynek kell lennie annak, aki írásra adja a fejét, s ráteszi az életét. Olyan könyvekre van szükség, amelyek megragadják a fáradt embert. Sajnos, elharapództak az értéktelen detektívregények, ám ezek a könyvek nem adnak feleletet az emberekben felvetődő kérdésekre és kételyekre.- Jókai Annának van-e oka panaszra?- Olyan könyveket kell írni, amelyek nemcsak érdekesek, hanem úgymond fontos alkotások, magával ragadóak, választ adnak a felvetésekre, s vitatkozni lehet a leírt gondolatokkal. Ha erre képesek vagyunk, akkor olvasóink is lesznek. Én nem panaszkodhatok.-A Ne féljetek című könyve elnyerte az Év regénye címet. Ehhez ezúton gratulálok az olvasók nevében is. Kíméletlen kor- és kórrajzot jelenít meg az ezredfordulóhoz közeledő magyar társadalomról. Ilyennek látja a rendszerváltás utáni Magyarországot?-Túl vagyunk a pillanatnyi eufórián - vélte Jókai Anna. - Nagyjából mindenki örült annak, hogy megszűnt egy megrögzött, nagyon sok hazugságon alapuló rendszer. Azonban látnunk kell, hogy ami kialakult helyette, az sem kritikátlanul jó. Ha valami rossz véget ér az emberiség életében, nem biztos, hogy az új feltétlenül szebb és jobb. Nálunk az a baj - s a Ne féljetek című regényem is erről szól -, hogy olyan dolgot kellene az eltörölt helyére állítanunk, ami kétségtelenül értelmesebbé teszi az emberek életét. Ez még nem következett be a rendszerváltás utáni magyar társadalomban, miután sok az ügyeskedő, és az emberi lélek sem cserélődött ki. Sok még a tennivalónk, elsősorban önmagunkban szükséges a rendcsinálás.- A regény előszavában olvastam, hogy két mankóra van szüksége az emberiségnek: az öniróniára és a bátorságra. Az energia eszköze pedig a szenvedés. Mit jelentenek önnek ezek a fogalmak, kifejezések?-Már túl vagyok a hatvanadik életévemen, így vettem a bátorságot, hogy ezekkel a kérdésekkel foglalkozzam - mondta a Kossuth-díjas írónő. - Semmire nem mennék, ha nem tudnék öniróniával, kritikával tekinteni magamra, s mindig másokat hibáztatnék. Bátorságra pedig nemcsak az idősödő embereknek van szükségük, hanem a gyerekeknek és a fiataloknak is. Bátran kell szembenézni mindazzal, ami következik. A gonosz elől nem szabad elszaladni, mert az ördögnek gyorsak a lábai. Inkább felé kell fordulni, legyőzni, sőt felülkerekedni rajta. A szenvedés? - tűnődik el egy pillanatra. - Hát bizony, az mindenkinek ki van osztva. Kinek több, kinek kevesebb. Van, akit teljesen összetör, s van olyan, aki jobb és egészebb emberként kerül ki belőle, persze, ha kibírta. Én ez utóbbira szavazok.-Milyen könyveket olvassanak a mai magyar fiatalok?- Elsősorban arra kérném őket, hogy módjával használják a televíziót - hangzott a jó tanács. - Legyen erejük abbahagyni a nézését, ha egy adott műsor rosszul befolyásolja a lelkűket. Ha a kezükbe képregény kerülne, azt dobják el undorral. Ennél a műfajnál - megítélésem szerint - nincs ostobább, semmi köze az irodalomhoz. Az sem tragédia, ha úgynevezett könnyű irodalmat olvasnak, de ne fordulhasson elő az, hogy az ilyen jellegű műre azt mondják: hű, de jó volt. Nagyon szeretném, ha a fiatalok megtalálnák azt a két- három írót és költőt, akiket elfogadnak, mondhatni: az övéik. A jó könyveket ugyanis nem pótolhatja semmi. Fáczán Attila Dr. Konkoly Thege László: „Az ügyészi munka változatos” Hevesben is voltak leszámolások A hétköznapi ember számára rég rossz, ha dr. Konkoly Thege Lászlóval, a Heves Megyei Főügyészség ügyészével hivatalos kapcsolatba kerül. Tanúként még csak elmenne a dolog, de vádlottként súlyos börtönbüntetésre számíthatnak az „ügyfelei”. Nem azért, mert gonosz ember lenne, hanem azért, mert többnyire az igen súlyos, életellenes bűncselekmények miatti büntetőperekben hivatott képviselni az államot. Vele beszélgettünk munkájáról és az ügyészi pályához vezető útról. A kiemelt ügyek szakmai elismerést is jelentenek az ügyésznek fotó: perl marton- Az ügyészi pályát, no és azokat is, akik ezt választják, körülveszi valami titokzatosság. Végtére is büntetőperekbe senki sem szeret keveredni, igyekszik ettől távol is tartani magát a polgár. Ezzel szemben az ügyész viszont nap mint nap az élet sötétebb oldalával foglalkozik.-Amennyiben arra gondol, hogy a jogászi elfoglaltságok közül éppen az ügyészi munkát választva már egyfajta elkötelezettségemet is kifejeztem, akkor azt kell mondanom: a „pályaválasztás” 1985-ben, a budapesti jogi karon való diplomázásom után nem egészen e rendező elv alapján történt. Tudni kell persze azt is, hogy a nyolcvanas években az ügyvédi kamara még meglehetősen zárt volt. Meghatározott létszámban működhettek ügyvédek, s csak a megüresedett helyekre kerülhettek be újak. Közigazgatási vonalon nem kívántam elhelyezkedni, az ügyvédi pályához nem volt kellő protekcióm. Mert ne kerülgessük: kellett hozzá az is. A bírói, illetve ügyészi lehetőségek közül végül ez utóbbinál kötöttem ki, főleg személyes benyomásaim alapján. Úgy láttam, hogy az ügyészség az a hely, ahol dolgozni lehet. Dr. Konkoly Thege László egri származásúként örömmel vette, hogy városában helyezkedhetett el közvetlenül az egyetem elvégzése után. Előbb a városi ügyészségen volt fogalmazó, majd 1987-ben szakvizsgázott „cum laude" eredménnyel. Mint mondja, a kemény munkát megszokta. Már egyetemi hallgatóként többféle változatával megismerkedett. Kellett a pénz az utazásokra: Európa több országát, valamint Marokkót és Skóciát is bebarangolta. Ehhez kőművesek melletti napszámmal, létesítmények takarításával, olykor pedig „csirkézéssel” kereste meg a forintokat. Az ügyész - látva az újságíró csodálkozó és egyben érteden arckifejezését - már vázolja is a csirkézés technológiáját:-Éjszaka dolgoztunk, mert sötétben a kétlábú jószágok nem tudnak szétszaladni. A lányok szedték össze őket a tenyésztőhelyen oly módon, hogy egy lábukat megragadva három-három állatot fogtak be. A fiúk - mintegy élő „futószalagként” - vitték aztán tovább a szállító teherautóig. Az ily módon összegyűjtött keresetből lehetett aztán utazni.- Ismeretes, hogy Ön az életellenes bűncselekményekben képviseli a vádhatóságot, illetőleg az elsőfokon a megyei bíróságon tárgyalt gazdasági büntetőperekben.-Valóban ezek a kiemelt bűnesetek azok, amelyekben nekem osztatott ki ez a feladat. Hogy miként esett rám a választás? Ebben nyilvánvalóan közrejátszottak a véletlenek is. Ugyanakkor számításba jöhetett az is, hogy négyéves városi vezető ügyészi gyakorlat is van a hátam mögött, ugyanis 1990- től Füzesabonyban voltam vezető ügyész. Amikor 1994-ben - saját kérésemre - átkerültem a megyei főügyészségre, kezdetben gazdasági ügyekkel, alkalmanként fiatalkorúak ügyeivel foglalkoztam. Immár két éve, hogy az életellenes bűncselekményekben én képviselhetem a főügyészséget. Bizonyos szakmai elismerés is van ebben, de még egyszer hangsúlyozom a véletlenek szerepét is. Mindenesetre a büntetőmunka csúcsát jelentik ezek az esetek. Dr. Konkoly Thege László az elmúlt két évre visszaemlékezve 15-20 emberöléses ügyben képviselte a vádat a megyei büntetőtanács előtt. Ebbe a számba beleértendők a befejezett cselekmények és azok, amelyek kísérleti szakaszban maradtak. Amikor egy cselekmény az emberi élet ellen irányul, minden esetben fokozott nyomozásfelügyeletet kell elrendelni - tudjuk meg az ügyésztől. Ezekben az ügyekben van is értelme, és a viszonylag „alacsony” számuk lehetővé is teszi a tényleges fokozott felügyeletet. Az ügyész feladata sokrétű már a nyomozati szakban is: folyamatos konzultációkat tart a rendőrhatósággal, megbeszélik, milyen bizonyítékok beszerzésére van még szükség, ha szükséges, maga is kihallgatja a gyanúsítottat, illetve előtte részt vesz a bűncselekmények helyszíni szemléjén.-Az olyan súlyos cselekmények, mint az emberölés, mindig sokkolóan hatnak a társadalomra és a benne így vagy úgy résztvevők környezetére. Éppen ezért nem lényegtelen, milyen tendenciák figyelhetők meg az esetek számában.- Sajnálatos, hogy Heves megyében az utóbbi két évben duplájára nőtt ezeknek az ügyeknek a száma. Még súlyosabbak azok, amelyeknek ismeretlen az elkövetője. így a gyöngyösi N. András gyilkosa máig nem került elő, mint ahogyan nincs meg az a tettes sem, aki Mátraházán megölte K. Andrást. Ezeknek a gyilkosságoknak ráadásul egyértelműen leszámolásos jellege volt, vagyis a szervezett bűnözés világába tartozó ügyeknek tűnnek. Ugyanakkor meg kell hogy nyugtassam az állampolgárokat: tapasztalataink szerint a leszámolások a bűnözők egymás közötti „ balhéi ”. Akik nem tartoznak a körükhöz, azok nincsenek veszélyeztetve általuk. Konkoly Thege László említ olyan eseteket is, amikor maga a holttest ismeretlen. Sokszor még azt sem könnyű megállapítani, hogy egyáltalán bűncselekmény áldozatai-e ők, vagy más ok miatt haltak meg. Az eltűnések nagy száma pedig jelzi, hogy a látens elkövetés még riasztóbb mutatók felé viheti a statisztikát. Sike Sándor SZÜLÖSZEMMEL Anyák és lányok újfajta viszonya Miért a legjobb barátnők? Ami a ’60-as, ’70-es években elképzelhetetlen lett volna: megszűnt a nemzedéki ellentét anyák és lányaik között. Legalábbis ez derül ki egy amerikai vizsgálat eredményeiből, ahol 528, 14—19 év közötti tinilányt és 502 anyát kérdeztek meg kapcsolatukról. A megkérdezettek 90 százaléka úgy nyilatkozott, hogy igen jó, meghitt viszonyban vannak egymással. A lányok 69 százaléka szívesebben beszéli meg komoly problémáit a mamával, mint a barátnőjével. Ugyanígy nyilatkoztak az anyák is: „A lányom a legjobb barátnőm ”. A magyarázat nyilván az életmódváltozásban rejlik. Ma a nők önállóan döntenek sorsukról, sokan vállalkozók vagy magas beosztásban dolgoznak. Reálisan szemlélik a világot, és gyermekeik problémáira is fogékonyabbak, mint elődeik, akik csak a háztartással voltak elfoglalva. Persze, most is megszólalnak kétkedő hangok, mondván: túl szép ez az ábra ahhoz, hogy igaz legyen. Van, aki úgy véli, hogy ez a nagy összeborulás nem használ a tekintélynek, amit pedig a tinik - titokban - nagyon is igényelnek. Mások az eredményekben inkább a mai ifjúság konfliktuskerülő magatartását látják. A generációk ilyen nagy egymásra találásában csupán egyetlen állandó jellegű vitapont bukkan fel: a szex problematikája. A lányok zöme szerint ugyanis a szex 18 év alatt is megengedett; ezzel azonban a mamák mindössze 15 százaléka ért egyet. (FEB) In memóriám Pityu I dilli párnak tűntek. Az égszínkék tollazatú hím és halványsárga párja órákig némán gubbasztottak a kalitka sarkában, amikor ajándék gyanánt beköltöztettük őket a gyerekszobába. Órákig térdeltünk, hasaltunk előttük, várva, hogy végre megszólaljanak. Végül faképnél hagytuk őket, s ekkor váratlanul hangos csivitelésbe kezdtek. Visszarohantunk hát, hogy végre „szóba elegyedjünk” velük, s nevet adjunk új lakótársainknak. Hosszas keresgélés után a lányom keresztelte el őket. Pityu és Lili - ez lett a nevük - ettől a pillanattól kezdve csak alkonytájban hallgattak el. Beletörődtünk, hogy velünk nem fognak kommunikálni, hiszen párban vannak. A kereskedő felvilágosított, hogy ilyen felállásban csak egymással lesznek elfoglalva, nem érdekli őket a külvilág. Hónapokon keresztül békésen éldegéltek, így az sem tűnt fel, hogy végül is mikor mérgesedett el közöttük a viszály. Csupán arra lettünk figyelmesek, hogy egy ideje az átlagosnál jóval hangosabbak. Már nem osztották meg egymással a hintát, sem az etetőt. Úgy véltük, a tavasz az oka mindennek. Az ablakon beszűrődő első napsugarak, a kinti madarak felcsendülő éneke, s valami homályos ösztön léket ütött kettejük harmonikus viszonyán. Napközben nem láttuk, nem hallottuk őket, de délután hazaérve egyre dühödtebb veszekedések szem- és fültanúi lettünk. Égszínkék Pityu - úgy tűnt - teljes elnyomatásban szenved. Eltűrte, hogy társa uralja az etető és az itató környékét. Visszahúzódva figyelte, hogy párja mint csókolgatja az aprócska tükördarabban saját képmását. Halványsárga Lili valóságos agresszorrá vált. Szemmel láthatóan élvezetét lelte a másik megalázásában. A nyomaték kedvéért éles csőrével időnként nagyokat koppintott párja kobakjára. Az utolsó napon elviselhetetlen „párbeszédbe” kezdtek. Metsző csivitelésük betöltötte a ház minden zugát. Hogy min kaptak össze, s hogy mi vezetett a tragédiához, emberi ész számára felfoghatatlan. Tény: másnap reggel Pityu holtan feküdt a kalitka sarkában. Barátaink azt mondták: egy ekkora madárkának nem sok kell az elmúláshoz, elég egy kis huzat, valami titokzatos kis fertőzés, és vége. Lehet, hogy így van, de ebben a konkrét esetben ez a feltevés szinte teljességgel kizárható. Itt bizony gyilkosság történt. Hogy mi volt a motívum, megfejteni nem tudjuk, s talán nem is fontos. Elvégre csupán egy papagájpárról szólt e hiteles történet. Lili a tragédia óta szemmel láthatóan jól van. Eszik, iszik, piszkít, és hangosan csivitel. Nagy kérdés: kivel és miről? M ert rólunk, emberekről, változatlanul nem vesz tudomást. Barta Katalin
