Heves Megyei Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-17 / 89. szám
1999. április 17., szombat Hírlap Magazin 7. oldal Tárgyalásos úton kellett volna rendezni a konfliktust A NATO továbbra is elégtelennek tartja a Milosevics jugoszláv elnök által hirdetett egyoldalú tűzszünetet, és feltételeket szab a légicsapások leállításához. A koszovói válság egy évvel ezelőtti kirobbanása óta 912 ezerre nőtt a menekültek száma. Kofi Annan ENSZ-főtitkár népirtással vádolta meg a szerb hatóságokat, miközben Milosevics szerint a humanitárius katasztrófát a NATO bombázásai okozzák. Napok óta újabb és újabb hírek látnak napvilágot a szomszédunkban zajló drámáról. A csapások erősödnek, a szerb vezetés nem enged, a félelem fokozódik, nemcsak a háború sújtotta területen, de hazánkban is. Lehetetlen kiszámítani, meddig tart a mészárlás. Alábbi körkérdésünkben arra voltunk kíváncsiak: miként vélekednek a középiskolások a beavatkozásról, s annak következményeiről. Kérdéseinkre a füzesabonyi Remenyik Zsig- mond Gimnázium diákjai válaszoltak. Tiszavölgyi Tamás (Füzesabony), negyedikes diák:- Amióta elkezdődött a támadás, egyre erősödik bennem, hogy más megoldást kellett volna választani. Bár a tárgyalások sokáig nem vezettek eredményre, mégis a politikai úton való rendezés az egyetlen elfogadható mód. Azt hiszem, a NATO védelme megfelelő biztonságot nyújt Magyarország számára, ugyanakkor az agresszió áldozatairól készült felvételek megrendítőek. Épp ezért nagyon fontos, hogy a menekülteket minden ország befogadja és segítsen rajtuk. Tiszavölgyi Tamás: A NATO biztonságot nyújt Egy végzős tanuló, aki nevének mellőzését kérte:- A NATO-nak nem kellett Rusz Attila: Milosevicsre kellett volna lecsapni volna beleavatkoznia egy ország belügyeibe. Etnikai villongások az egész világon vannak, mint ahogy nemzetiségi függetlenedési kísérletek is. Ha így nézzük, akkor ezeken a területeken mindenütt felléphetne a nagy „igazságosztó”, és vég nélkül hullhatnának a bombák. Biztos vagyok abban, hogy a NATO-felvételünk időzítése sem a véletlen műve volt. Ez már bizony elgondolkodtató, mert olyan veszélyes játékba kapcsolódtunk be akaratunk ellenére, aminek a következményei beláthatatlanok. Engem és a családomat is nyugtalanítanak a hírek, például az, hogy szerb gépek „véletlenül” sértették meg hazánk légterét. Tartok attól, hogy igenis belesodródhatunk a háborúba... Rusz Attila (Mezőtárkány):- Nem értek egyet a támadással, mert nem érik el a céljukat a szűnni nem akaró bombázással, amelynek egyre több civil áldozata van. Azt is beláNyitrai Renáta: Rokonaink hallják a bombázást tóm, hogy a helyzet már-már tarthatatlanná vált, de ebben az esetben Milosevicset kellett volna hatástalanítani. Nyitrai Renáta (Heves):- Több társammal a kollégiumban voltunk, amikor megszakították a tv-ben az adást a bejelentéssel. Féltünk. S én - ha lehet - még jobban félek. A barátomat nemrégiben hívták be katonának. Szabadszálláson van alapkiképzésen. Idáig minden hétvégén hazajött, és persze, ilyenkor ezekről a dolgokról is beszélünk. A rokonaink Baján élnek, gyakran beszélünk velük telefonon. Már az első este hívtak, hogy ha nagyobb baj lesz, akkor felkerekednek, és jönnek hozzánk. Éjszakánként hallják a bombázást, és egyre jobban aggódnak. Nem tehetünk mást, hallgatjuk a rádiót, olvassuk az újságokat, és reménykedünk, hogy mielőbb vége lesz. Hajdrik Györgyi (Boconád):- Én is úgy gondolom, hogy Hajdrik Györgyi: A menekülteknek segíteni kell a NATO-nak távol kellett volna magát tartania a konfliktustól. Történelemórán már szó esett a történtekről, s feladatul kaptuk, hogy gyűjtsünk híreket újságokból a fejleményekről. Gondolom, mindenki elmondja majd a véleményét a háborúról. Még belegondolni is szörnyű, hogy mit tennénk hasonló helyzetben. Amikor látjuk a képsorokat a tévében a menekültekről, mindannyian félünk. Ezért is rendkívül fontos, hogy ezeknek az ártatlan embereknek minden segítséget megadjanak a környező országok. Egy negyedikes fiú:-Engem nem érdekel ez az egész. Örülök, hogy itt élek északon, s hogy távol zajlik tőlünk ez a borzalom. Ha beleka- varodunk a háborúba, elég lesz akkor gondolkodni: hogyan tovább. Mi akkor is kiszolgáltatottak leszünk, és keveset tehetünk azért, hogy bármi is megváltozzék. Barta Katalin NATO-offenzíva: brit hadihajó a Jón-tengeren fotó: feb-reuters Verebi László és Kámán József Akiket a pékség illata megcsapott Az éjszakai sütés illata leng körül mindent, meg a lisztpor, melynek apró szemcséi csak a deresnek látszó ablaküvegen áttörő napsugárban villantják fel kavargó táncukat, hogy aztán aláhulljanak, s leheletvékony lepellel borítsák be a pihenő sütőlapátot, az üresen tátongó dagasztókádat, a konnektorból kihúzott vezetéket. Beleszippantok a levegőbe, s akkorát nyelek, hogy szinte hallom, amint le s fel szaladgál az ádámcsutkám. Nem szégyen, összefut a nyál a számban, magam is mosolygok rajta. Erről, micsoda képzettársítás, egykori, újoncnyúzó katonatársam jut az eszembe, aki - ha a jókedv enyhe jelét látta az arcunkon - így ordított fel: „Ne vigyorogjon, kopasz, mint pék kutyája a langyos bucira..;!”- Én is voltam katona, nemrég szereltem le, de ezt nem hallottam - derül a dolgon Verebi László, miután elmesélem neki a zalai öreghonvéd kedvenc reguláját. Az alig huszonéves fiatalembert azért keresem fel a si- roki Maticska-féle pékségben, mert - ugyancsak ifjú kora ellenére - egyike volt annak a három szakembernek, akik Nantes-ban „leégették” többek között a vendéglátó bagettsü- tőket. Ebben a francia városban - másik hét ország csapatával versengve - megyei válogatottunk ugyanis elnyerte a 44. Pékszövetség különdíját.- Mi mindent sütött oda- kinn ?- Az én reszortom a kenyér volt - mutat a háta mögé, ahol a drótfonatú állványon hasított hátú, aranyló, ropogós héjú kilós veknik illatoznak. - Nyolcféle változattal rukkoltam elő. Az ismert rozsos cipón kívül sütöttem hosszúkás bagettet, háromszög alakú ír, majd kuMagyar Ferenc koricás portugál kenyeret, de olyat is, mint a bécsi, amelyik diós, édes tésztából készül. Sikert aratott a korpás lisztet, kétféle búzadarát, illetve rozslisztet igénylő német kenyerem is, de a vendéglátóknak, s általában a külföldieknek a legjobban a magyar fehér kenyér ízlett, mert ezt a fajtát ott nem ismerik.-Jó érzés az ilyen szakmai elismerés. Hogy jutott el idáig?- Akárcsak társaim, én is a Szakma Kiváló Tanulójaként szabadultam, s talán ennek, meg a mostanra megszerzett gyakorlatnak köszönhetem, hogy bekerültem a megyei válogatottba... Hatvani szakmunkásképzős koromban álmodni sem mertem volna, hogy egyszer svájci, olasz, dán vagy ír pékekkel versengek egy hatalmas kiállítócsarnokban. Akkoriban csak arra gondoltam, hogy jó pék leszek, mert kenyér mindig kell az embereknek. Aztán teltek az évek, s megszerettem ezt a szakmát, mert rájöttem: a tésztában élet van, s azzal kedvesen kell bánni, akkor engedékeny, mint a szép lány...- Sohasem makacskodott?- Hát..., ami azt illeti, a vir- golás, a kenyér gömbölyítése eleinte megnehezítette az életemet. Hetekbe tellett, mire azt mondta a mesterem, hogy „na, ez már hasonlít a kenyérhez”. Aztán ott volt a lapátolás, annak is meg kellett tanulni a fortélyát. Vetés előtt ugyanis le kell mosni a veknit, de víz nem kerülhet alá, mert akkor a lapát visszarántja a kemencéből, és összeborul a tészta. Ma már 5- 800 kenyeret is megsütünk egy-egy éjszaka, nem beszélve Torba Imréné és a díjak a különféle péksüteményekről. A nantes-i műszak a nappali órákban zajlott, hogy mind a nemzetközi zsűri, mind pedig a Loire-Atlantique megyei élelmiszer-ipari kiállítás és vásár látogatói figyelemmel kísérhessék a látványpékségek munkáját. Amikor a mieink éppen pihentek, a többiek termékeivel ismerkedtek.- Mindent megkóstoltam, amit csak lehetett. Számos terméknek azonban itthon nem lenne keletje, annak ellenére, hogy nagyon egészségesek: rostosak, különböző magvakkal készülnek. Talán a bagett a legegyszerűbb: egy-egy adag 350 gramm (zsömle)tészta, ezt ugyancsak behajtogatják, gömbölyítik, majd 60-70 centi hosszúra nyújtják. Sütés után ropogósnak, kemény héjúnak kell lennie, mert a franciák csak így szeretik... Hasonlóképpen vélekedik Kámán József is, aki a péksütemények mestere volt oda- kinn. A húsz éve Egerben végzett férfi egykoron Kakas József parádi pékségében tanulta a szakmát, s bár néhány esztendeje felhagyott a kemence melletti munkával, ma is a legjobbak között tartják számon.-A friss sütés semmihez sem fogható - mondja, s apró szippantással jelzi, hogy máig az orrában érzi az illatát. Talán ez is magyarázza, hogy - bár hihetetlennek tűnt az invitálás - az első hívó szóra csatlakozott a készülődő csapathoz. A mozdulatok ott voltak a kezében, említette az „edzésekről”, csak a recepteket kellett fellapozgatnia.- A meglepetés akkor ért bennünket - vallja be őszintén -, amikor a legmodernebb felszerelésekkel találtuk szembe magunkat: nem tudtuk például, hogy hol kell bekapcsolni a dagasztógépet... Amikor aztán belerázódtak, a „nosztalgiapék” keze alól is sorra kerültek ki a finomságok.- A pozsonyi kifli és a meggyes rétes aratta a legnagyobb sikert - büszkélkedik utólag is. - Nem mintha az ízes levél, az ökörszem nem ízlett volna, vagy a kisfejes mákos kalács. Az utóbbi már csak azért is kuriózum volt, mert arrafelé nem ismerik a mákot, így aztán a mákdarálót sem. Olyannyira nem, hogy itthonról kellett vinnünk, akárcsak a túrót, a meggyet, a dzsemeket... . A Gyöngyösön dolgozó, ám Nagyrédén élő Magyar Ferenc sem üres kézzel érkezett Nantes-ba. A csapat „öregjére” várt a szülőhaza, illetve az Európai Unió kapcsolatára utaló díszmunka elkészítése.- Ha hiszi, ha nem — utal a feladat bonyolultságára legalább olyan izgalommal gyakoroltam, hogy sikerüljön, mint inas koromban a kicsip- pentést. Az abból állt, hogy az úgynevezett csészében lévő kétmázsányi tésztából ki kellett emelni egy-egy kenyérre valót. Ha nem jól csinálta az ember, beleragadt a keze... A díszmunka a 80x80 centiméteres Európa-ház elkészítése volt: csak tésztából, s minden támaszték, váz nélkül. Előkerülnek a rajzok, hát, nem irigylem. Az alpesi stílusú épület egyik falán a magyar koronás címer, a következőkön a megye és a város emblémája, illetve a borvidék jellegzetes bemutatása kapott helyet.- Hányszor összedőlt ez itthon...! - ma már csak legyint rá, de akkor elkeserítő lehetett. - Odakinn reggel 7-től csaknem délután 5-ig „építgettem”. Egyszerű fehér tésztából készültek a falak, erre kerültek rá a színezett címerek. Képzelheti, milyen aprólékos munkába telt, mire elkészült, s a helyére került a szájában kígyót tartó gólya, vagy az ágaskodó egyszarvú ló alakja. De szépen mutatott a sok - bocs’, hogy ilyet mondok már-már gics- csesnek tűnő ferde torony, tömör vár között... Torba Imréné, a magyar zsűritag - az Egri Mezőgazda- sági Szakközépiskola tanára - úgy véli: a csapat joggal érdemelte ki a különdíját. Szilvás István
