Heves Megyei Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-10 / 83. szám

6. oldal

Hírlap Magazin

1999. április 10., szombat

Az új megyei kisgazda-elnök a kompromisszum emberének tartja magát

Néha egymással is vehemensek

Ördög István. Ügyintéző párbeszéd.

Néhány hete Verpeléten választották meg a Független Kisgazdapárt megyei elnökévé dr. Ördög Istvánt, aki előzőleg a főtitkári posztot töltötte be Hevesben. Az új elnök lapunknak egyebek mellett elmondta: a kompromisszum, a megbékélés emberének tartja magát, a pártot pedig a hagyományos bázis kiszélesítésével, a „polgárok” felé szeretné megerősíteni.- A tisztújítást követően a leköszönt elnök, Horváth Gábor azt mondta: távozásának legfőbb oka, hogy a megyében a kisgazdák számára sikertelenül végződtek az önkormányzati választások. Miként lehet megerősíteni ezt az - ezek szerint - elgyengült pártot?-Az elnöki pályázatomban huszonegy pontban foglaltam össze, hogy milyen fontos teendőink vannak. Ezek között kiemelkedő szerepet játszik az, hogy nemcsak a hagyományos bázisunkon kell tovább építkezni, hanem szélesítésre szorul a kör, minél több embert be kell vonni a kisgazdapárt munkájába. Hangoztattuk már korábban is, hogy nyitnunk szükséges a polgárok felé, de ez, úgy tűnik, nem volt elég hatásos. A kisgazda-gyökerekkel rendelkező értelmiséget kell elsősorban megcéloznunk.

Őszintén mondva, hiányosságot látok ezen a területen. Sok helyi kisgazda-elnökünk a gyerekeit, a rokonait sem orientálja olyan „erőszakosan” a párt irányába.

Másrészt, most már nem ellenzékből politizálunk, hanem kormányzati tényezőként. Rendkívül fontos minisztériumokat vezetünk, emiatt is sok állampolgár fordul hozzánk segítségkéréssel. Ezért mindenképpen szükség van az úgynevezett „ügyintéző párbeszédre". Az emberek várják, hogy megoldjuk a problémáikat. Ha úgy látják: az FKGP tud segíteni, elérhetjük, hogy növekedjen a szimpatizánsok tábora, s ez legközelebb talán már a szavazásnál is érvényre jut. Az ügyintéző párbeszédet természetesen csak úgy lehet

jól folytatni, ha megteremtjük a kommunikációs lehetőségeket. Ennek érdekében ki kell építenünk a körzetközpontokat...- Úgy tudom, ilyenek eddig is léteztek...- Gyöngyösön például már elég jól működik, de az a probléma, hogy másutt nem, hiába akartuk a választásra megszervezni. Hátravan még három év a mostani kormányzati ciklusból, s ha ezalatt az ügyintéző párbeszéd folyamatosan zajlik, joggal várhatjuk, hogy a szavazók ezt méltányolják. Helyben, megfelelő körülmények között, a körzeti irodában kell tudni fogadni a hozzánk fordulókat. Ne kelljen minden üggyel Egerbe szaladgálni, mindennel a kisgazdaközpontot bombázni. Egyébként nemcsak a mezőgazdasággal összefüggő gondokkal jönnek hozzánk, hanem például az önkormányzatok működése kapcsán is, állásfoglalást kérnek különböző ügyekben, vagy a jogi hátteret szeretnék tisztázni. Ehhez nekünk feltétlenül szakemberekre van szükségünk. Hála Istennek vannak ilyenek, de őket helyben kell úgymond „letelepíteni”. Azok az emberek, akik a színeinkben az önkormányzatokban vagy a megyei közgyűlésben dolgoznak, sok ismerettel, tapasztalattal rendelkeznek. Ezek birtokában lehet segíteni. A szakembergárda tehát megvan, csak közelebb kell vinni az állampolgárokhoz. Az irodák megszerzése és felszerelése érdekében több pályázatot is beadtunk. Ezeket még Horváth Gábor menedzselte.- A megválasztása után

egyebek mellett arról beszélt, hagy normalizálni kell a viszonyt a megyében a kisgazdák és a Fidesz között. Milyen most a kontaktus, és hogyan próbálnak javítani rajta?- Főleg az önkormányzati választási kampány idején, különböző okok miatt romlott meg ez a kapcsolat. Ebben nem csak mi vagyunk a hibásak. Közös probléma, hogy az ösz- szefogás helyenként nem úgy történt meg, ahogy minden fél szerette volna. Hangsúlyozom: közös a felelősség. Ezt mindenki érzi is. Annyit tudok mondani, hogy a Fidesz megyei elnöke, miközben gratulált a megválasztásomhoz, közölte velem, hogy szeretne meghívni a húsvét utáni időszakban egy megbeszélésre, egyeztető tárgyalásra. Nemcsak engem, hanem az MDF és a többi jobboldali párt megyei vezetőjét is. Az elmúlt időben történteket félre kell tenni, tiszta lappal kell kezdeni és dolgozni tovább. Úgy gondolom, ez a megbeszélés eredményes lesz. Vannak még tüskék, amelyeken minden pártnak el kell gondolkodnia. S a sebnyalogatás után be kell látnunk, hogy nagyon fontos az együttműködés. Remélem, sikerül megegyeznünk.- Kényesebb kérdés, hogy valójában mi is történt a verpeléti tisztújításon. Hallani lehetett arról, hogy a korábbi elnök és a megye egyetlen kisgazda országgyűlési képviselője, dr. Várhelyi András frakcióvezetőhelyettes között nem felhőtlen, sőt meglehetősen elmérgesedett a kapcsolat. Az Ön megválasztása felfogható valamelyik oldal győzelmeként, vagy pedig ez egyfajta kompromisszum, amely arra vezet, hogy a felek megbékélnek egymással?- Én abszolút a kompromisz- szumra voksolok. Ugyan voltak nézeteltérések, ezt nem szabad vitatni, de nem olyan mértékűek, hogy valami antagonisz- tikus ellentmondásról beszélhetnénk, ami a jövőben megakadályozná az együttműködést. Kisgazdák vagyunk, néha vehemensek, néha radikálisak egymással szemben is. Ezt el kell ismernünk. De - megint csak kisgazdák vagyunk, és a békesség mindenképpen az egyik vezérszavunk. Nekem az az érzésem, hogy ennek a békességnek az irányába mozdultunk el most. Ezt bizonyította a verpeléti nagygyűlés is. Talán ha egy pár hónappal korábban nyílik mód egy ilyen találkozásra, lehet, hogy ezek a kisebb villongások sem fordulnak elő. De ezeket a problémáinkat egymás között tudjuk kezelni. Nagyon bízom benne - és az elmúlt napok eseményei is igazolnak engem -, hogy nincs feloldhatatlan ellentét a megyében a kisgazdák között. Az elnökváltás békésen történt, a korábbi elnök tagja a megyei közgyűlésnek és az egri ön- kormányzatnak, ahol jó munkát végez, ezt a legutóbbi felszólalásai is abszolút mértékben mutatják. Mondom, nincs olyan ellentét, ami valamilyen más irányba vinné a kisgazdapártot. Egyértelműen a békesség felé tartunk, s a kompromisszumkészség megvan mindenkiben. Más kérdés, hogy több jelölt volt az elnöki posztra, de ezt is a pártalkotmány szerint, nyugodt körülmények között oldottuk meg. Az eredményt pedig mindenki elfogadta.

Rénes Marcell

Horváth kontra Várhelyi

Emlékszik még valaki az 1994 előtti megyei kisgazdapártra?

Sarkosan fogalmazok, de talán nem tévedek nagyot: skin- headek és rosszul öltözött, a politika világában szemmel láthatóan idegenül mozgó, hőzöngő öregurak sejlenek fel, kész, néhány kivétellel ennyi.

A megyei elnöki posztról négy év után távozott Horváth Gábor elvitathatatlan érdeme, hogy mind az embereket, mármint a hevesi kisgazda politikusokat, képviselőket, szakértőket és „segítőket" tekintve, mind stílusában szalonképessé tette a pártját. Az FKGP ideológiájától, elveitől, a torgyáni retorikától nyilván nem lehet túlságosan elszakadni, de hát azért ezek a kisgazdák európai úriemberek, amazokhoz a korábbiakhoz viszonyítva mindenképpen. Horváth ráadásul a politikai üzenetekkel is igyekezett csínján bánni, a párt nevében gyakorlatilag csak ő maga nyilatkozott például a sajtónak, a különböző nyilvános fórumokon, önkormányzati üléseken pedig saját bevallása szerint direkt visszafogta magát és társait. Azt mondja erről: ők, kisgazdák, úgyis el voltak könyvelve nagyhangú demagógnak, ezt a képet valahogy meg kellett változtatni. Úgyhogy: semmi ordibálás, hanem kulturáltság, jó modor, elegáns öltönyök.

A csendet talán túlzásba vitték kicsit, legalábbis erre mutat az önkormányzati választásokon elért rossz eredmény, de Horváth valószínűleg nem ebbe bukott bele. Tényleg csúfos volt a kudarc például a megyeszékhelyen, ahol neves, közismert jelöltek sorra elvéreztek FKGP-színekben, s másutt sem igen lehet mivel dicsekedni, a Fidesszel és a többi jobboldali erővel akadozott az együttműködés, a megyei közgyűlésbe pedig kevesebb kisgazda jutott be, mint ahányan az előző ciklusban ott ültek. A négyfős FKGP-frakció a pártok sorrendjében így is a harmadik legnagyobb, ám a sikerben reménykedő Horváthnak le kellett mondania dédelgetett közgyűlési elnöki ambícióiról, sőt megyei önkormányzati alelnöki tisztségét is elveszítette.

Ez baj, de a komolyabb baj alighanem az, hogy Horváth ösz- szerúgta a port a megye egyetlen - mellesleg a rendszerváltás óta a legelső - kisgazda parlamenti képviselőjével, Torgyán József akkori elnöki főtanácsadójával, az azóta frakcióvezető-helyettesi rangot is kapott dr. Várhelyi Andrással. A szilvásváradi származású Várhelyi a pétervásárai egyéni körzetben indult, azonban nem innen, hanem a megyei listáról jutott az Ország- gyűlésbe. A viszonyról, a Hevesben eleddig páratlan választási eredmény ünnepléséről csak annyit: Várhelyi állítólag kikötötte, csak akkor jön el Egerbe a megyeházára átvenni a mandátumát, ha Horváth Gábor nem lesz jelen az eseményen. így van ez, ha „erős emberek” találkoznak...

A hírek szerint a megyei elnök már annak sem örült igazán, hogy a péterkei körzetben egy, a pártból országosan ismert, „nagy név” száll ringbe - mondjuk a megye saját, jól kezelhető embere helyett. Vezetői kvalitásoknak és hajlamoknak Várhelyi András sincs híján, s Horváth talán attól tarthatott, lassan átkerül hozzá az irányítás Hevesben, holott az itteni történésekhez, a párt újjáépítéséhez a fővárosból érkezett, s hevesi kötődéseit csak a választásokra felfedező Várhelyinek nincs az égvilágon semmi köze. A kapcsolat elmérgesedésének fázisairól egyébként maga Várhelyi András számol be Magyar Ulysses című könyvének egyik fejezetében, ahol egy meglehetősen durva pamfletben, még a szereplők nevein is csak alig változtatva figurázza ki Horváthot. (Csak zárójelben: annyira éles hangú írásról van szó, hogy ilyenért szerintem az emberek nem szoktak megbocsátani.)

A pamflet bizonnyal „szállított” néhány aláírást a Horváth elleni bizalmatlansági indítványhoz, ám a tisztújításon Várhelyi korábbi kampányfőnökével, Ficzere Györggyel szemben meggyőző többséggel a Horváth mellett ez idáig főtitkároskodó Ördög István győzött.

S Horváth Gábor nem tűnt nagyon szomorúnak ettől.

(rénes)

A recept

T

ortába szeretném - magyarázkodom, mintha csak abba nem volna jó az avas dió.

A bácsi készségesen nyitja a staniclit, nyújtja felém, kóstoljam meg bátran, győződjek meg róla személyesen: semmi csípős utóíz, kitűnő áru. Szemérmesen kiveszek egy dióbelet, harapok belőle egy pirin- kót, aztán bekapom az egészet, rágcsálok, nyelek, s várom a hatást.

Míg a majszolással foglalatoskodom, az öreg orrhegyére eresztett szemüvege fölül figyel. ő is várja a hatást.- Pompás - nyalintom meg a szám szélét, s ilyeténformán, hogy dicsérem a portékáját, barátságba keveredünk.-Milyen tortába? - kérdi érdeklődve.- Fatörzsbe - vágom rá, mintha mi sem lenne természetesebb.

Alig egy hónapja még nem voltam ilyen nagylegény. Pista bácsi ugyan elhozta az ősi receptet, de annak minden sora maga a talány volt. Értekeznem kellett a barátnőmmel, a szomszédasszonyaimmal, a kolléganőimmel, a kollégám feleségével, mindenkivel, aki előtt nem röstelltem bevallani: mire is készülök.

Csak Klári nénivel nem beNÉGYESSY ZITA

szélhetem meg a dolgot. Ami- "óta Klári néni nincs, fatörzs sincs. Pont tíz évvel ezelőtt kerülhetett utoljára az ünnepi asztalra.

Klári néni nemcsak a fatörzshöz, a családi vacsorák koronájához értett. Tudta, hogyan kell összefogni a famíliát, Miskolcról és Budapestről is hazaédesgetni a testvéreket, hogy a kiterjedt egri rokonságról, az elárvult öreg barátról már ne is essék szó. Tizennégyen is ültünk a hosszú, hófehér damasztabrosszal, herendivel, kristállyal terített asztalnál, az asztalfőn a házigazdával, Pista bácsival, szemközt pedig a ház asszonyával.

Klári néni a fehér, bubigalléros pepita kis ruhájában, hetvenen túl is kisminkelve úgy festett, mintha a szépítkezés mellett egyéb dolga sem lett volna délután. Pedig hajnaltól talpon volt, főzött és sütött, kuktaként befogva a párját.

Pista bácsinak oroszlánrész jutott a teendőkből. Fehér köténykében ücsörgött a hokedlin, ölében a tál, kezében a habverő, s addig keverte lankadatlan, boszorkányos gyorsasággal a tojásfehérjét, amíg az nem lett a beton keménységéhez hasonlatos.

Férjem bácsikája jól emlékszik a mozzanatokra, csak épp az irányítás hiányzik. „Verje még, Angyalom”, utasította hajdanán asszonya, s ő nem mondott ellent. De most, hogy ketten ügyetlenkedünk a konyhámban, vonogatja a vállait.-Valami ilyesmi volt - hagyja rám, amikor elunom a zümmögést, s kikapcsolom a mixergépet.- Milyen melegnek kell lennie a sütőnek? - nézek rá tanácstalanul.- Hát, elég melegnek - feleli bizonytalanul.

Ezek a receptek hajítófát sem érnek. Mintha a remekműhöz elég volna annyi: végy egy darabka carrarai márványt.

Legfeljebb jóllakik Zebi, a kiskutyám, döntök határozottan, s betolom a tepsit a sütőbe.

Reménytelenül pislogunk egymásra Pista bácsival, amikor emelkedni kezd a tészta egyik fele az üvegajtó mögött.- Miért csak az egyik oldala? - kérdem rémülten.

Pista bácsi vállai közé húzza a fejét. Egy kukkot se szól. Aztán megpróbál ura lenni a helyzetnek, s kivágja: - Majd emelkedik a másik is.

Hihetetlen, de kisvártatva tényleg kapaszkodik felfelé a massza bal fele. Hanem ez újfent rettegéssel tölt el.- Ilyen vastag szokott ez lenni?

.- Majd kialakul - nyugtatgat Pista bácsi.

Nem várt fordulat. Az óaranyszín tészta lappadásnak indul.- Lehet, hogy megsült? - lesek kérdőn. Gondolok egy merészet, kihúzom a tepsit, hústűvel megszurkálom a piskótámat. - Jéé! Ez jó!

Kendőt terítek a gyúrótáblára, ráborítom a tésztát, s ösz- szesodrom roládnak.

A csokikrém már kész.

„Harminc deka vaj kell

bele?!”, hüledeztek tanácsadóim. „Jobban jársz, ha pudingporból csinálod”.

Pista bácsi helyteleníti az újítást, de csak haloványan célozgat: - Az eredetiben vajjal volt.

Nem akarok kötekedni. Sebtiben vajat kapok elő a hűtőszekrényből, s betartva a recept utasításait, fele mennyiségből kikavarintok egy újabb adag krémet. S hogy mindkettőnknek igaza legyen, össze- kutyulom a pudingossal.

Széthajtom a roládot, ám bármennyire is óvatoskodom, hosszanti irányban megreped a tészta.

Majdnem elbőgöm magam.- így szokott... - füllent vigasz gyanánt Pista bácsi. Ösz- szeroppanásomat látva kezébe veszi az ügymenetet. Gyengéden félretol.

Vigyázatosan kenegeti a krémet a selejtes tésztámba. Mérnöki pontossággal porci- ózza szét, mi kerül a tekercsbe, s mit mázol kívülre.-Meglátja, Zitukám, gyönyörű lesz - ígéri szeretettel.

Akkurátusán dolgozik, talán Klári néninek is meg akar felelni. Mert Klári néni tíz év múltán is vele van, kíséri őt minden cselekedetében.

Varázslat van készülőben. Amint a levágott darabot a tekercs mellé illeszti, s a villával gondosan bordákat rajzol a krémbe, valódi fatörzs díszeleg a tálcán.

Visszatér az életkedvem. Aprított dióból szívecskét mintázok a faágra, mintha valaki belevéste volna, s belebiggyesztek egy Z betűt. Elvégre a férjem névnapi tortája.

Az ünnepelt nem akar hinni a szemének, amikor elé tesz- szük közös művünket. Tíz évet utaztatjuk vissza az időben. Velünk van még a nagy család, Klári néni, Gyuri bácsi, Magda néni, és a szülei.

H

ogyan mondhatnám el újkeletű ismerősömnek, a dióárus bácsinak: csoda-fatörzsbe kell a diója. Aminek a receptje alapvetően pofonegyszerű. Kell hozzá kilenc tojás, húsz deka cukor, huszonkét deka darált dió, egy evőkanálnyi feketekávé, két kis kanálnyi kakaó. De ahhoz, hogy olyan legyen, mint Klári nénié volt, elengedhetetlenül szükséges Pista bácsi.